Az orosz ezüstkor és a kora szovjet évek valódi történéseiről sokáig nem lehetett tudásunk, de ahogy lassan kezdenek összeállni a dolgok, egyre több meglepő összefüggésre derül fény.

Kevés példa létezik a rendszereken átnyúló intézményi kontinuitásra a 20. század Oroszországában, látszólag zökkenőmentes történetével a moszkvai Darwin Múzeum mindenesetre egy közülük. A ma is létező intézmény több mint százéves múltra tekinthet vissza, s e múlt több mint fele az alapító-igazgató, Alekszandr Kotsz tevékenységével fűződik össze. Az 1880-ban született Kotsz mintha mindig is a múzeumalapításra készült volna; visszaemlékezéseiben így ír gyerekkoráról: „Hároméves koromtól kezdve zoológusnak érzem magam, ötéves koromtól úgy gondolok magamra, mint múzeumi dolgozóra, szenvedélyes gyűjtőre, aki mindent gyűjt, ami akár csak egy kicsit is összefügg az állatokkal”.

Kotsz már egyetemi tanulmányai előtt részt vesz két expedícióban Nyugat-Szibéria déli vidékein; az ott lelőtt állatok kitöméséért díjat is kap. A taxidermia elsajátítása mellett a moszkvai egyetemen zoológiát tanul, az iskolák elvégzése után tanítani kezd. A moszkvai Felsőfokú Lányiskolában elsősorban Darwin evolúciós elméletét oktatja, s 1907-ben már demonstrációs anyagként használja fel és mutatja be saját gyűjteményét. Néhány éven belül a kollekció hatalmasra duzzad, Kotsz egyrészt megörökli a korszak legjobb orosz taxidermistája, Fjodor Lorenc kitömött állatait, másrészt 1913-ban feleségével együtt hosszabb utazást tesznek Nyugat-Európában, ahol saját pénzükön nagyjából ezer tárgyat vásárolnak, köztük Darwin addig még publikálatlan leveleit. Münchenben nagy hatást gyakorolnak rájuk Rudolf Steiner előadásai, érdeklődéssel figyelik a Goetheanum előkészületeit is. Moszkvába visszatérve – ahol ugyanebben az évben alakul meg a Moszkvai Orosz Antropozófiai Társaság – a jelentősen kibővített gyűjteményt már az Evolúcióelmélet Múzeumának nevezik. Az intézmény azonban csak 1922-ben szakad el a Felsőfokú Lányiskolától, mégpedig Lenin felesége, Krupszkaja közvetítésével. A darwinizmus elsősorban a vallás elleni küzdelemben játszott fontos szerepet a bolsevikok számára: a Szovjetunióban már az 1923/1924-es tanévben megkezdődött a Fejlődéselmélet alapjai című tárgy tanítása a népiskolákban. Hogy mennyire kiemelt helyet kapott Lenin gondolkodásában is az evolúció kérdése, az mutatja, hogy Hugo Rheinhold Majom, koponyával című kisplasztikáját, egy könyvkupac tetején ülő, az emberi koponyát hamleti gesztussal méregető csimpánzt, amelyet a pártvezető 1922-ben kapott ajándékba a később szovjet kapcsolatai révén hatalmas gyűjteményt építő Armand Hammertől, Lenin az íróasztalán tartotta. A Darwin Múzeum gyűjteményében időközben szintén több szobor és festmény kapott helyet, elsősorban Kotsznak abból az elképzeléséből kiindulva, hogy egy modern múzeumban a tudománynak és a művészetnek mindenképpen egymás mellett kell megjelennie.

A múzeumot mindig is a kutatás-taxidermia-művészet hármas egysége jellemezte; a három területet hosszú évtizedeken át Kotsz egy-egy állandó munkatársa képviselte. A kutatás a biológiatudós és állatpszichológus Nagyezsda Ladigina – Kotsz felesége – reszortja volt, aki már az első világháború idején megkezdte a majmok viselkedésének vizsgálatát. Ladigina-­Kotsz a harmincas évek közepén publikálta legfontosabb művét, amelyben a csimpánzok és a kisgyerekek problémamegoldó képességét vetette össze – a vizsgált emberi alany saját gyermekük volt. Hogy mennyire összefonódott a kutatás, a taxidermia, a művészet (valamint magánélet) területe, azt többek között az is mutatja, hogy Ladigina esküvői ajándékként férjétől egy kitömött fehér farkast kapott.

Az állatok kitömésének mestere az első világháborús hős, Filipp Fedulov volt, aki új módszereket dolgozott ki többek között elefántok, különböző majmok, valamint prémes állatok preparálására. A szobrokat és festményeket elsősorban Vaszilij Vatagin készítette, aki 45 éven keresztül, 1908 és 1953 között dolgozott a Darwin Múzeum (s mellette a Néprajzi Múzeum) megbízásából. Kotsz 1918-ban bízta meg Vatagint, hogy készítse el az evolúciós elmélet kiemelkedő alakjainak szobrait. A sorozat első darabja természetesen Darwint ábrázolta, ezt követte Goethe büsztje. A Rudolf Steinerről készített szobor elveszett, nem úgy, mint a későbbiekben a szovjet növénynemesítés apostolaként tisztelt Micsurinról mintázott alkotás. Kotsz, Ladigina, Fedulov és Vatagin együtt rendezték be a múzeumot, együtt evakuálták 1941-ben és együtt alakították ki újra a háborút követően – egy Sztálinnak írt levélbe foglalt kérés után. Mind a négyen megérték az öregkort, de nem élhették meg a múzeum átépítését. Kotsz 1964-ben bekövetkezett haláláig igazgatta a múzeumot, amely ma már önálló épületben működik.

A múzeum története fotográfiákon gazdagon dokumentált: megjelennek a kőkorszaki emberek szobrai között a polgárháború idején a gyűjteményt látogató (fegyveres!) katonák, látható az ősi, macska nagyságú lótól kezdve a mai versenylovakig ívelő fejlődést bemutató kitömött állatsor, ott sorakoznak a kihalt és kihalófélben lévő állatok elképzelt és reprodukált változatai. És maguk a múzeumi dolgozók, különböző beállított képeken. Vatagin, aki éppen egy-egy állatszobrán végzi az utolsó simításokat, Fedulov, aki a maga alkotta gorillára Szent György-rendjeleit viselve néz fel (cári kitüntetéseit a fényképek tanúsága szerint még az ötvenes évek végén is büszkén hordta) vagy Ladigina-Kotsz az általa kutatott csimpánzokkal. 1935-ben kiadott könyve is gazdagon illusztrált: összesen 145 fotót tartalmaz, amelyek közül a majomra vonatkozók még a tízes években készültek, míg a gyermekét (akit 1925-ös születésekor Steiner tiszteletére Rudolfnak kereszteltek) a csimpánzfotókhoz hasonló beállításokban ábrázolók a húszas évek második felében.

A legérdekesebb fotók közé tartozik az 1918-ban Rudolf Steiner szobra körül állók társasága: a Kotsz házaspár, Vatagin, a szobrász és Margarita Szabasnyikova, aki az antropozófia legfontosabb orosz hívei közé tartozott, s aki – Repinnél tanult – festőként részt vett Dornachban az első steineri Goetheanum kialakításában is. Szabasnyikova Steiner elképzeléseit az első világháború után az átalakult Szovjet-Oroszországban is megpróbálta meggyökereztetni (a cári birodalomban az antropozófia nyilvános terjesztése még tilos volt). Steinernek különösen az a gondolata talált itt táptalajra, mely szerint az oroszok a Kelet miszticizmusa és a Nyugat materializmusa közötti közvetítőként a jövőben a krisztusi testvériség megteremtői lehetnek. A bolsevik forradalom után néhány évig valóban úgy tűnt, hogy a steineri elgondolások összeilleszthetők az új hatalom elképzeléseivel – ez tükröződik a Darwin Múzeum továbbélésében is. Andrej Belij így írt erről a korszakról: „Az igazi antropozófusnak kötelessége, hogy aktív részt vállaljon abban, ami hazájában történik”. Belij 1921-ben, Szabasnyikova 1922-ben hagyta el Oroszországot, 1923-ban pedig már az antropozófiai tanulmányokat is betiltották. Ennek ellenére a Darwin Múzeumban képi formába öntve is megmaradtak a steineri gondolatok.

Alekszandr Kotsz 1920-ban kérte fel Vatagint, hogy készítse el a Világnézetek evolúciója című triptichont, amelynek három panelje az Ősi mítoszok, a Dogmatikus teológia és középen: a Tudomány. Vatagin – aki a művészeti iskola mellett eredetileg maga is zoológiát tanult – érdeklődésének középpontjában ekkoriban egyébként az indiai kultúra állt: 1913–14-ben utazást tett Indiában és Ceylonban, ottani élményei később A dzsungel könyve orosz kiadásához készített illusztrációiban hasznosultak. A Világnézetek evolúciója eredetileg Kotsznak abból az elképzeléséből indult ki, hogy a darwini tanokat a múzeumban az eltűnt világok koncepciójához kell illeszteni; ezért kell megjeleníteni a környezetükhöz alkalmazkodó élőlények mellett Lemúria vagy Atlantisz egykori világát is. Vatagin vázlataiban a Dogmatikus teológia képe egyetlen párduc kivételével azonos a megvalósulttal. Az Ősi mítoszok képén jelentősebb a különbség: a kentaur, a szatír, a szfinx és a tritón mellett egy istennő áll, de a kész műről hiányzik (a panel is keskenyebb) egy férfialak és a fölötte áldó gesztussal lebegő angyal figurája. Az angyal valószínűleg a politikai környezet megváltozásával tűnt el, de a Darwin és elmélete köré épülő múzeum így megmaradt. Az okkult és a tudományos megközelítés pedig a politikai rendszerek átalakulása nyomán ismét közelíthetett egymáshoz, s ma is aktuális. 2020-ban a moszkvai Garage kiállításán – „Őrizzük fénylő álmainkat”. A Másik Kelet és az ezoterikus tudás az orosz művészetben (1905–1969) – egyaránt megjelent Vatagin, Szabasnyikova és Kotsz munkássága.

A cikk megszületését a B.Braun támogatta.