A Kröller-Müller

Szikra Renáta

Amikor Helen Kröller-Müller kiváló kortárs gyűjteményét egy erdő közepén álló épületbe költöztette, meg volt győződve arról, hogy a harmincas években a távolság már nem lehet akadály. Tévedett. Még ma sem mindenki tudja, és ha hallott róla, sem veszi a fáradságot, hogy felkeresse Hollandia első modern művészeti múzeumát (nem mellesleg második legnagyobb Van Gogh-kollekcióját), alig egyórányi autóútra Amszterdamtól. És még ha csak Van Gogh lenne…


Helene Müller és Anton Kröller, 1888 körül

A dallamos hangzású Kröller-Müller Múzeum Hollandia szívében, ha nem is mértani középpontjában, az Arnhem melletti Otterlo falucska közelében található, de a vonatról leszálló vagy autóval érkező látogató akkor még igen távol van attól, hogy műélvezetben részesüljön. A Kröller- Müller ugyanis egy rengeteg mélyén, a Hoge Veluwe természetvédelmi terület kellős közepén rejtőzik, ami már magában is kuriózumnak hat a sűrűn lakott, gondosan megművelt holland kultúrtájban. Az autót a Németország felől érkezőknek a keleti, a hazai pályáról lekanyarodóknak a nyugati parkolóban kell letenniük, mert a park területére már csak anélkül lehet belépni. Viszont a kaputól alig ötven méterre ott van a Kröller-Müller védjegyének számító sok száz fehér bicikli tárolója, ahonnan mindenki a saját méretére állított járgányt leemelve nagyobb tempóra kapcsolhat. (Minthogy a hollandok biciklikultúrája nem összemérhető a miénkkel, természetes, hogy minden biciklin van gyerekülés és gyerekméretűek is vannak a „fogasokon”.) Térképet mindenki kap a jegy mellé, de elég az előttünk haladó bolyt követni és laza félórás tekerés után (csodaszép fasorban, gondozott erdőn, tágas tisztások mellett) feltűnik – az újabb biciklitároló. Azért nem a múzeumépület, mert a szolid, hosszan elnyúló, barnásvörös dísztéglával burkolt és hatalmas üvegfelületeket villantó modern épületszárnyak szinte eggyé válnak a környező ligettel. Inkább csak a szoborsűrűség hatványozott növekedése jelzi a bejárat felé vezető utat. Idén a saját gyűjteményből válogatott Van Gogh & Co. időszaki kiállítás fogadja a belépőt, mivel Hollandiában 2015 (is) Van Gogh-év. 125 év telt el a holland mester halála óta, és a Kröller-Müllerben a nyár és az ősz „Vincent” jegyében zajlik.


Vincent van Gogh: Joseph Roulin portréja, 1889. február–március, Kröller-Müller Museum

A Van Gogh-gyűjtemény legszebb darabjai mellett az elődök, kortársak és követők munkái a nem éppen fantáziadús tematikus rendezés (természet, csendélet, városkép, emberi alak) ellenére néhol kifejezetten emlékezetes műegyüttesekké állnak össze. Ilyen Millet Magvető témájának (és a konkrét festménynek) Van Gogh-, illetve Jan Toorop-féle változata, amit Bart van der Leck színes háromszögekre bontott geometrikus kompozíciója egészít ki. Henri Fantin-Latour elegáns és finom rózsáihoz kontrasztként Adolphe Monticelli és Van Gogh mély tónusú, pasztózus virágcsendéletei szolgálnak. A válogatás mindenesetre alkalmat ad arra, hogy az állandó gyűjtemény Van Gogh-szentélyéből kiemelt (valóban fő)művek saját kortársaik között ragyoghassanak. Ahogy az Arles-i híd, Van Gogh szénaboglyái és gyeprészlete aranysárgában, a portré- szekcióban Joseph Roulin (a postás) és felesége (a dajka) képmása a zöld minden árnyalatában tobzódva homályosítja el a kortársak hasonló témájú festményeit. Nem meglepő, hiszen a már említett 90 festményt és majd kétszer annyi grafikát számláló Van Gogh-gyűjtemény volt mindig is a Kröller-Müller legfőbb vonzereje, holott az 1907 és 22 között megalapozott egykori magángyűjteményben a századforduló és a 20. század új irányzatainak szinte minden jelentős művésze képviseltette magát a francia impresszionistáktól és kubistáktól kezdve a holland geometrikus absztraktokig.


Vincent van Gogh: Bekerített mező felkelő nappal, 1889. május vége, Kröller-Müller Museum


Jean-François Millet: Magvető, 1851–79, Kröller-Müller Museum


Vincent van Gogh: Magvető (Millet után), 1890. január, Kröller-Müller Museum


Bart van der Leck: Magvető, 1921, Kröller-Müller Museum

Mindez a gyűjteményt alapító Helene Müller (1869–1939) 11 500 darabos műtárgyegyüttesben testet öltött álma, melyet férje, Anton Kröller (1862–1941) támogatásával valósított meg. Anton a német Müller & Co. cég rotterdami igazgatójaként működő, majd később a cégbe lottóötösével betársuló bátyja révén ismerte meg az esseni acélgyáros-iparmágnás William Müller lányát. A tehetséges fiatalember idővel átvette a vállalat vezetését és sikerrel kormányozta évtizedeken át, mialatt művészetek iránt érdeklődő, minden újra nyitott és filantróp hajlamú felesége létrehozta kora legnagyobb kortárs gyűjteményét. A korábban inkább a lovaglás és a delfti porcelánok iránt rajongó Helene szakmai útmutatást az akkortájt Hollandia legbefolyásosabb műkritikusaként és műkereskedőjeként ismert Henk Bremmertől kapott. A protestáns Hollandiában furamód a „művészet pápájaként” emlegetett Bremmernél 1906–7 táján hallgatott „esztétika” voltaképpen eligazítást jelentett a kor forradalmian új irányzatai és nagyra hivatott ifjú tehetségei között. A „pápa” a korábbi szeszélyes és rapszodikus műtárgyvásárlás helyett szisztematikus és merész gyűjteményépítésre ösztönözte lelkes és igen tehetős tanítványát. Bremmer egyik pártfogoltja volt például a nálunk kevésbé ismert kiváló holland avantgárd festő, Bart van der Leck, akitől csaknem 400 művet őriz a gyűjtemény. Bremmernek a sok jó tanács mellett voltak híres és szinte már klasszikus melléfogásai is, például amikor lebeszélte tanítványát Seurat La Grande Jatte-jának megvásárlásáról. Szerencsére az impresszionizmusért és különösen Seurat pointillista képeiért rajongó Helene megvett sok más festményt, például a Le Chahut-t, és Bremmerrel együtt az elsők között volt, aki felismerte Van Gogh zsenialitását és hitt is benne, amint azt a nagyon jó szemmel, alig pár év alatt levadászott ikonikus művekben bővelkedő kollekció bizonyítja. De ő volt az, aki a kedvenc kubista festői mellett Csáky József szobraiból is bevásárolt a párizsi Léonce Rosenberg galériában. Csákyt többre tartotta, mint Brancusit, de azért Csáky 1920-as „fátylas” Fej szobra mellé megszerezte A világ eredeté-t is. Inspirálta őt néhány kortárs magángyűjtemény, például a német Karl Ernst Osthaus ragyogó modern kollekciója, melyet a hageni filantróp a helyi kulturális élet fellendítése és a közízlés fejlesztése érdekében 1902-ben megnyitott magánmúzeumában tett látogathatóvá. A Folkwang Múzeum később a német expresszionisták számos kiállítását támogatta. (A gyűjteménynek ma a szomszédos Essen városa ad otthont.) A kortárs művészeti mecenatúra és az emberbaráti szándék egyaránt nagy hatással volt a Kröller-Müller házaspárra (a német expresszionizmussal viszont sosem barátkoztak meg). Rohamosan gyarapodó saját gyűjteményük is egyre több helyet kívánt, és már a tízes években megfogalmazódott egy múzeum létrehozásának terve. 1911-ben tumort diagnosztizáltak Helenénél, és az életmentő műtétre készülő asszony megfogadta, ha túléli a kezelést, múzeumot alapít és nyilvánossá teszi az anyagot.


Marta Pan: „Otterlo” úszó szobor, 1960–61

A gyűjteményt – legalábbis részben – 1913-ban nyitották meg a nagyközönség előtt. Hágai kiállítóhelyükön olyan avantgárd műegyüttest válogattak össze Seurat, Signac, Monet, Picasso, Gris, Braque és a holland modernisták műveiből, amelyre kíváncsi volt egész Európa, pedig akkor még csak időpont- egyeztetéssel lehetett megtekinteni a kollekció legszebb darabjait. Az önálló múzeumépület helyének és építészének kiválasztása azonban évtizedeken át húzódott. Először Peter Behrenst kérték fel a modern épülettömb tervének elkészítésére, de sem Behrens, sem asszisztense, Mies van der Rohe ötlete nem nyerte el a házaspár tetszését, pedig fából és festett vászonból megépítve életnagyságban prezentálták a kiválasztott helyszínen. Kröller-Müllerék végül a Hága melletti birtoktól is megváltak, és ekkor került képbe a férj 15 ezer hektáros vadaskertje, az Otterlo falucska melletti De Hoge Veluwe. Ide korábban ugyan építtettek már egy Szent Hubertus névre keresztelt bizarr kinézetű, tornyos vadászkastélyt (H. P. Berlage), de az erdőkkel, ligetekkel tarkított terület tágas és kellemes volt, és az első világháborúban tovább gyarapodó Kröller-Müller-vagyon révén a lehetőségek kezdetben korlátlannak tűntek. A megbízást végül a belga építész, Henry van de Velde nyerte el, ám nagyvonalú terve nem épülhetett meg, mert a húszas évek válsága a családi céget erősen megviselte. Szüneteltették a képvásárlást is, Helene pedig megromlott egészsége miatt szanatóriumról szanatóriumra járt. A házaspár végül a kollekció és a birtok védelme érdekében 1928-ban létrehozta a Kröller-Müller Alapítványt, és 1935-ben gyűjteményét felajánlotta a holland államnak, azzal a feltétellel, hogy múzeumot emel neki ezen a helyen. Az első, kifejezetten a modern művészetnek szentelt holland múzeum így végül mégiscsak Van de Velde tervei alapján, de sokkal visszafogottabb formában épült meg. Az egyszintes, csupa üveg szárnyakat (középen a szentélyszerű Van Gogh-galériával) másfél év alatt húzták fel, közmunkaprogram keretében.


Paul Cézanne: A tóhoz vezető út, 1880 körül, Kröller-Müller Museum

A múzeum első igazgatója Helene Kröller-Müller lett, aki az épület 1938-as nyitását követő évben, 70 éves korában hunyt el. Gyűjteménye kerek egész, egy kor lenyomata, amelyen azonban markánsan átüt egyéni ízlése. A Kröller-Müller azóta is folyamatosan gyarapodó gyűjteménye ma egy tágasabb, 1977-ben újabb szárnnyal (Wim Quist) bővített kellemes teremsorban tanulmányozható, ahol minden sarok meglepetést rejt. A világhíres, agyonreprodukált kubista vagy geometrikus absztrakt művek végeláthatatlan termeit ugyanis az ismert alkotók, tőlük szokatlan műfajban vagy technikával kivitelezett munkái teszik igazán elevenné: Georges Vantongerloo De Stijl útitriptichonja, Helene egyik nagy kedvence, Odilon Redon küklopsza, pókjai mellett álló lazacrózsaszín-mohazöld paraván vagy Giorgio de Chirico pompeji freskókra emlékeztető szőlőfürtjei. Az új szerzemények közül az idei Velencei Biennálén Hollandiát képviselő természetművész, herman de vries hetvenes évekbeli Random objektivations sorozatának raszterképei a Van Gogh-szentély minimalista ellenpontját képezik a teremsor végén. A háború utáni gyűjteményépítés azonban sokkal inkább a szobrászatra fókuszált, aminek eredményeként a Kröller- Müller mára Európa egyik legnagyobb szoborparkjává is vált. A Jan Bijhouwer tervezte szabadtéri gyűjtemény 1961-ben nyitott, akkor Rodin, Henry Moore és Barbara Hepworth művei jelentették a fénypontot. Jobb helyszínt egyébként keresve sem lehet találni az olyan hetvenes években bekerült monumentális munkáknak, mint Richard Serra domboldalból kibukkanó háromfelől összefutó vasfala (Nyújtás – Robert Smithsonnak) vagy Kenneth Nelson Tűtornya a múzeum melletti fenyőligetben. Pán Márta úszó (kacsa) szobra saját kerek tavacskát kapott, Jean Dubuffet fekete-fehéren világító dimbes-dombos tája (Jardin d’émail) itt (felnőtt) játszótérként funkcionál. Ekkora térben Christo egymásra tornyozott 56 hordó-ja szinte elvész, Dan Graham trükkös (tükrös) pavilonjai pedig egyenesen eltüntetik, erdőrészletnek álcázzák önmagukat.


Dan Graham: Két szomszédos pavilon, 1978


A Kröller-Müller Múzeum bejárata

Minden szobrot képtelenség felkutatni, de akármerre indul az ember, jóformán minden bokorban talál egyet-kettőt, Giuseppe Penone Otterlói bükkfájáról pedig csak közvetlen közelről derül ki, hogy bronzból van. Két hatvanas évekbeli épületszobor is bekerült a gyűjteménybe: Aldo van Eyck Sonsbeek pavilonja egy szoborkiállításra készült és pár hónapig Brancusi-, Arp- és Giacometti-szobrokat őrzött 1966 nyarán a szomszédos Arnhem városában. 2005 óta a Kröller-Müller klasszikus (figurális) gyűjteményének egy részét őrzi, de ami igazán telitalálat, az Gerrit Rietveld 1995-ben újra felállított, áttört falú, szellős pavilonja, amely jövő év tavaszáig Barbara Hepworth organikus absztrakt bronzszobrainak nyújt tökéletes hátteret.


Jean Dubuffet: Jardin d’émail, 1974


Richard Serra: Nyújtás, Robert Smithsonnak, 1973–4

A szoborpark „teremőrei” vagy parkőrei természetesen kifogástalan egyenruhában, biciklivel járőröznek, hogy rajta tartsák szemüket a szobrokkal intenzíven ismerkedő látogatókon. A Kröller-Müller nem egy hagyományos, pár óra alatt bejárható és végignézhető gyűjtemény, sőt egy egész nap is kevés erre, mégsem fárad bele az ember. A Rietveld pavilon mellett ugyanis sörsátor van (igaz, nagyon elegáns az is és a menüt Van Gogh festményei inspirálták), kicsit odébb az épületszárnyak között szabadtéri kávézó. A gyönyörű gyep is piknikre vagy heverészésre csábít, az erdő mélyén pedig áfonyázni lehet két szobor felkutatása között. És aki telítődik a művészettel, kitekerhet a vadonba, a fenyőligetekbe és a különös, homokos prérire hasonlító tágas mezőkre. Bár előbb-utóbb ott is biztos, hogy szoborba botlik.
 


A 2010-ben újraépített Rietveld pavilon (Gerrit Rietveld, 1964–65) Barbara Hepworth Négyzetek két körrel (1963–64) szobrával


Fehér biciklivel a terepen, a Hoge Veluwe nemzeti parkban

Kröller-Müller Múzeum, Otterlo nyitva keddtől vasárnapig, 10–17 óra között.
A Van Gogh & Co. kiállítás 2015. szeptember 27-ig látogatható.