Doctor med. coll. – A műgyűjtő doktorok évszázada II.

Rieder Gábor

Az 1945 utáni hazai műkereskedelem fő vásárlói – a maszekok mellett – az orvosok voltak. Hosszú évtizedekig ők rendelkeztek elégséges anyagi és szellemi tartalékkal a műgyűjtés polgári hagyományának ápolásához. Tanulmánysorozatunk második részében az ötvenes-hatvanas évek tradicionális kollekcióit felépítő orvosdoktorokat vettük számba. Továbbélő gyűjtőpraxis a kapitalista képkereskedelemre ferde szemmel néző időszakban.

A műkereskedelem fekete évei
A századforduló nagy műgyűjtő-boomja után – bármilyen meglepő – a második világháborút követő években köszöntött be az orvosgyűjtők igazi aranykora. Az ok financiális. A harmincas évek általános recessziója és kényszerű fizetéskorlátozásai miatt az orvosok nemigen bővítették tovább kollekciójukat. (1) A kommunizmus felé törekvő Magyarország – kevés kilengést megengedő – bérpolitikájának viszont éppen a doktorok lettek az egyik nagy nyertesei. Ahogy a műgyűjtés-történet megkerülhetetlen kutatója, Mravik László írta a hatvanas évek kapcsán: „Kimondható: a nagy magyar műgyűjtemények többségének a tulajdonosa az orvostársadalomban keresendő. Náluk van minden együtt, ami a műgyűjtéshez igazán kell: műveltség, az értékek tisztelete – és mondjuk ki, a pénz.” (2)

Ne gondoljunk teletömött széfekre: 1945 után nem kellett túl vastag pénztárca a műkincsvásárláshoz. A világválság óta pangó piac alighogy magához tért a háborús sokkból, egyből megtörtént az ország államosítása. A néhai vagyonosok jelentős része, legalábbis aki itthon maradt – osztályszempontok vagy politikai indokok miatt – elvesztette jól fizető állását, családját kitelepítették, javai szétszóródtak. Közben pedig a hatóság a képek kiakasztására alkalmas, tágas nagypolgári lakásokat felosztotta zsúfolt társbérletekké.

Túlzott árubőséggel se kellett megküzdeni. A szovjetek zömében elzabrálták a nagy bankok páncéltermeiben rezervált műkincsállományt, (3) ami megmaradt, azt a tulajdonosok vagy a nepperek próbálták a még nyitott határon át Nyugatra csempészni – akár törvényes, akár törvénytelen úton. „Igen sok műtárgy megsemmisült, más gyűjtemények tulajdona változott. A világháborút túlélt gyűjteményeket Budapest kifosztása tizedelte még tovább, majd a kitelepítésekkor kellett gyűjtőknek órák alatt, potom áron megválni tulajdonuktól.

Gyakran erre sem volt mód, hanem a gyűjtemény ott maradt az elhagyott lakásban – s a házmester vagy az ávósok kezébe került” – emlékezett vissza a korszak talán legtipikusabb műgyűjtő-műkereskedője, Kovács Dezső. (4) A 20. század első felében olyan művésznevek fémjeleztek egy-egy igazán rangos hazai magángyűjtemény, mint Manet, Gauguin vagy Rembrandt. A szocializmus idején egy finom Szőnyi, egy masszív Barcsay vagy egy jól eltalált Rudnay elég volt ahhoz, hogy az elhivatott műbarát a gyűjtőelitben találja magát. Eltűntek a kimeríthetetlen forrásokkal rendelkező iparbáró-családok, a Hatvanyk, Herzogok, és olyan orvosgyűjtők, mint például Ruszinkó Barnabás vagy Petró Sándor kerültek az élre. (5)

A kommunista hatalom a magán-műkereskedéseket ’48–49-re ellehetetlenítette, az intézményrendszert központosította. Ennek eredményeképp jött létre – a használt cikkek forgalmazására – a Bizományi Áruház Vállalat (ezen a néven: 1951-től), majd a kortárs műkereskedelmet helyettesíteni hivatott Képcsarnok Vállalat 1952-ben. (6) Ezek a monopóliummal rendelkező állami mogulok szerény keretek közé zárták a magán-műkereskedelmet az ötvenes években, hiszen az állam – ideológiai okokból – csak fél szívvel támogatta az ágazatot.

Kis mennyiségben cseréltek gazdát a műtárgyak, minimális sajtóhírveréssel. A műtárgypiac kapitalista csökevénynek számított, de valahol mégiscsak meg kellett oldani a művek adásvételét. A BÁV-on és a magáncsatornákon keresztül elképesztő ritkaságok és kincsek cseréltek gazdát: a kitelepített, vagyonától megfosztott, deklasszált előkelők és az elszegényedett polgári réteg értékei. (7) A lezárt határok miatt nevetségesen alacsony áron. (8)

Befagyasztott kollekciók
Nem meglepő, hogy az orvosok egy része a kórteremben válik műgyűjtővé. Dr. Cseh- Szombathy László (1894–1968) is így járt. Fia visszaemlékezése szerint nem tartozott a „művészlelkek” közé, a hangot is főként Egry Józseffel találta meg, akinek habitusa közelebb állt a nyers balatoni halászokéhoz, mint a Gresham-kör kifinomult értelmiségi társaságáéhoz. (9) (Persze Cseh-Szombathy a Gresham környezetében is elboldogult, Bernáth felesége például szintén egy végtelenül tüchtig doktornő volt.)

A belgyógyász főorvos 1928-ban diagnosztizált tuberkulózist a Balatonon élő Egrynél. Ettől kezdve folyamatosan áramlottak hozzá a festő képei, hol vásárlás, hol honorárium fejében. Rövid időn belül Egryre specializálódott műgyűjtővé vált. Cseh-Szombathy a második világháború után kisgazda politikusként népjóléti államtitkárrá avanzsált, hivatali szobájában egy nagy alakú Szőnyi-festmény függött – jelezve, hogy a gyűjtő erre-arra elkalandozott Egry birodalmából. (10)

Az ötvenes években már az internálást kockáztatta, aki lakásán mutogatta az ehhez hasonló polgári műgyűjteményeket. A Cseh-Szombathy-féle Egry-anyag nem is növekedett tovább. Nyilvánosság elé legközelebb 1963-ban került, amikor a művészetpolitikai szigor enyhült, és a Nemzeti Galéria megrendezte a XX. századi művek budapesti gyűjteményekből című kiállítást, persze főként a háború előtt felépített kollekciókból. (11) Cseh-Szombathyéhoz hasonlóan, a színészek kedvenc doktorának, Nádor Henriknek (1884–1974) magyar mesterekből álló képgyűjteménye is alig gyarapodott a világháború után.

Ráadásul a kollekció nagy részét – akárcsak Laub doktorét (12) – az oroszok vitték magukkal. (13) Ez se olyan téma volt, amit az ötvenes években széles nyilvánosság előtt lehetett volna feszegetni. Dr. Völgyessy Ferencnek viszont szerencséje volt, a szegedi származású, de Budapesten élő főorvos gyűjteményét az ötvenes évek elején Esztergomban mutatták be. A ’30-as évek óta bővülő kollekcióban a 20. századi modern festészet nagyjainak munkái sorakoztak, Szinyeitől Aba-Novákig, Czóbeltől Egry Józsefig. (14)

Kiskunmajsai doktorok
A „túlélők” között emlegeti Mravik László a kiskunmajsai körzeti orvost, dr. Fábián Lajost (1906–1982). Anyagának egy része még a háború előtt került hozzá, voltak köztük holland kismesterek is, de főként a modern magyar művészek alkotásait gyűjtötte. (15) Ahogy Kovács Dezsőtől is tudjuk, a tetszhalott műgyűjtés az ötvenes évek közepétől kezdett éledezni (16) – ebből a korai, alig ismert időszakból vette ki a részét Fábián doktor is. Doszpod József szülész-nőgyógyász, ma is aktív műgyűjtő egyik elődjeként emlékezett vissza a kinskunmajsai orvosra.

Doszpod úgy tudja, Fábián az ötvenes évek sanyarú viszonyai között halmozta fel kivételes kollekcióját, kereskedője Selinkó Géza volt, aki a két világháború között a Fränkel Galéria vidéki ügynökeként dolgozott, a pártállam idején pedig lakásán árulta a képeket. (17) Fábián a hetvenes években kénytelen volt megválni főműveitől, (18) így került végül Doszpodhoz – többek között – Ferenczy Károly ismert provenienciájú festménye, a posztimpreszszionista Kertben. (A festmény jó pár kézen átment, a századelő egyik gyűjtő-nagyragadozójától, Kohner Adolftól indult, 1934-ben az ő képeinek árverésén szerezte meg Selinkó, majd tőle Fábián ’45 után.)

Fábián sokakat inspirált, többek között szintén kiskunmajsai főorvos barátját, dr. Kováts Lászlót (1914–2003). (19) Kováts fő célja lakásának igényes berendezése volt, ebben segítette – orvos barátja mellett – a praxisból befolyó jövedelem és művészetkedvelő felesége, az erdélyi nemesi felmenőkkel büszkélkedő Györök Piroska. A szerzeményezésnek megvoltak ekkoriban a bevált csatornái: „Piroska igen jó barátságban lett egy Béldy grófnővel – emlékezett vissza a korai évekre Kováts –, és az ő segítségével több képet, szobrot, szőnyeget vásároltunk. Teleki Pál díszkardját is. (...) Ő jó barátságban volt az egykori arisztokráciával, akik nehéz helyzetükben eladták értékeiket, mert másképpen nem tudtak volna megélni. A fogászattal és a havi fizetésemmel együtt akkor harminc-negyvenezer forintot is megkerestem, és így engedhettük meg magunknak, hogy képeket és egyéb képzőművészeti értékeket vásároljunk.” (20)

Kováts doktor gazdag és sokrétű műgyűjteményt halmozott fel Kiskunmajsán. A kollekció középpontjában a kiváló nagybányai anyag állt, Réti István finoman festett kenyérszelő öregasszonyától Ferenczy Károly Weiner Adolfné-portréjáig. Csóktól megvette a fiatalkori főmű, az Árvák egy kései variációját és több Thámár-vázlatot, de egy Szinyeivel is büszkélkedhetett (Faluvég). A 19. század nagy magyar mestereit is gyűjtötte, Markó Károlytól Mészöly Gézáig; még egy izgalmas Munkácsy-tondója is volt, a bécsi Kunsthistorisches mennyezetfreskójának vázlata. Mutatóban rendelkezett pár régi mesterrel, köztük egy 17. századi flamand zsáner és egy 18. századi velencei Pásztorok imádása, sőt – mivel a vidéki arisztokrácia volt a fő beszerzési forrása – rengeteg iparművészeti ritkasága volt: rokokó asztal a tiszadobi kastélyból, ötvenhét keleti szőnyeg, ezüst étkészletek stb.

A stílustörténetben előrefelé már óvatosabban lépegetett, Czóbel, Berény, Aba-Novák és Bernáth jelentette a gyűjtőhorizont végét. Kováts doktor nagyon szerette volna, ha gazdagon berendezett lakásából múzeum válik. Szerencséjére utódai egyben tartották az örökséget, még ha nem is vált látogatható közintézménnyé. Az utódai mind a mai napig küzdenek, hogy többé-kevésbé egyben tartsák – közel egyharmadától már kénytelenek voltak megválni – a páratlan kollekciót.

Gyűjteni a Kádár-korban
A műgyűjtés a hatvanas években újabb lendületet vett, a törvényi keret lazult kicsit és enyhült az állami ellenszenv is. A hetvenes évek elején a sajtóban már egyenesen divatról beszéltek: „Divat lett a műgyűjtés. Ezrek járják a falvakat, a régiségboltokat. Városok televízió vetélkedőin magángyűjteményekkel büszkélkedik Sopron és Nyírbátor, Szombathely és Kecskemét. Van műgyűjtő folyóirat, van Műgyűjtő és Műbarát Kör.” (21) A BÁV 1957-ben újraindított árverései hamarosan színvonalas festményanyagot megmozgató aukciókká váltak.

Persze hivatalos fanyalgás mindvégig kísérte a kapitalista tevékenységet, nézzünk ezek közül egy nem túl hízelgő riportázst: „A képcsomagolónál, mint megannyi derbygyőztes, megdicsőült arccal ácsorognak a vásárlók. Ötszáz forintosaik kötegei az imént mellény- vagy belsőzsebükből kerültek elő, mintha mindig ott tanyáznának; most a nadrágzsebek csörögnek, mert hat-nyolc forint a csomagolónak is jár, hadd örüljön ő is. Faggatnám őket, de hiába. Egy fiatal házaspár árulja csak el, hogy szerencsés üzletet kötöttek: negyvenezerért övék Glatz Oszkár és Edvi Illés Aladár egy-egy állatos, illetve tájképe. Stimmelnek a méreteik is, egy falat éppen befednek az új családi házban, N.-ben, ahol a férfi állatorvos, az asszony fodrász, és megvan már mindenük, ami kell, így hát utoljára az maradt gondnak, mibe fektessék a szépen felgyülemlő forintokat.

Ház, nyaraló, kocsi kipipálva, a készpénz meg, OTP kamat ide vagy oda, romlandó jószág. Megörültek hát a jó tanácsnak, hogy alapítsanak egy kis műgyűjteményt. (...) Akad vevő, aki érdeklődésemet meglepően gorombán utasítja vissza. Ősz szomszédom szerint kár velük próbálkozni, ők a megbízottak. Állítólag olyan személyeknek vásárolnak képeket, akik dugdosni szeretnék már feltűnően megszaporodott vagyonukat. (...) Az árverés végeztével, ahogy a közönség az aulába tódul, néhány tucat ember keresztül-kasul üdvözli, kézcsókolja és veregeti hátba egymást. Csupa diszkrét eleganciával öltözött férfi, merészen új divatba és arany ékszerekbe bújt nő; a zsákmányt autóik hátsó ülésére támasztják, és elrobognak otthonaikba, a falba új szöget verni.” (22)

A fokozódó műkereskedelmi pezsgés belülről sokkal barátságosabban tetszett. Többeknek ez jelentette a paradicsomot, ekkor épültek ki azok a művészettörténészi mércével is nagyra tartott magángyűjtemények (Dévényi Iván, Kolozsvári Ernő, Rácz István), amelyek a hivatalos ideológiával bénított múzeumoknál sokkal érzékenyebben viszonyultak a kortárs törekvésekhez. (23) Bár elsősorban nem moderneket gyűjtött, a téma ismerői mindig a korszak legnagyobbjaival emlegetik egy lapon dr. Ruszinkó Barnabás kollekcióját. Mravik így emlékezett meg róla: „a legendás szülész-nőgyógyász-onkológus elképesztő precizitással az 1945 utáni legnagyobb magyar műgyűjteményt hozta össze. Soha nem alkudott műtárgyra, ezért mindenki hozzá vitte először a képeit.

A legnagyobb kincsei: 17. századi holland mesterek, Courbet, a legkorábbi meisseni porcelánokból legalább harminc darab. A gyűjtemény darabokra esett a halála után.” (24) A gyűjtőnél szintén vendégeskedő Gömör Béla orvoskolléga szerint „lenyűgöző iparművészeti anyaga volt a hólyagos ezüsttől a szőnyegig, s emellett a képanyaga is a 17. századtól Kontuly Béla, Egry József vagy éppen Derkovits Gyula műveiig terjedt” (25). Sajnos a széthulló gyűjteményről sosem készült nyilvános leltár, kiállítási katalógus vagy újságcikk. Egyedül a múzeumi kvalitású habán kerámia-kollekcióról számolt be a hetvenes évek szakmai magazinja, a Műgyűjtő. (26)

A pártállami körülmények között megszülető magángyűjteményeket csak nagy áldozatok árán lehetett egyben tartani – ellenkező esetben kinyomozhatatlanul szívódtak fel a nyolcvanas évek óta dübörgő hazai műtárgypiacon.

Múzeumi halhatatlanság
A magángyűjtemények révbe érkezése mindig a múzeumi konzerválódás. A hazai viszonyok között ez rendszerint annyit jelentett, hogy a kollekció a tulajdonos halála után (vagy valamivel előtte) beleolvadt egy megyeszékhelyen működő múzeum törzsanyagába. Több nagy – a szocializmus idején tevékenykedő – orvosgyűjtő került be ezen az úton a művészettörténet-írásba. Egyikőjük dr. Petró Sándor (1907–1976), országos hírű miskolci orvos, akinek halála után hatalmas gyűjteménye, végakaratával összhangban, a Herman Ottó Múzeumba került.

Négyszáz festményről, közel kétszáz szoborról, plakettről és más képzőművészeti alkotásról van szó! (27) Petró a két világháború közti középosztály tagjaként már a ’30-as években kacérkodott a műgyűjtéssel, (28) de a műfaj ismert tekintélyévé csak az ötvenes-hatvanas években vált. A budai Frankel Leó utcai és a miskolci Hunyadi utcai lakásán (ma Szalay Lajos-emlékszoba található itt, a Miskolci Galéria gondozásában) egyre szaporodtak a kincsek. (29) Előbb helytörténeti darabokat vásárolt, majd átnyergelt a magyar nemzeti piktúra régi mestereire.

Tanítanivalóan kerek gyűjteményt állított össze, csupa magyar klasszikusból. Nyitásnak volt benne egy papagájos Bogdány Jakab-csendélet és egy Mányoki-portré (a lengyel Jan Stanisław Jabłonowskiról), majd jöttek a 19. század nagy mesterei, Markó, Barabás, Borsos, Lotz, Székely, Munkácsy (kisebb vázlatokkal), Benczúr és Paál László. A biedermeierhez és a romantikához nagy érzéke volt (ez ma is látszik a miskolci múzeum pár éve felújított, régi mestereknek szentelt teremsorán), de megvette Csontváry egyik főművét is, a barázdált homloka alól gyanakvóan kipislogó Öreg halászt, volt Ferenczyje, Czóbele és egy emblematikus Csók-festménye is, a párizsiasan elegáns feleségről.

A gyűjteményhez kiváló iparművészeti tárgyak is tartoztak, egy hibája volt csak: a sok hamisítvány. (30) A felemás nyilvánosság előtt zajló Kádár-kori műkereskedelemben bizony sok megtévesztő kópia forgott közkézen, a miskolci muzeológusoknak ma is sok fejtörést okoznak. (31) Mindezek ellenére Petrónak köszönhetően – a vidéki mezőnyben – Miskolc rendelkezik a legszerethetőbb magyar klasszikus festészeti anyaggal.

Petró Sándorhoz hasonlóan vált múzeumi tétellé a pesti főorvos, a népi írók gyógyítója (32), dr. Tompa Kálmán (1897–1978). Kollekciója a pécsi Janus Pannonius Múzeum híres képtárának gerincévé vált. A Baranya megyei múzeum nem egy hétköznapi közgyűjtemény volt a szocializmus alatt, hanem a modern esztétikai profilt felvállaló vidéki intézmények zászlóshajója. Alapját unokatestvére, egy legendás orvosgyűjtő, dr. Gegesi Kiss Pál adománya teremtette meg (róla a cikksorozat következő részében lesz szó), a „másodalapító” pedig Tompa Kálmán volt, aki 1967-ben szerény ́ron eladta kollekcióját a képtárnak. (33)

A helyi művészettörténészek példásan meg is emlékeztek róla a katalógusban: „1967-ben a gyarapodás számban és jelentőségében is minden eddigit felülmúlt. Aránya az alapító gyűjteménnyel egyenlő értékkel volt mérhető. A múzeum tulajdonába került dr. Tompa Kálmán orvos csaknem négyszáz darabból álló nemzeti érdekű, védett magángyűjteménye. A művek anyagi megváltását ezúttal Pécs Város Tanácsa vállalta. – Mit jelentett Tompa Kálmán gyűjteménye a Képtár számára? Elsősorban a magyar festészet néhány remekművét, legjobb alkotóink egy-egy főművét, amelyek a számban és jelentőségében már megnövekedett Képtár csúcspontjai lettek.

Ilyen például Rippl-Rónai József Park aktokkal, Esti hangulat egy intim szobában című alkotása, Csontváry Kosztka Tivadar Római híd Mosztárban című festménye. E főművek között kell említenünk Ferenczy Károly Tékozló fiú című festményét, Réti István bensőséges hangulatú Kenyérszelését és finom festőiségű, hamvas színeivel a hazai plein air festészet legjobbjai közé tartozó Nagybányai tájat, továbbá Thorma János Fürdőzők és Gulácsy Lajos Extázis című alkotásait. Az új szerzésű Mednyánszky-művek kitűnően egészítették ki a Tamás-gyűjteményből származó darabokat, számos más, kiváló alkotással együtt.” (34) Ehhez a felsoroláshoz még hozzáilleszthetnénk néhány európai iskolás etalon művészt – de ez már tanulmánysorozatunk harmadik részébe tartozik, ahol a modern kortársakat felfedező orvosok gyűjteményei kerülnek a „boncasztalra”.


Jegyzetek:
(1) Lásd cikksorozatunk előző részét: Rieder Gábor: Doctor Med. Coll. A műgyűjtő doktorok évszázada I. Artmagazin, 2011/3. 38.

(2) Mravik László: A hatvanas évek magyar műgyűjtése. In: Hatvanas évek. Új törekvések a magyar képzőművészetben. Kiállítás a Magyar Nemzeti Galériában 1991. március 14–június 30. Szerk. Nagy Ildikó. Képzőművészeti Kiadó – Magyar Nemzeti Galéria, 1991, 35.

(3) Mravik László: A holokauszt hosszú árnyéka. I. A nagy bankrablás, 1945. Artmagazin, 2004/1. 4–13.

(4) Műgyűjtés – mint állampolgári kötelesség. Kovács Dezső műkereskedő és gyűjtő visszaemlékezései. (Szerkesztette: Ébli Gábor) Artmagazin, 2003/1. 47.

(5) „Ám együttvéve sem vetekedhettek – és ez nem csupán nálunk, hanem a világon mindenütt evidencia – a klasszikus hazai és külföldi munkákkal, amelyek a világháború pusztításai, majd az 1945–1949 között lezajló, példátlan mértékű műtárgykivitelnek még a háborús veszteséget is magasan felülmúló kártételei következtében jócskán megritkultak.” (Mravik László: A hatvanas évek magyar műgyűjtése. i. m. 33.)

(6) Egyik intézmény sem ex nihilo jött létre. A BÁV nagy elődje a Postatakarékpénztár zálogháza volt (Botos János: Zálogház a Postatakarékpénztár keretében. Artmagazin, 2005/3. 54–56.), a Képcsarnok Vállalaté a Művészeti Alkotások Nemzeti Vállalata.

(7) Botos János: Változások időszaka. A BÁV története. IV. Artmagazin, 2005/4. 77–76.

(8) Műgyűjtés – mint állampolgári kötelesség... i. m. 47.

(9) Ébli Gábor: Magyar műgyűjtemények. Enciklopédia, 2006, 72–76. (Cseh-Szombathy László. Egry és apám a természetet figyelték című fejezet.)

(10) Uo. 74.

(11) Sinkó Katalin: A magyar műgyűjtés 1850 után – a magángyűjteményi kiállítások tükrében. In: Válogatás magyar magángyűjteményekből. Magyar Nemzeti Galéria, 1981. október–november, 26.

(12) Rieder: i. m. 38.

(13) Mravik László: „...Hercegek, grófok, naplopók, burzsoák...” Száz év magyar képgyűjtése. In: Modern magyar festészet. 1892–1919. Szerk. Kieselbach Tamás. Kieselbach Tamás kiadása, Budapest, 2003, 26.

(14) Ébli Gábor: Budapest: műgyűjtők városa. Beszélő, 2005/3. 

(15) Mravik: „...Hercegek, grófok, naplopók, burzsoák...” i. m. 29.

(16) Műgyűjtés – mint állampolgári kötelesség... i. m. 47–50.

(17) Ébli: Magyar műgyűjtemények. i. m. 83–84.

(18) A közel 200 képből álló gyűjtemény halála után széthullott. (Lásd: Kozma Huba: Beszélgetés dr. Kováts László műgyűjtővel. In: Halasi Múzeum 3. Emlékkönyv a Thorma János Múzeum 135. évfordulójára. Szerk. Szakál Aurél. 2009, 484)

(19) Sümegi György: Egy műgyűjtő emlékére. Dr. Kováts László gyűjteménye. Artmagazin, 2004/3. 14–17.

(20) Kozma: i. m. 485.

(21) Szalay Károly: Vallomás a műgyűjtésről. Népszava, 1974. július 13. (Utánközölve: A Műgyűjtésről. Szerk. Szíj Rezső. Budapesti Műgyűjtők és Műbarátok Egyesülete, 1980, 37–40.)

(22) R. Székely Julianna riportja. Új Tükör, 1977/22. (Idézi: Berkó Pál–Fehér Béla: Ki mit gyűjt? Gondolat, 1980, 197–199.)

(23) Sinkó: i. m., 26. Mravik: A hatvanas évek magyar műgyűjtése. i. m. 33–40.

(24) Lásd: Mihalicz Csilla: Libidó a műgyűjtésben. Medical Tribune 2006. november 9. (www.medicalonline.hu/download.php?id=1306)

(25) Ébli Gábor: Igazi gyűjteményt csak a múzeumi minőség mér. Ébli Gábor interjúja Gömör Béla műgyűjtő-műbaráttal. Mozgó Világ, 2001/10. 76–82.

(26) Katona Imre: Dr. Ruszinkó Barnabás habán kerámiái. Műgyűjtő, 1972/2. 19–21.

(27) Szabadfalvi József: Írások Herman Ottóról és a Herman Ottó Múzeumról. (Borsodi Kismonográfiák 25.) Miskolc, 1987, 163–166.

(28) Mravik: A hatvanas évek magyar műgyűjtése. i. m. 35.

(29) Ébli: Magyar műgyűjtemények. i. m. 44. (Petró Sándor: Nemzeti klasszikusok Miskolcon című fejezet.)

(30) Ezt a kor- és pályatárs Kovács Dezső is megerősítette, aki Petró gyűjteményét nagyra becsülte, de megjegyezte, hogy „az igazán jó képek mellett voltak ott gyenge és nem eredeti darabok is”. (Műgyűjtés – mint állampolgári kötelesség... i. m. 50.) A miskolci Petró Sándort nem szabad összekeverni a szintén dr. Petró Sándornak nevezett másik gyűjtővel, akinek kollekciója szintén pécsi múzeumokba került; ebben a pécsi Petró-anyagban – a kiváló művek mellett – kifejezetten sok a hamisítvány. (Lásd: Molnos Péter: A festmények hamisításáról. V. rész. Két intő példa: a pécsi Petró-gyűjtemény és a szabadkai Parcić-gyűjtemény. Artmagazin, 2004/4. 32–35.)

(31) A múzeum még kiállítást is rendezett nemrég a témában: A képhamisítás világa – Hamisítványok a Herman Ottó Múzeum képzőművészeti gyűjteményéből. (2008. február 22 – 2008. július 1.)

(32) Standeisky Éva: A belügy, a párt és a népi írók. 2000, 2002/9. 48–66.

(33) Gegesi Kiss és Tompa mellett meg kell még említeni Kunváry Bella fogorvost, akinek szintén több száz modern és klasszikus alkotása került be a pécsi múzeumba.

(34) Hárs Éva–Romváry Ferenc: Modern Magyar Képtár Pécs. Corvina, 1981, 10.

Full 002462
Full 002463
Full 002464
Full 002465
Full 002466
Full 002467
Full 002468
Full 002469
Full 002470