„A francia szabadságot nem merték betiltani”

Interjú Jovánovics Györggyel

Árvai Mária – Véri Dániel

A Szentendrei Képtárban látható most annak a kutatómunkának az eredménye, ami a híres, 1959-es műcsarnokbeli francia könyvkiállítás történetét dolgozta fel. Erről tudható, hogy a kéthetes nyitvatartási idő alatt a könyvek nagy részét ellopták a látogatók. A szemtanúk és „tolvajok” között akadtak főiskolás művészek és művészettörténet szakos egyetemisták is. A nagy könyvlopás. Francia könyvkiállítás a vasfüggöny mögött című kiállítás kurátorai, Árvai Mária és Véri Dániel velük készítettek interjúkat, hogy a könyvlopás téma mellett feltérképezzék: az 50-es, 60-as évek elszigeteltségében hogyan lehetett „nyugati” információhoz, képekhez, reprodukciókhoz jutni. Ezek a forrásértékű interjúk – a kiállítás katalógusa mellett – 2019 októberétől az Artmagazin Online-on jelennek meg: az oldalunkra látogatók kéthetente egy-egy újabb megszólaló történetét olvashatják majd. 

Jovánovics György (1939) szobrász, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia alapító tagja.

Könyvkiállítás

Nagyon régen volt. Az emlékek elhalványulnak – csak a különleges motívum maradt meg belőle. Egyrészt a szemem előtt vannak a termek és a vitrinek. Nem tudom, hogy a Műcsarnokban a tizenkét hatalmas teremből mennyit töltött meg, én a jobb oldali termekre emlékszem határozottan, és a fekvő könyvvitrinekre.

Jovan1

Jovánovics György. Fotó: Deim Balázs

Képzőművészeti Főiskola, 1956 után

Mi akkor diákok voltunk: Altorjai Sándor1 velem egy évfolyamra járt, Lakner László2 több évfolyammal feljebb. A forradalom leverése után kerültem be elsősnek a főiskolára Altorjaival, Bak Imrével,3 Nádler Istvánnal4 egy osztályba. Maurer Dóra,5 Lakner, Molnár Sándor6 járt fölöttem. Altorjai különösen közel állt hozzám, mert a felvételire egy helyen készültünk, a Dési Huber nevű esti képzőművészeti körben.7

A kiváló nagy mesterek, akiket annyira tisztelünk és akkor tanárok voltak a főiskolán, beletörődtek és elfogadták azt az államhatalom által vezérelt rendszert, amelyben az iskola is szabályozva volt, különösen a művészeti iskola. De a művészetnek van egy univerzális, metafizikai szabadsága, és ez az univerzalitás éreztette, hogy valami nincs. A valami nincs a határzár vagy az aknazár a nyugati határainkon, elzárandó minket a világ másik részétől, aminek egy részét a szabadság világának, a szabad világnak neveztük: Nyugat-Európa és Észak-Amerika.

De a szabad világhoz való kötődés létezett, tekintettel arra, hogy három évvel korábban a barátaink egy része eltűnt. A szabadság vágya és a róla való tudás, hogy ez nekünk hiányzik, abból eredt, hogy a Képzőművészeti Gimnázium osztályából, a főiskolás osztályból és a focicsapatból, amelyben játszottam, tizenegyen disszidáltak. Az első edzésen, ahova, mikor konszolidálódtunk ’57-ben, elmentem, a csapat nem tudott felállni a pályán. Kérdezték, hogy hol vannak a többiek?

’56 depressziója nálam olyan erős volt, hogy gyakorlatilag életképtelenné váltam, elfogytam: a Mikus-osztályban8 eltöltött két év után halasztást kértem, mert nem tudtam állni a mintázóállvány mellett. Tudtam, hogy ennek nem egészségügyi okai vannak. Én érvényes hivatalban lévő miniszterelnökömnek Nagy Imrét9 tartottam, bár nem volt róla hírem, nem tudtam Tökölről,10 nem tudtam a bulgáriai vagy romániai [háziőrizetről], vagy ahová vitték őket… A visszahozatala, a per és a felakasztás 24 órán belül, amit ma már filmsnittekből ismerünk, olyan mértékig kiborított, hogy nem tudtam felállni.

Megkerestem Mikus Sándort, a mesteremet, hogy halasztást kérjek, mert a családom elintézte, hogy a Kútvölgyi Intézetből, az idegosztályról idegösszeomlással beutaljanak az idegszanatóriumba – azt hiszem, a Kékestetőre. És ezzel befejeződött: valójában csak két évet jártam a Képzőművészeti Főiskolára. Mikus Sándor nagyon tisztességesen bánt velem. Ő akkor ugyanolyan idegroncs volt, miután én és az osztálytársaim az ő Sztálin-szobrát leborítottuk.11 Egy osztálytársam ott volt jelen, én pedig a rádió ostrománál. Ez az öreget nagyon megviselte, mert ő egy tiszta, nem korrupt, hívő kommunista volt, és szívből-lélekből mintázta Sztálin szobrát.

Ő szerzett nekem könnyű művészi munkát, a Képcsarnok Vállalat12 plakát, munkavédelmi plakát színező osztályán. Hoztak a lakásomra száz, kétszáz, háromszáz plakátot is, temperával egyetlen színfoltot kellett minden plakátba belehúznom, amiért kaptam esetenként néhány száz forintot. A családom, apám, anyám tartott el, de így hozzá tudtam járulni a tengődéshez és a nagyon-nagyon lassú felépüléshez.

És akkor elkezdődött az élet, három év telt el a francia könyvkiállításig. Belül diszkréten és fájdalmasan élt a kérdés, hogy hol fociznak ezek a gyerekek, hol tanulnak tovább az osztálytársaink a gimnáziumból vagy a főiskoláról. Hát tudtuk, hogy hol. És azt is sejtettük, hogy ők ott mást tudnak, mást tudhatnak, hogy ott más történik, de erről nagyon kevés információnk volt. Szabad Európa Rádió,13 családi pletykák, ha valakinek komolyabb kapcsolatai voltak. Az osztálytársam özvegy édesanyja – síró, idős asszony – csak lassan kapott hírt a fiáról Bécsből: kiderült, hogy a bécsi Képzőművészeti Egyetemre jár, Wotruba14 osztályába. A barátom a képzőművészeti osztályból, Somogyi József15 osztályából elkerült Wotruba osztályába.16

Számomra ez a francia könyvkiállítás, ahogy sokak számára is, nagyon intenzív információt közvetített. Egyrészt, nemhogy nem lett betiltva, hanem a magyar hatóságok, a KKI,17 a Műcsarnok vagy a Művelődési Minisztérium hozzá is járult, hogy a francia kulturális intézet vagy a nagykövetség megszervezze.

A Kádár-rendszer,18 a létező szocializmus kulturális politikája sem állította, hogy nincsenek többé könyvek, és hogy könyveket csak a Szovjetunió és Magyarország ad ki, hanem teszem azt Bécs vagy Párizs, vagy New York, Chicago is. Jó lenne, ha a Hegyeshalomtól nyugatra lévő könyvekről nem kellene itt disputálni vagy vitatkozni, vagy egyáltalán tudomást venni, de semelyik rendszer a világon, semelyik diktatúra nem jutott el oda a történelem során, hogy a világ egészének beszivárgását kizárja. Egyik diktatúra sem tudja azt állítani, hogy az a régió, az a rész, amelyben létezik, a földgolyót képviseli. Amikor pedig kénytelenek engedni, az azonnal elkezdi őket rombolni.

Ez a fenomén, ez a picike könyvkiállítás, azt mondom, sikeresebb volt a diktatórikus, szocialista materialista vagy szocialista realista bornírtság bomlasztásában, az egész rendszer igazának az igaztalanságát bizonyítva, mint maga a szegény, véres forradalom. Abban én véremet nem áldoztam – nagyon közel álltam hozzá, de amikor fegyverért mentem, nem kaptam. Szombaton azt mondták, hogy jöjjek hétfőn, majd akkor kapok. Vasárnap, november 4-én az oroszok visszajöttek, így hétfőn már nem juthattam fegyverhez. Így megmaradtam.

Ahogy Antall József19 egyszer mondta: mindnyájan szégyentelenül maradtunk életben, mert akik meghaltak, helyettünk haltak. Én azt éreztem, hogy nekem szombaton fegyvert kellett volna kapnom, és szégyen, hogy élek, de a barátom a gimiben, és ahogy azt később megtudtam, három diák a Képzőművészeti Főiskolán életét áldozta. Mert két évvel később, amikor oda bekerültem, már suttogták a neveket, hogy ki volt az a három elesett, aki felettem járt. Mert ők eleven, élő emlékek.

Az igazság mérése volt ez a humán bölcsész esemény, könyvek kitétele ártatlan vitrinekbe – mint ez a francia mérőeszköz, ez a patikamérleg.20 A könyvek is mérik a gondolati igazságot: ez a könyv lényege, hogy igazságokat közöl Cervantestől21 vagy azelőttről, az antik románról nem is beszélve, egészen mondjuk Bibó Istvánig,22 akit szintén bebörtönöztek, mert a mondásaival, írásaival, könyvével valami olyasmi szabadságot mondott, amit itt nem engedtek, de a francia szabadságot nem merték betiltani, ahogy azt az előbb körvonalaztam. A világot még a diktatúra sem tudja kizárni.

Jovan2

Jovánovics György. Fotó: Deim Balázs

Epreskert, Henry Moore

Nos, ez a könyvkiállítás nekem élő, eleven emlékként nem fűződik tágabb környezethez, csakis a Képzőművészeti Főiskola epreskerti23 részlegéhez, és az erről való pletykálódáshoz, hogy megyünk ötszáz métert – mert az Epreskert híresen közel fekszik a Szépművészeti Múzeumhoz és a Műcsarnokhoz, ahova rendszeresen jártunk. A Szépművészetibe, mondjuk, Rembrandt,24 Bruegel25 vagy Rodin26 miatt, de a Műcsarnokba különösen a könyvkiállítás miatt.

Ugyanilyen nagy esemény volt Henry Moore27 fotókiállítása szobrok nélkül: az UNESCO tablókat küldött körbe a világon a műveiről.28 Az ugyanúgy hatott ránk, epreskerti diákokra, mint a francia könyvkiállítás. Az egyik osztálytársam – ma már velem egyidős mester – már másnap elkezdett a realista akt vagy portré helyett egy olyan figurát gyúrni az agyagból, mint amit a Moore-kiállításon látott, nem pedig a Pátzay Pál-,29 Somogyi József- vagy Szabó Iván-féle30 figurációt! Hanem a moore-it! Mire Pátzay Pál azt mondta neki, hogy fiam, ezt hagyd abba, mert holnaptól nem vagy főiskolás, nem járhatsz ide. Miközben a papája ugyancsak szobrász tanár volt. Döbbenetes volt számomra, hogy a barátom, aki ezt a moore-os figurát gyúrja, ki lesz rúgva emiatt. Ugyanakkor a Műcsarnokban az UNESCO-kiállítás Tokióból jött ide, bejárta a világot, még Kádár János által sem volt betiltható. Ez az, amit már az elején is hangsúlyoztam, hogy soha egyetlenegy diktatúra sem tudta a határait teljesen, vízhatlanul lezárni.

Könyvkiállítás

Ez a két dolog rendkívüli módon izgatta az akkori Epreskert diákjait. Elkezdődött tehát az átvándorlás délben: amikor befejeztük a melót vagy megebédeltünk a menzán az Andrássy úti főépületben, mentünk megnézni ezeket a könyveket. Na de a könyvek a vitrinben csak egy oldalon vannak nyitva mindig, ez a kódexek kiállításának is nagy problémája.

A francia kiállítás könyveinek természetesen vagy a címlapja volt látható, vagy egy esetleges oldalon voltak kinyitva. De mindaz, ami ki volt állítva, bizonyította, hogy a nálunk kapható Kukrinyikszi-31 vagy Vera Muhina-32 és Zsdanov-kötetek33 és a magyar realizmus vagy szocialista realizmus kötetei, a mi mestereink monográfiái még nem a teljes világnézet a képzőművészet területén, mert az sokkal több. Hol vannak a görögök, hol van Észak-Amerika, Dél-Amerika, és hol a keleti kultúra? A franciáknál ez mind ott van a könyvekben.

Egy diák a Beaux-Arts-ról vagy a Sorbonne-ról azt a könyvet, azt a témát keresi meg, ami – ha Párizsból épp nem is mehet el – a könyvben ott van. Akár a chilei, a yokohamai, akár a tokiói vagy a szovjet avantgárd – bármi a rendelkezésére állt.

Akkor ráébredtünk, hogy ezt a gazdagságot a mi mestereink, a mi elméleti óráink és a mi könyvtárunk nem nyújtja, és ez nem helyes. Erre a tényre jöttünk rá, hogy a hozzáférhetőség méltatlanul szűk ahhoz, hogy az ember komoly művésszé fejlődhessen. Ettől fogva ezt próbáltuk követelni.

Altorjai Sándor és a Braque-album

Most jön a realista, anekdotikus rész: Altorjai Sanyi megkeresett, hogy ő itt látott valamit, ez a Braque…34 A láthatóság egy könyvben csak egy borító vagy egy dupla oldal, de nem lapozható. És akkor elértük, nem tudom, hogyan, hogy nyissák föl ezt a vitrint, hadd lapozgasson bele Sándor a könyvekbe. Azután azt mondja nekem, hogy ő e nélkül a könyv nélkül nem tud élni, mert meg van akadva, és ott megtalálta a megoldásokat, de Braque-ot nem hívhatja ide, a tanárának pedig fogalma sincs róla.

Ez a Braque neki kellene, és megkért, hogy konspiráljak vele. Van egy nagy malaclopó lóden kabátja. Majdnem földig érő a köpeny, ő pedig tudja, hogy mekkora a könyv, mert lapozhatta: készít egy belső zsebet, rávarrja, felül nyitva. Amikor megint megkéri, és nyitva hagyatja a zárat, felemeli, és egyetlen mozdulattal besüllyeszti a zsebébe a kötetet, aztán tovább nézelődik, mintha semmi sem történne. Én falazzak neki, aztán végigmegy gyorsan és eltűnik. Közel lakott, a Szív utcában, ami a Körönd utáni első utca befelé, a Lövölde tér felé – ott lakott az első sarkon albérletben. Érdekes módon a Francia Intézet Szegfű utcai épülete akkor még ott volt, ki is állítottam a pincéjében 1979–80-ban. Sándor oda haza tudott robogni, két megálló a metróval. És megtörtént: mutatta nekem a nagy zsebet, bementünk, és végrehajtódott a lopás.

Attól fogva megvolt neki ez a Braque-kötet, amit aztán cafatra lapozott – néha együtt elemeztük, elmondta, hogy mi ragadja meg, hogy teszi bele a festészetébe, hogyan tud továbblépni. Én a további lopásokról, őszintén szólva, nem tudok közelebbit. Azt nem is tudtam, hogy a környezetünkben más is bátorkodott ilyet csinálni. Én egy úri fiú vagyok, egy csepeli proli. Eszembe sem jutott, hogy valamit, ami nem az enyém, felemeljek és eltegyem. Nekem nem is volt ilyen vesszőparipám, ami megváltást okozhatott volna, mondjuk, egy Moore-kötet, vagy valami, én másképp gondolkodtam. Én ott ilyet nem láttam, nem merült fel bennem a lopási kényszer, de Sándornak boldogan segítettem. Ez viszont szenzációvá vált, ezt aztán mindenki lapozgatta a festők közül.

Ha ma elmondjuk egy festőnövendéknek ezt a végtelenül nevetséges történetet… Szerintem ma már Afrikában is [nevetséges lenne], ha egy festő akarna egy könyvet Rembrandtról vagy Braque-ról, és ahhoz lopó zsebet kellene varrnia a kabátjába, egy barátjának falazni, a teremőr nénit pedig meggyőzni, hogy ne nézzen oda…

Tudok végül is a többi lopásról is, csak személyekhez nem tudom kötni, mert feltűnt nekem is, hogy a kiállítás végére eltűnt az anyag nyolctizede, tehát üres felületek voltak. Az ember rájött: ki volt adva központilag, hogy nem kell lezárni, mert az első lopásnál a Műcsarnok igazgatója nyilván kétségbeesetten hívta a Francia Intézetet, és szólt a kultúrosnak, hogy nagy baj van, és akkor az röhögve válaszolt, hogy nincs baj. Nyugodtan tessék csak lopogatni. Szóval ez így zajlott le, és a félig, háromnegyedig üres vitrinekre is emlékszem a lelki szemeimmel. Hihetetlen, hogy a kultúra és a szabadság terjedése, ami a ’89-es rendszerváltásig terjed, így kezdődött.

Jovan3

Jovánovics György. Fotó: Deim Balázs

Inspirációs források, Fészek Művészklub

A Fészek Klubban Molnár Éva35 megrendelhetett a színészeknek, az újságíróknak – nem a képzőművészeknek – nyugati folyóiratokat, a Cimaise-t,36 az Art in America-t37. Ott töltöttük az életünket esténként Molnár Éva könyvtárában a folyóiratok olvasásával. Akkor ott voltak a Csernus38 által beküldött, a külföldön hetven dollárral harminc napot kint töltők által behozott könyvek, ahogy Perneczky39 vagy Major János40 behozta Harald Szeemann41 „Amikor az attitűd formát ölt” című, híres berni kiállításának katalógusát később.42

Ahogy mondtam, egyetlen diktatúra sem tudja útját állni a homokgátat átmosó víznek, az csak szélesedik: levelezés, utazók, külföldről rokoni alapon Magyarországra jövő látogatók elmesélései által. De már ’59-ben megdőlt, hogy csak a Kukrinyikszi lenne és csak szovjet, zsdanovi képek lennének. A Szovjetunió tornászai című híres Zsilinszkij-kép43 remek, még ma is megállja a helyét, de van Braque, van Tobey,44 van Mathieu45 és van Pollock,46 nem lehet lezárni a postát és a határt, sem a vízfolyam mosását.

Egyre műveltebbé lettünk, és ez óriási lendületet adott, legalább olyan nagyot, mint Braque Altorjainak, vagy a híres Max Ernst-katalógus,47 ami főleg Csernust, Laknert, Konkolyt48 mozgatta meg. A szürnaturalizmus49 eredete, a cuppantás,50 amit a dél-amerikai Domínguez51 és Max Ernst egyszerre kezdtek. Itt a cuppantás olyan volt, mint Caesarnak, hogy a kocka el van vetve. Hihetetlen! Ilyen apróságok. Csernusnak a híres illusztrációi a Holdbéli utazáshoz,52 az a csodálatos fekete pengével festett, monotípiaként előadott szürrealizmus, szürnaturalizmus. Max Ernst hatása, főleg Max Ernst és Domínguez. A Max Ernst-katalógus, amin Csernus, Konkoly, Lakner ölték egymást, hogy kinél mennyi ideig volt, ki mennyit látott és kinek nem adta vissza időben ezt a rendkívüli hatású könyvet – ami engem kevésbé érdekelt, a konstruktivistákat kevésbé. De a francia anyagban minden volt, mert a francia iskola volt a főszereplő, kevéssel azelőtt, hogy át kellett adniuk New Yorknak ezt a szerepet.

Így történt ez ebben a szocialista lágerben, amíg a szocialista varsói szerződés fennállt, és ebben tényleg egy apró és vicces fenomén csak egy könyvkiállítás. Tiszta kabaré, de jelzi a könyv erejét, ami mindig is közvetítette a képeket és az eszmét.


Az interjú A nagy könyvlopás. Francia könyvkiállítás a vasfüggöny mögött című kiállítást előkészítő kutatás keretében készült. (Szentendrei Képtár, 2019. 09. 20. – 2020. 03. 01., kurátorok: Árvai Mária, Véri Dániel)

Ennek alkalmából 2020 elején kétnyelvű, magyar–angol kiadvány jelenik meg, amely három bevezető tanulmány mellett közli a tíz interjú teljes, szerkesztett szövegét.

Az interjút Árvai Mária és Véri Dániel készítette Budapesten 2019. április 5-én, a szöveget ők szerkesztették, az olvasószerkesztő Zelei Bori volt.


1Altorjai Sándor (1933–1979), festő.

2Ld. a kötetben a Lakner Lászlóval készült interjút.

3Bak Imre (1939), festő.

4Nádler István (1938), festő.

5Maurer Dóra (1937), festő, grafikus.

6Molnár Sándor (1936), festő.

7A Dési Huber István Képzőművész Kör 1948 óta Budapesten működő szabadiskola, névadója Dési Huber István (1895–1944), festő.

8Mikus Sándor (1903–1982), Kossuth-díjas szobrász, 1949–76-ig a Képzőművészeti Főiskola tanára.

9Nagy Imre (1896–1958), kommunista politikus, 1953–55-ig, valamint az 1956-os forradalom idején Magyarország miniszterelnöke.

101956. november 3-án a szovjetek a magyar hadügyminisztert és a teljes vezérkart Tökölre hívták, hogy tárgyalásokat folytassanak, azonban ott foglyul ejtették a forradalom teljes katonai vezetését.

11A Felvonulási téren az emblematikus Sztálin-emlékmű létesítésének ötlete Sztálin 70. születésnapja alkalmából fogant. A szoborra pályázatot írtak ki, amelyet Mikus Sándor terve nyert. A hatalmas szobrot 1956. október 23-ának estéjén a több ezres tömeg ledöntötte és feldarabolta.

12Képcsarnok Vállalat: 1948-ban a magángalériák államosításával létrejött állami képzőművészeti terjesztővállalat.

13A Szabad Európa Rádiót az amerikai kormány alapította 1949-ben az antikommunista propaganda céljaira. A rádió elsősorban híreket sugárzott. 1950-től volt magyar adás, amelyet kezdetben New Yorkból, majd Münchenből sugároztak.

14Fritz Wotruba (1907–1975), cseh-magyar származású osztrák szobrász.

15Somogyi József (1916–1993), szobrász, 1945–63 között tanár a Képzőművészeti Gimnáziumban, 1963-tól a Képzőművészeti Főiskolán, 1974–87 között rektor ugyanott.

16Surányi Lóránd (Jovánovics György szíves közlése nyomán).

17A Kulturális Kapcsolatok Intézete 1949-ben jött létre, a következő célok érdekében: „a) a magyar kultúra külföldre történő ismertetése és népszerűsítése, b) más népek kultúrájának Magyarországon történő ismertetése és népszerűsítése, c) kulturális egyezmények végrehajtásának elősegítése, d) tudományos és művészeti kapcsolatok ápolása.” (4069/1949. számú kormányrendelet, 1949. 06. 03.) A KKI Budapest belvárosában 1955–80 között kiállítóteret tartott fenn, ahol külföldi és magyar művészek alkotásait egyaránt bemutatták. (Kulturális Kapcsolatok Intézete Kiállítóterme, Dorottya utca 8.)

18A Kádár-korszak (1957–89) nevét a kommunista politikus, Kádár János (1912–1989) után kapta, aki különböző pozíciókat betöltve ebben az időszakban az ország de facto vezetője volt.

19Antall József (1932–1993), politikus, 1990–93 között a Magyar Köztársaság miniszterelnöke.

20Az interjú készítésekor a szobában Jovánovics György mellett egy asztalkán míves, régi francia patikamérleg állt.

21Miguel de Cervantes (1547–1616), spanyol író.

22Bibó István (1911–1979), jogász, politikus, 1956-ban a harmadik Nagy Imre-kormány államminisztere.

23Az Epreskertben találhatók a Magyar Képzőművészeti Főiskola (ma: Egyetem) szobrász műtermei.

24Rembrandt Harmenszoon van Rijn (1606–1669), holland festő.

25Pieter Bruegel (1525?–1569), flamand festő.

26Auguste Rodin (1840–1917), francia szobrász.

27Henry Moore (1898–1986), angol szobrász.

28Henry Moore szobrászművész kiállítása, rendezte: Frank János, Budapest, Ernst Múzeum, 1961. 10. 21. – 11. 12.

29Pátzay Pál (1896–1979), szobrász, 1945–75 között tanár a Képzőművészeti Főiskolán.

30Szabó Iván (1913–1998), szobrász, 1950–81 között tanár a Képzőművészeti Főiskolán.

31A Kukrinyikszi szovjet festőkből, grafikusokból, karikaturistákból álló művészcsoport, tagjai Mihail Kuprijanov (1903–1991), Porfirij Krilov (1902–1990), Nyikolai Szokolov (1903–2000). 1960-ban kiállításuk nyílt Budapesten, az Ernst Múzeumban: Kukrinyikszi. Szovjet festőművészek kiállítása: M. V. Kuprijanov, P. N. Krilov és N. A. Szokolov, rendezte: Kisdéginé Kirimi Irén, 1960. 03. 26. – 04. 18.

32Vera Muhina (1889–1953), rigai születésű szovjet szobrász.

33Andrej Zsdanov (1896–1948), szovjet kommunista politikus, a szocialista realizmus kultúrpolitikai megalapozója, a zsdanovi elvek névadója.

34Georges Braque (1882–1963), francia festő.

35Molnár Éva (1927), művészettörténész, 1955-től a Fészek Művészklub munkatársa, 1957-től a művészeti szakkönyvtár létrehozója, a Fészekben számos kiállítás rendezője.

36Cimaise: revue de l'art actuel: 1953–2009 között Párizsban megjelenő kortárs művészeti folyóirat.

37Art in America: 1913 óta megjelenő amerikai kortárs művészeti folyóirat.

38Csernus Tibor (1927–2007), festő, grafikus, 1957-ben Párizsba utazott, 1964-től ott élt.

39Perneczky Géza, ld. a kötetben a vele készült interjút.

40Major János (1934–2008), grafikus.

41Harald Szeemann (1933–2005), svájci kurátor, művész, művészettörténész.

42Harald Szeemann: When Attitudes Become Form, Bern, Kunsthalle, 1969. Ld. a kötetben a Perneczky Gézával készült interjút.

43Dmitrij Zsilinszkij (1927–2015), orosz festő, idézett műve 1964–65-ben készült.

44Mark Tobey (1890–1976), amerikai absztrakt expresszionista festő.

45Georges Mathieu (1921–2012), francia festő, a lírai absztrakció képviselője.

46Jackson Pollock (1912–1956), amerikai absztrakt expresszionista festő.

47Valójában ez a könyv is a francia könyvkiállításról származik, ld. a kötetben a Lakner Lászlóval készült interjút.

48Konkoly Gyula (1941), festő, 1970-ben emigrált, 1990-ig Franciaországban élt.

49A szürnaturalizmus a hatvanas évek magyar festészetének egy áramlata, amelyet a részletek naturalista festésmódja mellett szürreális összkép jellemez.

50A cuppantás (decalcomania) a festék másik tárggyal, vákuum létrehozásával történő felvitele a hordozófelületre.

51Óscar Domínguez (1906–1957), spanyol szürrealista festő.

52Cyrano de Bergerac: Holdbéli utazás, illusztrálta: Csernus Tibor, Budapest, Magyar Helikon, 1962.

View 006531
„Egy ismeretlen világ szaga, illúziója és a realitása jött be az ember kispesti kuckójába”

A Szentendrei Képtárban látható most annak a kutatómunkának az eredménye, ami a híres, 1959-es műcsarnokbeli francia könyvkiállítás történetét dolgozta fel. Erről tudható, hogy a kéthetes nyitvatartási idő alatt a könyvek nagy részét ellopták a látogatók. A szemtanúk és „tolvajok” között akadtak főiskolás művészek és művészettörténet szakos egyetemisták is. A nagy könyvlopás. Francia könyvkiállítás a vasfüggöny mögött című kiállítás kurátorai, Árvai Mária és Véri Dániel velük készítettek interjúkat, hogy a könyvlopás téma mellett feltérképezzék: az 50-es, 60-as évek elszigeteltségében hogyan lehetett „nyugati” információhoz, képekhez, reprodukciókhoz jutni. Ezek a forrásértékű interjúk – a kiállítás katalógusa mellett – 2019 októberétől az Artmagazin Online-on jelennek meg: az oldalunkra látogatók kéthetente egy-egy újabb megszólaló történetét olvashatják majd.

View 006555
„Emlékszem, hogy az első kék színt hol és mikor láttam”

A Szentendrei Képtárban látható most annak a kutatómunkának az eredménye, ami a híres, 1959-es műcsarnokbeli francia könyvkiállítás történetét dolgozta fel. Erről tudható, hogy a kéthetes nyitvatartási idő alatt a könyvek nagy részét ellopták a látogatók. A szemtanúk és „tolvajok” között akadtak főiskolás művészek és művészettörténet szakos egyetemisták is. A nagy könyvlopás. Francia könyvkiállítás a vasfüggöny mögött című kiállítás kurátorai, Árvai Mária és Véri Dániel velük készítettek interjúkat, hogy a könyvlopás téma mellett feltérképezzék: az 50-es, 60-as évek elszigeteltségében hogyan lehetett „nyugati” információhoz, képekhez, reprodukciókhoz jutni. Ezek a forrásértékű interjúk – a kiállítás katalógusa mellett – 2019 októberétől az Artmagazin Online-on jelennek meg: az oldalunkra látogatók kéthetente egy-egy újabb megszólaló történetét olvashatják majd.

Screenshot 2020 01 30 At 16 21 23
„Nem volt annyira hiány a külföldi művészetre vonatkozó információkban, mint ahogy azt ma általában gondolják.”

A Szentendrei Képtárban látható most annak a kutatómunkának az eredménye, ami a híres, 1959-es műcsarnokbeli francia könyvkiállítás történetét dolgozta fel. Erről tudható, hogy a kéthetes nyitvatartási idő alatt a könyvek nagy részét ellopták a látogatók.

Full 006508
„Volt ez az International Advisory Council, tőlük lehetett kérni [könyvet], és elküldték. Gratis!”

A Szentendrei Képtárban látható most annak a kutatómunkának az eredménye, ami a híres, 1959-es műcsarnokbeli francia könyvkiállítás történetét dolgozta fel. Erről tudható, hogy a kéthetes nyitvatartási idő alatt a könyvek nagy részét ellopták a látogatók. A szemtanúk és „tolvajok” között akadtak főiskolás művészek és művészettörténet szakos egyetemisták is. A nagy könyvlopás. Francia könyvkiállítás a vasfüggöny mögött című kiállítás kurátorai, Árvai Mária és Véri Dániel velük készítettek interjúkat, hogy a könyvlopás téma mellett feltérképezzék: az 50-es, 60-as évek elszigeteltségében hogyan lehetett „nyugati” információhoz, képekhez, reprodukciókhoz jutni. Ezek a forrásértékű interjúk – a kiállítás katalógusa mellett – 2019 októberétől az Artmagazin Online-on jelennek meg: az oldalunkra látogatók kéthetente egy-egy újabb megszólaló történetét olvashatják majd.

View 006524
„És akkor beindult a gépezet: óriási sebességgel közlekedtünk a földalattival a Műcsarnok és a főiskola között”

A Szentendrei Képtárban látható most annak a kutatómunkának az eredménye, ami a híres, 1959-es műcsarnokbeli francia könyvkiállítás történetét dolgozta fel. Erről tudható, hogy a kéthetes nyitvatartási idő alatt a könyvek nagy részét ellopták a látogatók. A szemtanúk és „tolvajok” között akadtak főiskolás művészek és művészettörténet szakos egyetemisták is. A nagy könyvlopás. Francia könyvkiállítás a vasfüggöny mögött című kiállítás kurátorai, Árvai Mária és Véri Dániel velük készítettek interjúkat, hogy a könyvlopás téma mellett feltérképezzék: az 50-es, 60-as évek elszigeteltségében hogyan lehetett „nyugati” információhoz, képekhez, reprodukciókhoz jutni. Ezek a forrásértékű interjúk – a kiállítás katalógusa mellett – 2019 októberétől az Artmagazin Online-on jelennek meg: az oldalunkra látogatók kéthetente egy-egy újabb megszólaló történetét olvashatják majd. 

Full 006495
„Úgy szétnyirbálva, hogy úgy mondjam, szétkaszálva könyvet még nem láttam, mint ahogy az visszajött hozzám”

A Szentendrei Képtárban látható most annak a kutatómunkának az eredménye, ami a híres, 1959-es műcsarnokbeli francia könyvkiállítás történetét dolgozta fel. Erről tudható, hogy a kéthetes nyitvatartási idő alatt a könyvek nagy részét ellopták a látogatók. A szemtanúk és „tolvajok” között akadtak főiskolás művészek és művészettörténet szakos egyetemisták is. A nagy könyvlopás. Francia könyvkiállítás a vasfüggöny mögött című kiállítás kurátorai, Árvai Mária és Véri Dániel velük készítettek interjúkat, hogy a könyvlopás téma mellett feltérképezzék: az 50-es, 60-as évek elszigeteltségében hogyan lehetett „nyugati” információhoz, képekhez, reprodukciókhoz jutni. Ezek a forrásértékű interjúk – a kiállítás katalógusa mellett – 2019 októberétől az Artmagazin Online-on jelennek meg: az oldalunkra látogatók kéthetente egy-egy újabb megszólaló történetét olvashatják majd.