Nyolcadik alkalommal nyújtjuk át olvasóinknak az év első Artmagazinszámában az előző év műkereskedelmi történéseinek ezt az objektíven szubjektív (merthogy igyekezetünk szerint a lehető legpontosabb, de erősen szelektív) összefoglalóját, de ilyen helyzetben még soha nem voltunk – igaz, olyan évünk sem igen volt, mint a most mögöttünk hagyott 2020. És nemcsak a mindennapi életünkben, de a műkereskedelemben sem.

Pedig március elejéig még látszólag minden rendben volt. Igaz, a Távol-Keleten már az év elejétől gyülekezni látszottak a (vírus)felhők, március közepétől viszont már Európa és Amerika, vagyis az összes jelentős műkereskedelmi központ is „elesett”. Így aztán amikor kijöttek az első negyedéves adatok, már nemigen csodálkozhatott senki sem, hogy míg a három nagy vezető nyugati aukciósház, a Christie’s, a Sotheby’s és a Phillips 2019 első három hónapjában 1,4 milliárd dollárt termelt az árverésein, addig 2020-ban ez az összeg csak 800 millió dollárt tett ki, vagyis az aukciós forgalom kereken negyven százalékkal esett vissza, szinte csakis és kizárólag a vírushelyzet hatására. Áprilisban aztán a hanyatlás az egész világ műkereskedelmében már kilencven, májusban kilencvenöt százalékos volt az előző évhez képest. Az első félév végére a fenti „három nagy” forgalma a 2019-es 5,47 milliárd dollárról majdnem a felére, 2,88 milliárdra zuhant. De nem csak az árverések teljesítettek rosszul: az Art Basel – USB jelentése szerint a galériás eladások is harminchat százalékkal csökkentek az év első hat hónapjában az egy évvel korábbi hasonló időszakhoz képest, jórészt a sorra lemondott műkereskedelmi vásárok elmaradása miatt.

„Cseppben a tenger”, lássuk egy konkrét művész konkrét példáját. A műkereskedelemben folyamatosan az egyik legnagyobb összbevételt „termelő” Andy Warhol alkotásaiért csak 2019 májusában egyetlen hónap alatt összesen 115,5 millió dollárt fizettek a gyűjtők; 2020-nak ugyanebben a hónapjában (amikor is az egy évvel korábban eladott Warhol-műveknek mindössze negyven százaléka, 117 mű került a piacra) ennél 97,5 százalékkal kevesebbet: 2,9 millió dollárt. És ez nemcsak a kínálat drasztikus csökkenését jelentette, hanem azt is, hogy amíg 2019 májusában a piacon megfordult Warholok átlagos ára 583 313 dollár volt (vagyis nyilván fontos, kvalitásos művek kerültek a kínálatba), addig tavaly ugyanebben hónapban mindössze 24 941 dollár lett az átlagár. A különbözetet, hát... azt nyilván elvitte a vírus(cica)... A világ azonban nyár elejére már gyorsan reagált az új helyzetre: a home office, a streamelt színházi előadások, a garázskoncertek és társaik mellett nagyon hamar megjelent, pontosabban rohamtempóban izmosodott a műtárgy-piacon már évek óta magának egyre nagyobb teret kihasító online műkereskedés: amíg 2019 első félévében a galériás adásvételeknek mindössze tíz százaléka zajlott az interneten, addig a tavalyi első hat hónapban már harminchét; a teljes műkereskedelem online volumene az egy évvel korábbi első félévi 69 millió dollárról 412,6 millióra nőtt. A Sotheby’s augusztus elején közzétett jelentése szerint július végéig a több mint száznyolcvan online megrendezett értékesítési alkalmuk összesen 285 millió dollárt hozott a cégnek, emellett az ugyancsak egyre nagyobb szeletet kihasító privát eladások további 575 millió dollárt.

Így aztán nem csoda, hogy ezekben a hónapokban folyamatosan új rekordokat kellett tanuljunk: április végén a Sotheby’s büszkén jelentette, hogy amikor George Condo Antipodal Reunion (Zűrzavaros gyülekezet) című, 2005-ben festett vásznáért 650 000–800 000 fontos becsérték után valaki 1 035 000 fontot (422 millió forint) fizetett ki, akkor ezzel először lépték át a cégnél a nem élő árverésen elért egymilliós álomhatárt. Az új kategóriarekord pedig innentől szinte napról napra csak dőlt és dőlt: májusban a cég online háború utáni és kortárs árverésén Brice Marden Window Studyja (Ablaktanulmány) 1,1 millió, Christopher Wool Cím nélküli vászna 1,2 millió, az ugyancsak májusi online impresszionista és modern művek aukcióján Giorgio Morandi Natura Morta című ikonikus, csaknem egyszínű Csendélete már 1,58 millió dollárért cserélt gazdát. 2020. március 15. és június 3. között végül összesen nyolc műalkotást adtak el online árveréseken az egymillió dolláros árhatár felett, ebből hetet a Sotheby’snél (egyet pedig – egy Yayoi Kusama-munkát – egy szöuli aukción); a legmagasabb online ár ebben a két és fél hónapban egy 2 295 000 fontos (2 880 452 dollár) leütés volt – vagyis a jutalékokkal együtt már bőven hárommillió dollár feletti ár – egy Ivan Konsztantyinovics Ajvazovszkij festette nápolyi tengeri látképért.

Aztán júniusban egy online árverésen megszületett az év aukciós csúcsára is: Francis Bacon Triptych Inspired by the Oresteia of Aeschylus (Aiszkhülosz Oreszteiája inspirálta triptichon) című munkájáért a Sotheby’snál 60–80 millió dolláros becsérték, 48 millió dolláros kikiáltási és 74 millió dolláros leütési ár után a jutalékokkal együtt 84 550 000 dollárt (26,872 milliárd forint) fizetett ki valaki. Mondjuk az is igaz, hogy ezzel az összeggel utoljára 2016-ban lehetett felkerülni az éves árverési toplista dobogójára... (A 2020-as legdrágábban elkelt tételek listáját lásd az I. táblázatban.) A második félévre aztán a komolyabb cégek mind magukra találtak (hogy a sor másik végén hányan kényszerültek végleg lehúzni a rolót, azt persze nem tudjuk), és egyre-másra rendezték nagysikerű árveréseiket a virtuális, viszont cserébe az egész világról könnyedén elérhető térben. Így aztán az év végére a Sotheby’s teljes 2020-as árbevétele elérte az ötmilliárd dollárt, a Christie’sé pedig a 4,4 milliárdot: az előbbi esetében ez végül is „csak” tizenhat százalékos, 800 millió dolláros csökkenést jelentett az előző évi 5,8 milliárdos eredményéhez képest, az utóbbinál viszont a visszaesés huszonöt százalékos lett.

A Sotheby’s ötmilliárdjából az – élő és online – árverések bevétele 3,5 milliárd dollárt tett ki (ez huszonhét százalékkal kevesebb, mint a 2019-es 4,8 milliárd), míg a Christie’s ezen a téren elért 2,8 milliárd dollárja negyven százalékkal gyengébb az egy évvel korábbi 4,9 milliárdjukhoz képest. Ugyanakkor a Christie’s eredményét szépen emelte, hogy darabszámra több műtárgyat adtak el 25 millió dollár feletti áron magánüzletek keretében, mint nyilvánosan (összesen 1,3 milliárd dollár értékben, ami ötvenhét százalékos növekedés a 2019-es private sales eredményükhöz képest); a Sotheby’s pedig 1,5 milliárd dollárnyi magáneladást realizált, ami ötven százalékkal több, mint az egy évvel korábbi kereken egymilliárd. Az év végére az is kiderült, hogy 2020-ban a Sotheby’s az összes árveréseinek hetven százalékát rendezte online (szemben a 2019-es harminc százalékkal), és ezek az alkalmak a teljes éves árbevételük tizenöt százalékát hozták, míg a Christie’s a digitális térben 243 millió dollárt termelt (262 százalékkal többet, mint 2019-ben), és ez a bevételeik tíz százalékát jelentette. Az eddig látott „nagyok” erős dominanciáját, azt, hogy – amúgy függetlenül a vírushelyzettől – a világ nyilvános műtárgypiaca ma már mennyire csak néhány kiemelkedő árverezőházba koncentrálódik, fényesen jelzi, hogy mondjuk Németország egyik legfontosabb aukciós cége, a müncheni Ketterer Kunst teljes tavalyi árbevétele 60 millió euró (73 millió dollár; kevesebb, mint a már említett Bacon-triptichon ára) volt, és a párizsi Artcurial aukciósház is mindösszesen 149,2 millió eurós (180,5 millió dollár) éves eredményről tudott beszámolni (ami tizenkilenc százalékos visszaesést jelent a 2019-es 203,1 millió euróhoz – 223,4 millió dollárhoz – képest) úgy, hogy a legdrágábban eladott tételükért, Alexander Calder egy monumentális szobráért 4,9 millió eurót (6 millió dollár) fizettek, és a december közepéig összesen értékesített 16 678 tételük között mindössze tizenkét olyan volt, amelyért többet adtak, mint egymillió euró (1,2 millió dollár).

Az (elsősorban is az élő) árverések számának kényszerű visszaszorulása miatt, mint ezt már láttuk, megnőtt viszont a privát eladások, a gyűjtők közötti, illetve az aukciósházak private sales üzletágában zajló üzletkötések száma, amelyek közül néhány természetesen azért ebben az évben is nyilvánosságot kapott. Kenneth Griffin amerikai milliárdos műgyűjtő például a hírek szerint valamikor tavasszal „több mint 100 millió dollárért” vásárolta meg Palm Beach-i telekszomszédjától, Peter Brant milliárdos műgyűjtőtől Jean-Michel Basquiat Boy and Dog in a Johnnypump (Fiú és kutya tűzcsappal) című, 1982-es, nagy méretű vásznát. (Mivel pontos árat nem tudunk, ezért ez a – és a többi hasonló – tétel nem szerepel a mellékelt toplistában.)

Mint ahogyan nem tudjuk azt sem, hogy vajon mennyiért adta el (ha eladta egyáltalán, bár azért ez elég valószínű) a Sotheby’s Alberto Giacometti a Chase Manhattan Plaza elé tervezett – de soha meg nem valósult – szoborcsoportjához készített, 268 centiméteres nőalakjának 1960-ban kiöntött hat bronzpéldányának egyikét. A Grande Femme I. (Nagy nő I.) 1989-ben a Christie’s New York-i árverésén 4,9 millió dollárért került új tulajdonoshoz, júniusban viszont a Sotheby’s váratlan húzással egy különleges, a műtárgypiacon nem is hogy nagyon ritkán, de gyakorlatilag soha nem alkalmazott árverezési formát választott az újraértékesítéséhez. Az úgynevezett „vickrey”, vagyis zárt ajánlattételes árveréseknek az a lényege, hogy az általunk leginkább ismert nyilvános ajánlattételekkel szemben (vagyis amikor egy árverezőteremben vagy az online térben élőben mindenki láthatja-hallhatja, hogy a többi licitáló éppen mekkora ajánlatot tesz az adott tételért és ehhez képest emelheti a maga licitjét) itt minden résztvevő az általa gondolt összegű ajánlatát egy zárt borítékban adja be a háznak, és csak azok kibontásakor derül ki, hogy ki tette a legmagasabb értékű ajánlatot, vagyis hogy ki (és mennyiért) szerezheti meg a tárgyat. A Sotheby’s előzetesen annyit közölt, hogy 90 millió dollárnál alacsonyabb ajánlatot nem fogad el, ha pedig több azonos összegű ajánlat érkezik, illetve a legmagasabb és az azután következő egy vagy több ajánlat értéke között nincs öt százaléknyi különbség, akkor ezek egy újabb „körbe” kerülnek, ahol ennek a ténynek az ismeretében ezek a licitálók újabb ajánlatot tehetnek, és ezt addig folytatják, ameddig csak egy győztes marad. A ház viszont azt is bejelentette: ők biztosan nem fogják közzétenni a végső vételárat, ha a vevő akarja, megteheti. Mivel azonban erről mindeddig semmilyen hír nem jelent meg, így tehát nem tudjuk, hogy a nyilvános árveréseken született tavalyi legmagasabb öszszegnél mindenképpen magasabb vételár vajon megszületett-e, és hogy az mennyi volt. (Csak összehasonlításul: Giacometti eddigi legdrágább szobráért 141 285 000 dollárt – 38,673 milliárd forint – fizettek a Christie’s 2015. májusi New York-i árverésén.)

A „titokba burkolódzó” nőszoborral szemben azt viszont tudjuk, hogy Mark Rothko No. 22. (Reds) című, 1957-es vásznát áprilisban a Donald Marron-hagyatékból az annak értékesítésével megbízott Acquavella, Gagosian és Pace galériák közösen 70 millió dollárért (22,660 milliárd forint) adták el, illetve azt is, hogy ugyanebből a gyűjteményből Steve Wynn amerikai műgyűjtő 105 millió dollárért vett meg két Picasso-portrét, ám ezek egyenkénti ára nem ismert (mindenesetre az biztos, hogy az egyiknek, de leginkább mind a kettőnek helye kellene legyen a 30 millió dollár felett elkelt műtárgyak listáján – ha tudnánk a pontos árukat). Mindenesetre ha a tavalyi toplistára nem is jutottak fel, azért 2020-ban is természetesen sokan döntötték meg saját korábbi egyéni műkereskedelmi árrekordjukat; most álljon itt ezek közül mutatóba néhány. Giovanni Battista Tiepolo 1735-ben festett, nagy méretű, 246 × 156 centiméteres oltárképe, a Rózsafüzéres Madonna angyalokkal januárban a Sotheby’s New York-i (még közönség előtt megrendezett) árverésén ért el 17 349 000 dolláros árat, miközben a festő korábbi rekordja – a Christie’snél 2012 januárjában New Yorkban – „mindössze” 5 906 500 dollár volt. A most új csúcsot elért festmény viszont utoljára 1989-ben szerepelt árverésen – akkor is a Sotheby’snél –, amikor is 1,3 millió fontért (akkori árfolyamon 2,1 millió dollár) került mostani eladójához, aki eszerint nem csinált vele rossz üzletet (harmincegy évvel korábban kiadott 1,3 millió fontja akkor is már a legtöbb volt, amennyit addig egy Tiepolo-műért valaha adtak).

Ugyancsak megdöntötte korábbi csúcsárát Andrea Mantegna a Julius Caesar diadalmenete című festménysorozatának második vásznához készített 26,5 × 26,5 centiméteres, tollal és barna tussal készített vázlatrajz-előtanulmánya, amely ugyanazon a januári New York-i Sotheby’s-árverésen kelt el 11 654 000 dollárért. Paolo Uccello 2009 júliusában a Sotheby’s londoni árverésén felállított aukciós rekordját adta át a múltnak, amikor a Battle on the Banks of a River, probably the Battle of the Metaurus (207 BCE) – Csata egy folyó partján, minden bizonnyal a metaurusi csata Kr. e. 207-ben – című, eszerint tehát leginkább a Karthágó és Róma seregei közötti csatát megörökítő vásznáért adtak tavaly – 600 000–800 000 fontos becsérték után – 2 415 000 fontot (925,4 millió forint). Novemberben a firenzei Pandolfini árverezőháznál született új árrekordja a leginkább csak a művészéletrajzai miatt emlegetett, pedig festőként sem akármilyen Giorgio Vasarinak: Tentazioni di San Girolamo (San Girolamo kísértései) című képe kereken 800 000 eurót (942 000 dollár; 283 952 000 forint) ért meg valakinek, amivel igencsak túllépte a szerző korábbi, 2000-ben a Christie’s New York-i aukcióján felállított 574 500 dolláros addigi rekordját.

Új egyéni árcsúcsot ért el a Leonardo da Vinci tanítványaként, segédjeként, bizalmasaként és múzsájaként leginkább Salai (Kisördög) gúnynéven ismert Gian Giacomo Caprotti is: Bűnbánó Magdolna című portréjáért novemberben a párizsi Artcurial aukcióján adtak 1,7 millió eurót (2,1 millió dollár), miközben korábbi rekordja egy Krisztus-fejért mindössze 656 000 dollár volt (ezt 2007-ben fizették ki a Sotheby’snél).

De persze nem csak a régi mesterek között születtek új szerzői rekordok. Giorgio de Chirico például az Il Pomeriggio di Arianna (Ariadné délutánja) című képével döntötte meg korábbi csúcsát októberben, amikor képét a Sotheby’s online licitje végén 15 890 400 dollárért (4,964 milliárd forint) vihette haza új tulajdonosa.

Tovább tartott a női alkotók néhány éve fellendülésnek indult sikerszériája is. Tamara de Łempicka Portrait de Marjorie Ferry (Marjorie Ferry portréja) című, 1932-es art deco festménye februárban a Christie’s londoni árverésén 16 280 000 fonttal (21,2 millió dollár; 6,473 milliárd forint) lett a művész legdrágább munkája (miközben ugyanez a festmény 1995-ben 552 500 dollárért, 2009-ben pedig 4 898 500 dollárért cserélt gazdát árveréseken). Júniusban Helen Frankenthaler is új rekordot ért el a Sotheby’s online licitjén: Royal Fireworks (Királyi tűzijátékok) című, csaknem négyméteres vásznáért kéthárommillió dolláros becsérték után 7 895 300 dollárt fizetett ki a licitek nyertese. Tarsila do Amaral brazil festőnő 1923-as La Caipirinha (Vidéki lány) című festménye pedig a São Paulo-i Bolsa de Arte árverezőház decemberi aukcióján került 47,5 millió reálos (9,25 millió dollár) becsérték után 57,5 milliós (11,2 millió dollár) áron új tulajdonoshoz, ami nemcsak a művész új szerzői csúcsa, de a legtöbb, amennyit egy brazil művész alkotásáért valaha is fizettek. (A korábbi brazil rekordot 2015 óta Alberto da Veiga Guignard tartotta 5,7 millió reállal – 1,12 millió dollár –, vagyis a csúcsdöntés nem is akármekkora mértékű...) És ha nem is abszolút szerzői rekord, de a legdrágább Rembrandt-önarckép lett az az 1632-ben festett portré, amelyért a Sotheby’s júniusban Londonban előzetesen 12–16 millió fontot (15–20 millió dollár; 4,6–6,2 milliárd forint) várt, a leütése 12,6 millió font lett, vagyis a vevője a jutalékokkal együtt végül 14 549 400 fontért (18 741 804 dollár; 5,542 milliárd forint) jutott hozzá, ala- posan lepipálva így az addigi, 2003 óta érvényben volt 6,9 fontos Rembrandt-önarcép csúcsárat. Mint ahogyan speciális kategóriarekorder lett Gerhard Richter Abstraktes Bild (649-2) – Absztrakt kép (649-2) – című, 1987-es vászna is, amelyért októberben a Sotheby’s hongkongi árverésén fizettek 214 631 000 hongkongi dollárt (29 283 854 dollár), ami az ázsiai aukción nyugati művész munkájáért kifizetett összegek között jelent új csúcsot. (A képet a japán Pola Művészeti Múzeum vásárolta meg.) Abszolút ausztráliai aukciós árrekorder lett viszont Brett Whiteley ausztrál művész, amikor Henri’s Armchair (Henri fotelje) című, 1974–75-ben festett munkáját novemberben a Menzies Art Brands árverezőház 6,25 millió ausztrál dollárért (4,6 millió dollár; 1,4 milliárd forint) tudta eladni. Németországban viszont „csak” a régi mesterek kategóriájában lett új csúcstartó – abszolút értelemben pedig a második mindeddig Németországban legdrágábban elárverezett műalkotás – Georges de la Tour La Fillette au braisier (Serpenyőt fújó lány) című 1646–48-es vászna, amelyért decemberbe a kölni Lempertz árverésén 4 340 000 eurót (1,553 milliárd forint) adtak; mostani eladója 1975-ben a Christie’snél Londonban 19 750 fontért vette meg; La Tour eddigi rekordja pedig 1,8 millió font (3,4 millió dollár) volt, még 1991-ből, ugyancsak a Christie’s egyik londoni árveréséről.

A fenti par excellence műtárgyak mellett még egy egészen különleges tétel is kalapács alá került tavaly (és ráadásul be is jutott a 30 millió dollár felett eladott műtárgyak élmezőnyébe): egy komplett, tizenkét méter hosszú, négy méter magas, 188 megkövesedett csontból összeépített Tyrannosaurus Rex-csontvázért októberben a Christie’s New York-i árverésén – 6–8 millió dolláros előzetes becsérték után – végül 31 847 500 dollárt (9,739 milliárd forint) adott a szerencsés licitnyertes. Mielőtt hazatérnénk, hogy lássuk a tavalyi itthoni műkereskedelem „sztárjait”, vessünk egy pillantást a magyar (vagy legalábbis – részben – magyar származású, általunk joggal magyarnak tartott) művészek világban elért eredményeire; ebben a kategóriában két aukciós szereplést kell mindenképpen kiemelnünk 2020-ból (és egy, az eladó által bejelentett galériás eladást majd később említünk).

A magyar anyától és indiai apától született, mindkét országban élt, India egyik legnagyobb nemzeti festőjének tartott Amrita Sher-Gil Boys with Lemons (Fiúk citromokkal) című, 1935-ben készült festménye márciusban került kalapács alá a mumbai Saffronart árverezőháznál, és ért el ott 156,8 millió rúpiás (2 240 000 dollár) árat, amivel a művész ötödik legdrágábban elkelt munkája lett, és egyben a nyilvános műkereskedelemben a tizenkettedik legmagasabb áron eladott munka, amit a világban egy magyar (származású) művész alkotásáért valaha is kifizettek.

A másik kiemelkedő külföldi magyar siker Varsóban született, amikor októberben az ottani Polswiss Art aukciósház árverésén Bak Imre 1969-es, geometrikus absztrakt, Orange (Narancssárga) című vásznát 350 000–450 000 złotys becsérték után 490 000 złotyn (39,2 millió forint) ütötték le, vagyis a vevője a jutalékokkal együtt végül 578 200 złotyt (napi árfolyamon számolva 46 267 564 forint) fizetett ki érte, ami a legmagasabb összeg, amit egy itthon élő magyar művész munkájáért eddig valaha aukción megadtak. (Egyúttal itt jegyezzük meg, hogy az Orange „párja”, az ugyanabban a formában megfestett, csak más színű, Zöld című Bak-festmény a Kieselbach és az acb Galéria közös karácsonyi, értékesítéssel egybekötött kiállításán 56 millió forintért várta a vevőket, ám hogy ott elkelt-e, azt az év végéig, jelen sorok írásáig nem hozták nyilvánosságra.) Miközben a járványhelyzet természetesen a hazai tavaszi árverési szezonnak is alaposan betett, az ősz már Magyarországon is részben visszahozta a reményeket: a Virág Judit Galéria szeptemberi árverésén elért 718 millió forintos összleütés például új magyar őszi aukciós csúcs lett, vagyis ennyi bevételt korábban még egyetlen hazai őszi árverés sem tudott elérni. Ettől függetlenül természetesen 2020 nálunk is nyilván az előző évi eredményekhez mérve viszszaeséssel fog bevonulni a műkereskedelem történetébe. Hogy mondjunk egy konkrét példát: a tavaly árveréseken legdrágábban elkelt műtárgyért kifizetett 95 millió forinttal utoljára 2015-ben lehetett az élen végezni a hazai aukciós toplistán, 2016-ban ennyi már csak a második, 2017-ben és 2018-ban a negyedik, 2019-ben pedig mindössze az ötödik helyhez lett volna elég.

Bár ezt a bizonyos tavalyi legmagasabb leütést, a 95 millió forintot Tihanyi Lajos egy (kétoldalas) festménye érte el (a 30 millió forintnál magasabb áron leütött tételek listáját lásd a II. táblázatban), 2020 nagy nyertese mégis megint inkább Munkácsy Mihály lett: két festményét is 90 millió forintra, egyet pedig 50 millióra licitálták fel. Utóbbit ráadásul a Bodó Galéria árverésén, amivel a hazai aukciós piacon (ezen a néven és alaposan megújulva) két és fél éve jelen lévő vállalkozás először tudott felkerülni a 30 millió forint felett leütött magyarországi műalkotások listájára (a Munkácsy mellett ráadásul mindjárt egy 32 milliós Nádler-festménnyel is; emellett igencsak szép sikereket értek el az általuk tavaly ősszel egy nagy reprezentatív kiállításon „felfedezett” Fenyő György műveivel is: decemberi árverésükön egy Önarcképének az árát hatról 22 millióra, egy nőalakjáét 4,2-ről tízmillióra emelték az értük versengők). De vissza még egy pillanatra Munkácsyhoz (ha hinni lehet a híreknek, októberben a Long Island-i Bridgehamptonban működő Julian Beck Fine Paintings Galleryben állítólag 5,4 millió dollárért – 1,683 milliárd forint – adták el A dajka című festményét): a Kieselbach Galéria már említett decemberi, az elhagyott téli árverés helyett megrendezett, értékesítéssel egybekötött kiállításán a kínálat kiemelt darabja volt a festő Ecce homo című monumentális képéhez készített nagy méretű színvázlata, amelyet a hírek szerint 290 millió forintért kínáltak, ám itt sem jött hír arról, hogy vajon lett-e rá vevő; ha igen, akkor ez lenne a pillanatnyilag legdrágábban eladott műalkotás Magyarországon. (A képet 1958-ban 55 000 forintért vette meg Latabár Kálmán; 1994-ben pedig a Blitz Galéria árverésén 1,3 millió forint volt a kikiáltási ára.) És ha már az ilyen „különleges” értékesítési formáknál tartunk: tavaly egy igencsak szokatlan helyen bukkant fel Gulácsy Lajos Nő kék kancsóval (Fons Amoris II.) című, 1909-ben festett vászna, amely utoljára 2008 októberében a Virág Judit Galéria árverésén szerepelt nyilvánosan, ahol is 40 millió forintos kikiáltási árról indítva 65 millión ütötték le (vagyis a vevője a jutalékokkal együtt nagyjából kereken 80 millió forintot kellett kifizessen érte). Nos, ez a festmény tavaly májusban nem kis meglepetésre a Vatera online piactéren tűnt fel, 95 millió forintos árral, ám a többször meghosszabbított határidőig sem érkezett rá ajánlat. (Utána egy darabig még fent volt az oldalon, aztán eltűnt.) Ami pedig a klasszikusok után az élő magyar művészek aukciós sikereit illeti, ott a Virág Judit Galéria tavaly immár két kortárs árverésén (valamint a Bodó Galéria már említett decemberi alkalmán) számos jelentős leütés született (az ötmillió forint felett elkelt ilyen tételek listáját lásd a III. táblázatban), ezeken kívül azonban a többi hasonló próbálkozás alig hozott számottevő eredményeket. A Blitz Galéria március 13-i (mint utóbb kiderült, a vírus miatti totális „zárás” előtt három nappalra meghirdetett-megtartott) árverése például alighanem bízvást pályázhatna „a világ legrövidebb aukciója” címre: a hetvennyolc tétellel szabályosan végigvitt esemény alig több mint tizenöt percig tartott, a jelen lévő öt (!) érdeklődőből ketten licitáltak összesen három tételre, emellett volt három telefonos licitáló is, így hát hat tétel kelt el, a legmagasabb leütés 800 000 forint lett (egy Hencze Tamás-képért; tőle és ef Zámbó Istvántól két-két, Bak Imrétől és Bada Dadától egy-egy alkotás talált vevőre). A Dobossy májusi (innentől már valamennyi online megrendezett) aukcióján a legmagasabb ár 1,2 millió forint volt (ugyancsak egy Hencze-képért; és még egy Maurer Dóra-munka ért el egymilliós leütést); a Contempo októberi árverésén négymillió (egy Csiky Tibor fareliefért; és ezen kívül öt tétel ért el egymilliónál magasabb árat); a Blitz novemberi licitjén 3,6 millió (egy El Kazovszkij vándorállat-objektért), a Wilson & Cohen aukciósház decemberi online árverésén pedig (ahol a hetvenhat tételből tizennégyre érkezett licit) 1,9 millió forint. Ezeknél az összegeknél még a fotográfiák piacán is voltak sikeresebb szereplők: itt az év két legmagasabb áron elkelt tétele (mindkettő a Virág Judit Galéria novemberi kortárs árverésén) Szíjártó Kálmán Átváltozások című, tizennyolc darabos fotósorozata (3,4 millió forint; amivel ez az ötödik legdrágább Magyarországon aukción eladott fotómunka), illetve Ficzek Ferenc Ajtónyitás című, 1975-ös, szintén több darabból álló sorozata (1,9 millió forint) lett.

És végül mindenképpen szólnunk kell még egy, a hazai műkereskedelmet 2020-ban alaposan „felforgató” kezdeményezésről: ebben az évben a Magyar Nemzeti Bank – az általa alapított, és százszázalékos tulajdonában lévő MNB Ingatlan Kft.-n keresztül – alaposan „belenyúlt” a (főleg) kortárs magyar művészek műveinek piacába, amikor intenzív és dömpingszerű felvásárlásba kezdett (a jelentések szerint irodáinak és közösségi tereinek díszítése céljából).

Az év során az ország jegybankja – amelynek alapvető feladata, mint mindenhol, a monetáris politika vitele, a pénzügyi rendszer és az árak stabilitásának a biztosítása, illetve a devizatartalékok kezelése; bár tény, hogy több ország jegybankjának van saját műgyűjteménye is – összesen több mint kétmilliárd forintot költött több mint százhatvan műtárgyra: a listában ott van Reigl Judit négy festménye (178 millió, azaz – csak a tájékozódás-összehasonlítás kedvéért mutatom ezt a természetesen nyilvánvalóan nem releváns adatot – darabonként átlagosan számolva 44,5 millió forintért), Konok Tamás negyvenkét képe (109 millió, átlagosan 2,6 millió forint), Maurer Dóra tizenhét munkája (233 millió, átlagosan 13,7 millió forint), Bak Imre ugyancsak tizenhét festménye (165 354 331, vagyis átlagáron 9 726 725 forint és 30 fillér), Lakner László tizennyolc alkotása (410 000 euró, azaz mintegy 148 millió, vagyis átlagosan 8,2 millió forint; itt jegyzem meg, hogy Lakner tavaly jelentős ajándékot adott a Szépművészeti Múzeum 1800 utáni gyűjteményének: a múzeum közleménye szerint „mintegy negyven” művet számláló adomány becsértéke „meghaladja az 500 millió forintot”, vagyis az átlagáruk itt több mint 12,5 millió forint), Fajó János negyvenöt képe (350 millió, átlagosan 7,7 millió forint), Frey Krisztián huszonkilenc darab munkája (ezek becsült ellenértéke a közzétett iratok szerint 90,5 millió forint, vételára azonban 109,6 millió, vagyis átlagosan 3,8 millió forint volt, az eladó pedig a Kieselbach Galéria), valamint Korniss Dezső négy képe (becsült ellenértékük 362,2 millió, vételáruk 460 millió forint, az eladó ebben az esetben Nudelman László műgyűjtő). Ezen kívül a jegybank leánycége megvásárolta Rippl-Rónai József Lengyel Menyhért portréja című festményét (becsült ellenértéke 133,8 millió, vételára 170 millió forint), valamint Walter Crane 1881-ben festett, Európa elrablása című vásznát (240 millió forint), és bejelentették, hogy ezeken kívül terveik között szerepel még Vera Molnar tizennégy alkotásának, illetve Bortnyik Sándor Mértani formák a térben című, 1924-es festményének a megvásárlása (utóbbit 1997-ben a maastrichti műkereskedelmi vásáron 250 000 svájci frankért; 2005-ben az Art Baselen pedig egymillió svájci frankért adták el). Vagyis a vírus mindent pusztító hatásai ellenére is van itt pénz, vannak művek, van műkereskedelem. A folytatást meg majd meglátjuk idén...

I. TÁBLÁZAT

2020-ban a világon árverésen 30 millió dollár felett elkelt műtárgyak (az árak jutalékkal együtt értendők; a vastagon szedett nevek új szerzői árcsúcsot jeleznek; a [ ] jelek között álló műtárgyak magánüzlet keretében cseréltek gazdát)

Francis Bacon: Triptych Inspired by the Oresteia of Aeschylus (Aiszkhülosz Oreszteiája inspirálta triptichon; 1981) – 2020. június, Sotheby’s, New York – 84 550 000 dollár (26,872 milliárd forint; becsérték: 60–80 millió dollár; kikiáltási ár: 48 millió dollár; leütési ár: 74 millió dollár)
Vu Pin / Wu Bin: A Lingbi-kő tíz nézete (11,5 méter hosszú kalligrafikus tekercs-kép; 1610) – 2020. október, Poly International, Peking – 512 900 000 jüan (75 436 800 dollár; kikiáltási ár 100 millió jüan; leütési ár: 446 millió jüan; 1989 decemberében a Sotheby’s New York-i aukcióján 1,21 millió dollárért kelt el)
[Mark Rothko: No. 22. (Reds; 1957) – 2020. április, az Acquavella, a Gagosian és a Pace galériák adták el közösen a Donald Marron-hagyatékból – 70 millió dollár (22,660 milliárd forint)]
Roy Lichtenstein: Nude with Joyous Painting (Akt jókedvű festménnyel; 1994) – 2020. július, Christie’s, New York – 46 242 500 dollár (14,493 milliárd forint; becsérték: 30 millió dollár; kikiáltási ár: 20 millió dollár; leütési ár: 40,5 millió dollár)
David Hockney: Nichols Canyon (1980) – 2020. december, Phillips, New York – 41 067 500 dollár (12,220 milliárd forint; becsérték: 35 millió dollár; kikiáltási ár: 24 millió dollár; leütési ár: 35,5 millió dollár)
Zsen Zsen-fa / Ren Renfa: Öt részeg herceg hazafelé tart lovon (két méter hosszú tekercskép; 1300 körül) – 2020. október, Sotheby’s, Hongkong – 306 551 000 hongkongi dollár (39 553 800 dollár; 12,029 milliárd forint; becsérték: 80–120 millió hongkongi dollár; leütési ár: 265 millió hongkongi dollár; vevő: Liu Ji-csien / Liu Yiqian kínai műgyűjtő; 2009 novemberében a Christie’s hongkongi árverésén 46 580 000 hongkongi dollárért [kb. 6 millió dollár] kelt el)
Cy Twombly: Untitled (Bolsena; 1969) – 2020. október, Christie’s, New York – 38 685 000 dollár (11,830 milliárd forint; becsérték: 35–50 millió dollár; 1992 májusában 1,65 millió dollárért kelt el)
Sanyu / Chang Yu: Quatre nus (Négy akt; 1950-es évek) – 2020. július, Sotheby’s, Hongkong – 258 341 000 hongkongi dollár (33 333 200 dollár; 10,424 milliárd forint; becsérték: 250 millió hongkongi dollár; kikiáltási ár: 160 millió hongkongi dollár; leütési ár: 225 millió hongkongi dollár; 2005 novemberében a Christie’s hongkongi árverésén 16,36 millió hongkongi dollárért (2,1 millió dollár) adták el)
Tyrannosaurus Rex-csontváz – 2020. október, Christie’s, New York – 31 847 500 dollár (9,739 milliárd forint; becsérték: 6–8 millió dollár) Mark Rothko: Untitled (Cím nélkül; 1967) – 2020. október, Christie’s, New York – 31 275 000 dollár (9,564 milliárd forint; becsérték: 30–50 millió dollár; 1998-ban 1,2 millió dollárért kelt el)
David Hockney: The Splash (A csobbanás; 1966) – 2020. február, Sotheby's, London – 23 117 000 font (31 130 224 dollár; 9,255 milliárd forint; becsérték: 20–30 millió font; vevő: David Geffen; 2006-ban a Sotheby’s londoni árverésén 2,9 millió fontért kelt el, akkor ez volt Hockney rekordja)
Barnett Newman: Onement V. (1952) – 2020. július, Christie’s, New York – 30 920 000 dollár (9,690 milliárd forint; becsérték: 30–40 millió dollár; kikiáltási ár: 20 millió dollár; leütési ár: 26,75 millió dollár; 2012 májusában a Christie’s New York-i árverésén 22 482 500 dollárért kelt el)
Brice Marden: Complements (2004–2007) – 2020. július, Christie’s, New York – 30 920 000 dollár (9,690 milliárd forint; becsérték: 28–35 millió dollár; Marden korábbi rekordja: 10,9 millió dollár, 2019. november, Sotheby’s, New York)
Joan Miró: Peinture (Femme au chapeau rouge) (Festmény [Nő piros sapkában]; 1927) – 2020. július, Sotheby’s, London – 23 718 350 font (30 552 784 dollár; 9,034 millió forint; becsérték: 20–30 millió font; leütési ár: 20 650 000 font)

II. TÁBLÁZAT

2020-ban magyarországi árveréseken 30 millió forint felett elkelt műtárgyak (leütési árak jutalék nélkül; a vastagon szedett nevek új szerzői árcsúcsot jeleznek)

Tihanyi Lajos: Akt stúdium (1917; hátoldalán: Női portré) – 2020. december, Virág Judit Galéria – 95 millió forint
Munkácsy Mihály: Fasor (1873) – 2020. szeptember, Virág Judit Galéria – 90 millió forint (2002 áprilisában a Mű-Terem Galéria árverésén 12 milliós kikiáltás után 44 millión ütötték le)
Munkácsy Mihály: Naplemente (1873) – 2020. december, Virág Judit Galéria – 90 millió forint (2016 decemberében a Virág Judit Galéria árverésén 40 milliós kikiáltás után 55 millión ütötték le)
Kádár Béla: Eladják a szürkét (1921 körül) – 2020. szeptember, Virág Judit Galéria – 80 millió forint
Vaszary János: Parkban (1930 körül) – 2020. szeptember, Virág Judit Galéria – 72 millió forint
Vaszary János: Golgota (1920-as évek eleje; védett) – 2020. szeptember, Kieselbach Galéria – 60 millió forint
I. Lipót király arany ötdukátosa – 2020. szeptember, Pannonia Terra Numizmatika – 165 000 euró (60 millió forint; kikiáltási ár: 100 000 euró)
Scheiber Hugó: Világváros (1926 körül) – 2020. december, Virág Judit Galéria – 53 millió forint (1998-ban a Mű-Terem Galéria árverésén 3,2 millió forintért ütötték le)
Galimberti Sándor: Nagybányai udvar (1907) – 2020. szeptember, Kieselbach Galéria – 50 millió forint
Munkácsy Mihály: Karosszékben ülő lány (1878 körül) – 2020. december, Bodó Galéria – 50 millió forint
Szobotka Imre: Fekvő alak (1912–14 körül) – 2020. december, Virág Judit Galéria – 46 millió forint (2015 tavaszán a Virág Judit Galéria árverésén 18 millió forintért ütötték le)
Reigl Judit: Gomolygás, csavarás, oszlop, fém (1984) – 2020. november, Virág Judit Galéria – 44 millió forint
Vaszary János: Reggelizőasztal (1918) – 2020. december, Virág Judit Galéria – 42 millió forint
Paál László: Békák mocsara (1875 körül) – 2020. december, Virág Judit Galéria – 40 millió forint (2002 áprilisában a Mű-Terem Galéria árverésén 19 millió forinton ütötték le)
Glatz Oszkár: Hegyi tanya (1906 körül) – 2020. szeptember, Kieselbach Galéria – 36,5 millió forint
Lakner László: Rózsák (1969) – 2020. november, Virág Judit Galéria – 36 millió forint
Paál László: Nyár elején (1876 körül) – 2020. szeptember, Virág Judit Galéria – 32 millió forint
Nádler István: Szisztéma két rétegben (1981) – 2020. december, Bodó Galéria – 32 millió forint
Batthyány Gyula: Hölgy papagájjal (1920 körül) – 2020. szeptember, Virág Judit Galéria – 30 millió forint

III. TÁBLÁZAT

2020-ban magyarországi árveréseken élő művészek 5 millió forint felett elkelt műtárgyai (leütési árak jutalék nélkül; a vastagon szedett nevek új szerzői árcsúcsot jeleznek)

Reigl Judit: Gomolygás, csavarás, oszlop, fém (1984) – 2020. november, Virág Judit Galéria – 44 millió forint*
Lakner László: Rózsák (1969) – 2020. november, Virág Judit Galéria – 36 millió forint
Nádler István: Szisztéma két rétegben (1981) – 2020. december, Bodó Galéria – 32 millió forint
Keserü Ilona: Cérnás (1969) – 2020. november, Virág Judit Galéria – 28 millió forint Lakner László: Celan (1982–83) – 2020. december, Bodó Galéria – 22 millió forint
Nádler István: Fekete (1997) – 2020. december, Virág Judit Galéria – 20 millió forint
Lakner László: Konyhai csendélet (1964) – 2020. december, Virág Judit Galéria – 19 millió forint
Bak Imre: Fekete-fehér II. (1982) – 2020. november, Virág Judit Galéria – 17 millió forint
Reigl Judit: Folyamat (1974) – 2020. december, Virág Judit Galéria – 17 millió forint*
Nádler István: Gyász II. (1977) – 2020. november, Virág Judit Galéria – 16 millió forint
Lakner László: P. C. levéltöredéke 5. (1977) – 2020. november, Virág Judit Galéria – 10 millió forint
Konkoly Gyula: Második világháború (1967) – 2020. november, Virág Judit Galéria – 10 millió forint
Keserü Ilona: Pannóterv II. (1978) – 2020. november, Virág Judit Galéria – 10 millió forint
Nádler István: Plasztikus átló (1974) – 2020. november, Virág Judit Galéria – 10 millió forint
Nádler István: Csavarás (1976) – 2020. december, Virág Judit Galéria – 10 millió forint
Bak Imre: Improvizáció IV. (1982) – 2020. december, Virág Judit Galéria – 9 millió forint
Nádler István: Háromszög (1993) – 2020. december, Bodó Galéria – 7 millió forint
Keserü Ilona: Hommage à Nervi (1966) – 2020. december, Virág Judit Galéria – 6,5 millió forint
Türk Péter: ??! (1971) – 2020. november, Virág Judit Galéria – 6 millió forint
Konok Tamás: Mérték II. (1976) – 2020. november, Virág Judit Galéria – 5,5 millió forint*
Szűcs Attila: Tájkép csónakossal (1997) – 2020. november, Virág Judit Galéria – 5,5 millió forint
Méhes László: Vadászlak – 2020. december, Virág Judit Galéria – 5 millió forint

*Reigl Judit 2020 augusztusában, Konok Tamás az év novemberében halt meg, vagyis műkereskedelmi szempontból azon év december 31-ig még élő alkotóknak számítottak.