Tudjuk, hogy japán az eltolható falak és a húszévenként újjáépítendő házak építészeti koncepciója, a zen-meditáció és - íjászat, a teaszertartás, no és a természet és ember azonosságának elve. És japán a nindzsák és jakuzák kimondhatatlan brutalitása, a II. világháború koreai és kínai koncentrációs táborai (ahol nők ezreit kényszerítettek prostitúcióra), valamint japán tradíció az olaszokat is megszégyenítő üzleti és politikai korrupció is. Ha ezekkel az egymásnak ellentmondó karakterisztikákkal nem megyünk semmire, talán Japán „nyugatosításának" jelenségeit érdemes szemügyre venni. (Erről és általában a japán kultúráról kiváló és személyes hangú áttekintés ad Vágvölgyi B. András Tokyo Underground című könyve.) A japánok lekörözték a nyugati technikát, folyamatosan alkotják az elektronikai hightech csúcsteljesítményeit, az amerikai rock and rollt és popot szintetizálták a tradicionális japán kultúra egyes elemeivel, miközben fokozatosan feloldódik ez a kulturális tradíció, már ami a tömegek életvitelét illeti. És ott vannak mindenütt: a Hősök terén és a Times Square-en, a San Pietrónál és Yucatán-félsziget őserdőbe temetett piramisainál.

 

Hideki Iinuma is utazó. 1975-ben, a hegyvidéki Naganóban született, szobrászatot tanult, s főleg Európában utazgatva és alkotva éli életét. Bázisai: Nantes, München, Bécs. Már meglehetősen sok kiállítást tud maga mögött, és alapvető műtárgypiaci tapasztalatokra is szert tett mind Japánban, mind Európában. Szobrai fiatal nőket ábrázolnak. Fából faragja őket, áltálában 35-50 cm közötti egy-egy alak magassága. A megmunkálás során távol marad a realisztikusságtól, a felületkialakítás elnagyolt, durva, a vésőnyomok világosan k láthatóak maradnak. A lányokat egyes esetekben teljes alakként, de általában torzóként, csípőig vagy térdig ábrázolja. Megfesti a hajat, kifesti a szemeket és az ajkakat, s a ruhát is festői eszközökkel hangsúlyozza. A nők nagyrészt a fehér rasszhoz tartoznak, egyes esetekben feketék vagy ázsiaiak. Testtartásuk, öltözetük és make-upjuk miatt a divatlapokból ismert fotómodelleknek látszanak. A nagyon szép nőket nagyon szép nőkként sikerült megfaragnia Hideki-nek. A kihívó modellpóz mellett néhány alkotás nyíltan erotikus vagy pornográf jellegzetességeket is mutat (ilyenek például a fedetlen, részletesen kifaragott és kifestett ágyékok). Iinuma e szobrokat le is fotózza, oly módon, hogy természeti vagy ipari tájba illeszti őket, s ez esetben a fotó önálló alkotásként születik meg. Az acb galéria 2003. szeptemberi kiállításán (amelynek címe Félszeg vággyal, színjózanon?, további résztvevői a cseh Markéta Othova, a portugál Rui Bastos s a fiatal magyar festő, Szóló Ákos voltak, lásd: www.acb-galeria.hu) a japán szobrász összesen huszonnégy lányszobrot prezentált.

 

 

Iinumának van egy bájos weboldala, alkotások reprodukcióival, utazásai során készített fényképekkel és egy, a művészeti koncepcióját ismertető angol és francia szöveggel www.hideki.ht.st (ma: http://www.hidekiiinuma.com/) . A huszonnyolc éves fiatalember nem művészetteoretikus, sőt, nem is nagyon ásott a művészettörténet és -elmélet mélységeibe. Emiatt ezen szakmák képviselői joggal fanyaloghatnak a szöveg módszertani és műfaji eklektikája és következetlen nyelvezete miatt. Mégis, művei értelmezésének és kritikai elemzésének során érdekes forrásként szolgál. Valamint bátor tett, hogy ilyen nyíltan a világ elé tárja, hogy épp hol tart világlátásának építgetése közben. A szövegből kiderül, hogy Iinuma lételeme az utazás, a mindig máshol levés, az olyan kultúrákban jelen levés, amelyekben ő olyan outsider, aki insidereket megszégyenítően érti és éli meg az adott kultúrát. Utazó, aki nem kell hogy felelős legyen a helyi ügyek alakulásáért - csavargó, flaneur, kívülálló, de egyben szintetizátor is. Persze nem egyetemesen - nagyon szubjektíven, fiatal, érzékeny fiatalemberhez illően. Mint japán személynek, Japán „nyugatosításának" folyamata és következményei határozzák meg személyes- és művészeti filozófiáját. Műveinek kiindulópontja az utazó pozíciója, mégpedig a nem japán kultúrában működő japán utazóé. Központi témái a magány és a szépség.

 

A tömegmédiából, mégpedig a divatlapokból, az életmódmagazinokból, ún. „férfimagazinokból" választja Iinuma modelljeit. A médiában a női test sztenderdizációja a férfitekinteteknek való megfelelés és a férfitársadalom elvárásainak mentén alakul. Man look at woman - a nő önmagát a tükörben mint mások által megfigyeltet látja. Iinumát joggal vádolhatnák e jelenség posztfeminista kritikusai e férfitekintet érvényesítésével. Lányai kívánatosak -mintha egy kamasz fiú rajzolgatná álmai nőit. Ezek főleg nyugati lányok, nem a japán fametszetek gésái, nem a manga és nem az anime világához tartoznak. Arcukon a modellek egykedvű, cool kifejezése - de egyértelmű, hogy szomorúság és melankólia is kifejeződik rajtuk. Érdekes, hogy a kiállítás azon látogatói - főleg nők -, akik semmit nem tudtak a művészről, női alkotóra tippeltek. Ennek okáról magyarázattal nem nagyon tudtak szolgálni. Egy biztos, a szobrokat mint expresszív alkotásokat értelmezte a látogatók többsége.

 

 

Azzal, hogy egy fiatal férfi nőket ábrázol, Iinuma bevállalja primer, alapvető, maximálisan hiteles, erotikus vágyait. Nem választja szét a kultúrát (amely korlátozza a vágyak kifejezését és gyakorlatát) és a vágyakat. Emiatt persze nem politikailag korrekt. S bár kultúránk feminista kritikája tökéletesen legitim és szimpatikus, Hideki szépségdefiníciója is az: „A szépség betemeti a magány szomorúságát." A kultúránkban egyik legfontosabb értékként megfogalmazott fizikai szépséget és a magányt hozza különös kapcsolatba. A szobrok nem személyiségeket ábrázolnak, hanem személyiségekké válnak. A divatmodellt mint interface-t kiválasztó és használó Iinuma - miközben szoborrá transzformálja a színes fotót - egyéníti és egy narratív közegbe helyezi a fotó által ábrázolt figurát. Emiatt sem a hagyományos japán művészetből eredeztetjük Iinuma alkotásait. A sematikus, mintákat követő gésaábrázolásokkal ellentétben Iinuma lányai egy egészen más társadalmi-kulturális közegben születtek. A nyugati tömegkultúrát fogyasztók ruházata, viselkedési mintái uniformizálódnak, s Iinuma - ha nem is kritizálja nyíltan - e közeg kultuszszemélyeit, paradigmatikus ikonjait, a modelleket kilépteti a „keep smiling" világából. A high-tech hazájából érkezett japán szobrász tehát a nyugati szobrászat technikáit sajátította el. Szobrai olyanok, mint egy-egy játékbaba, amelyek azért nem válnak amerikai Barbie-rémmé. Hideki úgy teszi magáévá a nyugati tömegkultúra ikonjait, ahogyan a The Fantastic Plastic World zenészei. Az elsajátítással és újraalkotással kifejezi önnön alapvető identitásválságát (a nyugatosított és hagyományait feladó Japán problémáját) és ebből fakadó magányát. S mindezt úgy teszi, hogy outsiderként nagyon sok mindent feltár és elmond a mi európai kultúránkról.

 

Az egyedi, egy példányban létező alkotások már-már konzervatívnak tűnhetnek. Iinuma szobrai reprodukálhatatlanok. A kortárs digitális technológia ellenpontozásai, de nem a kézi munka ennek az ellentétnek a lényege, hanem a nem sokszorosíthatóság ténye. Hideki lányai testek, amelyeket megszemlélhetünk jobbról, balról. Nincs egyetlen nézőpontjuk. Ez az élmény meggyőzi a nézőt, hogy Iinuma kiváló szobrász. Bár az ábrázolás módja jelzésszerű, mégis, a testekben ott van a csont, a hús, anatómiailag helyén van minden rajtuk. Hideki Iinuma szobrait melegen ajánlom beszerzésre azoknak, akiket vonzanak transzkulturális műalkotások. Magyarországon néhány gyűjtő már ráérzett Hideki szobrainak szépségére, de az acb galéria kínálatában egy tucat Hideki Iinuma-mű még megtalálható. Az acb és a japán szobrász tervei szerint alkotásai folyamatosan jelen lesznek a hazai és az európai piacon.