A Történelmi Képcsarnok középkori falképmásolatai

Fehér Ildikó

Miért visel zsírral impregnált bőr vértet és magyar süveget Szent Orsolya kérőjének angol kísérete egy
trevisói kápolna középkori freskóján? Viselettörténeti kuriózumokról és a freskómentő eljárás izgalmas
technikájáról egyaránt szó esik Nagy Lajos itáliai hadjáratának egyik különös emléke kapcsán.


Balló Ede: Andrea del Castagno: Filippo Scolarit ábrázoló falfestményének másolata, 1893, MNM Történelmi Képcsarnok Az eredeti festményt az 1847 utáni években választották le a Firenze környéki Villa Carducci lodzsájáról. Először az Uffizi, majd a Bargello után a firenzei Sant’ Apollonia kolostor refektóriumába került, itt készítette róla a másolatot Balló Ede 1893-ban. A freskómásolatot Pulszky eredetileg a millenniumi országos kiállításra szánta, más magyar vonatkozású, de külföldi tulajdonban lévő freskó- és olajképmásolatokkal együtt.

Egy hónappal azután, hogy Pulszky Károlyt elmozdították az Országos Képtár vezetői tisztségéből, 1896 februárjában Szalay Imrének, a Magyar Nemzeti Múzeum igazgatójának komoly dilemmával kellett szembesülnie. Olyan kérdést tett fel ekkor a millenniumi ünnepségek megszervezésére alakított, főként történészekből álló bizottságnak, amelyre még a következő generációk sem tudtak egyértelmű és megnyugtató választ adni. A problémát két freskómásolat okozta, amelyeket még Pulszky rendelt meg 1895 nyarán a Velence közeli Treviso egyik középkori templomának falképeiről. Pulszky még akkor nyáron beszámolt felfedezéséről Szalaynak, miszerint Tomaso da Modena Szent Orsolya mártíromságát bemutató freskójának alakjai Nagy Lajos katonáinak viseletét rögzítették, amelyek „azért bírnak magyar történelmi costume-tani értékkel, mert a nevezett festő, ki Nagy Lajos olaszországi hadjáratainak idején élt, közvetlen szemléletből ismertette Nagy Lajos seregének öltözeteit.”1 Pulszky eredetileg a millenniumi országos kiállításra szánta a másolatokat, annak bezárta után pedig átadta volna őket a Történelmi Képcsarnoknak. Pár hónappal később, 1896 februárjában azonban Pulszky már embertelen sajtó- és parlamenti támadások célpontja volt: sikkasztással és főleg szakmai hozzá nem értéssel vádolták. Így érthető, hogy Szalay, mint az ezredéves kiállítás történelmi főcsoportjának igazgatója elbizonytalanodott és a történelmi bizottság állásfoglalását kérte Pulszky szerzeményeivel kapcsolatban: „valóban Nagy Lajos hadseregebeli magyar vitézeket ábrázolnak” vagy sem.2 Az igazgató által megfogalmazott kérdés még száz évvel később is foglalkoztatja majd a szakembereket, azonban akkor és ott a bizottság elfogadta Pulszky álláspontját, és a két freskómásolat bekerült a Történelmi Képcsarnok gyűjteményébe.3 A trevisói másolatok megrendelése nem jelentett egyedi példát Pulszky gyűjtéspolitikájában. Andrea del Castagnónak Filippo Scolarit, azaz Pipo Spanót ábrázoló egész alakos portréja lemásolásával Balló Edét bízta meg 1892-ben. Ez a freskómásolat egy olyan tervezett sorozat részét alkotta, melybe Nagy Lajos király, Mária királynő, Mányoki Ádám, I. Ottó és neje, Anna is bele tartozott.4 Mindezek a művek 1892–93-ban készültek el.


Carlo Linzi: Tomaso da Modena: Orsolya elbúcsúzik anyjától c. falfestménye részletéről készített másolat, 1895, MNM Történelmi Képcsarnok Az eredeti kép két bal oldali, egymást átölelő mellékalakjának elegáns viselete valószínűleg a falképciklust megrendelő Cavalieri Gaudenti lovagrendnek állít emléket. A legelöl álló, világos és sötét ruhában lévő figura törzsének körvonalánál és a lábak elrendezésénél látható, hogy a festő az alakot azonos karton vagy sablon alapján készítette, mint a Pulszky által megrendelt másik részlet halványzöld és világos színű ruhában álló alakját.

A Szent Orsolya-falképciklus Trevisóban

A középkori eredetű trevisói Szent Margit- templomot a napóleoni pusztítások után már nem tudták szakrális célokra használni, ezért állapotának romlása miatt 1882-ben lebontásra ítélték. Ekkor az egyik mellékszentély falán, a mészrétegek alatt Luigi Bailo apát falképeket fedezett fel, Szent Orsolya életének jeleneteit, amit a következő évben az apát irányítása mellett Antonio Carlini ültetett át vászonra. Ez a folyamat komoly felkészültséget igényelt, mivel egy-egy jelenet öt négyzetméteres volt, kivéve a Mártíromság jelenetét, amely több mint kétszerese, 11 négyzetméter. A vászonra való átültetés során és a felületet borító mészréteg eltávolítása miatt a falképek elvesztették az összes al secco technikával festett részletüket, mint a páncélok és a fegyverek fémszíneit vagy a ruhák aranydíszeit. Mindezzel együtt Luigi Balio tevékenységéért nem lehet eléggé hálás az utókor, a leválasztás volt az egyetlen megoldás arra, hogy a keretmotívumokkal és más jelenetekkel együtt öscikszesen 120 négyzetméteres középkori falképet megmentsék a teljes pusztulástól.5 Pulszky tehát 1895-ben már a falról leválasztott, restaurált freskókat látta, amikor közvetlenül Balio apáttól megrendelte róluk a kiválasztott másolatokat összesen 300 líráért6, ami nem számított éppen olcsó vételnek, mivel Pulszky egy évvel korábban három falról leválasztott, eredeti 15. századi freskót (igaz, kisebbeket) vásárolt ugyanennyiért Assisiben7. Mindezt azért érdemes figyelembe venni, mert az a két jelenet, amelyek részleteiről Pulszky másolatot készíttetett – Az angol király elküldi követeit, Orsolya elbúcsúzik anyjától –, eredetileg a kápolna falán egymás felett három sávban húzódó Szent Orsolya-ciklus képei közül a legfelsőben szerepeltek. A rekonstrukciók szerint az igencsak szűk, 4,4 méter széles kápolnában a festmények kb. fejmagasságban, 1,8 méterről indultak és a legfelsőt hozzávetőlegesen nyolc méter magasságban lehetett látni: így nehéz lett volna a viseletek és fejfedők részleteit tanulmányozni. Feltűnő, hogy Pulszky két olyan részletet választott ki, melyeken az előtérben lévő alakot a festő azonos elrendezésben, valószínűleg azonos karton vagy sablon alapján készítette, ami leginkább a figura törzsének körvonalainál és a lábak elrendezésénél szembetűnő. Az angol király elküldi követeit című jeleneten az angol király átadja a levelet követeinek, melyben fia számára megkéri a keresztény bretagne-i uralkodó lányának, Orsolyának a kezét. A Budapestre került másolat a jobb oldali figuracsoportról készült, ahol az angol herceg látható kíséretével, köztük egy solymásszal. A másik, valamivel jobb állapotban lévő másolat arról a két bal oldali mellékalakról készült, akik azon a képen szerepelnek, amely Orsolya anyjától való búcsúját ábrázolja.
 


Tomaso da Modena: Orsolya elbúcsúzik anyjától, leválasztott falkép, 1350-es évek, Musei civici di Treviso, Complesso di Santa Caterina

Nagy Lajos és Tomaso da Modena

Tomaso da Modena 1350–54 körül dokumentáltan Trevisóban tartózkodott, és nagyon valószínű, hogy kisebb megszakításokkal a következő években is itt élt. A várost 1356-ban Nagy Lajos (1342–1382) magyar király vette ostrom alá, aki ekkoriban dalmáciai birtokaiért állt hadban Velencével.8 Treviso elfoglalásával a király ellenőrzése alá akarta vonni azokat a területeket és utakat, amelyek Velencét Európa északi felével kötötték össze. Tomaso da Modena Szent Orsolya-ciklusának pontos évszámát nem ismerjük, de a kutatók szerint valószínűleg az 1350-es évek közepén vagy második felében készülhetett, valószínűleg 1355–57 között, amikor a magyar király katonái éppen nem ostromolták a várost és amikor még a gazdasági helyzet ezt lehetővé tette. A kortárs krónikás, Matteo Villani tudósítása szerint Nagy Lajos ezekben az években többször is igen komoly haderővel vonult fel Treviso ellen, az 1357–58-as ostrom idején 40 000 magyar és szláv katonából állt a sereg.9 Villani beszámolójának külön értéke számunkra, hogy Nagy Lajos katonáinak viseletéről is megemlékezik: „Általában állandó ruházatként bőrzekét viselnek, s a mint jól bekenték,egy másikat öltenek reája, erre ismét egyet, aztán még egyet, miáltal igen erőssé s védelemre alkalmassá teszik. Fejüket ritkán borítja sisak, hogy a nyilazásban ne akadályozza őket, mert ebben van minden reményük.”10 Az 1358 augusztusában befejeződő ostrom után Treviso újból velencei fennhatóság alá került és Nagy Lajos seregével visszavonult Magyarországra. Robert Gibbs, a festő legutóbbi monográfusa hívta fel a figyelmet arra, hogy Tomaso da Modena nyilvánvalóan láthatta Nagy Lajos király katonáinak viseletét: vagy a trevisói ostrom alatt, vagy akár már egy évtizeddel korábban is, amikor 1347 decemberében Nagy Lajos seregével Nápolyba vonult, hogy megbosszulja bátyja meggyilkolását.11 Ekkor a magyar király serege áthaladt Modenán és Bolognán is, és Tomaso abban az időben szinte biztosan a két város valamelyikében tartózkodott. 12 Ebből a szempontból tehát Pulszky, illetve az ő forrása nagy valószínűséggel nem tévedett.


Antonio Carlini akvarellje a Szent Orsolyakápolnáról, Biblioteca Comunale Treviso, Fondo Iconografico, C 17. Az a két jelenet, melyek részleteiről Pulszky másolatot rendelt, eredetileg az oldalfalak felső részén, közvetlenül a lunetták alatt helyezkedtek el.

A kordován és a süveg

Mindezen történelmi körülmények miatt nem meglepő, hogy a Tomaso da Modena- freskóciklusról szóló kézikönyvek és monográfiák kötelességszerűen megemlítik a lehetőséget, hogy Szent Orsolya legendájának ábrázolására hatással voltak a várost kegyetlen ostrom alatt tartó magyar seregek. A kutatók között van, aki magyar történelmi viseleteket említ, mások felvetik a lehetőséget, hogy a képeken szereplő alakok talán konkrét személyeket ábrázolnak Nagy Lajos seregéből.13 Nagy Lajos korának udvari viseleteiről a falképekkel lényegében egykorú Képes Krónika miniatúrái alapján lehetnek elképzeléseink, melyeken számos gyönyörű példája található az olyan jellegű lovagi öltözeteknek, amelyek a Pulszky által megrendelt freskórészleten is szerepelnek. Figyelembe kell vennünk azonban, hogy a magyar király udvarában az európai divatot követték és a 14. század közepén más, nem a magyarországi művészethez kötődő ábrázolásokon is hasonló öltözetekkel találkozunk. Például a Matteo Villanitól korábban már idézett viselettípus, a zsírral bekent, többrétegű bőrzeke lényegében nem más, mint a kordovánból való vért. A kordován bőrből varrott ruhadarab, melyet azért itattak át zsírral többször is, hogy hajlítható és vízhatlan legyen. A magyar bőrművesség Európa-szerte híres volt ebben az időben, az 1360 körüli években még az angol király ruhatárához is használtak magyar kikészítésű bőröket. Ezeket általában festették, valamint préselt és öntött fémpitykékkel verték ki.14 A trevisói falképek elegáns katonai, lovagi öltözeteinek felsőruházatát az olasz nyelvű irodalom inkább avval hozza kapcsolatba, hogy a ciklus a Cavalieri Gaudenti vagy Fra Gaudenti nevű lovagrend megrendelésére készült, akik fegyveres, védelmi feladatokat is elláttak. A falképeken fő- vagy mellékalakokként álldogáló elegáns lovagok és kortárs viseletben megjelenő katonák nyilvánvalóan nekik állítanak emléket.15 Más a helyzet azonban a fejfedővel. A trevisói freskóciklus több figurája ugyanis a szélénél felhajtott, csúcsos kalapot, egészen pontosan süveget visel, amellyel Stella Mary Newton, a londoni Courtauld Institute pár éve elhunyt viselettörténésze szerint egyértelműen magyar vagy kun katonákra utalt a festő.16 Ez a darab nem volt része a korabeli európai udvari öltözeteknek. Hasonló süveggel bőven találkozhatunk a Képes Krónika egyes jelenetein is, ahol a kunok viselik. Az angol viselettörténész véleményével Robert Gibbs is egyetért és a festőről szóló kötetében egész oldalas táblázatban foglalja össze a magyar és kun süvegformákat.17 Szerinte ennek a motívumnak a jelenléte Trevisóban – elsősorban a Szent Orsolya és társainak lemészárlása jeleneten egyértelműen a várost ostromló és a környékén portyázó Nagy Lajos katonáira emlékeztette a kortársakat. Viselettörténetileg többfajta süveg is tartozott a magyar és kun öltözetekhez a 14. század derekán: az előkelőbbek tollal és boglárral is díszítették, ahogyan ez a miniatúrák mellett a korabeli ötvösművek és erdélyi falfestmények emlékanyagából kiderül.18 A Történelmi Képcsarnok másolatai közül csak az egyiken fordul elő süveg, az angol herceg udvaroncai viselik. Nyilvánvaló, hogy Pulszky megrendelésekor nem erre, hanem az előtérben álló figura lovagi öltözetére, felsőruhájára esett hangsúly.


Tomaso da Modena: Az angol király elküldi követeit, leválasztott falkép, 1350-es évek, Musei civici di Treviso, Complesso di Santa Caterina


Carlo Linzi: Tomaso da Modena: Az angol király elküldi követeit c. falfestménye részletéről készített másolat, 1895, MNM Történelmi Képcsarnok A részleten az angol herceg látható kíséretével és egy solymásszal. A jobb oldali két figura fején látható csúcsos, az alsó részén felhajtott fejfedő, azaz süveg a viselettörténészek szerint ebben az időben a Nagy Lajos seregében harcoló katonák egy részének ruházatához tartozhatott. Azonban ezen részleten és az MNM másik másolatán is, a herceg, illetve a mellékalakok – Európában ekkoriban más ábrázolásokról is jól ismert – lovagi viseletére esik a hangsúly és nem a süvegre. Úgy tűnik, Pulszky a megrendeléskor valószínűleg inkább ezekre a motívumokra figyelt és nem süvegre

Carlo Linzi, a másoló

A másolatok megrendelésénél közvetítő szerepet játszó Luigi Bailo apátnak köszönhetően a Budapestre került képeket Carlo Linzi (1857–1942) készítette, a cikszesen 81 lus falról való leválasztását végző Antonio Carlini közvetlen munkatársa.19 Linzi korának egyik legelismertebb és legtöbbet foglalkoztatott festménymásolója volt. Tanulmányait a velencei festőakadémián végezte és első másolatai közé tartozott Tiziano Assunta és Giorgione Vihar című képe egy londoni gyűjtő megrendelésére. Luigi Balióval 1882-ben került kapcsolatba, amikor Antonio Carlinivel együtt 16. századi trevisói palazzók homlokzatának dekorációit másolta le akvarell technikával Balio megrendelésére, dokumentációt készítve Treviso egykori művészetéről. Linzi 1886 után sorra készített másolatokat Giorgione munkáiról és venetói oltárképekről külföldi és olasz műkereskedők, gyűjtők számára. Az ígéretes kezdeti évek után a tehetséges másolónak – amely tevékenység közismerten közel áll a hamisításhoz – hirtelen Dél-Amerikába kellett menekülnie és három évig Buenos Airesben készítette tovább az oltárképmásolatokat. Trevisóba való visszatérte után újból felvette a kapcsolatot korábbi megrendelőivel, de a portrék, oltárképek másolása mellett elmélyedt az észak-itáliai reneszánsz festészet technikáiban, amit kémiai és fizikai tanulmányokkal is megalapozott. Az ezzel kapcsolatos első tudományos publikációját, melyben Tiziano, Giorgione és Tintoretto festményeit vizsgálta, a milánói La Sera című lapban publikálta: kimutatta a velencei kolorizmus és az olajfesték korai használatának összefüggéseit. 1893-ban előadást tartott eredményeiről a müncheni Nemzetközi Festészeti Kongresszuson, melynek sikere után a müncheni festőakadémiára is meghívták előadást tartani Jan van Eyck technikájáról.20 Ez idő tájt kereste fel a római kulturális minisztérium szakértői bizottsága, amely a mai Róma városképét dominánsan meghatározó II. Viktor Emánuel-emlékmű kialakítását felügyelte. Felkérték Linzit, hogy szakértőként vegyen részt az emlékmű freskódekorációjának technikai megvalósításában. Ő azonban inkább maradt szülővárosában, Trevisóban. Talán nem akarta átadni kutatási eredményeit a római minisztérium elöljáróinak, helyette viszont azt javasolta, hogy a Haza Oltárát (Altare della Patria) díszítsék inkább mozaikkal, mert az azért jóval tartósabb a freskónál. Kitűnik mindebből, hogy Pulszky megrendelésére – Balio apát közvetítésével – egy nemzetközi hírű szakembert sikerült megbízni a Történelmi Képcsarnokba került másolatok elkészítésével.


Másodéves festőrestaurátor hallgatók munkái a Képzőművészeti Egyetem Restaurátor Intézetének év végi kiállításán, az Epreskertben, 2015

Ami csak a férfierőhöz méltó

Carlo Linzi és festőrestaurátor kortársai közül többen, Antonio Carlini, Ulisse Forni is foglalkoztak elméleti írásaikban a falkép technikával és a leválasztás nehézségeivel. 21 Köztudott, hogy a freskófestést a reneszánsz kor óta az egyik legnehezebb festési technikának tartották, és közismerten ennek az időszaknak vált gyakran visszatérő toposzává az a Michelangelónak tulajdonított mondás, miszerint ez az a technika, ami a férfierőhöz méltó, szemben az olajfestéssel, ami csak nőknek és gyerekeknek való. Természetesen manapság is készülnek freskómásolatok, csak a Képzőművészeti Egyetem restaurátor hallgatóinak már nemigen adatik meg az a lehetőség, ami Balló Edének annak idején, aki az eredeti műről, a helyszínen készíthette el Pipo Spanóról a másolatát. A másodéves diákok egy teljes tanéven keresztül tanulják az eredeti technikát a fal alapozásától kezdve a pigmentek típusain át a művek leválasztásáig és konzerválásáig. Talán ők tudják igazán, milyen bonyolult művelet a modern korban eredeti technikával elkészíteni Giotto, Botticelli, Michelangelo vagy éppen Tomaso da Modena falképeinek másolatát.

 

• • •

 

1 Szalay Imre az 1896. február 27-én a millenniumi bizottsághoz címzett levelében leírja a Pulszkytól 1895 nyarán hallott információkat is. Szépművészeti Múzeum, Irattár, 210/97.

2 Szalay Imre levele, 1896. február 27. i. m.

3 Szalay Imre levele Kammerer Ernőhöz 1897. május 17-én. Szépművészeti Múzeum, Irattár, 210/97.

4 „A külföldön nyilvános gyűjteményekben őrzött magyar érdekű képek közül, a melyek gyűjteményünk számára nem szerezhetők meg eredetiben, lemásoltattak: Lajos király, Mária királynő, Mányoki Ádám, Otto s neje Anna s Filippo Scolari.” Az Országos Képtár igazgatója felterjeszti a közoktatás állapotáról adandó XXII. jelentéshez szükséges adatokat. Szépművészeti Múzeum, Irattár, 131/93.

5 Orsola svelata. Il restauro del ciclo di affreschi di Tomaso da Modena, a cura di: M. E. Gerhardinger, E. Lippi, Vicenza, 2009.

6 A megrendelésnél Balio közvetítő szerepére a Szépművészeti Múzeum Irattárában lévő dokumentumok világítanak rá: Beadvány az Ezredéves kiállításra rendelt művekről. 1897. május 17. 210/1897.

7 Közülük az egyik, Bartalomeo Caporali Mária gyermekével falképe nemrég még a múzeum állandó kiállításán szerepelt.

8 Matteo Villani leírásából ismerjük Nagy Lajos velencei hadjáratainak részleteit, mely során Trevisót több alkalommal is ostrom alá vette: Cronica di Matteo Villani, Firenze, 1846, VI. könyv, 36–54. fejezet. Magyar fordításban: A három Villani krónikája. Ford. Rácz Miklós, Budapest, 1909.

9 Matteo Villani i. m. VI. könyv, 50. fejezet.

10 Matteo Villani i. m. VI. könyv, 54. fejezet, 774.; A három Villani krónikája. i. m. 258.

11 Giovanni Villani Krónikájában írja le Nagy Lajos 1347. évi útját, amikor András öccse halálát megbosszulni Nápolyba ment 1000 vagy még több válogatott lovaggal: XII. könyv, 107.

12 Nagy Lajos király seregének ostroma és a Szent Orsolya-ciklus kapcsolatáról ír: R. Gibbs: L’occhio di Tomaso, Treviso, 1981, 58.; R. Gibbs: Tomaso da Modena, Painting in Emilia and the March of Treviso 1340–80, Cambridge, 1989.

13 L. Coletti: L’arte di Tomaso da Modena, Bologna, 1933, 153.; L. Coletti: Tomaso da Modena, Venezia, 1963, 121.; R. Gibbs, 1981, i. m. 58, 93.

14 Nagy G. – Nemes M. – Tompos L.: A magyar viseletek története, Budapest, 2002, 11.

15 M. Muraro: Tomaso da Modena, Le storie di Sant’Orsola, Treviso, 1987, 9, 16, 42.

16 S. M. Newton: Tomaso da Modena, Simone Martini, Hungarians and St. Martin in Fourteenth- Century Italy, in: Journal of the Warburg and Courtauld Institutes, Vol. 43, 1980, 234–238.

17 R. Gibbs, 1989, i. m. 130.

18 Nagy G. – Nemes M. – Tompos L.: i. m. 90–111.

19 Carlo Linzi életéről, másolói tevékenységéről: A. P. Torresi: Secondo dizionario biografico di pittori restauratori italiani dal 1750 al 1950, Ferrara, 2003, 91.; részletesebben: A. P. Torresi: L’Ottocento da riscoprire. Arte e restauro nella vita e negli scritti di Ulisse Forni, Alessandro Mantovano e Carlo Linzi, Ferrara, 1995, 105–118.

20 Carlo Linzi: Scoperta del sistema usato nel dipingere ad olio da Raffaello, Tiziano, Giorgione e Tintoretto approvata al congresso internazionale di pittura in Monaco, Treviso, Nardi ed., 1893, 1895.

21 A. P. Torresi, 1995, i. m. 108.

 

Full 004821