Vonalak és fonalak

Izinger Katalin

A hímzést az ókorban „tűvel festésnek” nevezték. Ebben megnyilvánult még az a szándék, hogy a hímzőfonal finom vezetésével – ami nagy türelmet, aprólékos figyelmet követel – ugyanazokra a babérokra törjenek, mint a sokkal könnyedébben kezelhető ecsettel dolgozó festők.

Aztán jött a régi varródobozok pedáns rendje, de ezekből újra kiszabadultak, az előző századokhoz képest teljesen új irányt vettek a fonalak, tűk és cérnák. A hímzés, az öltés már nem a biedermeier otthon hangulatát idézi, nem a kandalló fényében kötögetnek harisnyát, hímeznek ki finom kelméket kizárólag szorgos női kezek. Felfeslett, megbomlott a fonalak pontos körvonalak közé szorított rendje. Ma, amikor nemcsak nők, hanem gyakran férfiak is ezt a technikát választják, a hímzés, a kézimunka gesztusa már sokkal kevésbé specifikus és számos irányba mutat.

Az anyag- és technikaváltások nagy korszakait élte meg a textilművészet, és benne a hímzés műfaja is. A különböző anyagkísérletek, a médiumváltás gyakorisága, a technikai sokféleségek alkalmazása mind-mind jellemző a textilműfaj közelmúltjára. Az 1960–70-es évek fiatal iparművész-generációja a textilművészetnek egészen új értelmezést adott. Ekkortól emelődik a varrás, a hímzés mint technika a magasművészet körébe emblematikus művek egész sorát hozva létre. A folyamat visszafordíthatatlannak látszik, a textil elevenebb, mint valaha.

Az Iparművészeti Múzeum földszinti terében megrendezett két kiállítás némi ízelítőt ad ebből, illetve bemutatja a műfajban rejlő számtalan lehetőséget. Az öltés művészete című biennálés kiállítást az angliai Hímzők Céhe szervezte, nemzetközi zsűri válogatta és kiállították több európai városban is, mielőtt Budapestre érkezett. Hozzá kapcsolódik a párhuzamosan bemutatott „Ahogy a varrócérna kerüli a gombot” című kortárs magyar kiállítás.

Az utóbbi tárlat külön érdekessége, hogy időben már kissé távoli munkák kerültek a legfrissebbek mellé. Ettől felidéződnek alaptendenciák, stílushagyományok, a közelmúlt emblematikus személyiségeinek szellemisége. (Például Szenes Zsuzsáé – két ikonikussá vált objektje is látható a tárlaton –, aki bevezette a konceptuális művészet gondolkodásmódját, látásmódját a magyar textilműfajba.)

Mindegyik korosztály kreatívan merít a hímzés hagyományos technikájából, de formai megoldásaik alapvetően eltérnek egymástól: a fiatal generáció már ironikusan megkérdőjelezi, idézőjelbe teszi a hímzőrámát. Egyszerre hódolat ez a réginek, ugyanakkor parafrázisa, kiforgatása is.

Meglepetést, számos felfedezést nyújt a művek egymás mellé társítása, hiszen ez a tárlat – aktualitása, jelenbelisége mellett – művészettörténeti szempontból is érdekes: ad némi rálátást a múlt század második felének művészetére, így tisztán kirajzolódnak fontos csomópontok.

A kortárs magyar kiállítás jó felütést nyújtó, történeti kontextust teremtő bevezető darabja Somogyi Laura Miszerint című vetített képekből álló archívuma, melyben varrást, hímzést és más kézimunkát ábrázoló képzőművészeti reprodukciók, fotók mellett kortárs művészek láthatók tevékenységük közben, megidézve több olyan művészt, akinek munkái majd láthatók is lesznek a kiállításon (pl. Benczúr Emese, Imre Mariann, Lovas Ilona).

Benczúr Emese Try to see the world through… című alkotásának reprodukciója (az eredeti az 1999-es Velencei Biennáléra készült) hímzett szál felfejtésével készült. Speciális technikát használva készítette egy másik munkáját is, ahol a műszőrrel bevont kanapén a műszőr levágásával válik láthatóvá a Be touched felirat. A különböző textilek tulajdonságait kihasználva, a hiány hozza létre mindkét művén a feliratokat. A citromhéjakra (Munkám gyümölcse, egy heti termelés és fogyasztás) és MÁV-os függönybe hímzett (Munka közben az utazásra gondolok) immár klasszikussá vált munkái bevezetik a kiállítás egyik témáját: arra reflektálnak, hogyan viszonyul egymáshoz a munka és a szabadidő. Alkotásai a személyes idő megragadásának és plasztikussá tételének monomániás, ugyanakkor végtelenül ironikus kísérletei. Lénárd Anna Keresztrejtvénye a zászlóvarrás és a keresztrejtvényfejtés analógiájával a múlt és a jelen jellemző időtöltésére utal.

A nosztalgia, a személyes emlékek több alkotónál is központi helyre kerülnek. A kortárs törekvésekben a hímzés művelésének épp ez a személyes közvetlensége, személyre szabott léptéke erősödött fel. A személyes jelenlét, a művész kéznyomának szinte grafológiai szintű érzékelhetősége kapott hangsúlyt. Példaként hozható
Rutkai Bori horgolással készült terepasztala, Szenteleki Dóra emlékműve vagy Borsos Róbert Kisvakond sorozata, ahol a művész gyermekkori emlékeit, élményeit dolgozza fel és működteti különleges formában. Ami a rajzfilm-sorozatból kimaradt… Talán így foglalható össze Borsos felszabadító és humoros munkája, melyben a Kisvakond esendő, szenvedélyektől sújtott hős; antihős. Szabó Eszter Ágnes évek óta készíti modern kori fal- és képernyővédőit.

(Ne felejtsük el, hogy a kortárs képzőművészetben Rácmolnár Sándor és Hetényi Judit készített először klasszikus falvédőket idéző reklámfalvédőket, melyből egy munka szintén látható a kiállításon.) A falat, a gáztűzhelyet, a tévéképernyőt tradicionálisan kell „védeni” takaróval. Az e célra készült képes textíliák egyrészt környezetegységesítő gesamtkunst jegyében domesztikálják azt, amit átmenetileg eltakarnak, másrészt pótlékai a hiányzó (megszűnt vagy kiüresedett) kultusznak. A tévéképernyőt takaró hímzett vásznon a félmúlt egyik legismertebb tévészemélyisége, Kudlik Júlia tűnik fel. Vincze Ottó installációja is egy elmúlt korszakot idéz fel kritikusan, de poétikusan. Csáky Marianne saját emlékeit, saját családja történetét a fotóba hímzés technikájával jeleníti meg.

Az új generáció érezhető érdeklődéssel és rokonszenvvel szemel ki magának olyan témákat, összefüggéseket is, amelyek szociális, kulturális, közéleti indíttatásúak: a közélet kihívásaira hol iróniával, hol derűvel, humorral, hol kritikával reagálnak. A banalitásnak, a mindennapok abszurditásának megmutatása teszi vonzóvá és érdekessé egyik-másik munkát. Új az önreflexióra való hajlam is. Néhány kortárs művész a hímzés retró vagy giccses üzenete miatt ragad tűt és cérnát, másokat a hímzés pontos technikája vagy a rendszerezés elve vonz. (Tarr Hajnalka diagramokat hímez meg; a tudomány területén megszokott ábrákat, mérőrendszereket mutat meg egyszerű, bensőséges formában.)

Van, akinél a cérna a rajz, a vonal szerepét tölti be (Somogyi Laura), és számos munka foglalkozik a test és a hímzés kapcsolatának kérdéskörével. Tetszetős és hálás téma a genderrel, a nők megítélésének változásával is foglalkozni, és bemutatni, hogyan függ össze mindez a kézművességgel mint hagyományosan női tevékenységgel. Szövényi Anikó szövött szőnyegein táblázatok, statisztikák olvashatók, melyek a nők-férfiak munkavégzéséről, a női lét mindennapjairól szólnak. A saját testlenyomataiból kiindulva dolgozik Kapala Györgyi. Az agy-CT képeit, az ujjlenyomatát, az íriszét jeleníti meg gobelin formában. Ebbe a körbe tartozik Gőbölyös Luca Fresh as a Flower című műve, mely érzéki módon gondolkodtat el a női szépségideál, az öregedés és az elmúlás problematikájáról.

A térbeli viszonyokra reflektál Berhidi Mária, aki hatalmasra nagyított hímzőrámájával szimbolikus tereket komponál, illetve Lovas Ilona, akinél a kézimunkázás eszközei (orsó) monumentalizálódnak.

Láthatók olyan alkotások, melyek hitelesen szimulálják a textilben az elektronikus szerkesztés sajátosságait: megidézve
a számítógép-képernyő és a hímzővászon pontjai közötti kapcsolatot (Kárpáti Tibor, Háy Ágnes). A különböző, össze nem illő anyagok együttléte inspirálja Imre Mariannt, akinek védjegyévé, attribútumává vált, hogy olyan működést mutat, mintha kőbe, betonba hímezne. Érdekes párhuzam húzódik itt Gulyás Gyula 1971-es Terv: Hegybevarrás című konceptuális munkájával.

Vitathatatlan, hogy a hímzés is lehet az inspiráció és képzettársítások forrása, a játék és az önfeledt kísérletezés eszköze, és hogy a varrás a kortárs konceptuális színtér fontos és termékeny területe. Egyértelművé vált, hogy a hímzés fogalmát át lehet formálni az emberek tudatában egy újfajta, aktuálisan fiatalos képre, és bebizonyosodott az is, hogy egy ősi technikához friss, eleven gondolatokkal hozzányúlni korántsem megszentségtelenítés, sokkal inkább könnyű léptek sora a folytonosság, a továbbélés útjain.

Mint minden csoportos kiállítás, ez a válogatás is magában hordja annak a veszélyét, hogy van, aki kimarad. Bizonyára sokan vagyunk, akik ismerünk még alkotókat, akik e kiállításról hiányoznak. Úgy gondolom azonban, köszönetet mondhatunk a kiállítás kurátorának, Pilinger Erzsébetnek, hogy megtette az első lépést az izgalmas anyag bemutatásával. Dicsérendő továbbá az Iparművészeti Múzeum azon törekvése és új programja, hogy teret ad a kortárs képző- és iparművészek új generációjának is.


Iparművészeti Múzeum, 2009. január 30. – március 22.

Full 001627
Full 001626
Full 001625
Full 001624
Full 001623
Full 001622
Full 001621
Full 001620
Full 001619
Full 001618
Full 001617
Full 001616
Full 001615
Full 001614
Full 001613
Full 001612
Full 001611
Full 001610
Full 001609
Full 001608