Artanzix

Szikra Renáta


Talpas kereszt részlete, Athosz-hegy, 18. század Iparművészeti Múzeum, Budapest

Áthoszi faragványok

Szinte csak nagyítóval kivehető bibliai jelenetek alig gyufásdoboznyi felületen, a kisujjnyi feszületek finom részleteire pedig a filigrán ezüstfoglalat arabeszkjei rímelnek – a műveszettudomány összefoglalóan „áthoszi faragványoknak” nevezi az Iparművészeti Múzeum kamarakiállításán bemutatott apró műremekeket. Az ortodox liturgiában használatos talpas és kézikeresztek, medalionok és amulettek miniatűr változatait valóban szerzetesek készítették (használták vagy ajándékba adták), de nem kizárólag a híres Athosz-hegyi kolostorokban, hanem szerte a Balkánon, sőt az északi ortodox vidékeken is, ahol nemcsak a puszpáng kiválóan alakítható és tartós faanyagát, hanem csontot és szarut is használtak alapanyagul. A műfaj fénykora a 17–18. századra tehető, éppen amikor a nyugati egyház barokk kori szentképkultusza mintegy párhuzamosan megteremtette az úgynevezett ápacamunkák műfaját. A szentképet vagy ereklyét paszpartuszerűen körbeölelő, selyemszálakkal és drágakövekkel kivarrt aprólékos hímzésbe való belefeledkezés ugyanazt a végtelen türelmet és álazatot kívánta a zárda lakóitól, mint a miniatűr ikonok kifaragása az ortodox szerzetesektől.

„Áthoszi” remekek. Ortodox szerzetesek miniatűr faragványai,
Iparművészeti Múzeum, 

2015. október 25-ig
 


 

Rembrandt van Rijn: Maerten Soolmans, 1634, olaj, vászon, 210 × 135 cm, Rembrandt van Rijn: Oopje Coppit, 1634, olaj, vászon, 210 × 135 cm A festmények 1877-ig a Soolmans házaspár leszármazottainak birtokában voltak, akkor vásárolta meg gyűjteménye számára a francia bankár, Gustave de Rothschild.

Nem válnak a Rotschild-Rembrandtok

Amikor idén tavasszal először röppent fel a hír, hogy piacra dobják a Rothschild-Rembrandtokat, az amszterdami Rijksmuseum az elsők között „stoppolta le” gyűjteménye számára az egyik leghíresebb, magántulajdonban lévő és ezért a nagyközönség számára igen ritkán látható képpárt. (Az elmúlt 150 évben mindössze egyszer, 1956-ban szerepeltek a Rijksmuseum és a rotterdami Museum Boijmans Van Beuningen közös kiállításán.) Az előzetes becslések szerint hozzávetőleg 160 millió eurós összeget az eredeti tervek szerint fele-fele arányban fizette volna a Rijksmuseum és a múzeum segítségére siető holland állam – „nehogy a festmények végleg eltűnjenek egy gazdag olajsejk magángyűjteményében”, nyilatkozta annak idején az illetékes holland miniszter, Jet Bussemaker. Annak érdekében, hogy az eddig Eric de Rothschild francia birtokán rejtve őrzött 17. századi holland portrépár továbbra is Európában maradhasson, a hollandok még azt a békát is lenyelik, hogy osztozniuk kell a Rembrandtokon a franciákkal. Időközben ugyanis a Louvre is bejelentette vételi szándékát az egyik képre, holott tavasszal még úgy volt, hogy nem tartanak rájuk igényt, és kiengedik őket az országból. Hosszas egyeztetések után a francia miniszter asszony, Fleur Pellerin, holland kollégájával együtt szeptember végén bejelentette, hogy megosztoznak ugyan a vételáron és a festményeken, de Maerten Soolmans es Oopjen Coppit együtt maradhat: a páros portrét a két múzeum közös szerzeményeként felváltva láthatja majd az amszterdami és a párizsi közönség.

 


Fekete Edit: Cím nélkül, 1993


Cicavízió, az MTV gyerekmonoszkópja (Bálint Ágnes ötlete nyomán Fekete Edit rajza), 1960–1980-ig Forrás: http:// ing-sat.what.hu/ hun-monoszkop.htm

Víziók

Gyerekmonoszkópja, a Cicavízió tálan csak a legfiatalabbaknak nem ugrik be rögtön, de az idősebbek közül is csak kevesen gondoltak bármikor is arra: vajon ki lehet az alkotó? Pedig az 1923-ban született Fekete Edit fontos alakja a magyar tévétörténetnek; már 1957-től a Magyar Televizió munkatársa, 1981-ig az MTV grafikai osztályának vezetője. Rajztudását még a háború előtt alapozta meg: 16 évesen divatrajziskolát végzett és belvárosi divatszalonoknak adta el ruhaterveit, de rajzolt Jaschik Álmos studiójában, majd vendéghallgatóként a Képző és Iparműveszeti Főiskolán tanult. A háború után aktívan részt vett a magyar rajzfilmgyártás megteremtésében, Macskássy Gyula csapatában dolgozott az első színes magyar rajzfilmen, ő készítette a főszereplő kiskakast és gazdasszonyát. A 2B Galéria most mégsem ruhatervekkel, fázisrajzokkal, animációkkal mutatja be Fekete Edit hosszú és változatos pályájának állomásait, hanem egyetlen, eddig nem említett, s nem is ismert témájára koncentrál. 1944-ben Fekete Editet zsidó származása miatt Auschwitzba, aztán Ravensbrückbe, vegül Neustadt-Glewébe deportálták. Súlyos betegen került haza, a felszabadulás körülményeire nem emlékszik. Gyerekeinek sem mesélt a haláltáborokról. Csak a kilencvenes években, nyugdíjba vonulása utan kezdte el életének ezt a traumatikus epizódját rajzban feldolgozni. A november elejéig látható rajzsorozat az évtizedekkel korábban beégett képek nyomán a tábori élet hétköznapi jeleneteit rögzítette brutális őszinteséggel.

Cicavízió. Fekete Edit kiállítása,
2B Galéria,
2015. november 6-ig

 


Sandro Botticelli: Egy hölgy portréja (Smeralda Bandinelli), 1470–75 Victoria & Albert Múzeum, London Rossetti két évvel halála előtt adta el Smeralda portréját patrónusának, a műgyűjtő Constantine Alexander Ionidesnek, aki 1901-ben ajándékozta a festményt a Victoria & Albert Múzeumnak.

Vörös haj

A reneszánsz szentháromság, Leonardo, Raffaello és Michelangelo hírneve mellett Botticellie, halála után meglepően hamar elhalványult, három évszázad múlva már szinte a feledés homályába veszett. Csak a 19. században fedezték fel újra, többek között az angol preraffaelita festők, akik különösen kedveltek kecses nőalakjait. Dante Gabriel Rossetti például potom áron (20 fontért) vásárolta meg 1867-ben a Christie’s-nél Smeralda Bandinelli portréját, amely egy legendának köszönhetően lett a berlini Gemaldegalerie őszi Botticelli-kiállításának egyik fénypontja. A társrendező Victoria & Albert Múzeum restauratorai jártak utána annak, hogy a vörös modelleket előnyben részesítő Rossetti tényleg rásegített-e Smeralda vöröses hajszínére, ahogy arra röviddel a kép megvásárlása utan titkáranak írt levelében tréfásan utalt. A szennyeződések eltávolítása és a lakkréteg felújítása során azonban a szakértők megállapították, hogy ez (szerencsére) csak terv maradt. A középkor óta boszorkányosnak (ha nem ördöginek) tekintett vörös hajzuhatagot egyébként tényleg Rossetti festményei hozták divatba a 19. század végén. Smeralda szép portréja mellett a tavasszal Londonban is bemutatkozó kiállításon 50 eredeti Botticelli-festmény szerepel és csaknem száz műalkotással képviseltetik magukat azok a műveszek, akiket a firenzei mester képi világa megihletett, a preraffaelitáktól Elsa Schiaparellin és Andy Warholon át Bill Violáig. A számtalan formában újra feldolgozott Vénusz születése és a Primavera azonban továbbra sem hagyja el az Uffizit, a két legismertebb festmény az elmúlt évszázadban mindössze egyszer, 1930-ban Mussolini utasítására tett egy Párizs–London–New York-i körutat, értük tehát továbbra is Firenzébe kell zarándokolni.

A Botticelli-reneszánsz, 
Gemäldegalerie, Berlin,
2016. január 24-ig,

ÚjraálmodottBotticelli,
Victoria & Albert Múzeum, London,
2016. március 5 – július 3.