Körültekintő – Új képzőművészeti terek Budapesten, 2. rész

Szilágyi Róza Tekla

Másodjára intéztünk körkérdést a budapesti kulturális térképen az elmúlt hónapokban, hetekben felbukkanó új és visszatérő helyek alapítóihoz és koordinátoraihoz, hogy megismerjük terveiket, illetve röviden bemutathassuk őket. Íme a második Körültekintő, újabb négy budapesti térrel.

A Foton Galéria
ahonnan Baki Péter válaszolt kérdéseinkre

A Képíró utcában működő Foton Galéria a Magyar Fotóművészek Szövetsége és az azon belüli alkotócsoport, a Fiatalok Fotóművészeti Stúdiójának a kiállítóhelye, így az egyesület tagjai kaphatnak bemutatkozási lehetőséget a galériában. Ugyanakkor ez nem zárja ki azt, hogy együttműködések keretében a stúdió tagjain kívül másokat is szívesen fogadjanak.

Kik a hely célközönsége?
Célközönség tekintetében a kortárs művészet, ezen belül is a fotóművészet iránt érdeklődőket szólítjuk meg, bár több tárlatunk a fotográfia és más művészeti képalkotó eljárások határterületeit is bemutatta már.

Kik felelősek a hely programjának összeállításáért és milyen célkitűzések/fókusz vezetik az első időszak kiállításainak, eseményeinek megvalósulását?
A galéria szakmai testülete határozza meg a programot, ők az MFSZ és az FFS tagjai közül kerülnek ki. Célkitűzésünk, hogy az egyesületben megjelenő progresszív törekvéseket felkaroljuk és anyagilag is hozzájáruljunk sikeres tárlataik megvalósításához.

Foton szinopszis foto kiss imre 1

Részlet a galéria Szinopszis című kiállításábról, fotó: Kiss Imre

Van-e valamilyen kereskedelmi tevékenység, amely kiegészíti a kiállítótér működését?
A megvalósuló tárlataink többsége a tagok által létrehozott alkotásokból áll, így azok akár meg is vásárolhatóak a művészektől, ugyanakkor a Foton Galéria és a fenntartóként háttérben lévő Szövetség nem részesül ezekből a bevételekből, nem ebből a finanszírozási formából szeretnénk a galériát működtetni.

A kiállítások mellett terveztek-e más jellegű programok megvalósítását?
Természetesen a kiállítások mellett számos programmal várjuk az érdeklődőket, melyekről főként a webes felületeinkről (fotongaleria.hu, facebook.com/fotongaleria) tájékozódhat a közönség. A galériában zajlanak az FFS programjai is, melyek főként beszélgetésekből, előadásokból állnak a fotográfia hazai és külföldi szakembereinek bevonásával.

245509555 520008995939614 2780836074964150993 n

Látogatók a Ki? Kivel? Hol? Mikor? – az FFS új tagjainak bemutatkozó kiállításának megnyitóján, fotó: Németh Domonkos

Kik tették lehetővé a hely megvalósulását? 
Az ingatlan, amiben a galéria működik, az V. kerületi Önkormányzat tulajdona, de az FKSE bérli, s pályázat útján lett 2023 végéig bérlő a Magyar Fotóművészek Szövetsége is. Mi az FKSE-nek fizetünk hozzájárulást és cserébe használhatjuk a galériát.

Mik az olyan események, amelyek fixen bekerültek a programnaptáratokba és már beszámolhatunk róluk?
November 15-én és december 6-án nyílik meg az FFS Igaz vagy hamis? című kétrészes csoportos kiállítása. A projekt keretében végzett műhelymunkák során a Stúdió tagjai Don Tamás szakmai koordinációja mellett az információdömping és az álhír témakörét dolgozták fel. 2022 január 4-től Wei Xiang tagtársunk vidéki Kínát bemutató képei lesznek láthatóak, majd további kiállításokon Nagy Iza, A Fehér Vera, Tóth Emese, Szekeres Laura, Seres Géza, Szolga Hajnal és Vadászi Zoltán mutatkozik be 2022. júliusáig. Ugyanebben az időszakban kerül megrendezésre Lázár Eszter és Váczi Lilla TRÄDGÅRD munkacímű közös kiállítása is.

Cím: 1053 Budapest, Képíró utca 6.


A friss Artmagazin legszebb stand-díjas Heart & Cherry Limited Editions
ahonnan Sárvári Zita válaszolt kérdéseinkre

Milyen profillal és tervek mentén jött létre a kezdeményezés?
A Heart & Cherry Limited Editions-t 2020-ban alapítottam azzal a céllal, hogy a kortárs magyar képzőművészet fiatal alkotóinak munkáit egy szélesebb közönséghez jutassam el.
Úgy érzem nagyon nagy lehetőségek előtt áll ez a piaci szegmens. Nálunk mindig nagy hagyománya volt a képzőművészeten belül a különböző sokszorosító grafikai technikáknak. Úgy gondoltam, hogy ha ezt átültetem a kortárs alkotók vizuális világába, akkor magát a műfajt is megújíthatom, amely műtárgypiaci szinten is értelmet nyer, árnyalhatja az olaj-vászon festészet hegemóniáját, de mindenképpen több választási lehetőséget ad a műkedvelőknek. 

Screenshot 2021 10 25 at 12.07.21

Moizer Zsuzsa: Berlin sorozat II., 2020, szitanyomat, ed. 25, 100 x 70 cm

Kik a projekt célközönsége?
A saját generációm, kezdő fiatal gyűjtők. 

Kik tették lehetővé a projekt megvalósulását? 
A teljes projekt saját kezdeményezés, amit önerőből indítottam el hosszú álmodozások után, de az együttműködő  művészek támogatása és a családom bizalma nélkül soha nem valósult volna meg. 

Milyen célkitűzések vezetik az első időszak eseményeinek és megjelenéseinek megvalósulását?
Hosszútávú célom, hogy ezekkel a szitanyomatokkal és litográfiákkal átfogó képet adjak a kortárs magyar képzőművészet legizgalmasabb alkotóról, hogy megrajzoljak egy ívet, amely több évtized távlatából majd a jelen képzőművészetének keresztmetszetét nyújtja Heart and Cherry szempontból.

Van-e valamilyen kutatási tevékenység, amely kiegészíti a projekt működését?
A fiatal alkotókkal való kollaboráció mellett ismert és elismert képzőművészek ritkaságnak számító szitanyomatait és litográfiáit is különböző kiállítási kontextusokba helyezi a projekt, hogy a korai magyarországi szitanyomás időszakának felkutatásával és bemutatásával hiánypótló katalogizációt végezzek, és végül egy nagy összefoglaló katalógus elkészítésével a magyarországi sokszorosított grafika történetét feldolgozzam.

Nemes márton szitanyomat ed. 33 70x50 cm 2020 small

Nemes Márton, szitanyomat, ed. 33, 70 x 50 cm, 2020

Mik az első olyan események, amelyekről már beszámolhatunk?
A galériám a Mikó utcában nyílik hamarosan. Ezt biztosan a Heart and Cherry Limited Editions első művészeti együttműködéseivel nyitom, tehát Barabás Zsófi, Csató József, Kis Judit, Moizer Zsuzsa és Nemes Márton alkotásaival.
Nagyon sok tervem és elképzelésem van: képzőművészek felkérése a projektben való együttműködésre, új szitanyomatok és litográfiák készítésével, de a szobrászat irányába is szeretném kitágítani a profilomat. 


A Manyi – Kulturális műhely,
ahonnan Kotormán Ábel válaszolt kérdéseinkre

Milyen profillal és tervek mentén jött létre a hely?
Szeretnénk egy olyan közösségi teret létrehozni, amelynek szervezői elsősorban alkotók, akik közösségben képzelik el az alkotást. Ezen túl azoknak a fiataloknak szeretnénk segíteni, akiknek a pályakezdés nehezen megy a jelenlegi infrastrukturális rendszer vagy egyéb körülmények miatt. Rövidtávú célunk egy vendgélátóhely és egy közösségi tér egyesítése, középtávon szeretnénk minél több réteget megszólítani (lokálisan, globálisan, résztvevőként és vendégként, kortól, nemtől függetlenül). Hosszútávú terveink pedig egyfajta a művészeten keresztüli társadalmi érzékenyítésre vonatkoznak.

240389053 105224848548203 2476326709314258394 n

Kik a hely célközönsége?
Nincsen olyan réteg, akit külön szeretnénk megcélozni. Az eddigi rövid nyitvatartásunk alatt főleg egy-egy művészeti projekthez kapcsolódó befogadók és barátok jöttek el. Szeretnénk, hogyha a MANYI tudna úgy működni, hogy a reggeli nyitott jógát követően, gyermekjátszóházzá váljon a terem, délelőtt színházi/táncos workshop/próba legyen, délben egy civil szervezet tartson ülést, hogy aztán a kerületben dolgozók keressék fel a konyhánkat, délután pedig a vendégek betérhessenek egy kávéra, sörre, esetleg egy beszélgetésre, majd este egy zenei koncerten vehessenek részt.

Kik tették lehetővé a hely megvalósulását?
A Margit körút 16 szám alatt a főbérlő és befektető egy francia üzletember, aki harminc éve él Magyarországon és mivel ezen idő alatt sokat kapott a kutúrától, így szeretne valamennyit visszaadni is – ennek a gesztusnak megnyilvánulása a MANYI projekt.
Külön szeretnénk megemlíteni a Margit-negyed projektet, akikkel szoros kapcsolatban állunk, hiszen közös a missziónk.

245426939 122455660158455 7553747327116450744 n

Van-e valamilyen extra tevékenység, amely kiegészíti a kiállítótér működését?
A kiállítótér működését alapvetően az határozza meg, hogy nem kizárólagosan kiállítótérként funkcionál. A mostanában divatos szóhasználattal élve a fúziós művészet elvét gyaroroljuk; a teret párhuzamosan használjuk kiállítótérnek, próbateremnek, jóga- vagy mozgásworkshopokhoz, könyvbemutatóhoz, filmklubhoz. Terveink szerint a későbbiekben egyfajta pályázati alapú tehetséggondozó programmal segítenénk ki anyagilag az alkotókat, ehhez szükséges, hogy a jelenlegi alkalomszerű programok lefedjenek egy egységes tematikát, amely kutatási tevékenységgé válhat. A komplexumban lesz egy pékség, egy bár, illetve a későbbiekben egy látványkonyha megvalósítása a célunk.

A kiállítások mellett terveztek-e más jellegű programok megvalósítását?
Igen. A kiállítások mellett volt több nyitott programunk: audiovizuális koncertélmény, underground kézműves vásár, filmklub, könyvbemutató, turkáló, ruhacsere, játszóházest, színház. Minden ehhez hasonló művészeti, vagy civil kezdeményezést szeretnénk befogadni, a kapacitásaink sajnos viszont végesek.

Mik az első olyan események, amelyek fixen bekerültek a programnaptáratokba és már beszámolhatunk róluk?
Tavaly óta hagyományunk, hogy évente legalább egy vásárt tartunk, ahol külső alkotók műveit vásárolhatják meg kerámiától matricákon át printekig, ruhákig, táskákat vagy hajgumikat, egyre többféle művészeti vagy használati tárgyat látunk ezeken a vásárokon. Legutóbb a Budapesti Őszi Fesztivál keretein belül szeptember 26.-án tartottuk ezt a vásárt Underground Őszi vásár néven.

Cím: 1027 Budapest, Margit körút 16.


A PUCCS Contemporary Art
ahonnan Pintér Gábor válaszolt kérdéseinkre

Bullet Shih New York-i képzőművész 2014-ben nyitotta meg a PUCCS Contemporary Artot, hogy teret adjon magyar és külföldi képzőművészek kísérletezéseinek non-profit keretek között. Műfajtól függetlenül, helyspecifikus installációk, performanszok köré szerveződött a program és alakult ki egy közösség. Az utolsó kiállításra 2019 végén került sor, mely után néhány hónappal Bullet váratlanul elhunyt. Családja támogatásával 2021 novemberében Belátás című kiállítás sorozattal indul újra a PUCCS, folytatva a hely szellemiségét. A programot a Parallel Művészeti Alapítvány szervezi. 

20210813 185535 0

Kik a projekt célközönsége?
Mivel a Belátás egy kirakatprojekt, a PUCCS korábbi közönségén túl a környéken élőket, járókelőket szólítja meg.

Kik tették lehetővé a projekt megvalósulását?
Bullet családja az alapítvány rendelkezésére bocsájtotta a teret, a program megvalósulását a Magyar Művészeti Akadémia támogatja. 

Milyen célkitűzések/fókusz vezetik a mostani időszak kiállításainak, eseményeinek, megjelenéseinek megvalósulását?
Nyílt pályázati felhíváson keresztül számos izgalmas projektötlet érkezett, melyek közül öt kerül megvalósításra a következő hónapokban. A kiválasztás során elsődleges szempont volt a térhasználat, valamint, hogy az installációk az utcáról nézve legyenek értelmezhetők, ugyanis a Belátás során a PUCCS úgy van nyitva, hogy zárva van. 

Mik az első olyan események, amelyekről és már beszámolhatunk?
Az első kiállítás Molnár Judit Lilla képzőművész és Maj Ajna kurátor közös projektje Direkt csinálom! címmel, melyben a luxus üzletek kirakati jelrendszere, a múzeumi befogadás és a nyolcadik kerület erős társadalmi meghatározottsága jelentik a kiindulópontot. A megnyitóra november 25-én kerül sor. 2022-ben Juhász Nóra, Magyari Zsuzsa, Tóth Norbert és Körösi Viktória projektjeit mutatjuk be.  

Screenshot 2021-09-29 at 18.36.42.jpg
Körültekintő – Új képzőművészeti terek Budapesten, 1. rész

Körkérdést intéztünk a budapesti kulturális térképen az elmúlt hónapokban, hetekben és éppen a mai nap folyamán első megnyitójával felbukkanó új helyek alapítóihoz és koordinátoraihoz, hogy megismerjük terveiket, illetve röviden bemutathassuk őket.