Kiderült, hogy kik 17. Média Építészeti Díja döntősei
Az Építészfórum által alapított Média Építészeti Díja tizenhét éve mutatja be a kortárs magyar építészet legkiemelkedőbb és legizgalmasabb munkáit. A nemzetközi szaktekintélyekből álló előzsűri idén több, mint 160 alkotás közül választotta ki a legjobbakat. A finalisták november 6-án 17:00 órakor az Uránia Nemzeti Filmszínházban mutatják be munkájukat a vezető magyar sajtóorgánumok képviselőiből álló médiazsűri és az érdeklődők előtt.
Ebben az évben összesen 79 épületet, 63 tervet és 20 épített környezeti munkát neveztek a tervezők, amelyek közül két családi ház, egy óvoda, egy tornacsarnok és egy iroda verseng az év legjobb épületének járó díjért, a tervek között pedig öt diplomamunka mérkőzik meg egymással.
Épület kategória – Közönségdíjra jelöltek
Székesfehérvári Egyházmegyei Látogatóközpont
Robert Gutowski Architects
Családi ház Dél-Budán
Konkrét Stúdió
Sándorfalva Tanösvény és Bivalyistálló
Paradigma Ariadné
Ligeti-műteremvilla felújítása
monostudio
Villa K
Studio KRAFT, Dot Design
Épület kategória – Finalisták
Családi ház Budaörsön
Váncza Művek
Óvodabővítés Pásztón
helyiiroda és architecture uncomfortable workshop
Bánáti & Hartvig Építész Iroda irodaépülete
Bánáti & Hartvig Építész Iroda
Szent Margit Gimnázium tornacsarnoka
építész stúdió
Családi ház Brennbergbánya
Partizan Architecture
Terv kategória – Közönségdíjra jelöltek
Konténervárosok
Páricsy és Társai
Alternatíva a Petőfi-híd rehabilitációjára
Puskás Levente, BME
Budapest Diákváros – Nagyvásártelep és környezete építészeti tervpályázat
BIVAK
_ReConnect
Gazdag Olivér, DE
Grössling-fürdő tervpályázat
Deichler Jakab Studio
Terv kategória – Finalisták
Perbál Üvegház
Nagy Stefánia, BME
GUBO: könyvtár és otthon
Horváth Krisztina, MOME
Kultpiknik a Malomtónál
Tábori Regina, BME
ACÉL_EMLÉK_MŰ_TÉR
Nyárai Fruzsina, Kulcsár Dávid, ÓE
ŐRKŐ. Köztérfejlesztés és típusház egy cigánytelepen
Kopacz Hanna, MOME
Épített környezet – Közönségdíjra jelöltek
NYÁRI – Nyári konyha és közösségi tér Máriahalmon
Murczin Evelin, Háló Veronika Róza
Panoráma kabinok a Békás-szoros szikláin
Lukács Manufacture
Édes Mackó kürtőskalács-cukrászda (belső)építészeti kialakítása
Fló Architects
Református templom felújítása Hernádkakon
Studio Bunyik
Gárdonyi-kert revitalizációja
Arkt Stúdió
Egyedüllét méhekkel
architecture uncomfortable workshop
Szögliget-Szádvár romjainak rehabilitációja
Kelemen Bálint, KÖZTI Zrt.
Szent Bertalan kunyhó a logroñói Concéntrico fesztiválon
Paradigma Ariadné
Naplás-tavi kilátó
Robert Gutowski Architects
Sneci
Bene Tamás
KÖZÖNSÉGSZAVAZÁS
A közönségszavazás 2021. október 20-án indul. A 10 épületre, 10 tervre és 10 épített környezeti alkotásra 2021. október 31. éjfélig lehet leadni a voksokat, kizárólag online formában. A szavazás elérhető ezen a linken és a főoldal felső sávjában.
MÉDIAZSŰRI ÉS SZAKMAI ZSŰRI
Az elmúlt 16 év során a díjak odaítélésében több, mint 40 sajtóorgánum képviseletében több, mint 50 újságíró vett részt. 2021-ben a médiazsűri:
Zubreczki Dávid, zsűrielnök
Bagi László (Forbes)
Csernátony Dóra (TV2 Propaganda)
Földes András (Telex)
Etentuk Inemesit (Art Locator)
Rajcsányi Gellért (Mandiner)
Szilágyi Róza Tekla (Artmagazin)
Zsuppán András (Válasz Online)
A médiazsűri munkáját elismert szakmai szereplőkből álló zsűri segíti. 2021-ben a szakmai zsűri tagjai:
Tőrös Ágnes
Weiszkopf András
Wesselényi-Garay Andor
Nyitókép: Sándorfalva Tanösvény és Bivalyistálló – építész: Paradigma Ariadné – fotó: Csóka Attila Róbert