A Horizont Galéria egyik falán csirkefarhát nippek sorakoznak. 

Szabó Attila, a címét a tömegközlekedés-irányítás szótárából kölcsönző – Központi tartalék –, kabinetkiállítása három, jól elkülöníthető műtárgyegyüttesből áll. A már említett, apró, átlátszó plexipolcokra helyezve a térben szinte lebegő csirkefarhát formájú porcelánok mellett a whitecube galériatér központi falán egy szélerőműre emlékeztető, három kaszapengéből álló objekt – amelynek pengéire pszeudo-arab írással került fel Kölcsey „Hass, alkoss, gyarapíts” idézete – látható, amely mellett két kisebb, keretezett kép függ a falon – az egyik az olvasó Lenint ábrázolja, míg a másikon egy kislány áll, két lábon pitiző kutyájával.

Forrás: facebook.com

Napjainkban egyre intenzívebben és egyre több aktív résztvevővel zajlik az antropocén kor bolygóra gyakorolt negatív hatását elismerő és a gyors cselekvésre ösztönző párbeszéd. Ennek mentén a kiállított munkák közül a fényes, porcelán csirkerészek azok, amelyek a magukban hordozott ellentmondással – az alapvetően táplálékként számon tartott tárgyak örökkévalóságba öntésével azok eredeti funkciója teljes mértékben megszűnik létezni – égető kérdésekre reflektálhatnak.

Forrás: facebook.com

A csirkefarhát sokak szemében – akik nem a belvárosi kutyatartók szemével vizsgálják a hentespultok kínálatát – negatív üzenetet hordoz. Hogy miért? A hentespultok talán legolcsóbb terméke emberi fogyasztásra teljesen alkalmas – pörkölt és húsleves alapanyagaként is jól teljesít –, azonban valamilyen stigma következtében a szegénység jelképévé vált. Olyannyira, hogy a hazai közgondolkodás és a fórumozók kérdéseit összegyűjtő Gyakori kérdések weboldalán is találkozhatunk a felvetéssel: „Miért lenézett dolog a csirkefarhát?”

Szabó Attila egy darab farhát kiállítása helyett egy teljes sorozatnyi objektet tár a látogató elé. Az idősebb családtagok polcain lapuló nippekhez hasonlóan az emberi bőr, jelen esetben állati hús színét nagyrészt fehérre cserélő, a farhátak eredeti méretében elkészített tárgyak mennyisége a nagyipari feldolgozás mellett a csirketartás – és ezáltal az emberi étkezés témakörének – komoly ökológiai lábnyomára, többek között a túltermelésre és túlcsomagolásra is emlékeztethet minket. Azonban ez a gondolat sem oldja fel azt az ellentmondást, amelyet az étel ehetetlen formában történő bemutatása állított elénk. A porcelán csirkefarhát nem romlik meg, csomagolásával nem termel felesleges szemetet, az előállítása során felhasznált energia hosszú távú befektetés – éhséget mégsem csillapít. Tökéletesnek tűnő megoldás, amely önmaga farkába harapó kígyóként nem hozza meg a kívánt feloldást. Szabó Attila farhát objektjei elegáns cinizmussal hívják fel a figyelmet korunk félmegoldásaira, az előttünk álló munkára és az egyre hangosabb marketinges szólamok mellett felettébb szükséges józan gondolkodásra.

Szabó Attila: Központi tartalék
2019. május 29. – 2019. július 3.
Horizont Galéria