Šimon Kadlčák (Csehország) (*1990) interdiszciplináris kortárs képzőművész. Művészeti tevékenysége mellett a Zaazrak|Dornych kísérleti, független projekttér alapítója. Az egyén mind közösségben, mind módosult tudatállapotokban feloldódó identitása érdekli, amely olyan területekhez vezet, mint az autonómia, a freetekno, a futball vagy a huszita mozgalom. Az elmúlt években egyéni kiállításai többek közt a Nemzeti Galériában, a Berlinskej model, 35m2 és Jelení galériákban voltak Prágában, csoportos kiállításokon vett részt a PLATO Ostravában, a pozsonyi Kunsthalléban és az Emil Filla galériában Ústí nad Labemben. Brnóban él, itt végzett a helyi művészeti egyetem (FaVU) Intermédia Tanszékén.

Molnár Ráhel Anna: Miért pont Brno?

Šimon Kadlčák: Először az egyetem miatt jöttem ide, mert Václav Stratilnál akartam tanulni az Intermédia Tanszéken. Akkoriban szívesebben tartózkodtam Brnóban, mint Prágában, mert éreztem valamiféle csaknem balkáni hangulatot, ami mára egyébként teljesen eltűnt. Brno előtt is mindig kisvárosokban éltem, és úgy éreztem, ha valaha kulturális tevékenységbe kezdek – mondjuk nyitok egy klubot vagy galériát –, miért tenném a központban, ahol már amúgy is van egy csomó ezekből? Brno nem annyira kis város, de érzek valamilyen „regionális elköteleződést” abban, amit csinálok. Tíz éve itt élek, úgyhogy szigorúan személyes szempontból már szeretnék továbbköltözni. De belekezdtem itt néhány dologba, és ha most elmennék, úgy érezném, elmenekülök a félkész munka elől. Maradnom kell még egy ideig, hogy úgy érezzem, a munkám meghozta a gyümölcsét, utána elégedetten tudok majd elmenni innen.

Ennek része a Zaazrak|Dornych, amit 2019 óta szerveztek. Bár sok projekttér és artist-run kezdeményezés működik a városban, úgy éreztem, Brnóban mindez az egyetem körül összpontosul. Végül is egy eléggé pezsgő, fiatal művészi közeg és azazt körülvevő, jellegzetes kisvárosi űr hangulata keveredik valami furcsa elegyben.

Az a gond, hogy hiányzik a középgenerációs művészeti szcéna. Megvannak a legendás, neo-avantgarde és konceptuális figurák, akik a ‘70-es évekből jönnek és maguk is a hetvenes éveikben járnak már, aztán ott vannak a FaVU diákjai. Egyrészt van valami nagyon friss és pezsgő, aztán valami, ami iránt tiszteletet is mutatunk, de az egész szcéna gerincét a középgenerációnak kellene adnia. Ez a gerinc itt hiányzik. Olyan a közeg, mintha a feje egyenesen a bokájából nőtt volna ki. Ilyennek érzem. Van néhány új karakter, pár harminc–negyven körüli művész, akik a FaVU-n végeztek, releváns a művészetük, és a városban maradtak (és általában szintén a FaVU-n tanítanak). Ez mindenképp előrelépés, de ez a folyamat csak most kezdődött.

Hogyan tehetnénk láthatóvá az organikus, szomatikus és emésztési folyamatokat? – ez egy idézet a kiállítástrilógia első kiadásából (Spooky Butt 1: Bio-Organic / Somatic Digestion), amit Daniel Hüttlerrel közösen szerveztek. Mondhatjuk, hogy a fiatal cseh művészeti közeg nagy része szintén e kérdés köré szervezi a munkáját, vagy ez csak az én perspektívám, mint idegené?

Erre nem a közeg helyi vagy generációs statementjeként gondoltunk. Azt hiszem, a test, a testiség és az organikus kifejezés a természetes anyagok használatának népszerűségével együtt most globálisan is központi szerepű a fiatal művészek körében. Habár tény, hogy ez kifejezetten népszerű Csehországban, de például Belgiumban is. Az ad hoc teóriát arra lehetne alapozni, hogy mindkét ország erős sörkultúrájáról híres. A sör megmérgezi az érzékeket, lelassítja a felfogást, és emésztési problémákat is okozhat. Már beszéltem valakinek erről az elméletről, nem most találtam ki.
Másrészt az egyik fontos művész a kiállításunkon Kis Róka Csaba, a munkái pedig abszolút beleillenek az emésztés köré írt koncepcióba. Ha már itt tartunk, szerinted beszélhetünk a magyarországi művészetben olyasvalamiről, mint „a vörösbor szelleme”?

Egyértelműen. Tekinthetjük a vörösbort valamiféle korai 19. századi irodalmi hallucinációnak, tele romanticizmusba áztatott agóniával, de közben az ősmagyar mítoszvilághoz vezető tiszta hivatkozás is. Ezzel pedig máris azon a bizonyos hungarofuturista munka- és játékterületen vagyunk. De a vörösbor mint szimbólum valamilyen szinten mindig ironikus, míg szerintem valójában tényleg ápolunk egy pálinkakultúrát a magyar művészetben és általában Magyarországon. A pálinkát olyan érzelmi extremitásokra kényszerítő méregnek tekinthetjük, mint a düh, a kétségbeesés vagy a szenvedély, míg ezzel egy időben a saját lábnyomunkban lángoló tűzben tart fogva.
Mesélj a helyszínről, ahol a kiállítást szerveztétek!

A Kísérleti Színházi Központ (Center of Experimental Theatre, CED) alatt húzódó középkori katakombákban építettük fel a kiállítást. A CED több alternatív színházat koordinál a városban, és nemrég elindult egy új helyszín a támogatásuk alatt, a Terén. A CED alatt működő intézmények közül ez a leginkább progresszív és kísérleti helyszín. Véletlenül akadtam rá a katakombákra a „Galerie Katakomby” régi weboldalán keresztül. Valamikor a kétezres években működött ugyanebben a térben. Találtam pár fotót a kiállításokról. A galéria akkor sem volt releváns, viszont lenyűgözött ez a furcsa, bélhez hasonló tér, aminek tulajdonképpen egyetlen kilencven fokos dőlésszöge sincs. A kiállítás így valójában nagyon is helyspecifikus – maga a tér hozta be az emésztés témáját. A katakombáknak hivatalos funkciója nincs, de amikor a Terén megkezdte működését, elkezdtem utánakérdezni, hogy rendezhetnénk-e ott egy kiállítást. Ebből most egy egész kiállítássorozat lett. 

Mit lehet tudni a sorozat következő két fejezetéről? Követtek valamiféle narratívát, vagy inkább kaleidoszkópként hoznak majd fel különböző aspektusokat?

Azt hiszem, kicsit mindkettő. Az első kiállítás alcíme Bio-Organic: ez az ember saját testisége, emésztése, anyagcseréje és az alapvető belső folyamatok kontrollálhatatlansága iránti ellentmondásos érzésekről szól. A második kiadás címe Bio-Efficient lesz, ez az emberi test technológiai kiterjesztésével foglalkozik, protézisekkel, kozmetikumokkal, telefonokkal és transzhumán kérdésekkel. A harmadik pedig a Co-Parasitic, amelynek pedig az az alapvetése, hogy még a saját testeden belül sem lehetsz teljesen egyedül.

A kiállítássorozat következő kiadásai:
Augusztus 4–15. Spooky Butt 2: Bio-Efficient / Recursive Procession
Szeptember 4–12. Spooky Butt 3: Co-Parasitic / Mikrobial Regression  

A cikk a Summa Artium támogatásával jött létre.