Csörgő Attila munkája a Palais de Tokyoban

A kör négyszögesítése

Csörgő Attila: A kör négyszögesítése (2012). Fotó: Nils Klinger

Csörgő Attila munkái rendszerint hosszas előkészítési folyamat és kiszámíthatatlan időtartamú kísérletezési időszak végeredményeként valósulnak meg. A képzőművészet határterületein elhelyezkedő művei egyszerre tematizálnak esztétikai, tudományos és technológiai kérdéseket. Ezért is indokolt nála az a tudós vizsgálódásra jellemző időigényes munkafolyamat, ami alatt fotóit, rajzait és mechanikus-szobrászati struktúráit kombinálva hozza létre konceptuális alkotásait.

A kör négyszögesítése című installáció a fényforrás fölé helyezett, egyedileg formázott tükör segítségével négyszögesíti a kör árnyékát, így oldva meg a híres matematikai problémát. A mű egyszersmind a kozmosz minimalista és szimbolikus reprezentációja. A munka első alkalommal a 2012-es a kasseli Documentán szerepelt. Idén március 8. és 17. között a nemzetközi kortárs művészeti szcéna egy másik jelentős zarándokhelyén, a párizsi Palais de Tokyoban állítják ki.

Csörgő Attila a New Patrons program keretén belül asztrofizikusokkal együttműködve alkotta meg A kör négyszögesítését. A március 8-i megnyitó napján nyilvános szimpózium keretében beszélgettek különböző tudományterületek specialistái a munka elkészültének körülményeiről és folyamatáról a Palais de Tokyoban.


A keletkezéstörténetről Kopeczky Róna írása hamarosan olvasható itt, az Artmagazin Online-on.