Csőrök, csuklyák, maszkok

Lodovico Burnacini-rajzok Bécsben, flagellánsok Budapesten

Idén a bécsi operabál elmaradása komoly csapást mért a látványos ünnepség rendezőire, sőt a város idegenforgalmára is. A helyzet súlyosságát fokozta, hogy a karneváli időszak más eseményeit, például az orvosok és gyógyszerészek, a jogászok, az újságírók és a katonatisztek báljait is lemondták a világjárvány miatt, így a gazdasági kamara milliós bevételektől esett el. Az efféle károkra ugyan nem kínál megoldást, de a bécsiekkel valamelyest feledtetni tudja a veszteségeket, vagyis a karneváli hangulat és a színpompás jelmezek hiányát a Lodovico Ottavio Burnacini (Velence, 1636 – Bécs, 1707), az európai barokk színházművészet egyik legnagyobb tervezőjének munkáiból rendezett időszakos kiállítás a bécsi Theatermuseumban. A földszinti termekben a múzeum tulajdonában lévő többszáz Burnacini-grafikából láthatunk a komédia és a groteszk témája köré rendezett, százhuszonöt rajzból álló válogatást: Pulcinella, Harlekin, Capitano, Brighella és társaik karaktere éled újjá azokban a jelmezekben és maszkokban, amelyekben a császári udvari közönség láthatta őket a 17. század második felében.

127 feher1

Claudia Contin Arlecchino: Egy szicíliai kapitány maszkja, 2008, Pordenone, Collection Porto Arlecchino, © Luca Fantinutti 2012 / HUNGART © 2021

127 feher2

Lodovico Ottavio Burnacini: Idős Arlecchina cicákkal és a bolond, 17. század vége, Theatermuseum, Bécs, © KHM-Museumsverband


Az itáliai származású Lodovico Ottavio Burnacini ötvenöt éven keresztül állt a bécsi udvar szolgálatában, ezalatt folyamatosan tervezte a jelmezeket, fesztiválok és színpadi látványosságok díszleteit, amivel nemzetközi hírnevet szerzett magának. (1) Építészként is kiemelkedőt alkotott: leghíresebb színházépülete az I. Lipót császár és magyar király megrendelésére 1668-ban a Hofburg közvetlen közelében, a mai Nationalbibliothek helyén egykor fából felépített Teatro sulla Cortina. Ez volt a második szabadon álló színházépület Bécsben. Belső dekorációja arról volt híres, hogy a proszcéniumot, azaz a színpadnyílást körülvevő architektúrát tizennégy életnagyságú mitologikus-allegorikus figura díszítette, melyek a Habsburg-dinasztia kiemelkedő uralkodóit jelenítették meg.

Burnacini tervei szerint valósult meg a Bécs közelében lévő Laxenburg várának barokk kori átalakítása, de az olasz mester részt vett a Grabenen lévő monumentális Pestis-oszlop megtervezésében is.

127 feher3

Részletek a Groteske Komödie. Lodovico Ottavio Burnacini (Groteszk komédia. Lodovico Ottavio Burnacini) című kiállításból, Theatermuseum, Bécs, © KHM-Museumsverband, fotó: © Tom Ritter / HUNGART © 2021


A Theatermuseum gyűjteményében fennmaradt grafikák pokolbéli látomások és a karnevál idején a város utcáin látható vidám jelmezek fantáziadús keverékei. Burnacini az alakok arcvonásait, pózait karikírozva mutatja, grafikáinak egy csoportja pedig az emberi ostobaságnak állít emléket, görbe tükröt tartva modelljei elé. Rajzainak a színház- és jelmeztörténeti vonatkozásokon túl az is jelentőséget ad, hogy a barokk kori udvari kultúrára oly nagyon jellemző – és gyakran csak leírásokból ismert – alkalmi ünnepségek efemer elemeit, tárgyait is megmutatják. Ilyen például a vadászati trófeákkal, luxuscikkekkel telerakott karneváli kocsi rajza, amelyen Harlekin Karnevál királlyá alakul át, és kocsisként ő hajtja a zsúfolt járművet, amit a commedia dell’arte figurái húznak. 

127 feher4

Lodovico Ottavio Burnacini: Ugró Capitano, 17. század vége, Theatermuseum, Bécs, © KHM-Museumsverband


Némelyik rajzon az elegáns női ruhákat meglehetősen robusztus alakok, sőt sötét szakállas figurák viselik, de ez Bécsben senkit sem zavart, hiszen köztudottan férfiak játszották a női szerepeket is. Érdekes módon Itáliában a commedia dell’arte előadásokon jelentek meg először képzett női színészek, de Burnacini idejében a Habsburg-udvarban ez még elképzelhetetlen volt. A konzervatív császári közönség előtt az első női színész csak a 19. században léphetett színpadra.

A karakteres jelmezek mellett nyilvánvalóan az álarcok, maszkok sokfélesége érinti meg leginkább a mai látogatót. Az álarcos figurák megjelenése egyszerre izgató és félelmet keltő. Burnacini extravagáns maszkjainak világa majd a 20. század avantgárd művészei számára is forrásul szolgál, de a kiállításon jelenkori alkotók Burnacini ihlette maszkjai is szerepelnek. Persze a barokk kor színházi maszkjai nemcsak Pulcinella, Capitano és a többi figuratípus megformálását segítették, de védték is a vándorkomédiásokat, hogy személytelenül játszhassák karakterüket, ne lehessen őket felismerni.

127 feher5
Lodovico Ottavio Burnacini: Szoptatós dajka Pulcinella gyerekeivel, 17. század vége, Theatermuseum, Bécs, © KHM-Museumsverband


A pandémia idején a maszk szó természetesen kicsit más értelmet nyert, és némi funkcióváltás miatt a mostani hétköznapokban elterjedt darabok inkább a 17–18. századi pestisdoktorok csőrszerű, hosszú orral ellátott maszkjaihoz hasonlíthatók, melyek a fertőzésektől védtek. Ezeken a maszkokon a szemeknél átlátszó, kerek lencsék voltak, a hosszú orr pedig megóvta viselőiket attól, hogy túlságosan közel kerülhessenek a beteg emberhez, tehát biztosította a beteg és gyógyító közötti távolságtartást. Másrészt a „rossz levegőtől” is védett, mivel az orr-részt erős illatú gyógynövényekkel – mentalevéllel, szegfűszeggel, rózsaszirommal – tömték ki, ami egyben stabil tartást is adott neki. A pestisdoktorok viselete többféle volt, de a legnépszerűbbé a 17. század elején élt francia orvos, Charles de Lorme által kialakított forma vált: ő kecskebőrből készült bő köpenyt viselt, amit széles karimájú kalap és kesztyű egészített ki. (2) Mai szemmel nézve ezek a gyógyítók leginkább nagy madarakhoz hasonlítottak.

127 feher6

Lodovico Ottavio Burnacini: Farsangi szekér, 17. század vége, Vienna Theatermuseum, Bécs, © KHM-Museumsverband


Más helyzetekben papok és bizonyos vallásos testületek tagjai számára is fontos volt a maszk viselése vagy legalábbis az arc eltakarása. Burnacini barokk színházi maszkjaival is versenyre kelhet pompás megjelenése okán például az a madárfejmaszk, ami most egy másik bécsi kiállításon szerepel a Weltmuseumban, az azték kultúrát bemutató tárlat egyik kiemelt darabjaként. (3) Valószínűleg egy papi jelmez része lehetett eredetileg ez a türkiz, jáde, malachit és más értékes, színes mozaikkövekkel díszített madárcsőrű, valamikor a 15. század körüli időkre tehető maszk. A teljes arc eltakarásának igénye az európai szakrális hagyományokban is jelen volt. Jól mutatják ezt például azok az 1300 körüli évekből Umbriában fennmaradt festmények, melyek a Fraternita dei Disciplinati, azaz a flagellánsok vagy önostorozók mozgalmához köthetők. Ezeken a képeken egy vagy több olyan figura is megjelenik, akik zárt csuklyával takarják el fejüket, amelyen csak a szemnek és esetleg a szájnak vágtak apró nyílást. Pontosan úgy, ahogyan ezt a Szépművészeti Múzeum állandó kiállításán lévő, 1320–30-as években készült Madonna a gyermekkel és egy konfraternitás öt tagjával című freskón is láthatjuk. A trónoló Mária mellett térdelő öt flagelláns szerzetes hátán a megnyitott ruha az önsanyargatás sebeit mutatja, a korbácsot a kezükben tartják. Ezt a képet még Pulszky Károly vásárolta meg egy Assisiben működő műkereskedőtől, Paolo Lunghitól 1895-ben. Különleges és ritka emléke a középkori Umbria korai flagelláns mozgalmának, amely 1258– 60 körül Perugiából Ranieri Fasani vezetésével indult, és elsősorban a laikusok közt volt igen népszerű. (4) A későbbi, középkori devocionális mozgalmakkal szemben Ranieri Fasani követőit egyetlen szellemi vezető eszme irányította: a penitentia. A személyes bűnbánat követelménye képes volt nagyon sok embert meghódítani egy olyan történelmi időszakban, amikor a háborúk és a 14. századi nagy pestisjárványok szinte elnéptelenítették a városokat. A konfraternitás tagjai a szenvedő Krisztussal azonosulhattak fájdalmukban, amit saját testük ostorral csapkodásával idéztek elő. A városok utcáin csoportokban vonuló, fehér (bianchi) zsákruhát viselő, imákat éneklő fráterek látványa még legalább háromszáz éven át jelen volt Umbriában, megőrizve ezt az önostorozó, bűnbánó és másokat is bűnbánatra késztető vallási gyakorlatot. (5) Az idők folyamán a mozgalom gyakran került szembe a világi hatalommal: nagyobb biztonságot jelentett, ha a tagok nem mindenki számára felismerhetők, ezért takarták el arcukat a fejükre húzott csuklyával. Az önsanyargatásra használt ostor színei a kortársak számára különböző jelentést hordoztak. (6) A mozgalom elterjedtségét mutatja, hogy Assisiben például 1283 és az 1300-as évek vége között tizennégy konfraternitás működött, amelyek között tizenegy flagelláns testvérület volt. (7) Azonban a flagelláns eszméket megjelenítő képzőművészeti alkotások nagy része megsemmisült az évszázadok folyamán, ami feltehetően összefügg azzal, hogy a világi, de az egyházi vezetők sem mindig értettek egyet a mozgalom eszméivel. A fennmaradt emlékek közé tartozik az a Galleria Nazionale dell’Umbria gyűjteményében lévő, 1285–95 körül készült körmeneti kereszt, amelynek egyik oldalán a keresztrefeszített, hátoldalán pedig az oszlophoz kötözött Krisztus szerepel, akinek testét a mellette álló figurák ostorozzák. (8) A mozgalom emlékét Assisiben legintenzívebben a kódexekben fennmaradt nagyszámú flagelláns liturgikus ének őrzi máig. (9) Ez is jelzi a budapesti Mária gyermekkel és öt konfraternitással freskó különleges történeti értékét: hiszen az ilyen típusú falfestmények legtöbbjéről csak leírások maradtak fenn, vagy még azok sem. (10)

127 feher7
Rézmetszet Doctor Schnabelről, a 17. századi római pestisdoktorról egy szatirikus vers társaságában, 1656 után, forrás: Wikimedia Commons. Azték madárfejmaszk Mexikóból, 1350 és 1521 között, fa, türkiz, szpondiluszhéj, gyanta, gyöngyház, malachit, 29 × 15,5 × 13,5 cm, Stiftung Schloss Friedenstein Gotha, © Stiftung Schloss Friedenstein Gotha / HUNGART © 2021. Flagelláns szerzetesek, az Umbriai festő: Madonna a gyermekkel és egy konfraternitás öt tagjával című festmény részlete, © Szépművészeti Múzeum 2021, fotó: © Varga Dóra / HUNGART © 2021

127 feher8

Umbriai festő: Madonna a gyermekkel és egy konfraternitás öt tagjával, vashálóval megerősített gipszágyba helyezve, 1320–30­as évek, 148 × 155 cm, Szépművészeti Múzeum, Budapest, © Szépművészeti Múzeum 2021


Groteske Komödie (Groteszk komédia), Theatermuseum, Bécs, 2021. május 3-ig

 

(1) Andrea Sommer-Mathis: The Imperial Court Theater in Vienna from Burnacini to Galli Bibiena. In: Music in Art, XLII/1–2, 2017, 71–96. o.
(2) Jacques Tainmont: "Be proud of yourself: you have a history!" The nose and the plague. In: B-ENT, 2009/5., 195–202. o. A tanulmány online is olvasható: www.b-ent.be/en/a-historical-vignette-15-be-proud-of-yourself-you-have- a-history-the-nose-and-the-plague-16651
(3) Az Azteken (Az aztékok) címmel megrendezett kiállítás 2021. április 13-ig látható a Weltmuseumban.
(4) A 13–14. században Umbriában több hullámban megjelenő flagellánsok disciplinati és bianchi mozgalmát tárgyaló bőséges irodalomból most csak az 1260-as eseményeket külön részletező műveket emeljük ki: Giuseppe Galli: I Disciplinati dell’Umbria del 1260 e le loro laudi. In: Giornale Storico Letterario Italiano, 1906/9. különszám; Étienne Delaruelle: Les grandes processions de penitents de 1349 et 1399. In: Il movimento dei Disciplinati nel VII centenario dal suo inizio (Perugia 1260). Konferenciakötet, Perugia, 1960. szeptember, 109–145. o.; Pier Lorenzo Meloni: Per la storia delle confraternite disciplinate in Umbria nel secolo XIV. In: Storia e arte in Umbria nell’età comunale II. Konferenciakötet, Perugia, Università Studi Perugia, 1971, 533–607. o.
(5) Ranieri Fasani életének legendája több változatban is fennmaradt. A legendák közös eleme, hogy Ranieri követői mesterük példája nyomán derékon megkötött fehér zsákruhát öltöttek, és testüket véresre korbácsolták. A. Fortini: La lauda in Assisi e le origini del teatro italiano. Assisi, Edizioni Assisi, 1961, 14–17. o.
(6) A hamu színe a gyarlóságra és a bűnbánatra, a fekete a halálra, a vörös az isteni szeretetre utalt. Fortini, i. m. 18. o.
(7) Lorenza Pamato: Le confraternite medievali. Studi e tendenze storiografiche. In: Il buon fedele. Le confraternite tra medioevo e prima età moderna. Verona, Cierre Edizioni, 1998, 21. o.
(8) Miklós Boskovits: Pittura umbra e marchigiana fra Medioevo e Rinascimento. Firenze, Edam, 1973, 11. o.
(9) Fortini, i. m.
(10) Mario Sensi: I Bianchi tra Umbria e Marche marionafie e transferts di sacralità. In: Sulle orme dei bianchi (1399), dalla Liguria all'Italia centrale. Konferenciakötet, szerk.: Francesco Santucci. Assisi, Accademia Properziana del Subasio, 2001, 252–257. o. 


Screenshot 2020-02-27 at 13.11.39.png
Az ördög ünnepe

A farsang az egyik legismertebb, világszerte elterjedt ünnepi időszak, szerteágazó és változatos hagyományokkal. A magyar nyelvben manapság két szóval is megnevezzük ezt az időszakot, hiszen a hagyományos farsang szó mellett gyakori a karnevál elnevezés is. Mindkét elnevezés a vízkereszttől hamvazószerdáig, a húsvétot megelőző negyven napos böjt kezdetéig tartó időszakot jelöli. A farsangi időszak csúcsa az úgynevezett farsangfarka, az utolsó három nap: vasárnap, hétfő és a húshagyókedd.