Kékszakáll

Winkler Nóra

Már a plakátja is igazán menő. Kocsiban a pirosnál figyeltem meg, egy villamosmegálló hirdetőtábláján, és rögtön lejött, hogy a bennem élő operettképhez képest meglepően modern vizuális világgal van dolgom. Magával a darabbal nem éreztem volna, hogy van dolgom, a Bartók-féle kékszakállú herceg várával utoljára gimnáziumban foglalkoztam alaposan – hála Klembala Géza szuperszónikus zenetanárunknak – és meglettem volna a történet nélkül még évekig. De a korábban látott Székely Kriszta-rendezéseket nagyon szerettem, néztem, milyen munkatársi csapat dolgozott vele a színpadra állításban, és boldogan mentem a bemutatóra.

A szétnyíló függöny mögötti díszlet önmagában élmény, szívem szerint kérném is hogy egy darabig még ne jöjjön ki senki énekelni, hadd legyen főszereplő a látvány és a tény, hogy ez úgy néz ki, mint a Broadway színházainak musicaljei szoktak. Pompázatos modernista/Bauhaus épületbelső, többszintes tágas átriumos tér, márványlépcsősor, faburkolat, íves hosszú karzatok, letisztult és grandiózus lámpatestek.


Fotó: Gordon Eszter/Budapesti Operettszínház

A Goldberger család életét és nemzetközi sikertörténetté fejlesztett textilgyárát bemutató Óbudai Múzeumban láttam hogy nézett ki a cég pavilonja az 1935-ös Budapesti Nemzetközi Vásáron. Ugyanezek a dinamikus ívek, lendületes térképzés, mint itt a színpadon, de ide idézhető a Dunapark Kávéház, sőt a sok márványfelület miatt a Mies van der Rohe tervezte brnói Tugendhat-villa megoldásai is. A mélybarna falfelületre applikált óra, nagy fehér mutatóival részben az Erzsébet téri, Nyíri István-féle, 1949-es Volán buszpályaudvar várótermi órájára hasonlít, illetve egy újabb mű is eszembe jutott, Gerhes Gábor 2006-os fotója, Az elvégzendő feladatok előtt álló elvégzett feladat. Közben a színpadon elindult a darab, a tánc- és énekkar elképesztő jelmezekben jön-megy, csupa üde cukorkaszín, az ötvenes évek amerikai irodista világának eleganciájában tartva. Olyan, mintha a Mad Men – itthon Reklámőrültek – tévésorozat fontos inspiráció lett volna. Remélem, hogy aki az Operettbe szerződött, eleve szeret bejárni dolgozni, de a tudat, hogy ezekben a ruhákban lehet pár órát tölteni, bármilyen rossz reggelt megcsinál szerintem.


Gerhes Gábor: Az elvégzendő feladatok előtt álló elvégzett feladat, 2006, lambda-print, 125x154. Forrás: acb Galéria

Ez már a katonabeli Nóra rendezésnél is érzékelhető volt, hogy a nagyvonalú, izgalmas tér fontos, szinte már nem is színház, inkább filmszerű, és a benne mozgó szereplők ruháinak színe mind hordozója ennek a friss, üde vizualitásnak. A dalok szövege ugyanilyen könnyű, hajlékony, a színészi játék szellemes, az egész estnek van lendülete. Nemcsak a szokásos operettes hatás jön elő, hogy az utcára kilépő közönség azt érzi, hogy az élet összességében csodálatos dolog és menjünk tovább pezsgőzni, de érzékelhető, hogy a rendezői döntéseknek köszönhetően nagyon kerek, erős világból jövünk elfele, és egy a jelennek szóló, jóízlésű, átélhető és szórakoztató darabot fogunk ajánlgatni minden ismerősünknek.


Fotó: Gordon Eszter/Budapesti Operettszínház
 
 

Kékszakáll
Budapesti Operettszínház 
Zeneszerző: Jacques Offenbach  
Henri Meilhac és Ludovic Halévy eredeti librettója alapján
Írta: Lőrinczy Attila, Székely Kriszta és Szabó-Székely Ármin
Rendező: Székely Kriszta
Jelmeztervező Pattantyus Dóra
Díszlettervező Balázs Juli

Következő előadások:
2018. április 12. 19:00
2018. április 13. 19:00
2018. május 10. 18:00
2018. május 11. 19:00
2018. május 12. 19:00
2018. május 13. 19:00

full_004506.jpg
Minták, mintázatok

Nagymamám, nyugdíjas éveiben egy belvárosi szalon előkelő nőinek varrt. És nekünk, lányunokáknak is, gyakorlatilag bármit, amit csak elképzeltünk. Gombok csörgése, anyagok vásárlása, tapintgatása, minták egymáshoz illesztgetése, gőzölős vasalás mindennapi program volt. Anyám textilmérnök, és munkatársa volt annak a csapatnak, akik az Óbudai Textilgyár utódvállalatát, az Innovatextet vitték. Így aztán van persze bennem elfogultság a Goldberger Textilmúzeum iránt, de igazából nincs szükség családi szálakra, hogy az ember rajongóvá váljon.

full_005744.jpg
Elidegenítő bordély a Mikszáth téren

Díszletnéző új rovatunkban megnézzük milyen szoros kölcsönhatásba került mára színház és képzőművészet, milyen az átjárás a művészeti ágak között. Annak próbálunk utánajárni, mi tapasztalható meg ebből a hagyományosnak mondható színházi keretek között – milyen darabokban tudjuk felfedezni a kortárs képzőművészet hatását, vagy milyen színpadképek vannak, amik szinte műalkotásként jönnek létre, vagy hová hívnak meg képzőművészt látványtervezőnek. Arra is szeretnénk felhívni a figyelmet – amire a hazai, színész- és rendezéscentrikus színikritika nem nagyon szokott kitérni – hogy a színházakban néha milyen komoly látványok, műtárgyegyüttesek készülnek. De ezek általában a képzőművészet körébe sorolt installációkkal ellentétben gyakran eltűnnek a süllyesztőben, ahelyett, hogy megőrződnének. 

full_005747.jpg
A feketéről

Díszletnéző új rovatunkban megnézzük milyen szoros kölcsönhatásba került mára színház és képzőművészet, milyen az átjárás a művészeti ágak között. Annak próbálunk utánajárni, mi tapasztalható meg ebből a hagyományosnak mondható színházi keretek között – milyen darabokban tudjuk felfedezni a kortárs képzőművészet hatását, vagy milyen színpadképek vannak, amik szinte műalkotásként jönnek létre, vagy hová hívnak meg képzőművészt látványtervezőnek. Arra is szeretnénk felhívni a figyelmet – amire a hazai, színész- és rendezéscentrikus színikritika nem nagyon szokott kitérni – hogy a színházakban néha milyen komoly látványok, műtárgyegyüttesek készülnek. De ezek általában a képzőművészet körébe sorolt installációkkal ellentétben gyakran eltűnnek a süllyesztőben, ahelyett, hogy megőrződnének. 

full_005750.jpg
A Lear asztala

Sajnos a fotókon nem igazán érzékelhető, hogy nagyon erősen lejt a színpad a Lear királyban. Mindjárt ránk csúszik a hatalmas asztal, ami kerek ugyan, de úgy ül körülötte a 13 szereplő, mintha az Utolsó vacsorát néznénk, ami egyébként ugyanígy kicsit magasabban van. Itt Pesten mi, a nézők ugyanúgy nézzük (mondjuk csak ha nem az erkélyre szól a jegyünk) hogyan ebédelnek egy másik világban, mint ahogy Milánóban a turisták, vagy ahogy valaha a Santa Maria delle Grazie kolostor szerzetesei.