Hurkatöltő - A Dorottya Galéria Packing Case című kiállításáról

Stepanovic Tijana

A guelfek azt mondják ghibellin vagyok, a ghibellinek azt, hogy guelf. Ezek szerint igazam van.
Valahogy így hangzik Dante elhíresült mondata, mely jól jellemzi a köztes lét kétségeit, nehézségeit, a belőle fakadó kitaszítottság- és elidegenedettségérzést, valamint az éppen a köztességéből fakadó produktív potenciálját is. De vajon milyen más megközelítései lehetségesek ennek a létmódnak, melyet egyszerre jellemezhet a sehová sem tartozás vagy a több helyre való tartozás érzése? Gyökértelen-e, vagy éppen kettős (vagy több-) gyökerű az az ember, aki úgy dönt - vagy arra kényszerül –, hogy elhagyja hazáját és a világ egy másik pontján kezd új életet?
De vajon miért érezzük úgy, hogy megszakad életünk folytonossága, hogy új életet kezdünk? És miért használunk kikerülhetetlenül organikus metaforákat, miért azonosul a haza, ez a szintén kétes fogalom, a termőfölddel, melyből úgy sarjadunk ki, mint sok apró növény? Állandó marad-e az átmenetiség vagy csak átmeneti?

És egyáltalán, ki a migráns? És ki az emigráns?
A kérdésekre nem adható homogén válasz, az (e)migráns nem több egy suta leíró kategóriánál, pszichológiai szempontból nem jellemezhető egységesen. Lélektanilag meghatározóak azok a körülmények, melyekből az ember indul és melyekbe érkezik. Van-e lehetőség a visszatérésre, vagy nincs, önszántából vagy kényszer hatására indul-e útnak, fiatal vagy idős, családos vagy egyedülálló, ismeri-e a kultúrát, melybe érkezik vagy sem - csak néhány szempont, mely meghatározza azt, hogy az ember kognitíve hogyan képezi le saját helyzetét, és melyek kihatással vannak arra is, hogy hogyan kezeli azt.



2006/3. 42-45. o.