HETI POP – Frida Kahlo sorozat érkezik, mégis készültek új Gerhard Richter művek és izgalmas berlini kiállítás nyílik Heinrich Schliemann életéről
Sorozat készül Frida Kahlo életéről – a tv-s produkciót a művész örökségét gondozó Frida Kahlo Estate fejleszti majd. Mara Romeo Kahlo, a festő unokája szerint „a sorozat igyekszik úgy ábrázolni Fridát, ahogyan még sohasem láthatták. A cél az, hogy egy egyedi perspektívát mutasson be annak alapján, amit a családja tud róla, így megmutassa, Frida hogyan élte valójában az életét”. A tervek szerint a sorozat minden epizóddal a művész életének és munkásságának egy új, kevésbé ismert aspektusát mutatja be majd. A projekttel kapcsolatos konkrét részleteket, valamint a a készítés és a megjelenés időpontját később hozzák nyilvánosságra.
Gerhard Richter 90 évesen új festményeket és fényképeket mutat be Svájcban, a nyár végén, ez pedig nagy meglepetést okozott. A német művész kiállítása a svájci Fondation Beyelerben nyáron nyílik majd. Hogy miért számít meglepetésnek a friss bemutató? Gerhard Richter – aki az év elején töltötte be a 90. életévét – 2017-ben bejelentette visszavonulását, de úgy tűnik ezt mégsem kell szó szerint értelmeznünk. A Beyeler kiállítótermében egy új, harmincegy kis absztrakt alkotásból álló, üvegfesték papírra csepegtetésével és öntésével készült sorozat mutatkozik be. A kiállítás előtt közzétett művek szignója melletti dátumból kiderül, hogy a munkák mind idén januárjában készültek. A képeket azok fényképes reprodukciója kíséri majd – hiszen Richter régóta érdeklődik a festett és fényképezett képek kapcsolata iránt. A Fondation Beyeler összes 2022-es programjához hasonlóan ez az augusztus 14-én nyíló kiállítás is a múzeum 25 éves évfordulóját ünneplő eseménysorozat részét képezi.
Régész és kalandor – Heinrich Schliemann életét feldolgozó és értékelő kiállítást rendeznek a James-Simon-Galerie-ben és a Neues Múzeumban. Kereskedő, kalandor, nyelvész, bankár a kaliforniai aranylázban és kapcsolatok az orosz hadsereggel a krími háború alatt – Heinrich Schliemann minden tekintetben rendkívüli életet élt. És ez még azelőtt történt, hogy a negyvenes éveinek végén belefogott volna Hisarlik, egy ősi törökországi település feltárásába, amelyet ma Homérosz legendás városa, Trója helyszíneként tartanak számon. A kiállítás a kalandor 1822-es születésének 200. évfordulója alkalmából valósul meg.
Források:
artnews.com, news.artnet.com, theartnewspaper.com
Nyitókép: Trója feltárása az 1890-es években © bpk