Ez az ő asztala – a balatonfüredi Jovánovics György – EGY ÖNÉLETRAJZ című kiállításról

Mucsi Emese

„I am what is around me.”
 /Wallace Stevens: Theory/


A balatonfüredi Jovánovics György-kiállítás után vettem csak észre, hogy tulajdonképpen minden napomat egy alkimista műhely látványával indítom. A konyhában, rögtön a hűtőnk mellett lóg ugyanis egy tányér, amit egy német használtcikk-kereskedésből újítottam úgy négy éve, rajta alkimista műhelybéli jelenet számos különleges tárggyal, fortyogó lombikokkal, leírt recept alapján ténykedő főalakkal és a tűzhelyet fújtató mellékszereplővel. Jobb szélén, fönt lószem-méretű hiány éleskedik, egyszer eltörött, az állatkoponyás tányérszél pedig azóta várja az újraegyesülést az íróasztalfiókban. Der Alchemist Holzschnitt nach einem Gemälde von David Teniers 1750, vagyis az imént leírt életképet egy David Teniers Az alkimista című festménye alapján készült fametszetről ültették át erre a porcelántálra. Kézzel festett, de ez mindegy is. Mostanra talán nyilvánvaló, hogy ez a darab nem a művészi kvalitása miatt lóg a konyha falán, hanem amiatt a megfejtésre ingerlő rejtély miatt, amely az összes ilyen alkimistalabor- ábrázolásból ki-kiviláglik évszázadok óta.


Jovánovics György: Az alkimista asztala, 2015   Fotó: Kerezsi Nemere

Ugyanez a fokozott megfejtési kényszer – amit nyugodtan nevezhetünk az állandó értelmezési inger szélsőséges változatának is – uralkodott el rajtam, amikor megláttam Jovánovics György Az alkimista asztala (2015) című munkáját Balatonfüreden. Rézpárnácska, érzékeny üvegcsék, finom kis porocskák, vörös festék, zöld ceruza, transzformációra alkalmas lombikkonstrukciók, változatos felszínű és színű gipszöntvények és egyéb anyagok kerültek egymás mellé egy nagyon is mai munkaasztalon.

Az A. D. és J. Gy. monogrammal ellátott gipszreliefek jelenléte egy pontig megoldást nyújtott: az alkimista ebben az esetben maga Jovánovics és a szomszédos kiállító, Albrecht Dürer volt. A kezdeti gondolat aztán az említett Teniers-másolaton és a pár lépcsővel arrébb látható Dürer- képek némelyikén – pl. a Melankólia I. című rézmetszeten – is ábrázolt, dekódolásra váró miliőkkel keveredett. Kerestem, hogy mi a közös bennük, hogyan kapcsolódik ez az asztal és vele az egész Jovánovics- kiállítás az alkímia gondolatkörébe, mert míg Dürer – és a nála jóval később alkotó Teniers – esetében az alkimista ideák a korszellem részét képezték, addig egy kortárs magyar képzőművész munkásságának értelmezésekor nem ez a legkézenfekvőbb hivatkozási terület.
 


Jovánovics György: Szobrász asztala, 2015 6 db kisplasztika:
1. ‘56-os mártírok emlékműve szarkofág makettje, évszám nélkül; 2. Cigány Holokauszt emlékműterve I, 1974; 3. Cigány Holokauszt emlékműterve II, 1974; 4. Szfinx-alapozás, évszám nélkül; 5. Kalcit, évszám nélkül; 6. Fekete-fehér, évszám nélkül
Fotó: Kerezsi Nemere 

Egy önéletrajz – ez a kiállítás alcíme, amely azt sugallja, hogy végigjárván a kétemeletnyi oeuvre darabjait, valamint Jovánovics előképeinek és tanítványainak munkáit, végül összeáll egy kép az alkotóról. (Az egy önéletrajz tehát több lehetséges önéletrajzot feltételez.) Arról, hogy Az alkimista asztala fontos szerepet kap ebben a kiállítás formába szerkesztett „portréban”, akkor bizonyosodtam meg, amikor a Vaszary Galéria emeleti lodzsáján a másik két asztal-installációt is megtaláltam és körbejártam. A Szobrász asztala (2015) olyan volt, mint egy ötlet- vagy projektgyűjtemény, egy térbeli notesz hat kisplasztikával; köztük két, a hetvenes évek elején készült terv-verzióval az első magyar cigány holokauszt-emlékműhöz; valamint a 301-es parcella emlékműhöz tartozó szarkofág tervével. A Maszkok asztalánál ez – a két másik asztalon látható eszköztár és tervgyűjtemény – mintegy kiegészült: a teljesen lapos síkreliefek ellenpontjaként sorakoztak rajta a különböző beavatkozásokkal továbbmintázott maszkok.

A műtárgyként bemutatott asztalok Jovánovics műterméből kerültek a kiállításba. A szinte egy az egyben kiemelt enteriőrdarabokon keresztül személyre szabott művészi univerzumába kaptunk betekintést, összhangban a kiállítás kurátori koncepciójával, miszerint „a tárlat a klasszikus rodini bemutatási elvek parafrázisaként egymás mellé rendeli a kész műalkotásokat, a vázlatokat, rajzokat és az inspirációs forrásként vagy önálló alkotásként megjelenő fotókat”. Ahogy az egykori alkimistalabor-ábrázolások, úgy ezek az asztalok is egy tárgyakkal túlzsúfolt összképet láttatnak. A tudatosan válogatott és ábrázolt objektumok, valamint az alattuk álló bútorok összetett információt közvetítenek a tulajdonosukról, így a környezetábrázolás lenyomataként mutatkozik meg a művész eszközeiből és berendezéseiből összeálló személyisége, gondolkodásmódja és alkotói metódusa is. Jovánovics szerteágazó tárgyalkotói tevékenységét következetesen felépített filozófiai-művészettörténeti utalásrendszer kíséri. Jellemző szobrászi anyaga, a korábban főként segédanyagként ismert gipsz, amely az általa készített konceptuális munkákban – fehér és színezett lenyomatokban, reliefekben stb. – új minőséget kap. Az önmagát ebben az esetben alkimistaként ábrázoló Jovánovics titkos, kísérletező tevékenysége tehát tulajdonképpen az a folyamat, amely során ő mint konceptuális művész alkot, és a munkaasztalán megforduló, egyébként értéktelen anyag vagy objektum – legyen az gipszöntvény, festékpor vagy egy darab kalcit – a hozzákapcsolt elképzelés, gondolat által átlényegül.


Jovánovics György – EGY ÖNÉLETRAJZ
Vaszary Villa (8230 Balatonfüred, Honvéd utca 2–4.)
2016. március 19. – 2016. július 17.
Kurátor: Mélyi József