NIETZSCHE HAZATALÁL

Szilárdi Béla képeiről

Egyed Nóra

Nem a középkori Naumburg városa az, amiről a többségi filozófiafogyasztó Friedrich Wilhelm Nietzsche jellegzetes bajuszára asszociál.

Sokkal inkább a közeli Lipcse, ahol a német hérosz az egyetemen Schopenhauert és Darwint tanulmányozta, vagy a svájci Bázel, ahol kinevezték a klasszika-filológia professzorává. Vagy különböző dél-franciaországi és észak-olaszországi városok Rapallótól Nizzáig, ahol az Imigyen szóla Zarathustra megszületett. Említhetjük még szellemi összeomlásának helyszínét, Torinót is, vagy éppen Weimart, ahol a súlyosan beteg örök lázadót utolérte a halál. A magát kozmopolitának tartó Nietzsche e kacifántos közép-európai életpálya ellenére nagyon is kötődött gyerekkora színhelyéhez, Naumburghoz. 1858-ban édesanyja ide költözött a kis Friedrichhel, a Weingarten utca 18. alá. A tehetséges kisdiák itt élt együtt özvegy anyjával, testvérével, Elisabethtel, anyai nagyanyjával és elhunyt apja két, pártában maradt nővérével. Ebben a színtiszta női közegben cseperedett fel és járt gimnáziumba. Édesanyja 1897-ben bekövetkezett haláláig ide járt haza eleinte családi ünnepségekre, majd annak betegsége idején ápolni őt. Az otthonát jelentő szerény, klasszicista polgárházban működik 1994 óta a nagy német filozófus emlékét ápoló múzeum, a Nietzsche-Haus és benne a 2010-ben megnyitott dokumentációs kutatóközpont. Valahol természetes, hogy a Nietzsche életművét különösen intenzív szenvedéllyel tanulmányozó Szilárdi Béla festményei utat találtak ide. Szilárdi kacskaringós művészi pályáján most épp kékben úszó nietzscheánus ciklusánál tart. (Korábban számítógépes alaplapokból készített monokróm reliefeket, ezeket követték fotómunkái.) A nyersen megfestett, kékben tartott, néha Balázs Jánost eszünkbe juttató vásznakon popartos szereplőket ütköztet a filozófus múzeumi jelenlétével. Fehérneműs lány szelfizik Nietzsche-portré előtt a képtárban, bugyira vetkőzött nő terül szét az ágyon, miközben egy kis tévé képernyőjét a nagy gondolkodó busa bajusza tölti ki. A frivol pop-artos kontrasztoknak különös rétegzettséget ad az a jól ismert vád, miszerint Nietzsche megrögzött nőgyűlölő volt. A témát feldolgozó szakirodalom hosszú oldalakon át lenne sorolható, tehát az érdeklődés nem a „me too” utáni időszak érzékenységéből fakad, hanem sokkal régebbi eredetű. De nem is kell elkötelezett feministának lenni ahhoz, hogy az ember felvonja a szemöldökét, amikor a mogorva filozófus a latin szólást idézi: „az asszony hallgasson a gyülekezetben”. A citátum a Túl jón és rosszon aforizmagyűjteményből való és egész pontosan így szól: „s én úgy gondolom, a nők igaz barátja az, aki ma így szól az asszonyokhoz: mulier taceat de muliere”. De ennél a szofisztikált latin nyelvű intelemnél hírhedtebbek a Zarathustra sorai, ahol a szerző a következő tanáccsal él: „Nőkhöz indulsz? A korbácsot ne feledd!”. A Nietzsche nőgyűlöletét megkérdőjelezők felhívják a figyelmet arra a részletre, hogy mindez egy öregasszony szájából hangzik el. És ha előítéletektől mentesen olvassuk, akkor épp úgy jelentheti azt, hogy a férfi ne induljon el korbács nélkül otthonról, mint hogy ne feledkezzen el a másik nemnél tett látogatásakor a rá ott váró korbácsról. Érdemes felidézni ilyenkor a híres, Nietzsche által beállított fotográfiát, amelyen ő és Paul Rée egy kis kordé elé vannak befogva, amelyen Lou Andreas-Salomé ül – ostorral a kezében. Nietzsche nőgyűlöletének toposzát kikezdte már a kritikai filozófiatörténet, még ha többértelmű költői képeit nem is könnyű mindig kimagyarázni.

Screenshot 2021 01 04 at 16.14.50

Szilárdi Béla: Ketten Nietzsche akarnak lenni, 2018, akril, csalánvászon, 80 x 124 cm HUNGART © 2020

Szilárdi nem veszi elő Nietzsche hírhedt korbácsát, inkább popikont farag a filozófusból. Nietzsche az összes alkotáson jelen van: festményként a falon, képként egy tévékészülékben, mellszoborként, olykor a tulajdonképpeni kompozíció részeként. A képeket néha különféle női alakok uralják: felbukkan egy drogfüggő nő, táncoló nő, nők különféle kontextusokban, megvásárolható nők is, utalva talán az egyetemistaként elkapott szifiliszre, ami később Nietzsche halálát okozta. Vannak kivételek is, például a Testvérek című kép, amelyen a festő kifordítja a Nietzsche-nő viszonyt, a fekvő Nietzsche szinte ravatalon az előtérbe kerül, húga pedig – most ő a kép a képben – szúrós tekintettel dreszszírozza akár még az utókort is. Vagy az a fotómunka, amelyen Nietzsche feje egy meztelenül porszívózó férfialakra montírozódik – à la Fajgerné Dudás Andrea. Szilárdi Béla úgy tűnik, nem hisz Nietzsche nőgyűlöletében. Miközben használja hősét mint popikont, azért ironikusan benéz a kulisszák mögé. Mert elképzelhető-e vajon az, hogy öt nő egy kisfiúból valódi hímsovinisztát neveljen?

Screenshot 2021 01 04 at 16.14.59

Szilárdi Béla: Vetkőző, 2018, komputerprint, 27 x 40 cm HUNGART © 2020, Szilárdi Béla: Testvérek, 2018, akril, csalánvászon, 80 x 125 cm HUNGART © 2020 és Szilárdi Béla: Időben előre, 2018, komputerprint, 27 x 40 cm HUNGART © 2020

Az 1940-ben született Szilárdi Béla 1963-ban szerzett zenetanári oklevelet Budapesten. 1970-ig itthon működött zenészként, zeneszerzőként, aztán 1972 és 1974 között Saarlouisban, majd Saarbrückenben volt zenetanár, templomi orgonista, kórusvezető. 1975 és 1980 között főként sajtófotósként, 1980 és 1985 között pedig alkalmazott grafikusként dolgozott Nyugat-Németországban. 1990-ben Münchenben diplomázott Computer Grafik Designer szakon, ezt követően számos müncheni stúdió számára készített komputergrafikát. Az utóbbi években elsősorban szabadfoglalkozású festő.

Béla Szilárdi: Frauenbilder, Nietzsche-Dokumentationszentrum, Naumburg, 2020. július 16-ig