A műgyűjtő

Az ötezer tagot tömörítő nemzetközi műkereskedelmi szervezet, a CINOA megrendelt egy múltat és jövőt felmérő tanulmánykötetet dr. Clare McAndrew-tól, a felkapott műtárgypiaci elemző cég, az Arts Economics alapítójától. (Dr. Clare McAndrew: The Role of Art; Antique Dealers: An Added Value. CINOA, 2011)

A kereskedők kikérdezésén alapuló, izgalmas összefoglalóból a műgyűjtők életkori megoszlását és típusait idézzük. A galériások szerint a „régi gyűjtők” lassan nyugdíjba vonulnak, míg az „új vásárlók” folyamatosan szaporodnak.

Régi Gyűjtő
• nagy szaktudás
• specialista, a minőséget keresi
• de akár 20-at is megvesz ugyanabból a tárgytípusból
• idősebb és gazdag (vagy nem)

Új vásárló
‣ sok pénz, kevesebb szaktudás
‣ az egyedit keresi
‣ a média által népszerűsített, rövid lefutású trendeket követi
‣ befektetési és esztétikai célokkal vásárol

R. G.

Szocreál múzeum Bulgáriában

2011. szeptember 9-én, az 1944-es bulgáriai kommunista hatalomátvétel évfordulóján megnyílt Szófiában a Szocialista Művészet Múzeuma. A több mint egymillió eurós összegből, egy külvárosi helyszínen megvalósult új intézmény körülbelül száz alkotást mutat be a szovjet időkből. Óriás vörös csillag a volt pártszékház tetejéről, szélben lobogó kabátja szélét markoló Lenin-szobor, erőtől kicsattanó munkások és tányérsapkás tisztek. A szófiai Szocialista Művészet Múzeuma illeszkedik a keleti blokk országainak – jóval korábban megnyitott – szoborparkjainak a sorába. Azaz a múlttal való szembesítés mellett inkább az „ostalgiára” nyitott turizmus kiszolgálása a cél. A múzeumot támogató kulturális miniszter, Vezsdi Rasidov – maga is idős szobrász – kijelentette: „Ezeknek a műveknek egy része nagy művészi értékkel bír”. Sokan azt is kifogásolták, hogy az eredeti – megbélyegző – Totalitárius Művészet Múzeuma név helyett végül a bárhogyan olvasható Szocialista Művészet Múzeuma került fel a homlokzatra. Ahogy az ügy kapcsán egy bolgár újságíró írta: nem mindegy, hogy a dicsőségnek vagy a szégyennek emelnek csarnokot. A kommunista művészetek múzeuma mellett a város komoly erőfeszítéseket tesz a kulturális profil erősítésére: nyáron nyílt meg az új kortárs múzeum, a Sofia Arsenal, de tervbe van véve a „Bolgár Louvre” komplexum felépítése is.

R. G.

Észak Velencéje

„Ha így alakul, Szentpétervár hirtelen a kortárs kultúra és a kortárs művészet központjává válik, követve Velence útját” – lelkendezett az Ermitázs igazgatója az újságíróknak a szentpétervári Új Holland-sziget átalakításának terveiről. Csatornákkal határolt, elhagyott területről van szó, ahol még Nagy Péter építtetett a 18. század elején katonai létesítményeket, amiket a szovjet időkben börtönöknek is használtak. A sziget háromszáz év után most nyáron nyílt meg először a közönség előtt, gazdag programkínálattal, a kiállításoktól a jógaórákig, a strandröplabdától a biokajákig. A látogatók augusztusban a nemzetközi építészirodák tervpályázataiba is betekintést nyerhettek, a „kulturális város a városban” jeligére. Nem teljesen meglepő, hogy a beruházás mögött a milliárdos orosz oligarcha, Roman Abramovics (maga is neves műgyűjtő) áll, no meg persze bűbájos barátnője, Dása Zsukova, aki 2008-ban egy moszkvai konstruktivista buszgarázsban nyitott trendi kortárs kiállítóhelyet CCC Moscow néven. (Artmagazin 2008/4. 55.) Az Új Holland kiváló helyválasztás, a 12 milliárd rubeles beruházással az oligarchapár ölébe egy olyan komplexum hull, aminek téglabarakkjai és csatornái tényleg a velencei Arsenalét idézik. A Mojka folyón található szigetre korábban a brit sztárépítész, Norman Foster álmodott kultúrközpontot, de azt elsodorta a pénzügyi válság.

A Whitney szakít Breuerral

A Whitney Amerikai Művészeti Múzeum elhagyja a modernista sztárépítész, Breuer Marcell ikonikus New York-i épületét. A magyar származású bauhausler mester a hatvanas évek elején tervezte az akár kortárs épületnek is beillő, gránitkővel burkolt kőkubust, lépcsőzetesen beugró alsó szintjeivel és jellegzetesen kiálló ablakaival. A rangos manhattani múzeum régóta tervezi a bővülést, már a nyolcvanas években készültek posztmodern tervek az átalakításra – sikertelenül. Jóval később, 2004-ben az intézmény hozzájutott egy másik manhattani telekhez, de a múzeumi kuratórium feje, Leonard A. Lauder inkább azért fizetett vaskos dollármilliókat, hogy a gyűjtemény ne költözzön el. 2010 májusában fordult a kocka, mindenki beleegyezett az új otthon létesítésébe, a gond csak a régi hasznosítása maradt. Mivel két ekkora ingatlant a múzeum nem tudna fenntartani, elkezdtek bérlőt keresni a Breuerháznak. Az új lakóval se kell szégyenkezni: a Metropolitan Múzeum veszi ki 2015-től nyolc évre a kőkubust. A Whitney új lakóhelyét pedig a nemzetközi kortárs múzeumépítészet egyik legnagyobb mestere, Renzo Piano jegyzi. A Pritzker-díjas tervező szerint az új építményt egy égből lehulló, 25 ezer tonnás meteorként kell elképzelni. (A közkézen forgó látványtervek alapján inkább egy jellegtelen csatahajónak tűnik.) A grandiózus építkezés fő támogatója a bőkezű mecénás, Lauder, aki már lát fantáziát az új múzeummonstrumban.

Weiwei szoborfejei

Ai Weiwei, a kínai kortárs művészet szupersztárja (Artmagazin 2011/1. 26–31.) előkerült. Korábban Weiwei részt vett a pekingi Madárfészek-stadion megálmodásában, de a hatalom megelégelte rendszerkritikus ténykedését, előbb buldózerekkel romboltatták le hatalmas stúdióját, majd április 3-án letartóztatták, és egészen június 22-ig ismeretlen helyen tartották fogva. A nemzetközi művészvilág ritkán látható erővel tiltakozott az eljárás ellen, az értelmiségiek petíciókat írtak alá, az art faireken Free Ai Weiwei táskákkal járkáltak a látogatók, egy berlini galéria homlokzatára Rirkrit Tiravanija Hol van Ai Weiwei? feliratú molinót akasztott ki. Az amerikai kurátorok pedig – most már demonstrációként – megrendezték Weiwei soron következő kiállítását, a művész távollétében is. A nyugati nagyvárosokban azóta is turnézó anyag a 12 zodiákus jegy rúdra tűzött bronz állatfejeiből áll. A szépen megmunkált öntvények modelljei 18. századi szökőkút-szobrok a kínai császár Nyári palotájának a kertjéből. (Az európai barokk kastélydekorációkért lelkesedő Qianlong császárnak jezsuita misszionáriusok öntötték ki őket.) A 19. század derekán, a második ópiumháború idején francia és brit csapatok dúlták fel a palotát, a szobroknak lába kelt. Az állatfejek az elmúlt évtizedben aukciókon bukkantak fel a gyűjtők nagy örömére. A Kínai Népköztársaság lopott műkincsként követeli őket vissza, kevés sikerrel. Weiwei duplafenekű installációt készített, a művészi fricska egyszerre szólt a mindent visszaakaró kínai nacionalizmusnak és a fél világot kifosztó nyugati kultúrarroganciának. A vizet nem köpő, utángyártott bronzfejek pedig a bebörtönzött Weiweiért is kiálltak, aki ugyan azóta – erősen megviselve – előkerült.