A londoni Nemzeti Arckép Galéria bemutatja a maga korában nemzetközi hírnévnek örvendő portréfestő, László Fülöp műveit, az 1912–27 közötti periódusra fókuszálva. László Fülöpöt, vagy ahogy később nevezte magát, Philip de Lászlót egész élete a portré műfajához kötötte.
 

László Fülöp: Lucy de László, a művész felesége (1870-1950), magángyűjtemény

1869-ben született Budapesten, „karrierjét” (bár ezzel akkor még nem volt tisztában) fényképek retusálásával kezdte. A 20. század elejére Európa egyik legkeresettebb portréfestőjévé avanzsált, akitől a királyi és császári udvarok, a történelmi arisztokrácia tagjai és előkelő közéleti személyiségek rendeltek arcképeket. A sikersorozat 1895-ben kezdődött, amikor a Kosmos részvénytársaság Ferdinánd bolgár fejedelem képmását akarta sokszorosítani anyagi megfontolásból egy fiatal művész festménye alapján. Így esett választásuk László Fülöpre. A portré olyan jól sikerült (és László olyan kellemes társaságnak bizonyult), hogy a bolgár király mindenféle rokonához beajánlotta. Innen már nem volt megállás. A kortársak rajongtak érte, a firenzei Pitti Galéria 1911-ben felkérte, hogy fesse meg saját önarcképét a gyűjteménybe, 1912-ben rendezett londoni kiállítását pedig maga Vilmos német császár nyitotta meg. (Akinek persze egy lovas portréja is szerepelt az anyagban.) László Fülöp – miután többfelé megfordult Európában – végül Londonban telepedett le 1907-ben. Nemhiába választotta Angliát, hiszen ott még virágzott a portré műfajának – Van Dyckig visszavezethető – magas színvonalú és arisztokratikusan konzervatív hagyománya. A siker nem maradt el. A brit és az amerikai közélet különböző figuráit festette meg hihetetlen tempóban. Összesen 5000 portrét angliai karrierje során, köztük a királyi család tagjait, például 1925-ben a pár éve elhunyt Erzsébet anyakirálynőt is. Ez a portré a mostani Nemzeti Arckép Galériában megrendezett kiállítás egyik gyöngyszeme a Portland grófnőt ábrázoló képpel együtt. Kortársai finom lélekrajzát, élethűségét és gyorsaságát dicsérték kellemes modora mellett. Bár Nagy-Britanniában élt, rendszeresen küldött haza kiállításokra képeket és az itthoniak is lelkesen követték kinti tevékenységét. Annak ellenére, hogy mindenki érezte a klasszikus műfaj alkonyát. „A portré szerepe és jelentősége a festészet témakörében – írta az 1914-es Művészetben Bárdos Artúr – már bizonyára, néhány évtized óta lassú csökkenést és visszafejlődést mutat, de sosem volt még a portré a festészetnek annyira elhanyagolt mostohagyermeke, sosem esett még annyira távol a festészet aktuális izgalmainak minden fókuszától, mint manapság.” És valóban, László Fülöp arckép-termése teljesen kizuhant az időből és a művészettörténeti köztudatból, pláne miután a portretistát eltartó előkelő társadalmi réteg hatalmát is megtépázta a történelem. De azért a konzervatív Angliában nem felejtették el teljesen. A műfaj specialistája, a londoni Nemzeti Galéria épületéhez csatolt Nemzeti Arckép Galéria – bár mostanában főleg fotókiállításokat szervez – a portréfestőket is rendszeresen bemutatja. Most éppen László Fülöpöt.

National Portrait Gallery, London
2010. március 27 – 2010. szeptember 5.

Entz Sarolta Réka