Átrendeződés a vásárpiacon

Artanzix

A tavaly esztendő alaposan átrajzolta a hazai művészeti vásárok térképét. Az egyre inkább a nemzetközi kortárs art fairekhez igazodó Budapest Art Fair lehúzta a rolót. A művészeti vásárok rendezéséből kiszállt az eddigi lebonyolító, a Galambos Sándor által igazgatott Partner’s 2000 Kft. Többé nem lepik el színes árcédula-reklámok a fővárost, a Műcsarnokból kivonulnak a műkereskedők. Szabad lett a pálya az új versenyzők előtt.

ArtPlacc
Ad hoc ötlettől vezérelve született meg a nyár legizgalmasabb kortárs koprodukciója, a tihanyi ArtPlacc. Az ötletgazda a Mono Galéria vezetője, Peleskey Ákos, aki hadat üzenve a helyi szuvenírárusoknak, összetrombitálta a neves budapesti kortárs galériákat (az acb Galériától a Kisteremig, a kArtontól a Godot-ig) egy 600 négyzetméteres rendezvénysátorba. Az augusztus közepi esemény sok látogatót vonzott, a szervezők szeretnék jövőre is megrendezni, hiszen a piacképes kortárs képzőművészet eddig ugyancsak hiányzott a Balaton-part kulturális kínálatából.

Antik Enteriőr
A Partner's által igazgatott másik művészeti vásár, a – Budapest Art Fairtől időközben térben és időben is különváló – Antik Enteriőr nem végezte a szemétdombon. A bejáratott, tizenöt éves márkát megvásárolta a lebonyolítást korábban is kézbentartó cég. Antik Enteriőr tavaly is volt, ismét a Néprajzi Múzeum aulájában és karzatán, december 1-4. között. Aki antik bútorokra, régi csillárokra, porcelán nippekre, néprajzi tárgyakra vagy öreg szönyegekre vágyott, most sem csalódott. A szervezők próbálták a kínálatot közelebb vinni a kispénztárcájúak igényeihez, hogy a vásár ne csak a dúsgazdag gyűjtőknek, hanem az egyszeri műbarátoknak is szóljon. A tét nélküli, karácsony előtti nézelődést gazdag kulturális program volt hivatott még szórakoztatóbbá tenni.

Art market
Tavalyelőtt pár hónap alatt hozták tető alá az Art Marketet egy üresen álló budai irodaház termeiben. A kortárs magyar galériák középmezőnyét felvonultató börze inkább tűnt a Budapest Art Fair szatelitvásárának, mint komoly konkurensnek. Miután az Art Fair megszűnt, az Art Market nagy levegőt vett, és benyomult az üres területre. A Millenáris B épületében, október 27–30. között megrendezésre került vásár megnyerte fővédnöknek a korábbi amerikai nagykövetet, a klasszikus és kortárs magyar műveket is gyűjtő Nancy G. Brinkert. A műgyűjtő diplomata zászlaja alatt az Art Market valódi regionális eseménnyé kíván duzzadni, az él- és középvonalbeli hazai galériák mellett zajlik a külföldi kiállítók levadászása is. Zsűri nincs, de egy nemzetközileg beágyazott kuratóriumot hoztak össze az esemény támogatására. A tartalom folyamatosan gazdagodik. A galériások mellett önálló művészeti projektek is helyet kapnak (például az Amadeus Alapítvány vagy a Krinzinger projekt), az Art Week keretében fővárosszerte kulturális programokat rendeznek, létrejött egy cigány művészeti esemény és számos szakmai kerekasztal-beszélgetés. A vágyak ambiciózusak, a pálya síkos (sőt a recesszió függvényében lejt is), de a hazai színtérnek szüksége van egy kortárs vásárra. Ezt mostantól Art Marketnek hívják.

Full 002456
Full 002457
Full 002458