Artmagazin 15
Magyarok Münchenben 2. – Az édeskés híg derű – Peske Géza
Gárdonyi Géza, aki minden regényéhez komoly kutatásokat végzett, különös művében, az Ida regényében bepillantást enged az olvasónak a müncheni magyar festőművészek műtermeibe és a müncheni magyar kolónia életébe. A regény főhőse, akinek karakterét és művészi ambícióit valószínűleg több kortárs festő személyiségéből gyúrta össze az író, a tépelődő, a kereső, a művészet értelmét kutató alkotók közé tartozik. A Gárdonyi által megalkotott művésztípusnak szüksége van az eksztázisra, a „gondolat szépségére”, a „szép rezgésének” érzetére ahhoz, hogy alkotni tudjon. Úgy gondolja, hogy „az igazi művész mindig hoz magával valami újat, ami előtte nem volt”. Pedig tanácsolták neki, hogy a sok töprengés helyett inkább fessen le egy kisgyermeket, három-négy éveset, akinek a játékon a figyelme: „Mondjuk, egy kis macskával enyeleg.”
Under costruction - Pécsi múzeumok
A pécsi „múzeumutcában” (Káptalan utca) zajlik az élet, markoló fordul be a sarkon, világoskék IFA egyensúlyoz rakományával a felszántott úttesten. Baranya megye múzeumhálózatának, a Janus Pannonius Múzeumnak (Baranya Megyei Múzeumok Igazgatósága) az élete mindig izgalmas volt. Bár a művészeti muzeológia csak fél évszázada indult meg a JPM-ben, a lelkes és hozzáértő munkatársaknak köszönhetően Pécsen sorra nyíltak a modern szellemiségű új kiállítóhelyek, a Kádár-kor kellős közepén. Amiket aztán rendszerint átszerveztek, elköltöztettek vagy akár be is zártak, hiszen az állandó kiállítás sem állandó! Így tűnt el például - állagvédelmi okokból - az Uitz Múzeum. (A sok kis fiókmúzeum nem igazi múzeum, mind a JPM alegysége.) A megfelelő értelmiségi klímának köszönhetően a magyar modern művészet kiemelkedő alkotói tisztelték meg szülővárosukat múzeumalapítással. (Az sem volt ritka, hogy még az idős mester életében.) A tehetős műgyűjtők pedig nagy kedvvel adományozták kollekciójukat a színvonalas Képtárnak.
Coming soon - Új múzeum…
Mindig nagy kérdés egy gyűjtő számára, mi történjék az anyaggal, mikor már túlnőtte a kezelhetőség kereteit. A közelmúltban elhunyt Vasilescu János gyűjteményének java Győrbe került, ahol már Kolozsváry Ernő és Radnai Béla gyűjteménye is elhelyezést nyert, Mihályfi Ernő festményei Salgótarjánban vannak.
Hamarosan Pécsre is kerül egy jelentős gyűjtemény: az Antal–Lusztig Gyűjtemény egy része tartós letétként kerül a városba. Az önkormányzat az ezer négyzetméteres ingatlant és a működtetést tíz évre biztosítja, de a szerződés lejárta után lehetőség van a hosszabbításra.
Szemtől szemben - Rembrandt és Caravaggio az amszterdami Van Gogh Museumban
Úgy tűnik, az utóbbi évek kedveznek az egyszeri alkalomra összeválogatott „páros” kiállításoknak, melyeken az összehasonlító koncepció mentén megközelítőleg ugyanabból a korszakból két, kvalitásaiban és hatásában hasonló művész képeit állítják ki egymással szemben vagy még inkább egymásnak megfeleltetve.
A 2005-ben a MoMA-ban (június 26–szeptember 12.), majd 2006-ban a Musée d’Orsay-ban (február 28–május 28.) Cézanne és Pissarro műveit bemutató tárlattal (Pioneering Modern Painting: Cézanne and Pissarro 1865–1885) párhuzamosan nyílt meg 2006. február 24-én a művész születésének 400. évfordulóját ünneplő Rembrandt-év keretében az a „vizuális szenzációként” hirdetett kiállítás, mely a barokk kor két „nehézsúlyú” személyiségét (a kifejezés nem tőlem származik) mutatja be (2006. június 18-ig). Rembrandt és Caravaggio személyében két olyan művészről van szó, akik egyben a 16–17. századi Észak- és Dél-Európa különbségeit képviselik, műveiken keresztül pedig két, egymással igen kevés ponton érintkező világ tárul fel a szemünk előtt. Az alkotói életszakaszokat tekintve a két útnak nincsenek közös halmazai, hiszen Rembrandt csupán négyéves volt, amikor Caravaggio meghalt, és számos kortársával ellentétben soha nem járt Itáliában.
Hurkatöltő - A Dorottya Galéria Packing Case című kiállításáról
A guelfek azt mondják ghibellin vagyok, a ghibellinek azt, hogy guelf. Ezek szerint igazam van.
Valahogy így hangzik Dante elhíresült mondata, mely jól jellemzi a köztes lét kétségeit, nehézségeit, a belőle fakadó kitaszítottság- és elidegenedettségérzést, valamint az éppen a köztességéből fakadó produktív potenciálját is. De vajon milyen más megközelítései lehetségesek ennek a létmódnak, melyet egyszerre jellemezhet a sehová sem tartozás vagy a több helyre való tartozás érzése? Gyökértelen-e, vagy éppen kettős (vagy több-) gyökerű az az ember, aki úgy dönt - vagy arra kényszerül –, hogy elhagyja hazáját és a világ egy másik pontján kezd új életet?
De vajon miért érezzük úgy, hogy megszakad életünk folytonossága, hogy új életet kezdünk? És miért használunk kikerülhetetlenül organikus metaforákat, miért azonosul a haza, ez a szintén kétes fogalom, a termőfölddel, melyből úgy sarjadunk ki, mint sok apró növény? Állandó marad-e az átmenetiség vagy csak átmeneti?
Hová megyünk?
Kérdezi ezúttal a francia milliárdos, François Pinault, aki minden erejét latba vetve beszállt a kortárs képzőművészeti iparba.
A fűrésztelepek szanálásával induló vállalkozó mellesleg a Christie’s aukciósház tulajdonosa. Grandiózus kortárs művészeti gyűjteményéhez megvette a velencei Palazzo Grassit, ahol októberig látható kollekciójának első szelete. A gauguini kérdést a brit képzőművészet fenegyereke, Damien Hirst is felteszi, állatcsontvázakkal telepakolt üvegvitrinjével.
Pécs–Baranyai Köztársaság: Művészet és élet egy álom körül
A különböző államképződményekben, csonkokban, fantomformációkban, álmokban és mások álmainak elárulásában gazdag magyar történelemnek a hihetőség határait súroló rémtörténetei között is megkülönböztetett érdekességgel bír a baranyai régió 1918 és 1921 közötti sorsa.
Több szempontból is példaértékű: egyrészt ez a konzervatív szemléletű, nagy lélekszámú és rendkívül vegyes összetételű lakosság az első világháborút követően az ország testétől és közigazgatásától elszakított állapotban, szerb megszállás alatt, a terület sorsával kapcsolatban bizonytalan antanthatalmaknak kiszolgáltatott helyzetben találta magát.
Luthertől a Bauhausig
A Budavári Palota „A” épülete, a volt Munkásmozgalmi Múzeum szomorúan várja a lassan beköltözködő Nemzeti Galériát - mióta a Ludwig Múzeum kitelepült Dél-Pestre.
A Galéria egy Németországból kölcsönzött időszakos tárlattal nyitja meg új szárnyát. A grandiózus vörösmárvány-mészkő enteriőrrel így elsőként a németek protokolláris kölcsön-kiállítása veszi majd fel a versenyt.
Intermédia Bölcsőde - St.Auby Tamás előadásai az Intermédia tanszéken
EZ NEM DISCO – ez olvasható a Magyar Képzőművészeti Egyetem Intermédia tanszék Kmety utcai épületének bejárata fölött, egy csoport diák által finanszírozott és meglepetésszerűen felszerelt pont-modul kijelzőn.
Ez nem disco! – közli az egybegyűltekkel a hallgató, amikor késve érkezik az előadásra, amelynek címe: Paralel Kurzus/Tanpálya II. – Anatómiai Halhatatlanság.
Az oktató St.Auby Tamás: nem-művészet-művész – a fenti maxima tőle származik.
A Kurzus hivatalosan A XX. századi művészet története és elmélete program alatt fut, s a meghívott művésztanár az előadás felépítésében, a hangsúlyok kijelölésében szabad kezet kapott.
St.Auby, Svájcból történt visszatelepülését követően, az 1991/92-es tanévtől ad elő a tanszéken. A Magyar Narancs 1991. október 22-i számában, egy vele készült interjúban Miltényi Tibor, a kérdező, St.Auby happening-definícióját idézi: „a filmben találkoznak az összes művészetek, a happeningben az összes nem-művészetek”, és megállapítja: „ez az elv kiterjed minden egyéb tevékenységére” – így az oktatásra is.
A Bauhaus helyett… - Ismeretlen életművek: Peitler István
Peitler István Pécsett született 1902. július 17-én. Édesapja, aki bíró volt, asszimiláns sváb, édesanyja kálvinista nemesi családból való. Házasságuk sikertelen, válással végződik, noha három gyerek is születik belőle, akik mindhárman tehetségesek és érdeklődők.
István – a családi anekdota szerint – amikor a ciszterci gimnáziumban abszolvált érettségit követő őszön felszáll az akkoriban szerb fennhatóság alatt álló szülővárosában a vonatra, még a pesti közgazdasági egyetemre készül, mikor leszáll róla, már Bécsben akar filmezést tanulni. Tehát először Bécsbe megy, ahol rokonoknál lakik, festőművészekkel, szobrászokkal barátkozik. Valószínűleg ezeknek a hatásoknak is köszönhető, hogy végül ¬ a család ellenkezése dacára ¬ a budapesti képzőművészeti főiskolára iratkozik be, ahol Lyka Károly reformjainak köszönhetően a modernséget, a francia szellemet képviselő tanárok, Vaszary János és Csók István kaptak ezidőtájt katedrát.
„Ha a lombok leesnek a fákról, látom azt a házat, ahol boldogok voltunk” - Molnár Farkas lányával, Molnár Évával Szász Katalin beszélgetett
Az édesapja Pécsen született 1897-ben. Mesélt a gyermekéveiről?
Az ő gyerekkoráról annyit tudok, hogy a Rákóczi út 4.-ben laktak Pécsett, ami egy vályogház volt, és az édesapja építtette. 1903-ban magyarosította a papa a nevét Müllerről Molnárra, és az édesanyja öt gyermeket szült, de az első meghalt. A testvérek ott maradtak Pécsen, az egyik ügyvéd lett, a másik orvos Mecsekalján.
Szabadon nagyítva - Interjú Gőbölyös Lucával
A nemzetközi művészetnek és műkereskedelemnek mindig is kiemelt területe volt a fotó, és magyar származású művészek, mint André Kertész, Robert Capa, George Kepes vagy Brassaï, meghatározó szerepet játszottak ebben. A kortárs képzőművészetben egyenrangú műfaj lett a festészettel, szobrászattal, videoművészettel, és ez a kortárs műkereskedelem áraiban is nagyon jól lemérhető. Ugyanakkor a fotóművészet Magyarországon még mindig határmezsgyén mozog. Nagyon kevés az olyan művész, mint te, aki mindkét területen úgy képes dolgozni, hogy elismerjék.
Becsapott generáció tagjának érzem magam… - Látogatóban Major János grafikusnál
Egészen fiatalon kezdett el komolyan rajzolni, Jaschik Álmos iskolájába járt. Hogy emlékszik vissza erre az időszakra?
Jaschikhoz már gyerekkoromban jártam. Anyám íratott be hozzá, s nem lehettem több ekkor tizenkét évesnél. Három évig, a haláláig tanultam nála. Jaschikra mint egy Leonardo da Vincire tekintettem, lestem minden mozdulatát, s a perspektívát nála tanultam meg. Utána kerültem a Képzőművészeti Gimnáziumba, majd a Főiskolára.
A főiskola nem volt egészen zökkenőmentes, hisz menet közben egyszer kitették onnan.
1955-ben történt, s azért volt meglepő, mert addig minden tárgyból jelesem volt. De abban az évben festésből is meg rajzolásból is elégtelent kaptam, ami egyet jelentett azzal, hogy többet nem is veszik vissza azt, akit így eltávolítottak, hisz tehetségtelennek nyilvánították.
E la nave va… - És a hajó megy…
Nagy várakozásnak semmiképpen nem nevezném azt a hangulatot, ami a TB-A21 projektjéhez kapcsolódó jótékonysági árverést megelőzte. Sokan egyáltalán nem is tudtak róla, akik pedig tudták, azok számára az nem volt világos, hogyan fog a dolog lebonyolódni. Természetesen sietünk leszögezni azt a tényt, hogy a világ más részein kiválóan működő becsült áras aukciós modell nálunk bevezethetetlen - egyszerűen nem áll rá a magyar agy. Tehát a becsült ár volt az első akadály. A második nehezítésnek az tűnt, hogy kiderült: a Műcsarnokban rendezett eseményen nem árverezik el az összes kiállított művet, hanem csak egy részüket. A többi tételre úgynevezett „silent auction” keretében lehet majd licitálni még két héten keresztül, az interneten. Mivel az árverést szombatra hirdették (először este 7-re, de akkor a jótékony célú pénzköltés köré szervezett show esetleg túlcsúszott volna a TomGeorge étterem vacsoraidején, így a szervezők módosították a kezdés időpontját délután 4-re), azok a rémhírek elég nagy kavarodást okoztak (jó, mint később kiderült, csak egy-két magyar fejecskében), hogy készpénzben kell fizetni, azonnal, a helyszínen. Mondjuk ebből a szempontból érte a legkellemesebb meglepetés a gyakorlatlan hazai jótékonykodókat, mert mindent hazavihettek az aláírásuk ellenében, fizetni pedig ráértek két héten belül.
Jöjjön Szentendrére! - Nyolcvan nyár a régi művésztelepen
1926 júniusa különös nyári rajzást indított be Szentendrén - a festőkét. Akkor alakult ugyanis a (régi) művésztelep, s vert tábort nyolc fiatal, idealizmussal teli festő, név szerint: Bánáti Sverák József, Bánovszky Miklós, Heintz Henrik, Jeges Ernő, Onódi Béla, Paizs-Goebel Jenő, Pándy Lajos, Rozgonyi László, annak reményében, hogy ebben a régies állapotában megrekedt, megőrződött, festői motívumokban tagadhatatlanul gazdag, változatosan szép környezetben fekvő (hegy-víz-síkság együtt) kisvárosban boldogulni fog.