Kortársunk, Elaine

Lépold Zsanett

„Mrs. Smeath engem figyel. A kanapén fekszik turbánszerű vasárnapi kalapjában, a kötött plédbe burkolózva. Ennek a Torontodeliszk: tisztelgés Ingres előtt címet adtam, a póz és a legyezőszerű fikusz miatt a háttérben.”

Az elmúlt évek egyik legsikeresebb írója, Margaret Atwood egy nőket elnyomó és kizsákmányoló rendszer érzékeny és részletes leírásával tört a csúcsra. A szerző A szolgálólány meséjével vált széles körben ismertté, és neve mára összeforrt a feminista szépirodalom fogalmával. Nem meglepő, hiszen regényeiben, novelláiban mindig a női sorsok kerülnek középpontba, egyébként anélkül, hogy Atwood a férfiak ostorozásába csapna át.

Nemrég jelent meg magyarul Macskaszem (Cat’s Eye, 1988) című regénye, amelyben az olvasó egy fiktív kanadai festőnő, Elaine Risley életének alakulását követi. A sztori a főszereplő gyermekkorával indul, látjuk, milyen volt felnőnie Torontóban, serdülőkori bizonytalanságaiból hogyan jutott el a felnőttkorig. A váltogatott idősíkoknak köszönhetően mindeközben bepillantást nyerünk a jelenbe: Elaine már közepesen (el)ismert művész, akinek épp retrospektív kiállítást rendeznek. Emiatt utazik haza, ahol előtörnek az emlékek, amelyek a közben metropolisszá lett Torontót még kisváros formájában mutatják. Egyre több részlet árnyalja, hogyan jutott el idáig Elaine, kik és hogyan határozták meg gondolkodását, jellemét – és nem utolsósorban művészetét. Nosztalgia helyett kijózanító őszinteséget kapunk, sokszor rémálomszerű, szívszorító, közben mégis valóságos, hétköznapi történeteket, amiket már átitat az idő múlásával egyenes arányban növekvő bölcsesség. Hogy a valamikori kislány mit és hogyan mesél el, azt a felnőtt nő közben kialakult identitása határozza meg.

Elaine nyolcévesen csöppen a városba, annak forgatagába, miközben először lesz biztonságos otthona és barátnői. Előtte ugyanis folyamatosan úton volt a család, sokszor éjszakáztak motelekben, sátrakban, sosem volt állandó lakóhelyük, baráti körük. Az új szituáció új szabályait el kell sajátítani, s itt kezdődnek a bonyodalmak. A gyermekkori hatalmi játszmák, kortársai – vagy ahogy ő hívja őket: barátnői – lelki terrorja a tinédzserkor legmélyebb bugyraiba taszítja, hogy reakcióként ő maga is zsarnokként kezdjen viselkedni. Mindeközben folyamatosan gyűjti az információkat arról, milyen is egy nő: a saját anyja teljesen másképp fest a maga intelligens meglátásaival, de slampos külsejével, mint a barátnőéi, akik viszont ápoltak, de sekélyesek. A női létet övező rejtélyes dolgok apró, szürreális (és sokszor ellentmondásos) momentumokból kezdenek összeállni a lány fejében. A legnagyobb hatást (egykori) barátnője gyakorolja rá, Cordelia, aki rendre megjelenik Elaine különböző élethelyzeteiben, minden önbizalomhiányos szituációban, félelmeiben, a szeretet iránti vágyában.

125 lepoldgutenberg1

A sok változás alatt egyetlen tárgy marad vele állandóan, ez pedig egy talizmánként működő, macskaszemszerű üveggolyó, amit időnként elővesz, nézeget; ezen keresztül szemléli a világot, ami így elemeire bomlik, akárcsak egy festmény a komponenseire.

Elaine képeit viszont kizárólag szavakon keresztül láthatjuk, tehát a nyelv hozza létre őket (na meg persze az olvasó képzelete). Művei egy részét az Eaton's katalógusok és a női magazinok képei ihlették, amiket gyerekkorában kivágott és egy füzetbe ragasztott. Így építette magába azokat a társadalmi elvárásokat, amelyeket a nőkre vonatkoznak, a jó anya és jó háziasszony, vagyis a katalógusban szereplő termékek fogyasztójának szerepét. Miközben reprodukálja ezeket, Elaine megváltoztatja jelentésüket és feltárja a bennük rejlő képmutatást. Ismert festményeket is használ, de nem másolja az általa hivatkozott műveket, hanem átalakítja őket, parafázisokban gondolkodik. (Szemben képzőművész exférjével, Jonnal, akinek munkássága már röhejes mértékben követi az 50-es és 60-as évek művészeti irányzatait – hogy mást ne mondjunk, levesesdobozokat fest.)

Elaine festményeit a sajtó, a szakma feminista alkotásokként kezeli, ő maga viszont csak a múlt traumáit látja bennük: például a decens kisvárosi anyukát, aki megismertette vele a vallást, a vasárnapi iskolát, majd a háta mögött kibeszélte. (Róla készült a Torontodeliszk is.) Művei persze nem egy nagy, „hivatalos” intézményben sorakoznak, az a halott férfi művészeké, az ő pantheonjuk, hanem egy alternatív galériában, amit kizárólag nők működtetnek. Végignézhetjük, hogyan tanul meg eligazodni egy olyan, férfiak uralta világában, ahol a nők inkább modellek, mint művészek. Mit mondjunk? Bár a regény 1940 és 1980 között játszódik, jó szívvel ajánlható – egyáltalán nem tűnik meghaladottnak.

 

 

Margaret Atwood: Macskaszem. Ford. Csonka Ágnes. 2020, Jelenkor Kiadó, Budapest, 663 oldal, 4499 Ft