A fantasztikus építészeti víziók és a precíz városlátképek 18. századi grafikusmestere, Piranesi vendégeskedik a Paksi Képtárban.

Giambattista Piranesi itáliai rajzművészként és rézmetszőként az ókori Róma épületeit ábrázoló nagyméretű grafikáival tett szert – már saját korában – hírnévre, ösztönözve az antik emlékek régészeti kutatását és a klasszicista stílusirányzat megerősödését. Kőfaragó mester fiaként született Velence mellett, majd helyi építészmérnök, rézmetsző és színpadfestő tanáraitól sajátította el a perspektíva és a térbeli illúziók tudományának ravasz barokk fogásait. Hatott rá a lagúnák legprecízebb dokumentaristája, Canaletto is, de már fiatalon áttette székhelyét Rómába. Belevetette magát a római építőművészetbe, de hamar szemet szúrt neki a korabeli építészek felszínessége. Órákat vett egy profin rézkarcoló vedutarajzolótól, majd tanulmányozta a pompeji ásatásokat, végül 1743-ban megnyitotta saját műhelyét, ahol sorra készültek a precíz városlátképek. Egy rövid velencei kitérő után belekezdett a mindmáig nagy népszerűségnek örvendő fantasztikus Börtönök-sorozat (Carceri) tizenhat kartonjába. Az Örök Városban ekkoriban pörgött fel a zarándokturizmus, az emlékképek (korabeli „képeslapok”) fogytak, mint a cukor. Piranesi a francia Akadémia ösztöndíjasaival közösen dolgozott egy Rómáról készülő kis emléklap-sorozaton, amely 1745-ben a Varie Vedute di Roma Antica e Moderna címmel jelent meg. Az antik és a korabeli Rómát ábrázoló, 137 rézkarcból álló sorozatból később vásárolt a neves historizáló szobrász, Stróbl Alajos is, aki a rajzokat a mai Képzőművészeti Egyetem elődintézményére hagyta.

Az egyetem könyvtárában őrzött anyagból válogatott össze a Paksi Képtár egy izgalmas együttest, többek között az óvodás és iskolás gyerekek kreatív képességeinek kibontakoztatására. A korabeli itáliaiak nem bántak kesztyűs kézzel az antik romokkal, gondolkodás nélkül pusztították őket. Nem véletlen mered ránk – a hűtlen utókor mementójaként – az üres csontvázként magasodó Colosseum, a fafeszülettel ellátott, tetején zöld lombkoronát hordó Augustus-diadalív vagy a három grandiózus árkádívre zsugorodott Maxentius-bazilika. Itt-ott szekeres staffázs-parasztok itatják a lovakat, máshol elegáns rokokó hintók suhannak el. De persze nem mindent borít el az enyészet – mint az azték romokat az őserdő – a Szent Péter-bazilika fenséges nagyszerűségében pompázik, a barokk és reneszánsz középületek büszkén páváskodnak a rómaiaktól ellesett klasszikus párkányokkal és oszlopfőkkel.

Paksi Képtár, 2010. április 9 – 2010. június 6.