Római anzix

Fáy Miklós

Ha ennek az egésznek vége lesz... – így kezdődnek mostanában a jövőre vonatkozó tervek. Ha ennek az egésznek vége lesz, elutazom. De hová is? Mondjuk New Yorkba, Lisszabonba, Berlinbe. Vagy mégis Párizsba? Velencébe? Rómába? Majdnem mindegy, ha abból indulunk ki, hogy az ember egyik legfőbb vágya, hogy soha ne ott legyen, ahol éppen van. De ha mégis komolyak volnának a szándékok, akkor szóljon most három érv Róma mellett.

Gusto – Nancy Cadogan képei a Keats–Shelley házban

Keats úgyis az ember fejében van, miközben Rómában ténfereg, szavalja magában, de ha nem szavalja, akkor is érzi, miközben az évszázadok óta nem nyugvó tritonokat vagy vízisellőket nézi, hogy
„Oh, boldog lombsor, el nem száradó,
Melynek a tavasz búcsút sohsem int,
Oh, boldog pásztor, sohsem fáradó,
Fújván örök sipod szived szerint”. (1)

Keats a közelben van test vagy legalább hamvak szerint is. Sírja a római protestáns temetőben, háza a spanyol lépcső mellett, jobb kéz felől, ha szemben állunk a lépcsőkkel. És most nemcsak a halálos ágyat tekinthetnénk meg, de Nancy Cadogan Keats ihlette képeit is. Már az jó játék lehet, hogy vajon melyik képet mi ihlette, van-e valahol boldog pásztor, sohsem fáradó.

 

(1) John Keats: Óda egy görög vázához (fordította: Tóth Árpád) 

Gusto (Ízlés), Keats-Shelley House, Róma, 2021. május 31-ig

127 fayanzix1

Nancy Cadogan: An Endless Fountain of Immortal Drink (A halhatatlan ital kifogyhatatlan kútja), 2020, © Nancy Cadogan

 

A Torlonia-márványok – Palazzo Caffarelli

Ma szinte mindenki csal az arcával. A hétköznapokban is, amikor szemfestéket, rúzst, alapozót ken magára, a fényképeken is, amikor kicsit igazít, szebb bőrtónusokat varázsoltat, a ráncok ne legyenek olyan mélyek, a szem pedig legyen kékebb. Nyilván Rómában is használtak pirosítót meg fehérítőt, de ha tartós anyagról volt szó, kőről vagy bronzról, akkor nem volt mese. Amilyen pofa vágni, olyan kép kapni. Díjbirkózó testekre tették rá a valóságos fejeket, innét tudjuk, hogy Caesarnak alig volt haja, Augustusnak elállt a füle, Claudiusnak hülye mosolya volt, Néró meg vágósertés méretre hízott. Mindegy. Ő volt. Így aztán ma ismerősebb Hadrianus császár, mint a legtöbb filmcsillag, mert őt legalább meg lehet ismerni.

Ha mégis felújítnánk az ismeretséget velük, és még néhány figurával az ókor nagyjai közül, itt a lehetőség. A Torlonia-gyűjtemény a legnagyobb magánkézben lévő antikszobor-kollekció, portrék és vizes medencék, félistenek és csodálatos bakkecskék. És a régi ismerősök, császárok és államférfiak, igazibbak az igaziaknál. 

I Marmi Torlonia, Musei Capitolini – Palazzo Caffarelli, 2021. június 29-ig

127 fayanzix2

127 fayanzix3

Caracalla portréja, antik mellszobor a Villa Albaniból, Kr. u. 3. század eleje, fehér márvány. Részlet a kiállításból, © Fondazione Torlonia/ Electa/Bulgari, fotó: © Oliver Astrologo

 

Salvinio: Incanto e mito – Palazzo Altemps

Alberto Savinio igazából egyáltalán nem Savinio, és csak egészen kicsit Alberto, a polgári neve Andrea Francesco Alberto de Chirico. A vezetéknév már foglalt volt a képzőművészetben, épp a bátyja, Giorgio foglalta le. Alberto Savinio azonban nemcsak festő volt, de költő, hadvezér, díszlettervező, író, újságíró, drámaíró, esszéista, zeneszerző. Utóbbinak nem is akármilyen, öt operát is írt, és az egyik balettjét a Metropolitanben is játszották. Ez azonban nem tántorította el a festészettől, és most képeit a Palazzo

Altempsben állítják ki, szépséges antik márványok között. Akinek nem tetszik Savinio, az még mindig vigasztalódhat a gall és felesége szobrával. Az asszony már halott, a gall kétségbeesésében épp a vállgödrébe szúrja a kardot, hátha elér a penge a szívig. Dobozy Mihálynak volt honnét ihletet meríteni.

Savinio: Incanto e mito (Savinio: Báj és mítosz), Museo Nazionale Romano – Palazzo Altemps, 2021. június 13-ig

127 fayanzix4
Részlet a Savinio: Incanto e mito (Savinio: Báj és mítosz) című kiállításból, fotó: © Studiozabalik

 

full_003267.jpg
Róma a barátunk

Körkérdésünk római ösztöndíjas művészeket (akik bizonyos felfogás szerint most már a római Magyar Akadémia tagjának számítanak) szólaltat meg arról, mit jelentett nekik róma, mire volt jó az ösztöndíj, mik voltak a tapasztalataik.

full_000118.jpg
Velence, Roma – romantikus giccsből kreatív potenciál

Az idei az ötvenkettedik biennále Velencében. A szállodában, ahol laktunk, a korábbi mustrák plakátjai díszítették a tágas aulát és a kávézót, látszott, a helyiek büszkék erre a közel fél éven át tartó kiállításra. Az speciel szíven ütött, mikor meghallottam, ez az első év, amikor roma művészt is találni a kiállítók között. Hosszasan és szomorú arccal lehetne értekezni a kiszorítottságról, jelen nem létről, előítéletről, aztán jön egy ilyen adat, ami magáért beszél.

full_000501.jpg
Cittá aperta – Tavaszi zsongás Rómában

Roberto Rossellini 1945-ös filmje, az Open Cityként ismert neorealista alkotás, a Cittá aperta (magyarul Róma, nyílt város) adta a cím ötletét a 2009-es római képzőművészeti vásár rendezőinek. A filmtörténet kedvelt helyszínén, az egykor Mussolini legendásan megalomán városrendezési elvei alapján felépített EUR negyedben 70 kiállítóval lezajlott kortárs művészeti eseményen magyar galériák is képviseltették magukat.