Artmagazin 46
Szeptemberben két napos konferencián vitatta meg a szakma a Nyolcak katalógus, illetve a csoportnak szentelt két kiállítás által felvetett problémákat. Érdekes módon a legnagyobb vitát az Artmagazin 2011/1-es számában megjelent írás kavarta, amelyet Gosztonyi Ferenc közölt a csoport (ha egyáltalán beszélhetünk csoportról) programjaként is értelmezhető Kernstok Károly írásról, és annak forrásairól, illetve a korabeli Cézanne-felfogásról. A vita a laikus hallgató számára a homoiusion-homousion problémát idézhette, de ahogy a maga korában ennek az egy betűnek is megvolt a jelentősége, az ELTE dékáni előadójában is alapvető szakmai ellentétek feszültek az Olvastak-e a Nyolcak Maurice Denis-t, vagy a Klasszicizáltak-e a Nyolcak vita hátterében. Évekkel ezelőtt elhangozhatott, hogy a művészettörténet-oktatás Budapesten már-már fasisztoid módon történeti. A képzés és a tudományos intézmények sokáig egyáltalán nem akartak tudomást venni azokról az igényekről, amelyeket a megélénkülő műkereskedelem és a kortárs művészet fokozott térnyerése támasztott a művészettörténészek iránt. Noha a régmúlt magyar művészettörténetének (alig több mint száz évről beszélünk) nagy alakjai szinte valamennyien szoros együttműködésben dolgoztak műkereskedőkkel (ami persze mindig támadásoknak és gyanúsításoknak tette ki őket, hogy mennyire alappal azt még lehet kutatni), a háború utáni időszak, vagyis amikor gyakorlatilag megszűnt, illetve a fekete zónába szorult a műkereskedelem, azon pedig csak nagyon szűk keretek között lehetett elmélkedni, ki a jó kortárs művész, szóval ez a helyzet azt a kényelmes állapotot eredményezte, hogy a művészettörténész szakma leginkább csak önmagával került interakcióba. Hatalmas szakmai adósság halmozódott fel, ami elsősorban a 20. század magyar művészeit érinti, és amit a mai napig nem lehetett ledolgozni. Közben pedig a műkereskedelem beelőzött. Alapkutatásokat végeztetett el (nem egyszer a szakma fellegvárának számító Kutatóintézet, vagy a Nemzeti Galéria munkatársaival), számtalan addig ismeretlen mű fotóját, adatait tette közzé, és hozzányúlt az életművekhez is. Addig szinte minden “monográfiában” csak az (általában budapesti) múzeumok állandó kiállításain szereplő darabokat közölték. A műkereskedelem viszont inkább az addig lappangó, jó esetben rangos gyűjteményekben megbúvó művekkel tudott dolgozni. Az oeuvre-katalógusok hiánya megboszszulta magát – a fekete-fehér diákról vetített vállkövekhez szokott művészettörténészek sokszor a legnagyobb igyekezet mellett sem tudták elkerülni a buktatókat: sok esetben nem volt szakmai kapaszkodójuk, tapasztalatuk, hiteles információjuk, lett viszont megbízójuk. A művek eredetiségét, vagy az életműben betöltött helyüket aukciós katalógusok tanulmányai kezdték igazolni – bár könnyen belátható, hogy ezek a tanulmányok nem készülhettek teljesen elfogulatlanul, és annyi főmű a világon nincs, amennyi ezekben méltatva lett. És míg az elején jól jött a vérfrissítés, a műkereskedelmi ösztönzésre megélénkülő szakmai munka, mostanra, amikor fél kiállítások kerülnek ki egy-egy magángyűjteményből, kissé kezd terhessé válni a (túl)erőre kapott magánszféra. Az inga tehát ide-oda jár, Gosztonyi Ferenc cikke most éppen afelé mutatott: hátrébb az agarakkal, lehet lelkesedni újra felfedezett értékekért, a magyar festészet egy különleges képződményét lehet reflektorfénybe állítani, ezért minden elismerés meg is illeti a kiállítás, a katalógus, a fi lm létrehozóit, van létjogosultsága minden új módszernek, marketingnek és az eddigi rangsorok felülbírálatának, de azért a régi iskola sem halott. És elméleti alapról indulva egészen más következtetések vonhatók le, (különösen ha egy művészcsoportról van szó, ahol kell lennie valami közös gondolati töltetnek, vagy legalább előképnek) mint amikor a művek bűvköre érvényesül. A Gosztonyi Ferenc cikke körül, Barki Gergely előadása nyomán kibontakozó vita hátterében tehát a kétféle iskola harca zajlott, a megújuló művészettörténet oktatás égisze alatt úgy, hogy az ötlet – az Artmagazin pont Gosztonyi Ferencet kérje fel egy Nyolcak-cikk megírására – éppen mostani fő vitapartnerétől, Barki Gergelytől, a Nyolcak kiállítás legaktívabb kurátorától jött. Ami semmiképpen sem jelentheti azt, hogy az utak elváltak.
/T. T./
Tartalom:
4 ARTANZIX
6 Mórocz Csaba: VILÁGTALANOK GYÁMOLÍTÓJA – Beszélgetés André Kertészről Michel Frizot és Annie-Laure Wanaverbecq fotótörténészekkel
11 Mórocz Csaba: KERTÉSZ ELSŐ KÉZBŐL – Kései nagyítások vs. korabeli kópiák
19 KIÁLLÍTÁSAJÁNLÓ
22 Duna-parti szobrok 5. | Mélyi József: ACÉLKOR – Folyóparti szobrok Dunaújvárosban – Várnai Gyula fotóival
28 ARTANZIX 30 KIÁLLÍTÁSAJÁNLÓ
32 Dékei Kriszta: HATÁRÁTLÉPÉSEK – Lakner Antal képzőművész
36 Topor Tünde: Új fejezet a múzeumbajárás történetében! Magyar találmány! AROMAGUIDE
38 KIÁLLÍTÁSAJÁNLÓ
40 Branczik Márta: HÁROM EMELET BOLDOGSÁG – Korszerű lakás, 1960 – az óbudai kísérlet
46 KIÁLLÍTÁSAJÁNLÓ
48 Fehér Ildikó: PULSZKY KÁROLY, A SZÉPMŰVÉSZETI MÚZEUM MEGÁLMODÓJA
56 KIÁLLÍTÁSAJÁNLÓ
62 Rieder Gábor: DOCTOR MED. COLL. – A műgyűjtő doktorok évszázada II.
70 GUTENBERG-GALAXIS
Fotórealizmus Keleten és Nyugaton
A magyar neoavantgárd mindig is mostohagyerekként kezelte a fotórealizmust.
Határátlépések – Lakner Antal képzőművész
A magyar művészet egyik legeredetibb alkotója a kilencvenes évek elején induló nemzedéktársaihoz hasonlóan posztkonceptuális: egymásra épülő ironikus, abszurd és mérnöki pontossággal megtervezett projektjei, „termékcsaládjai” a művészet és a valóság peremhelyzeteit vizsgálják úgy, hogy Lakner hol a menedzser vagy a dizájner, hol a növénynemesítő vagy az építészmérnök szerepébe bújik. Interaktív találmányai a kiállítótermekben megszokott viselkedésformákat írják felül, a nyilvános terekben elhelyezett, „rejtőzködő” projektjei pedig a városi terek lakóit késztetik arra, hogy áthangolják a köztérrel kapcsolatos elképzeléseiket.
Doctor med. coll. – A műgyűjtő doktorok évszázada II.
Az 1945 utáni hazai műkereskedelem fő vásárlói – a maszekok mellett – az orvosok voltak. Hosszú évtizedekig ők rendelkeztek elégséges anyagi és szellemi tartalékkal a műgyűjtés polgári hagyományának ápolásához. Tanulmánysorozatunk második részében az ötvenes-hatvanas évek tradicionális kollekcióit felépítő orvosdoktorokat vettük számba. Továbbélő gyűjtőpraxis a kapitalista képkereskedelemre ferde szemmel néző időszakban.
Átrendeződés a vásárpiacon
A tavaly esztendő alaposan átrajzolta a hazai művészeti vásárok térképét. Az egyre inkább a nemzetközi kortárs art fairekhez igazodó Budapest Art Fair lehúzta a rolót. A művészeti vásárok rendezéséből kiszállt az eddigi lebonyolító, a Galambos Sándor által igazgatott Partner’s 2000 Kft. Többé nem lepik el színes árcédula-reklámok a fővárost, a Műcsarnokból kivonulnak a műkereskedők. Szabad lett a pálya az új versenyzők előtt.
Acélkor – Duna-parti szobrok 5.
Barangolás a dunaújvárosi magasparton, a szebb napokat látott Acélszobrászati Alkotótelep mementói között. Szomorú műtárgytemető vagy a késő Kádár-kor megőrzendő emléke? A város nemcsak a szocialista nehézipar egyik fellegvára volt, hanem egy olyan szellemi gócpont, ahol a munkások egy neoavantgárd művészről akarták elnevezni brigádjukat, a Duna-parton pedig kiépülhetett a kortárs szoborpark, a legfrissebb nyugati modellhez hasonlóan.
Kecskeméti művésztelep
Az előző számunkban (Artmagazin, 2011/3. 52.) már méltattuk az éppen Balatonfüreden turnézó Kecskeméti Képtár csodálatos anyagát. Most itt a legfrissebb, témához kapcsolódó szakirodalom, ugyanis a Corvina – művésztelep-sorozata második köteteként – kiadta a Kecskeméti Művésztelep történetét feldolgozó, adatgazdag, remek illusztrációkkal teli könyvet.
A magyar biedermeier felfedezése
A Corvina kisméretű művészettörténeti korstílusok sorozatának új kötete a magyar biedermeiert dolgozta fel.
Három emelet boldogság
Ha lesétálunk a Kiscelli Múzeumból a Bécsi út irányába, majd kicsit balra tartunk keresztezve a villamossíneket, érdekes helyre érkezünk: a szocialista utópia panelházaktól ölelt kis szigetére, amely nyomokban őrzi még a valaha volt két emelet boldogság emlékét, sőt három emeletét, mert itt Herskó János filmjének címével ellentétben háromemeletesek a házak. Ez az Óbudai Kísérleti Lakótelep. A Kiscelli Múzeum, amely a várostörténet emlékeit gyűjti, most saját közvetlen környezetének történetéből mutat be egy érdekes fejezetet, megteremtve az annyira áhított kapcsolatot múzeum és élet között. A terveket és egy bejárható, 1:1-ben megépített lakást, számos kortörténeti adalékkal a múzeumban nézheti meg a látogató, a megépült házakat pedig többé-kevésbé eredeti állapotban a Bécsi út, a Váradi, Érc, Selyem, Gyenes és Reménység utcák közti területen lehet körbesétálni.
Leopold Bloom Díj először
Miközben egyes művészeti díjak megszűnnek (Aviva-díj) vagy átmenetileg kivonulnak Magyarországról (Strabag-díj), szerencsére érkeznek új versenyzők. A legígéretesebbnek az irodalmi nevű Leopold Bloom Képzőművészeti Díj tűnik.
Új fejezet a múzeumbajárás történetében! Magyar találmány! AROMAGUIDE
Szeptember elején a Ludwig Múzeum lépcsőjének alján fehér köpenyes alakokat lehetett látni, egy pult mögött álldogáltak, amire az volt írva: SMS Kutatóközpont. SMS = Sick Museum Syndrome. Félig-meddig már maga a látvány is gyógyító erővel bírt: hogy végre van kihez fordulniuk azoknak, akikre múzeumi környezetben bármikor lecsaphat a szörnyű energiavesztéssel járó állapot, a Stendhal-szindróma mutáns verziója. Először ugyanis Stendhal említi a túl nagy koncentrációban előforduló műalkotások okozta sokkot, amikor Firenzében, a Santa Croce-templomban heves szívdobogás után kis híján elvesztette az eszméletét. Igyekeznem kellett, hogy össze ne essek – írja aznap, amikor egyszerre, egy térben szembesül Giotto freskóival, Michelangelo és Galilei síremlékével.
Kertész első kézből – Kései nagyítások vs. korabeli kópiák
Kertész amerikai sikere hosszú évtizedeket váratott magára, de a művész halálának évében André Kertész Of Paris and New York címmel az Art Institut of Chicagóban megnyílt kiállítása visszavonhatatlanul a 20. századi fényképezés arisztokratái közé emelte. Sőt egy csapásra kitárta a kertészi fotográfia előtt a médium alig egy évtizeddel korábban kialakult kereskedelmének kapuit is. (1)
Világtalanok gyámolítója – Beszélgetés André Kertészről Michel Frizot és Annie-Laure Wanaverbecq fotótörténészekkel
André Kertész – immár sokadszor – meghódította Párizst. A Jeu de Paume-ban megrendezett kiállításánál tavaly csak Monet és Basquiat volt népszerűbb a francia közönség köreiben. Az Artmagazin a Budapestre is ellátogató, első nagyszabású magyarországi Kertész-kiállítás francia kurátoraival beszélgetett a hullámvasútszerű karrier anatómiájáról, a zajos párizsi debütálásról, az ólomszínű amerikai évekről és a szűnni nem akaró kései világsikerről.
Kinyitott a Design Terminál
A Nyiri István által 1949-ben tervezett Erzsébet téri buszpályaudvar története újabb fordulóponthoz érkezett. A kulturális minisztérium 2004-ben döntött úgy, hogy dizájnközpontot telepít a kiürített, de műemléki védettséget élvező pályaudvar épületébe.