Jazz és modernitás

A magyar szobrászat liaisonja az art decóval

Készman József

A két világháború közötti művészetről ma is számos közhely, esetenként felületes kép él bennünk. A kor tárgyi rekvizítumait gyűjtők-kedvelők között stabilan tartja magát az általánosan elterjedt Bauhaus-stílus fogalom, amely a valóságban számos más, a Bauhausszal éppenséggel teljesen ellentétes esztétikát valló irányzatot fed le. Ilyen az art deco, a 20. század utolsó átfogó stílusmozzanatának tartott formarend, amit a kortársak számos elnevezéssel illettek- art moderne, zig-zag style, jazz-modern stb. - ám csak utólag, mintegy negyven évvel ezelőtt vonult be végérvényesen a művészetek történetébe. 
 

KÖVESHÁZI KALMÁR ELZA: Íjazó bronz, 13 cm, Feuer-gyűjtemény
 
Beszédes a stílus terminológiájának alakulása: noha az art deco az 1925-ös párizsi iparművészeti világkiállítás nevéből (Exposition des Arts Décoratifs et Industriels) ered, az alkalmazott művészetek megváltozott felfogását tükrözi, hogy a húszas évekre az addigi decorativ arts-ból Arts Decorative lesz. Az art deco (kb. 1920-1940) a század művészetének egyik legvadabb, legnyugtalanabb korszaka, amely magában foglal szinte minden jelentős művészeti irányzatot: többek között a szürrealizmus, futurizmus, Der Sturm, De Stijl, Neue Sachlichkeit, dada, expresszionizmus, Bauhaus, konstruktivizmus és kubizmus hatása jelenik meg benne. Számos avantgárd, illetve jellegzetesen modernista stílusban dolgozó művész munkássága egyben az art deco stílus egyik forrása is.
 
A korszak művészeti mozgásai azt mutatják, hogy a századforduló stíluskereső mozgalmai, a stílus utáni vágy nem volt egyöntetű. Az első világégést követő konszolidáció megpróbálta túlhaladni az avantgárdizmust - miközben ízig-vérig modernista alapokon állott -, és megkísérelte megteremteni a maga régebbi korok stílusához mérhető, egyetemes igényű stílusát. A képzőművészeti ágakban a kísérletező-avantgárd irányzatok és a figurativitás stabil értékeihez visszanyúló tendenciák modernista felfogással telített eszkalációja figyelhető meg. Az eddigi részkutatások alapján joggal feltételezhető, hogy az art deco jelenléte jóval hangsúlyosabb volt a kor magyar képzőművészetében, mint eddig gondoltuk.
 
Az art decóig a szecesszió volt az utolsó átfogó korstílus a nyugati művészetben. A szecesszió univerzális stílus volt, amely átírta az európai fővárosok képét, alapjaiban változtatta meg az öltözködést és a bútorokat, befolyást gyakorolt a zenére és az építészetre, számos alkotója máig tartó hatással bír a képzőművészetre. A szecesszió a békeidők végnapjainak hangulatvilága volt, az art deco az életvágy kifinomult formában megjelenő kifejeződése. Napjainkra elég világosan látható a deco-stílus kezdete és eredete a szecesszió kései, geometrikus változatában, ugyanakkor az új stílus határozottan szembefordult az art nouveau florizmusával, tekeredő görbéivel. Az art deco nem stílusnosztalgia volt, mint a szecesszió misztikus színezetű romantikája, hanem modernista attitűd: a régit felhasználva radikálisan újat teremteni, de az érthető, befogadható, gyönyörködtető legyen! Mint az ipari esztétika felé vezető út egyik nyitánya igazi stílusművészet, maga a stílus akarása volt, amit azért testesíthetett meg, mivel maga is rugalmasan értelmezte a stílus fogalmát, a stílus szinte divatszerű felfogásából indult ki, tartalmát a külsődleges jegyek összességében és szabad variálásában definiálta.
 
KÖVESHÁZI KALMÁR ELZA: Táncoló fiú 1923,
bronz, 31 cm, Feuer-gyűjtemény
 
Az art deco főbb stílusjegyeit a következőkben határozhatjuk meg vázlatosan: a klasszikus illuzionizmus és realizmus térfelfogásának elvetése, színfoltok szerkezetes rétegzése, a figurák és motívumok léptékkülönbségeinek hangsúlyozása, a felületek vizuális dominanciája, dekomponált nézetek, egzotikus kultúrák formarendjének felhasználása, frontalitás és a térsíkok stilizált ábrázolása, kompozit jellegű, szintetikus látásmód, lapidáris formaképzés, továbbá a jellegzetes háromszög-, és tört vonalú cikkcakk-motívum alkalmazása. A szobrászaton belül a növényi eredetű ornamentika fokozatosan átalakul: egyre geometrikusabb, stilizáltabb lesz, majd átadja helyét gyakran frivol, mondén hangulatú, néhol a perverzió határait súroló ábrázolási típusoknak. Kedvelt ikonográfiai témák a táncos, íjazó nőalak, kutyasétáltató, autózás-motorozás, zenélő alak, testvérek, ikrek, egzotikus emberalakok, harlekin, artista, modern sportjelenetek, társasági jelenetek stb. A korban majd minden polgári család üvegezett vitrinjeiben megtalálhatók voltak ilyen és hasonló jeleneteket ábrázoló, változatos anyagokból (fém, márvány, ónix, elefántcsont, bakelit) készült nippek. Az art deco a korszak tárgykultúrájának közös formai foglalatát alkotta.
 
Míg a klasszikus, történeti stílusok esetében a stílus szülője és fenntartója (egyben fő megjelenési területe) az építészet, addig a legelső kivétel a szecesszió, amelynek fő domain-je az iparművészet volt. „A szecesszió (Magyarországon) a fővárosban és vidéken is városképeket tudott kialakítani, elárasztotta a mosócédulák és folyóiratok fejléceit, behatolt a cipők szabásának, az uzsonnaterítékek stílusának mélységeibe, befolyásolni tudta az ízlést és a művészetet" (Perneczky G.). Az art deco a szecesszióhoz képest is sajátos helyzetben van: eredete és mozgató ereje nem is egyszerűen az átfogó művészeti ágnak  tekintett iparművészet, hanem az alkalmazott művészetek olyan területei, mint a design, a tipográfia vagy a divat. A 20. század első évtizedeiben a valóság utánzása (realizmus, látványfestészet), majd átalakítása (avantgárdizmus, modernizmus) után annak szintetizálása került előtérbe. A tervezők megtanulták és alkalmazni tudták a stílus összes külső jegyeit, még ha nem voltak is mindig tisztában azok gyökerével, eredetével, mögöttes tartalmával. Az 1910-es évek végére, mikorra a szecesszió a triviálisba és abszurdba hanyatlott, alapvető változások zajlottak le mind az iparban, mind a művészetben. Egy évtizeddel később az átlagember számára is elérhetővé vált a „luxus", legalábbis a luxuscikkek formakultúrája a mindennapi használati tárgyak designja formájában; bárki lehetett divatos, sőt modern. Az 1925. évi kiállítás bármely termékét le lehetett másolni, és rövid időn belül be lehetett állítani a tömegtermelésbe.
 
Igazság szerint a párizsi képző-és iparművészeti kiállításnak, amelyről az art deco nevét kapta, eredetileg 1914-ben kellett volna megvalósulnia, ám közbeszólt a világháború. A háború után viszont a stílus összefoglaló csomópontja tudott lenni, ami tíz évvel korábban nemigen lett volna lehetséges. Az Exposition des Arts Décoratifs kiállítási filozófiája liberális szellemű és a haladás, a modernizmus iránt elkötelezett volt. A szervezők kivétel nélkül minden olyan munkát elfogadtak kiállításra, amely minőségi (nem kizárólag luxusigényű) színvonalat mutatott. A kiállított anyag körét a díszítővagy alkalmazott művészeti ágak műfajaiban határozták meg: ennek értelmében az építészet, a bútorművesség, a divattervezés („divatművészet"), a színházi díszítés (díszlettervezés), a kerttervezés és a meglehetősen meghatározhatatlan „utca művészete" (mai fogalmainkkal a kérdéses tárgykör jobban bemérhető a design, a styling, a formatervezés, az arculat, a kirakatrendezés fogalmaival) kategóriái képviseltették magukat. Tiszta helyzetet teremtett és új művek létrejöttét segítette elő a szervezők azon követelménye, hogy régmúlt stílusokat idéző, történeti stíluselemeket felelevenítő munkák nem vehettek részt a kiállításon! Ennek következményei messzemenőek voltak, s éppen ezért lehetett az 1925-ös párizsi világkiállítás stíluskezdeményező hatású. Ha csak új, eddig nem látott formarend szerint készült munkákat nevezhettek be, akkor azoknak szükségképpen a legújabb, születőben lévő stílusok elemeinek felhasználásával kellett készülniük. Mindez egyértelműen a letisztult formák, a (némi klasszicizmussal vegyes) reduktivizmus, a modern stílus és az art deco fejlődésének kedvezett. Az expo többéves előkészítő szakaszában több más helyszínen is rendeztek díszítőművészeti kiállításokat. Ezek sorából kiemelkedik a Monzában kétévente sorra kerülő biennále, amelyen Magyarország is részt vett; a Villa Realéban kialakított kiállítási osztályt 1923-ban és 1925-ben Maróti Géza tervezte. Különösen ez utóbbi bejárati építményének zuhatagot formázó, geometrikusan tört dísze, a vitrineken és ablaknyílásokon megjelenő tipikus háromszög-motívum (valószínűleg a magyar királyi korona zománclapjairól ered) okán az art deco példájaként tartják számon.
 
HUSZÁR IMRE: Medve
fa, 16 cm, Feuer-gyűjtemény
 
A monzai kiállításokon az ekkor „forradalminak" tekintett stílusirányzatok közül mindenekelőtt a kubizmus és a futurizmus megjelenése volt erőteljes. A „modernség" hivatalos elismeréseként értékelhető, hogy a kiállítás szervezői külön termet biztosítottak a futuristák munkáinak. Az egész kiállítási anyagban a szobrászati munkák hozták a modernizmus leghangsúlyosabb megjelenési formáit. Az art deco szempontjából fontos momentum, hogy a kiállított szobrokon asszír, hindu és mexikói hatások jelentek meg. Az egykori tudósítások szerint a csehek különösen modern munkákkal jelentkeztek - mint megtudjuk, plasztikájuk „szinte betege a modernségnek", és hozzá „grafikusaiknak a fele kubista". (A jelentős hatású cseh kubizmus mestereinek, pl. Jozef Gocárnak munkái egyúttal az art deco legpregnánsabb alkotásai is.) A francia és osztrák csoport anyagát tekintve e két ország, úgymond, régi ízlésének kontrollja alá helyezte modernistáit. Ebben az évben, 1925-ben Párizsban azonban magyar pavilon nem volt a nemzetek sorában a Cours de la Reine mentén; Maróti Gézának a kiállításra készített pavilonterve papíron maradt. A hivatalos felkérés ellenére, a trianoni sokk után, anyagi nehézségekkel küszködve a magyar kormány lemondta a részvételt. Magyar hangzású nevekkel mégis találkozhatott a látogató. A pavilonok kínálta alkotások között felbukkan Alexander Kelety táncosnőfigurája, de voltak a jelenlétnek komolyabb formái is Párizsban. Kiss Pál saját standdal vett részt az eseményen a Pont Alexandre-on. Önálló bemutatóterme és atelier-je működött a rue Léon Delhomme-ban. Kovácsoltvas tárgyakat, lámpákat, világító falikarokat, kaspókat, virágtartó asztalkát, egylábú kerek asztalt készített, amelyeket a vásáron árusított. Munkáinak jellemző elemei a leveles ág, az arabeszkek, a hosszú farkú madár és virágmotívumok. Kiss sokat dolgozott Paul Poiret rendelésére is, de a sziámi király bangkoki palotájának kovácsoltvas kerítése is az ő nevéhez fűződik. Feltűnik az expón Szabó Adalbert, aki 1907-től a Societé des Artiste decorateurs (SAD) tagja volt. Szabónak szintén lakberendezési tárgyakkal foglakozó saját műhelye volt, ahol főleg nagyobb méretű munkákat állítottak elő. Az ipari technikai eljárások helyett előnyben részesítette munkáin a hagyományos kézműves megmunkálást. (Kovácsoltvas kapuja található Párizsban a bd. Voltaire 226-ban, 1929; valamint ő készítette a Normandia luxus óceánjáró ebédlőjének bronzajtaját.
 
Az alkalmazott műfajok eszkalációját követően a grand art, a képzőművészet műfajaiban is megjelent a deco-stílus. A stílusmozzanatok aspektusából az egyes művek, műtárgyak stílusa kezdetben úgy merült fel, mint egy-egy alkotó életpályájának meghatározott periódusa. Mindez annyit tesz, hogy az olyan nemzetközi rangú, kubistaként megnevezett szobrászok, mint Csáky József életművén belül határozott art deco-korszak különíthető el. Csáky és pályatársa, személyes jó barátja, Miklós Gusztáv (1888-1967) az egyetemes art deco szobrászat meghatározó alkotóivá váltak. Csáky a modern művészet nagy évtizedében, 1908-ban érkezik Párizsba. Nélkülözéssel induló pályája ellenére a 10-es évekre a kubista szobrászat élvonalába küzdötte fel magát, s karrierje elé csak a háború kitörése gördített akadályt. Művészetében jelentős fordulat játszódott le a 20-as évek elején. Addig eljutott a kubista térszerkezetektől a konstruktív absztrakcióig, majd a zárt, mértanias formák után, a kubizmus kifulladását követően figuratívabb munkák következnek életművében. A régit (kubizmus) az újjal (art deco) összekötő korszakot az œuvre-ön belül nevezhetjük a kubizmus manierista fokának, s Csáky gyakorló alakja volt ennek. Önéletrajzi írásában hangot is ad felismerésének, bizonyos fokú csalódásának: „A kubizmus egy új rend, egy új plasztikai geometria létrehozását kísérelte meg, ám megfelelő elméleti alapvetés híján a kubizmus egy szellemes bájjal csordultig telt kisplasztikái játékká alakult, s egy szépséges mesterség felfokozott finomsági szintjére jutott."
 
Csáky munkássága addig is feltűnően sok stíluselemet olvasztott magába: avantgárd-absztrakt, kubista, art deco, Maillol hatása, archaikus formák, Brancusi, az expresszionizmus, de a lírai realizmus egyes jellemzői egyaránt megjelennek munkáiban. A háború utáni esztendőkben Csáky is bekapcsolódik az art deco irányzatba, ahogyan Beöthy István, Huszár Imre, Kelety Sándor, Vörös Béla és más Franciaországban élő hazai alkotók is. Klasszikus modern mesterként a dekoratív jellegű alkotásmód meglehetősen érdekes választás, hiszen a fiatal Csáky sokat szenvedett az ornamentális, díszítő jellegű feladatoktól, egyebek között ezért is hagyta ott másfél esztendő után a budapesti Iparművészeti Iskolát. A 20-as évek derekán Csáky ismét állatfigurákkal kezdett foglalkozni. Az art deco törekvesékben az állattematika egyébként is kifejezetten előtérbe kerül. E motívumok többsége az asszír és késő egyiptomi művészet tárházából került elő, s ezt a klasszikus témát az art deco modern, stilizált és látványos formába öltöztette. Az asszír, egyiptomi emberfelfogás és alakábrázolás álló, frontális helyzetű, nyújtott figurák révén megjelenik Csáky art decós szobrain is (Nőstény oroszlán, 1924; Kakas, 1924; Madár, 1926; Hal, 1927; Páva, hegyikristály, 1925; Női fej, 1924). Anyaghasználatában feltűnik a színes betétek, eltérő nyersanyagok kombinálása. Kubista korszakában a térproblémák megfogalmazása érdekelte, most a felszíni megjelenés kapott kiemelt jelentőséget. Csáky az art decón belül kifinomult, igényes, dinamikus vonalvezetésű plasztikát képviselt. 
 
CSÁKY JÓZSEF: Oroszlán 1921
bronz, 30,5 cm, magángyűjteményben
 
Társa, Miklós Gusztáv 1909-ben követi Párizsba, egy ideig együtt laknak, majd Miklós a Salon d'Automne-on, 1913-ban a Salon des Indépendants-on állít ki. A kubizmus és a belsőépítészeti kiképzés, a design közötti közvetlen kapcsolódás ekkor, az 1912-es Őszi szalonon (Salon d'Automne) történt, ahol olyan tradicionális utat követő formatervezők, mint André Mare (1887-1931) és Louise Sue (1875-1968) dolgoztak együtt a kubizmus másodvonalának, kismestereinek mondott művészekkel (Roger de la Fresnaye, Raymond Duchamp-Villon, vagy Jacques Villon) a Maison Cubiste kialakításán. A képzőművészeti szalonok mellett az iparművészek is rendszeres bemutató kiállításokat tartottak Párizsban, ez volt a SAD (Salon des Artistes decorateurs). 1923-ban Miklós a kor egyik meghatározó galériájában, Léon Rosenbergnél mutatta be munkáit - egyébiránt alapító tagja az UAM-nak (Union des Artistes Modernes). Az exkluzív anyagok és az igényes kidolgozás iránti igényt Miklós Gusztáv a legmagasabb szinten elégítette ki.
 
A 19. századtól kezdődően Párizs hagyományosan a magyar művészek zarándokhelyének számított, a 20-as években aztán a fiatal magyar képző- és iparművészek újabb hulláma érkezett a művészetek fővárosába, akik természetes adottsággal sajátították el az új „világstílust", az art decót.
 
Fontos tényező a divat és a társművészetek kapcsolata. Ebben az időszakban Párizs adja a világ vezető divatdiktátorait - Doeuillet, Doucet, Redfern, Paquin, Chériut, Callot Soeurs - akik évente két alkalommal mutatják be új kollekcióikat, februárban és augusztusban. A meghatározó divatlapok - közülük is kiemelkedik a La Gazette du bon ton, a Les Robes de Paul Poiret, a Decors et couleurs, a Modes et maniéres d'aujourd'hui vagy a Nous deux - illusztrációi nemcsak az öltözködésre hatottak, hanem közvetlenül reflektáltak és egyben vissza is hatottak az életstílusra, a design és a divat aktualitásaira, a tárgykultúrára. A divatdiktátorok és tervezők lettek a trendformálók, részben a belsőépítészek, dizájnerek munkáival együtt, azokat is meghatározva. A nagy divattervező (couturiers) patrónusok, mint Doucet vagy Poiret, az art deco stílust az önreprezentáció médiumaként használták. Számukra a művészi igényű kézművesmunkák, a használati tárgyak a high life életforma igényét reprezentálták, miként a képzőművészetek is (Art deco de lux). Jacques Doucet, korának kiemelkedő patrónusa és ízlésformálója Párizshoz közeli neuillyi villájának (1925-1929) dekorálására meghívta Csákyt és Miklóst is. A ház, benne az ún. Studio az art deco összművészeti reprezentánsa lett. Picasso, Miro, Rousseau, Pica-bia, Coard, Legrain munkái társaságában a földszintről az emeletre vezető lépcsőházban volt található Csáky nagyméretű Páva-szobra, amely a lépcsőfeljáró korlátjának legalsó függőleges tartószárát díszítette. Egy másik, nyújtott nőalakot ábrázoló, kisebb méretű munkája (relief) az épület egyik kabinetjében helyezkedett el. Több szőnyeg és falikárpit mellett a dolgozószoba egy szegletében Rose Adler ébenfa asztalkáján helyezkedett el Miklós Gusztáv kristályt formázó, ezüstözött kisplasztikája. Miklós Gusztáv a neuillyi villába ezenkívül kilincseket, fogantyúkat, színes üvegablakot, lakberendezési tárgyakat is tervezett. 
 
E két, az egyetemes művészettörténet által is számon tartott óriás mellett jellegzetes módon az iparművészeti képzést kapott alkotók próbáltak és tudtak érvényesülni. Sokan végeztek az Iparművészeti Iskolán Simay Lajos növendékeként, de a par excellence képzőművész Vörös Béla is elefántcsontfaragásból élt, Beöthy István (később Étienne Beöthy néven vált ismertté) kezdetben kerámiákat készített, Hiesz Géza üvegművei a Lalicque-műhely darabjaival vetekedtek. A szintén jelentős art deco-szobrászként jegyzett Alexandr Kelety többek között a híres Goldscheider and Etling cégnek dolgozott. Nem francia irányba (bár megfordult Párizsban), hanem az angolszász országok felé orientálódik az épületplasztikában is úttörő art deco műveket létrehozó (Cranbrook School) Maróti Géza, akitől memoriális art deco munkát is ismerünk.
 
Az art deco szobrászat és a tánc, a mozdulatművészet kapcsolata a két világháború között rendkívül szoros. A századforduló táján pályára lépő (Kövesházi) Kalmár Elza szobrászművész tevékenysége két stílusfogalmat is érint: a szecessziót és az art decót. Lánya révén - előbb Madzsar Alice mozgásművészeti iskolájához, majd a 20-as évek második felében a Palasovszky-fé-le Lényegretörő Színházhoz kapcsolódik - kosztümöket és színpadképeket, s ezek inspirációjára gipsz és alabástrom tánckompozíciókat, továbbá klasszikus, mitologikus témájú bronzszobrokat készít. Kalmár Elza szobrai a nemzetközi emlékanyagban a román származású, Franciaországban működő Dimetre Chiparus (1888-1950) munkáival hozhatók párhuzamba.
 
Végül a teljesség igénye nélkül említsünk néhány nagynevű iparművészt, mint akiknek oeuvre-je art decós művekben is bővelkedik: Kaesz Gyula, Kozma Lajos, Gádor István, Gorka Géza, Kovács Margit, Szabó Éva, Lakatos Arthur, Csajka István, Végh Gusztáv, Ferenczy Noémi, Báthory Júlia.