A MissionArt Galéria összegyűjtött egy szép csokorra valót az 1970 körüli hazai progresszió művészettörténeti emlékei közül. Ez az időszak a neoavantgárd hőskora, a kényszerű szocreál nyomás alól kiszabaduló, nyugatos kísérletezők ideje.

A hatvanas évek elején a korszerű formanyelvet keresgélő fiatal művészek két nagy táborba tömörültek. Az egyik csoport, elsősorban Bernáth Aurél tanítványai a természetelvű festészet hagyományait követték. Ők a szürrealizmus formakincsét próbálták átpasszírozni a realizmus szűrőjén, ezért ezt a társaságot szürnaturalistának vagy mágikus realistáknak nevezi a szakirodalom. A másik nagy csoportosulás a zuglói körben, Molnár Sándor lakásán találta meg a nonfiguratív kísérletezéshez szükséges helyet és feltételeket. Ők az absztrakció tiltott képi világát próbálták feltérképezni és saját egyéni útjukat megtalálni. A hatvanas évek kezdetén több fiatal a népi formakincshez nyúlt vissza, majd azt vegyítette az aktuális nyugati trendekkel, a pop-arttal és a hard edge-dzsel. Így forrta ki magát a „nagy generáció”, az az „iparterves” nemzedék, amely a rendszerváltás után a művészettörténeti kortárs kánonban az első helyet kapta. A korszak főművei azóta nagy magángyűjteményekbe és múzeumokba vándoroltak, de a MissionArtnak sikerült összeszednie egy – még szabadlábon lévő – átfogó válogatást. Megtört átlók Nádler Istvántól, geometrikus színmezők Bak Imrétől, ismétlődő ipari minták Hencze Tamástól. A szigorú geometriára Seres László fekete kalligráfiája és Csáji Attila jelrácsa felel. Mivel a hetvenes évekről van szó, a koncept és a fotó is kihagyhatatlan, szerepel Pinczehelyi Sándor sarlós szitanyomata, Erdély Miklós több idősíkot összemontázsoló fotója, Pauer Gyula gyűrött, vörös pszeudóhasábja és jó pár kockaköves projekt. Hogy teljes legyen az összkép, bekerült az anyagba Altorjai Sándor expresszív űrhajósa, Lakner László almás csendélete, sőt még egy kései Kondor Béla-kép is.

MissionArt Galéra, 2010. október 11 – 2010. november 27.