Itthon viszonylag ritkán találkozhatunk divatkiállítással, főleg white cube környezetben. A Ludwig Múzeum most megtörte a jeget azzal, hogy felvonultatja Király Tamás őrült idők szabad szellemét a palackból kiengedő kreációit, a londoni Victoria & Albert Museum azonban már régóta tartja konzerválásra érdemesnek és helyezi múzeumi kontextusba a divatkreátori teljesítményeket. A közönségigény megvan rá: a Christian Dior: Designer of Dreams című kiállítás iránt akkora az érdeklődés, hogy már a hivatalos megnyitó (2019. február 2.) előtt elfogytak a jegyek a tárlat teljes időtartamának összes napjára.

A V&A részben egy 2017-es párizsi Dior-kiállítást (Dior Couturier du rêve) fogad és gondol tovább legújabb, Amanda Levete által tervezett, Sainsbury Gallery nevű terében. A több mint 500 tárgy – kiegészítők, ruhadarabok, fotók, használati tárgyak és divatillusztrációk – hatvan százaléka Párizsból, a Musée des Arts Décoratifs-ból, a fennmaradó negyven pedig a V&A saját tulajdonából, az állandó viseleti kiállításból származik. A Christian Dior: Designer of Dreams újdonsága és egyben érdekessége, hogy a Dior márka brit kapcsolódásaira is kitér a Dior in Britain szekcióban. A végleges koncepció kialakításakor az is fontos szempont volt, hogy olyan tárgyak is bekerülhessenek a kiállítótérbe, amelyek ez idáig sehol sem voltak láthatóak, ezért a kiállítás anyagának összeállítását alapos kutatómunka is megelőzte. A tárlat nem csak a ruhákat és kiegészítőket kínálja fel látványosságként; a legtöbb kiállítóhelyiség díszlete és kompozíciója – a francia díszlettervező, Nathalie Crinière munkája – is legalább olyan hangsúlyos, mint maguk a kiállított tárgyak. A ruhák/kiegészítők, a díszlet és a narratíva összjátékára az egyik legszemléletesebb példa talán a Garden szekció, amely a lenyűgöző látvány mellett méltó emléket állít a Granville-ben nevelkedett Christian Dior kertekhez fűződő vonzalmának is. A Garden szekció kiállítóterének plafonjáról leomló, élethű papírvirágok a Wanda Barcelona dizájnstúdió kitartó munkájáról árulkodnak, s a Dior-rajongók legnagyobb örömére némileg megidézik a Raf Simons-éra első, 2012-es haute couture bemutatójának fali dekorációját is. A kert tematikában kap helyet a Dior parfümüzletének metakiállítása is, amelyben a díszes üvegek dizájnjának változása is nyomon követhető.

A kiállítás nem törekszik a kronológia követésére, inkább tematikus elemek szerint rendszerez: a legelső szekció nem meglepő módon a New Look köré szerveződik. A kifejezést először Carmel Snow, az amerikai Harper’s Bazaar főszerkesztője használta a Dior legelső bemutatóján felvonultatott kollekcióra.

Híressé vált mondatának („My Dear Christian, it's such a new look!”) köszönhető a kifejezés, amely később bekerült a köztudatba, majd hozzá is ragadt a Dior névhez. Az archív divatfotók és a kiállított haute couture darabok a második világháború utáni időszak mérhetetlen divatszomjáról árulkodnak. Az 1947-es New Look egyik ikonikus összeállítása, a Christian Dior által tervezett Bar suit is megtalálható a kiállítótérben, valamint a Dior-ház további tervezőinek a New Look szellemében újragondolt, fekete-fehér haute couture összeállításai is. A Hôtel Plaza Athénée világa által inspirált, Bar suit névre keresztelt Christian Dior-darab a Victoria&Albert Museum állandó divattörténeti kiállításának részeként korábban is megtekinthető volt, a gyűjteménybe 1960-ban került. A fekete-fehér összeállítás a korabeli fotósok egyik kedvencének számított könnyen fotózható jellege miatt. A nagy vitát kavaró, csípőt és lábakat egyaránt markánsan hangsúlyozó összeállításnak óriási szerepe volt abban is, hogy a Dior márka nemzetközi sikerekre tegyen szert, s Christian Dior 1952-ben megnyithassa első londoni üzletét. A New Look nemzetközi térnyerésével egy időben a divatvilágban és a közéletben is megindult a spekuláció arra vonatkozóan, hogy a következő bemutató alkalmával Dior vajon milyen szoknyahosszt fog produkálni. Ezt parodizálja a kiállítás első szekciójában eredetiben is megtekinthető Times magazin karikatúraszerű címlapja, amelyen Christian Dior egy nevetségesen óriási szabóollót tart a kezében. Az első szekció az haute couture darabok mellett fotódokumentációs panelt is tartalmaz, amely Christian Dior tervezői pályájának indulását dokumentálja. A figyelmes látogatónak rögtön megakad a szeme egy fotón, amin a chicagói feministák New Look-ellenes tüntetése látható. A képen ott van maga Dior is, látszólag nem törődve különösebben a tüntető nőcsoport tagjaival, akik a testükre erősített transzparenseken a Dior anyagpazarlása ellen és a női egyenjogúság mellett kívántak fellépni. A háború utáni nélkülözés éveiben az új Dior-kollekció nagyvonalú anyaghasználata kétségkívül sokak számára hatott provokációként. Dior New Lookja az újrarendeződő hierarchikus társadalom és a nagypolgári gőg szimbóluma lett.

Itt említhető meg a tárlat fő különlegessége, vagyis hogy a Chistian Dior: Designer of Dreams kizárólag haute couture ruhakölteményeket mutat be; mindegyik kiállított öltözet egyedi, kézzel készített darab, némelyik mögött egy egész szabó- és varrócsapat több hónapig tartó aprólékos munkájával. A másik különlegesség a Dior in Britain szekció, amely kiemeli Dior anglofil beállítottságát és megpróbálja elbeszélni, miképpen került Christian Dior a királyi család tervezői közé, valamint milyen körülmények között jött létre az első londoni üzlet. A szekció kiállítási tárgyai között megtekinthető a Christian Dior által Margit hercegnő 21. születésnapjára tervezett báli ruha, melynek kulcsszerepe volt abban, hogy Christian Dior üzletet nyithasson, majd terjeszkedhessen Londonban. A hófehér, aranyhímzéssel kirakott, vállban aszimmetrikus ruhakölteményt Margit hercegnő kedvenceként tartják számon. Cecil Beaton híres fotója a kiállítótér falán életnagyságúra nagyított változatban tekinthető meg, de a kiállítás dokumentálja a tervező jótékonysági divatbemutatóit is, amelyeket a Museum of Costume és a Vöröskereszt részére rendezett. A képanyagok között szerepel egy 1954-ben készült fotó is, amelyen Christian Dior számára Margit hercegnő a Brit Vöröskereszt örökös tiszteletbeli tagja címet nyújtja át. A tervezői ruhák „Dior Made in Britain” címkéi mögött húzódó történet is megismerhető a kiállítás kísérőszövegéből. A Dior in Britain szekciót összevetve a Designers for Diorral feltűnhet, hogy a londoni Dior ág társtervezőiről nem kapunk olyan átfogó képet, mint a párizsi Dior üzlet hat másik dizájneréről, akik az alapító halála után vették át a tervezést. Arra a kevesek által ismert tényre is fény derül, hogy a brit Dior-vonal a tervező halálától kezdve egészen 1976-ig a párizsitól részben külön működhetett. A licencjogokat felvásárolta a C.D. Models Ltd, így a briteknél kizárólag a Dior ready-to-wear kollekcióját lehetett megvásárolni. Ezek később már olyannyira hazainak számítottak, hogy a ruhadarabok és kiegészítők kizárólag brit alapanyagokból készülhettek, s a társtervező – a párizsiakkal egyeztetve – az egyes kollekciókon módosításokat hajthatott végre, hogy a brit testalkathoz jobban illeszkedjen az öltözet. A londoni ág társtervezőjének 1960 és 1965 között döntési joga volt tehát abban, hogy milyen változásokat kíván eszközölni a párizsiak tervein. Ugyanakkor a brit és a francia ág kapcsolatára finoman szólva is a kettősség volt a jellemző. Guy Douvier, Philippe Guibourgé és Frédéric Castet tervezők ugyan a brit vonalért voltak felelősek, ám származásukat tekintve mindannyian franciák voltak. Csak 1965 után kerülhetett a brit Dior üzlet élére a dán származású, ám a londoni Central Saint Martins intézményében végzett Jorn Langberg.

A Designers for Dior szekció az Yves Saint Laurent, Marc Bohan, Gianfranco Ferrè, John Galliano, Raf Simons és Maria Grazia Chiuri nevével fémjelzett korszakokat külön-külön is tárgyalja. A dizájnerek által tervezett haute couture darabokat életnagyságú portréjuk előtt, korszakokba rendezve tárja elénk a kurátor. A szekció Yves Saint Laurent-nal kezdődik és Maria Grazia Chiurival ér véget, majd a vakító fehér látványvilágú Ateliers-be torkollik, amelyben a látogató betekintést nyerhet a Dior haute couture ruhaműhely mindennapjaiba és munkafolyamataiba. Míg a kiállítás legtöbb szekciója és látványvilága, valamint a kiállított tárgyak sorrendje és kontextusa számos ponton egybecseng a párizsi Dior Cou- turier du rêve kiállításéval, addig a Ballroom szekció alapkoncepciójának ötletét teljesen megváltoztatta a brit kurátor (Oriole Cullen). A tárlat látogatója Dior báltermébe lépve szimulált térbe kerül, amelyben báli zene szól, s a ruhák egy körszínpadon folyamatos mozgásban vannak. Az idő múlásáról a falra és plafonra vetített jelenetek és csillagképek adnak információt. A kiállítóteret úgy tervezték, hogy a látogató a kör külső pontján leülve is szemlélhesse az eseményeket, s maga is részese lehessen a báli mulatságnak. Ebben a szekcióban kap helyet a Diort viselő hírességek tematika is, amelyben a kiállított öltözetek mellett fotódokumentáció is tanúskodik azokról a jeles eseményekről, amelyeken popsztárok Dior ruhákat viseltek. Az egyik utolsó szekció találóan a Diorama nevet kapta. A vitrinbe rendezett, színek szerint csoportosított ruhákkal, kiegészítőkkel és miniatűrökkel szembeni falon összesen 123 Dior magazincímlap kap helyet. A vitrinben közvetlenül az haute couture öltözékek és kiegészítők mellett feltűnnek azok miniatűr változatai is. A kiállítási szekció tárgyainak elrendezését és falra rögzítését úgy oldották meg, hogy azok a lebegés látszatát keltsék, megidézve ezzel a René Magritte-i szürrealista festmények világát a divat meseszerű álomvilágával összefüggésben, és referálva magára a kiállítás címére is.

Christian Dior: Designer of Dreams, Victoria & Albert Museum, London, 2019. szeptember 1-ig