HETI POP – Bedobozolt Kolodko, Secondary Archive a Manifestán, nagy Matisse kiállítás nyílik, bontják a híres lakókapszula tömböt Japánban

Pólya Zsombor bedobozolta Kolodko Mihály 2014-ben felállított Duna-parti zsánerszobrát – az akció pedig az Előkészítve címet kapta. A Roskovics Ignác festőt ábrázoló szobor az Intercontinental hotel közelében található és egyike a korzó stílusában hasonló, giccsbe hajló, túristacsalogató zsánerszobrainak. 

169963

Kolodko Mihály Roskovics Ignácot ábrázoló szobra, forrás: Köztérkép

Pólya Zsombor Facebook-bejegyzését idézve:

Kolodko Mihály szobra “másolat, párja Ungváron található, a két szobor között annyi a különbség, hogy mindketten az éppen aktuális látványt „festik”, egyik az Ung folyó partját, másik a Lánchidat és a Dunát. Roskovicstól egyébként távol állt a plein air festészet, azaz valószínűleg soha nem festette ilyen módon egyik képét sem, így szobra többszörösen is hazug, jelentéktelen, harmadlagos tákolmány, a festészet közérthető és perverz metaforája, nem műalkotás, így műélvezeti értéke sem lehet.Szeretném azt gondolni, hogy nem ez jellemzi a budapesti ízlést, ezért bedobozoltam, elszállításra valónak ítélve a szobrot.” Roskovics Ignácról szóló és az Artmagazin 133. lapszámában megjelent cikkünk ezen a linken olvasható.

1649756525 temp jbicaj cover 4x

Forrás: Facebook


Áprilisban közzé tették a Manifesta 14 résztvevőinek listáját. A harminckét országból érkező hetvenhét résztvevő között a kelet- és közép-európai női művészekre fókuszáló online platform, a Secondary Archive is szerepel. (Kopeczky Rónával, az archívum társkurátorával készített interjúnk itt olvasható.) A Koszovó fővárosában, Pristinában tartandó eseményen az archívum nem csupán Albániával, Koszovóval és Szerbiával kibővített formájában, hanem egy teljesen új, az archívumban már szereplő – vagy éppen bekerülő – női alkotók üzenetét közvetítő hangalapú projekttel lesz jelen.

277785072 10162821220149619 4424862759717010885 n


Három múzeum együttműködésében megvalósuló, nagy, több mint száz művet bemutató Matisse kiállítás van készülőben. A Matisse in the 1930s (Matisse az 1930-as években) című kiállítás először októberben nyílik meg a Philadelphia Museum of Art tereiben – majd februárban a párizsi Musée de l’Orangerie-be utazik, hogy utána júniusban a nizzai Musée Matisse Nice épületében legyen látogatható. 

1920x4000

Robert Capa: Henri Matisse a stúdiójában, Franciaország, 1949, forrás: Magnum Photos


Megkezdődött a tokiói Nakagin kapszula torony (Nakagin Capsule Tower) bontása, amelynek moduláris kapszulaházainak belseje már egy ideje egy bontási helyszínre emlékeztet. Az ikonikus Kisho Kurokawa által tervezett lakótömböt beton- és acélszerkezetének pusztulása miatt bontják le. Jelenleg az épület belső tereinek kiürítése zajlik, hogy megkezdődhessen azok azbesztmentesítése – amit pedig a teljes szétszerelés követ. Az 1972-ben épült tömb két összefüggő betontoronyból áll, amelyekre száznegyven előregyártott acélkapszula van felcsavarozva. Minden egyes kapszula egy apró otthon. A torony bontásáról tavaly született meg a végső döntés, ekkor a lakosság közösségi finanszírozásba kezdett annak érdekében, hogy a kapszulákat valamilyen formában megőrizhessék. Az egyik ilyen sikeres kezdeményezés következtében az A606-os számú kapszulát a Nakagin Capsule Tower A606 Project nevet viselő csoport fogja megőrizni és helyreállítani.

Nakagin capsule tower a606 project architecture residential exterior dezeen 2364 hero 1704x958 copy

Forrás: dezeen.com

Források: artnews.comdezeen.com