Új, háromrészes könyvajánló rovatot indítunk, amelyben csupa művészettel, kultúratudománnyal, művészettörténettel és az ezeket övező társterületekkel foglalkozó olvasmányt ajánlunk azoknak, akik a nyárra hagyott nagyregények mellett szívesen szánnának időt más jellegű olvasmányokra is. Az ajánlott könyvek jelentős része magyar nyelven olvasható – azonban néha egy-egy angol nyelvű kötet is felmerül majd. Például most is, íme az első három ajánlatunk:

Byung-Chul Han: A szép megmentése
Typotex Kiadó, Budapest, 2021, 107 oldal, 2500 Ft

Az eredetileg 2015-ben német nyelven megjelent, itthon pedig 2021-ben Csordás Gábor fordításában kiadott A szép megmentése nyomasztó, az esztétika területéhez kapcsolható gondolatokat jár körbe. A koreai születésű svájci–német filozófus a huszonegyedik századi munkavégzésre jellemző önkizsákmányolás és kiégés témakörét tematizáló könyvével vált a filozófia iránt mélyebben nem érdeklődők között is ismertté. A magyar nyelven is megjelent A kiégés társadalma után most arról olvashatunk, hogy a munkavégzésünk, a neoliberális társadalom változásai mellett milyen más, talán váratlanabb területre van komoly befolyással az internet megjelenése. Hogyan lett a szépből pornográf tartalom és a művészetből árucikk? Milyen hosszú távú hatással lehetnek a banálisnak hitt lájkok a szépség fogalmának változására, a szépség befogadására, és mi köze ehhez a simaság esztétikumának? A százhét oldalas, zsebben is kényelmesen tárolható könyv sűrű kérdésekre sűrű, vonatkozásokban gazdag válaszokat ad – mindezt úgy, hogy több, a témába vágó filozófiai fogalom csak rövid bevezetővel bukkan fel a kötetben –, de ha amúgy is állandóan a neten lógunk, talán olvasás közben ezeknek is gyorsan utána tudunk nézni, a szöveg jobb érthetősége érdekében.

Tom Wolfe: Kingdom of Speech
Vintage Publishing, 2017, 3836 Ft

Tom Wolfe először 2016-ben kiadott Kingdom of Speech című könyvének egyelőre nem született magyar fordítása. A 2018-ban elhunyt, fehér öltönyeiről és jelzőhalmozásairól elhíresült Wolfe újságíróként és regényszerzőként vált igazán ismertté – bár két, a művészet és építészet kritikájával foglalkozó kötete is megjelent. (Ezek egyikében, az 1975-ös Painted Wordben [magyarul Festett malaszt címmel jelent meg az Európa Könyvkiadó Mérleg sorozatában] éppen a művészeti világ túlzott elszigeteltségét és művészeti kritikától való függőségét bírálta – többek között a háború utáni művészet két fontos teoretikusára, Clement Greenbergre és Harold Rosenbergre fókuszálva.) Wolfe munkássága során egyáltalán nem ritka az, hogy a szövegeiben olvasható állásfoglalások és nézetek akár hosszú évekig húzódó publikus vitát eredményeznek. Így volt ez a Kingdom of Speech esetében is, aminek központi állítása nem más, mint hogy az embert nem az evolúció, hanem a nyelv eszközének birtoklása és használata emeli ki igazán az őt körülvevő más fajok közül. Sőt ez, és nem az evolúció tette lehetővé az összes nagy emberi cselekedetet a történelem során. A darwinizmus elméletének központi gondolatait bíráló könyv maga is kritikák hosszú sora – ezek a kritikák a darwinizmus történetének felvázolása közben kerülnek felszínre, és többször nem a kutatók elméleteire, hanem eljárásmódjukra vonatkoznak. Wolfe először Darwint és kollégáit illeti kritikával, akik nem adtak elég hitelt Alfred Wallace-nak: Wallace Darwinnal egy időben foglalkozott az evolúció elméletével – sőt az elmélet publikussá tétele után sem szenteltek neki különösebb figyelmet. Wolfe a darwinizmus kezdeti időszaka, a korabeli tudományos élet apró, de annál kegyetlenebb és kellemetlenebb helyzetei mellett később kitér a huszadik századi híres sztárnyelvész Noam Chomskyról alkotott véleményére, szóba kerül a pirahák nyelvét kutató nyelvészprofesszor, Daniel Everett, valamint szó esik a darwinizmus legújabb formáiról is. A könyv igazi, a nyelv és a beszéd kialakulásáról és fejlődéséről született elméleteket összefoglaló gyorstalpaló azoknak, akik Wolfe szórakoztató – és minden esetben megindokolt – kritikai megjegyzései közül ki tudják hámozni a vágyott lineáris – vagy legalábbis jól követhető – történetfonalat.

Hans Belting: A művészettörténet vége
Atlantisz Kiadó, Budapest, 2006, 3595 Ft

Hans Belting talán az egyik legjelentősebb és legismertebb ma is élő művészettörténész és teoretikus. Élete során a középkori és reneszánsz művészet mellett a kortárs művészet és képelmélet kérdéseit taglaló szövegeken dolgozott – ezek egyike (több más írása mellett), A művészettörténet vége pedig magyarul is olvasható. A művészettörténet szerepéről szóló könyv központi kérdése az, hogy vajon átalakul-e a művészettudomány valamilyen tágabban értett kultúratudománnyá? Elbeszélhető-e valamilyen művészettörténet azután, hogy a művészetek fellázadtak a művészettörténet által felállított kategóriák ellen?
A közel háromszáz oldalas könyvben egy, a művészettörténetben jártas gondolkodó saját tudományágát érintő kérdéseit olvashatjuk – nyelvezetét tekintve kifejezetten olvasmányos stílusban. A könyv több ponton foglalkozik az idő múlásával – és azzal, hogy az idő tükrében hogyan értelmeződnek másként művek, motívumok és ezek jelentései, és ebben pontosan milyen szerepe van a művészettörténetészeknek.
Az idő tárgyköre kifejezetten érdekes, főleg, hogy a kötet különböző címverzióin is lekövethetjük az idő művészettörténetre – legalábbis az azzal foglalkozókra – gyakorolt hatását. Belting könyvének alapjául 1983-ban adott székfoglaló beszéde szolgál. A beszéd, amelyet a helytelenül kezelt hagyományok ellen ágáló gesztussal fogalmazott meg, adja a könyv tartalmi gerincét. A könyv első, ebből az anyagból építkező verziójának címe ez volt: A művészettörténet vége? A következő, 1994-es kiadás már elhagyta a címből a kérdőjelet, sőt a kötet átdolgozása is megtörtént, valamint Belting egy, a könyv elejére biggyesztett előszóban magyarázza meg, hogy miért döntött a kérdőjel elhagyása mellett. A történet itt nem áll meg, ugyanis majdnem újabb tíz évvel később, 2001 októberében Belting ismét kiegészítést tett könyvében – most a végére írt egy zárófejezetet. A zárófejezet megszületése óta eltelt húsz év, azonban Belting saját kötetén folytatott folyamatos munkája a mai napig jól illusztrálja az idők során változó művészettörténeti hozzáállást – és azt, hogy az ezzel kapcsolatos transzparencia mennyire fontos (és érdekes!) munka nemcsak a tudományt gyakorlók körében, hanem mindannyiunk számára is.