Augustus júliusban Párizsban

Sághy Marianne

Jó nyári program! De vigyázat! Csak július 13-áig látható a párizsi Grand Palais-ban az Augustus halálának kétezredik évfordulójára rendezett nagyszabású, olasz–francia koprodukcióban rendezett tárlat, melyet idén február elejéig a római Scuderie del Quirinaléban lehetett megcsodálni.

 
Augustus bronz portréja a núbiai Meroéból (London, British Museum)
Kr. e. 29–20, bronz, kalcit és üveg (szem), 29,4 cm, London, British Museum
 
A két kiállítás koncepciójában nem, címében és terjedelmében azonban jelentősen eltér egymástól. Az Eugenio La Rocca által megálmodott projektet a párizsi Louvre kurátorai, Cécile Giroire és Daniel Roger tökélyre viszik kétszer akkora alapterületen. A római Augusto helyett a párizsi kiállítás a maníros és vitatható Moi, Auguste, empereur de Rome – Én, Augustus, Róma császára címet viseli, amely valamiféle melldöngető alfa-császárt evokál. Szegény Augustus, „aki még attól is irtózott, ha úrnak szólították, mintha az valami gyalázkodó vagy sértő dolog volna”, és egy életen át kitartóan azon dolgozott, hogy véletlenül se nevezze valaki császárnak, most jól
megkapta.
   A cím érdeme azonban, hogy lerántja a leplet a franciák császárimádatáról és feltárja a szoros kapcsolatot köztársaság és császárság között. Csak köztársaságból lehet császárság, királyságból nem. Míg a királyt Isten választja, a császárt a nép. Augustus (akárcsak a francia elnökök) a köztársaságra való szüntelen hivatkozással alakította ki „nemcsászári” tekintélyuralmát. A köztársasági császárság és a köztársasági elnökség közötti párhuzam ott szűnik meg, hogy Augustus a saját pénzéből lett császár, nem közpénzből elnök, és az államból nem kiszivattyúzta
a pénzt, hanem a magáét fektette bele.
   A befektetés busásan megtérült. Augustus (Kr. e. 63 – Kr. u. 14.) korszakalkotó államférfi volt: Európa történelme nem más, mint megannyi lábjegyzet az ő politikai és kulturális művéhez. Elvei ma is inspirálóak: „Engedtessék meg nekem, hogy az államot egészséges és biztos alapokra helyezzem, és azt a jutalmat élvezhessem érte, amit szeretnék: mondják el majd rólam, hogy én teremtettem a legjobb közállapotokat, s ha meghalok, azzal a reménységgel szálljak sírba, hogy az állam alapjai úgy, amint én megvetettem, szilárdan fennmaradnak.” Óhaja valóra vált. A kiállítás azonban nem a zseniális princeps politikai művét állítja a középpontba, hanem az augustusi aranykor művészetét. A párizsi mustra címe ezért is ellentmondásos: hiszen birodalomról, államformáról, politikáról kevés szó esik, jó okkal. A legutóbbi Augustus-kiállítást 1937-ben, a princeps születésének kétezredik évfordulóján ugyanis Mussolini rendezte, részben (vagy főképp?) az olasz fasizmus birodalmi propagandájának történeti alátámasztásaképp. La Rocca kurátor nyilvánvalóan ettől akarta elhatárolni magát, amikor a klasszikus stílus augustusi kánonját, a kulturális ikonok kialakulását állította a tárlat homlokterébe. Meg kell azonban jegyezni, hogy Mussolini Augustus-kultusza nemcsak a Via dei Fori Imperiali kiépítéséhez, hanem fontos régészeti feltárásokhoz is vezetett, többek között a birodalomban Gallia és Hispania leigázása után bekövetkezett békét ünneplő hatalmas márványoltár, az Ara Pacis helyreállításához (mely a tudósok egybehangzó véleménye szerint szerencsésebb volt a mainál). A mostani évfordulót egy válsággal küzdő Európa ünnepli: nagyszabású rekonstrukcióról szó sincs, továbbra is a jövő titka például, hogy Augustus sírja mikor lesz látogatható. (Amíg álltak, a mauzóleum, az Ara Pacis és a horológium egy óriási napórát (solarium Augusti) alkotott, melynek középpontjában az az obeliszk mutatta az időt, ami pillanatnyilag a Montecitorión, a köztársasági elnök palotája előtt látható, így az eredeti állapot helyreállítása meglehetősen reménytelennek tűnik.
   Augustus legnagyobb műve Róma volt: a téglából épült helyett márványvárost hagyott maga után. Ezzel a kortársak is tisztában voltak: a szenátus azt javasolta, hogy Octavius Róma második alapítójaként a Romulus nevet viselje. Hálásak lehetünk Munatius Plancus szenátornak, mert ő indítványozta, hogy nevezzék inkább Augustusnak. (Mindenesetre eljátszhatunk a gondolattal, milyen lenne „romulusban” menni nyaralni...)
   Ha Rómát nem is lehetett Párizsba hozni, ami mozdítható, az azért ide került a világ 40 köz- és magángyűjteményéből. De Augustus öröksége, személyi reprezentációs tárgyai, illetve a korszak legfontosabb emlékei Párizsban is elképesztő mennyiségben találhatóak, és nem is Napóleon volt az első gyűjtőjük, hanem a francia királyok: a lélegzetelállító augustusi ékkövek (köztük a világ legnagyobb kámeája, az Augustus apoteózisát ábrázoló grand camée de France) a Saint- Denis-apátság vagy a Sainte-Chapelle kincstárában vészelték át az évezredeket. Figyelemre méltó, hogy Párizsban a nem Augustusról szóló kiállításokon is Augustushoz kapcsolódó tárgyak láthatók, így például a Louvre-ban az a csodaszép szardonix váza, melyet a svájci Saint-Maurice d’Agaune-apátság őriz (lásd 2014/3. számunkat) és ami valószínűleg Augustus veje, a tizenkilenc éves korában elhunyt Marcellus emlékére készült.
 
Augustus, Blacas-kámea, Kr. u. 14–20, szardonix, 12,8 × 9,3 cm, London, British Museum
 
   A kiállítás három nagy részre tagolódik: az első Octavius családját mutatja be, egészen az ifjú életében bekövetkezett döntő fordulatig: nagybátyja, Julius Caesar haláláig, melynek megbosszulására tette fel életét. Óriási a különbség a római fiúnevelés és a mai között: Octavius négyéves korában vesztette el apját, tizenkét éves korában mondta el a nyilvánosság előtt a halottdicsérő beszédet nagyanyja, Iulia ravatalánál, tizenkilenc évesen pedig kegyeletből (pietas) saját költségén magánhadsereget szervezett Caesar gyilkosai ellen és végrendeletét teljesítendő. Ettől kezdve hatalmas seregek élén tizenkét évig először M. Antoniusszal és M. Lepidusszal, utána negyvennégy évig egymaga kormányozta az államot. Ez a teljesítmény nemcsak a tiszavirág-életű római császárok sorából emeli ki, hanem a világtörténetben is egyedülálló – legfeljebb Fidel Castro múlja fölül. Augustus uralkodásának azonban nemcsak a hossza, hanem a minősége is lenyűgöző, amint azt a tárlat első részét domináló, Augustus későbbi kultuszát is előrevetítő műremekek bizonyítják. A Polükleitosz lándzsavivőjének (dorüphorosz) alapján készült Prima Porta-i kétméteres, egész alakos márványszobor dicső hadvezérként ábrázolja Augustust, akinek díszvértje a Pax Romana ideológiáját hirdeti. Mitológiai jelenetek, a meghódított Gallia, Hispania, valamint Augustus legnagyobb diplomáciai sikere látható rajta: az, hogy a pártusok királya visszaadja a Rómától zsákmányolt sasjelvényes zászlókat. A szobor a görög klasszikus szobrászat csúcsteljesítményét jeleníti meg Rómában, azzal a csavarral, hogy a diadalmas hadvezér lábába egy kis Ámor kapaszkodik, utalva a Iulius–Claudius dinasztia ősanyjára, Venusra. A család fontos volt Augustus számára, hiszen kezdetben csak nővérére és lányára számíthatott, akiknek férjeire és gyermekeire támaszkodva szilárdította meg hatalmát. Lányát, Iuliát, Iulia férjeit és unokáit (Tacitus szerint) Augustus harmadik felesége, Livia távolította el az uralkodótól, néha egész radikális eszközöket is bevetve, hogy megnyissa az utat saját fiai, Tiberius és Drusus előtt. Gonosz, intrikus mostoha volt-e Livia vagy jó kapcsolatokkal és nagy múltú ősökkel rendelkező tanácsadó, eldönthetetlen: tény, hogy Augustus ötvenkét évig élt vele házasságban. Liviának birodalomszerte tisztelgő szobrokat emeltek, az állam anyjaként, Ceres istennőként ábrázolták. Augustus pedig törvényekkel is szabályozta a jó erkölcsöket, megrövidítette az eljegyzések időtartamát, megnehezítette a válásokat, adókedvezményt adott a házasoknak és adókkal sújtotta a gyermekteleneket. Augustusnak több mint nyolcvan szobrot állítottak abban a Római Birodalomban, melyet uralkodása alatt huszonnyolc tartománnyal bővített. A portrékat három típusba szokás osztani, ezeket a kiállítás részletesen bemutatja. Egyedülálló még a Kr. e. 31-ben vívott actiumi csatát ábrázoló, a spanyol Medinaceli hercegek magángyűjtményében, illetve a budapesti Szépművészeti Múzeumban őrzött tizenegy márványrelief egyesítése. A budapesti darabok az érdekesebbek, mert mozgalmas, de követhetetlen és ezért kicsit unalmas tengeri csatajelenetek helyett Aeneast, Anchisest és Ascaniust ábrázolják, amivel tulajdonképpen már az isteni Augustus kultuszát hirdetik.
 
A Medinaceli-reliefek budapesti darabja: Aeneas kimenekíti apját, Anchisest és fiát, Ascaniust az égő Trójából, Nola, Campania (?) Kr. u. 31–50.
 
   Augustus a polgárháborúk lezártával soha nem látott békét és bőséget teremtett Rómában. „Janus Quirinus templomát, melyet Róma alapításától fogva uralkodása kezdetéig csak kétszer tartottak zárva, Augustus ennél jóval rövidebb idő alatt, békét teremtve szárazföldön és tengeren, három ízben záratta be.” Az augustusi aranykort olyan nyilvános építmények dicsőítik, mint az Ara Pacis, és olyan költők, mint Vergilius, Horatius és Propertius. Augustus forumának kariatidái az athéni Erechteion szobrait másolták, miközben megállíthatatlanul özönlöttek a legjobb görög szobrok Rómába, hogy óriási hatást gyakoroljanak a római művészet fejlődésére: Venus Genetrix, Diana, Charis, a Louvre Oresztész és Püladész, illetve a nápolyi múzeum Oresztész és Elektra archaikus görög stílusú szobrai mind ezt bizonyítják. A princeps ábrázolását Augustus támogatói, a római és a provinciális arisztokrácia, a szabadosok sőt a plebejusok is fontosnak tartották: a Saint-Denis-apátság Augustus-kámeája, a British Museumban őrzött Blacas-kámea (képünk), illetve a New York-i Metropolitan Museum Malborough-kámeája így az elit és a princeps szoros kapcsolatának ragyogó emlékei.
   A második rész Augustus birodalmi reprezentációját mutatja be. Athénban lovas szobrot állítottak neki, a núbiai Meroéban pedig egy erőteljes tekintetű bronzportré dicsőítette (képünk), mint Apolló fiát: a szobor tekintete a Nap pillantását érzékelteti (fulgor Solis). A fej egy templom küszöbe alól került elő, azaz damnatio memoriae áldozata lett: azért tették a küszöb alá, hogy mindenki rátaposson – ez a kor ellentmondásaira mutat rá, sokat elmondva arról, hogyan fogadta Egyiptom és Núbia az augustusi rendszerváltoztatást. Provence romanizálását az arles-i múzeum legjobb darabjait felvonultató galliai anyag mutatja be.
   A kiállítás zárófejezete Augustus apoteózisa. Halála után istenként tisztelték: a császárkultusz főpapnője felesége, Livia volt, aki tizenöt évvel élte túl férjét: 86 éves korában, Kr. u. 29-ben halt meg. Szintén francia vonatkozás, hogy az arles-i színházat Augustus kolosszusával díszítették. Utódai legitimációs célokból reprodukálták fáradhatatlanul Augustus portréját olyan tárgyakon is, mint például a boscorealei ezüst étkészlet történeti táljai (képünk).
 
Boscoreale-i kincslelet, kehely olajág díszítéssel, ezüst, 8,1 × 19,5 cm, átmérő
12 cm, Párizs, musée du Louvre, Département des Antiquités grecques,
étrusques et romaines
 
   Élet, kultusz, reprezentáció: Augustus élete és életének kommunikációja politikai és kulturális ikon lett. Augustus volt a példaképe nemcsak a következő császároknak, hanem a keresztény uralkodóknak is. Nem véletlen, hogy Jézus Augustus uralkodása alatt született meg. Augustus „inkább a jólét előmozdítására törekedett, mint népszerűségre”, írja róla Suetonius. A kiállítás a princeps vallásos kegyességének, népbarát elveinek és művészeti pártfogásának számos bizonyítékát tárja elénk. Ezek meggyőzően érvelnek amellett, hogy az államférfi feladata a nép békéjének és bőségének megteremtése, nem utolsósorban a műveltség előmozdításával, a jó erkölcsök és a szépség propagálásával. Augustust lehet maffiózónak tartani, de nehéz tagadni, hogy kultúrára és népboldogításra éppen annyit, ha nem többet áldozott, mint a légiókra vagy a szenátus megkenésére.
   A kiállítás ideje alatt a Grand Palais-ban folyamatosan peregnek a pazar peplumok, Joseph L. Mankiewicz 1953-as Julius Caesarja Marlon Brandóval vagy Roger Young Fiatal Augustusa Peter O’Toole-lal a főszerepben.
 
Augustus felesége, Lívia portréja, Kr. u. 31, 
bazanit/bazalt, 32,5 × 19 cm, Párizs, musée du
Louvre, Département des Antiquités grecques,
étrusques et romaines
 
 
 
Moi, Auguste, empereur de Rome
Grand Palais, Párizs | 2014. július 13-ig