A szép arcú nők elemek egy hagyományban - ez itt nem a szexualitás közös örömének egyenrangúsága. De az eszközszerű alávetettség mellett ott van a befogadó test fölényes hatalma a reá vágyakozó felett. Érteni ezeket érthetjük, átélni viszont nehezen tudjuk, csak annyit érzünk, mint a japán kultúrával való találkozások esetében gyakran, hogy kívülmaradtunk.

 

Nobuyoshi Araki 1940-ben született Tokióban, 32 éves volt, amikor otthagyta munkahelyét, egy jó nevű reklámügynökséget, ahol fotósként dolgozott. A következő 20 évben munkái - melyekből 75 (!) album és kiadvány jelent meg Japánban - Európában teljesen ismeretlenek maradtak. Akt Tokyo 1971-1991 címmel, 1992-ben mutatkozott be Grazban, amit több osztrák kiállítás után, Hollandia, Skócia, Skandinávia és Svájc követett. Ekkorra már ünnepelt kultfigura és médiasztár hazájában. Túlzó és fontoskodó felhajtások közt élt, akár Michael Jackson, komolyan ivott, egyszerre volt kisfiús és kőkemény, mint Damien Hirst, erotikus érdeklődése pedig Helmut Newtont idézte meg, noha a két férfi lényegileg másképp nyúl e témához.

 

Araki képein beszédesek és sűrűek a hátterek. Üres utcákat ritkán látni, hotelszobákat annál inkább, pompázatos fürdőszobákat vagy fényűző lakások részleteit. Modelljei fiatalok, sokakban valami furcsaság, debilitás érződik, hajkoronájuk tökéletes, kicsi a mellük, formás, vörös a szájuk. A MEO-ban kiállított képek ilyenek - konstruált, beállított, világított fotók, ahol a kiegészítő tárgyak, műanyag állatkák, vázák vagy virágok megkomponáltan vannak jelen, egyszerre színpadiasak és viccesek.

 

   

 

Rengeteg fotója van ugyanakkor, melyek gyakorlatilag naplószerű dokumentumok, vöröslámpás negyedek este, automata fényképezőgéppel készített lenyomatai a lányoknak. Albumba szerkesztve egy oldalon akár 20 ilyen fotó is szerepel, ezzel is erősítve, hogy itt egy miliő darabkáit látjuk, sokaságukban állnak össze eggyé. Ezekbe a képekbe gyakran bele is nyúlt - kollázstechnikával vagy festékkel, rajzokkal. Araki művészetének megértéséhez mindenképpen kellő adat, hogy feleségével együtt dolgozott, illetve Yoko volt egyik legfontosabb modellje. Életük intimitásait, mindennapi vagy akár eksztatikus részleteit ugyanúgy fotózta, nagyította, kiadta és kiállította, mint a több ezer másik nőről készült felvételeket. Yoko halála után a mennyiségbe menekülés felerősödött, mintha a felejtést keresve kószálná végig a kurvanegyedek utcáit, éjszakai bárok különtermeit, lokálok sarkait.

 

 

Araki a kultúra piacán is sajátosan viselkedik, nem veszi figyelembe a fotográfia marketingjének kurrens szabályait. A nyomatok számát nem limitálja, de dátumozni se szokta. Egészen eltérő méretű képeit hajlandó ugyanazon az áron eladni. A japánokról elterjedt képzeteinket a folyamatosan kattogtatott gépekkel tökéletesen hozza, s ahogy korábban már említettem, arra is ráerősít, hogy a japánok a nem japánok számára kifürkészhetetlenek. Ja, és azt még nem mondtam, hogy a nemzetközi reputációban fürdőző Araki mindössze egy nyelven kommunikál, az anyjáén.