Gyönyörűen illusztrált tanulmánygyűjteményben, bónuszként három új szöveggel jelentek meg annak a konferenciának az előadásai, melyet 2007-ben szervezett Farbaky Péter és Joseph Connors a firenzei Villa I Tattiban. Az impozáns kötet nemcsak a magyarországi reneszánszkutatás nemzetközi summája, hanem a magyar–olasz–amerikai tudományos kapcsolatok méltó monumentuma is. Hogyan jött létre a reneszánszkutatók példamutató együttműködése, melyben az I Tatti oly kiemelkedő szerepet játszott a 20. század végén? A network tudománytörténetébe Joseph Connors pillant be előszavában: 1981–87 között a Craig Hugh Smith, Boskovits Miklós és Silvia Meloni által alapított Fondo d’Amicizia a hidegháború idején egyedülálló módon tizenhét kelet-európai kutató – többek közt Hajnóczi Gábor, Prokopp Mária, Szilágyi András, Szörényi László, Tátrai Vilmos, Végh János – számára biztosított ösztöndíjat firenzei kutatásokhoz, majd 1993-tól az Andrew W. Mellon Alapítvány ösztöndíjai adtak új lendületet a Villa I Tatti és a kelet-európai kutatók kapcsolatának.

 

A kötet szerkesztői, Farbaky Péter és Louis A. Waldman bevezetőjükben még messzebbre, Fabriczy Kornél, Péter András és Tolnay Károly munkásságáig tekintenek vissza a magyar–olasz formális és informális kapcsolatok kezdeteire, kiemelve Klaniczay Tibor szervezőmunkásságát, aki 1994-ben a velencei Cini Alapítvány támogatásával szervezett nagyszabású tanácskozást az itáliai és magyarországi humanizmusról. A 2007-es konferencia e kezdeményezés örökébe lépve ismét nemzetközi perspektívába helyezte a magyar kora reneszánszt. A 2008-as Reneszánsz év ugyanakkor itthon is számtalan értékes kontribúcióval gazdagította tudásunkat e korról, mint például a Farbaky Péter – Spekner Enikő – Szende Katalin – Végh András szerkesztette Hunyadi Mátyás, a király. Hagyomány és megújulás a királyi udvarban című szintézissel. Az Italy and Hungary kötet szerkesztői az általánosságok Szküllája és a vájtfülűség Kharübdisze között kellett hogy evezzenek, mindeközben versenyezve a Reneszánsz év nagy summáival.

 

A humanizmus és reneszánsz kölcsönhatását vizsgáló tanulmányokból kiderül, miért és hogyan vált a reneszánsz „magyarrá” (ahogyan a gótika sohasem) és Mátyás-központúvá. Az igazságos „nemzeti” király „nemzetközi” művészeti mecenatúrája, „nemzeti” és „nemzetközi” szerencsés konstellációja (mely azóta sem ismétlődött meg) önmagában is figyelemre méltó paradoxona a művészettörténet-írásnak. A Mátyás-centrikus magyar kora reneszánsz műtörténeti és történetírói konstrukció, hiszen a tragikus történelmi fordulatok következtében nemzeti aranykorrá eszményült Mátyás-kori művészetből csak pazar torzó maradt, a rekonstrukciók is prekoncepciókon alapulnak. A kötet nemcsak azt mutatja be, hogyan állították helyre elméletben és gyakorlatban az elveszett örökséget a kutatók, hanem azt is, hogyan vált a korai reneszánsz és a magyar művészettörténet-írás emblematikus korszakává. A Mátyás-kori irodalom és művészet rekonstrukciója a magyar és nemzetközi kutatás szellemi csúcsteljesítménye: így lehet és kell a legmagasabb tudományos szinten gondolkodni arról, ami nincs. Ezért is kulcsfontosságú Mátyás korának elpusztult művészete és szétszóródott öröksége minden gondolkodó ember számára. A kötet négy nagy egységben vizsgálja a magyar kora reneszánsz problémáját: historiográfia (The Study of the Hungarian Early Renaissance in Humanism and Art), eszmetörténet (The Flow of Ideas: Exchanges and Encounters in Literature and Humanism), Mátyás és udvara (Matthias Corvinus and his court: The Library, the Residences and the Artists), budai szobrászat (Sculpture at the Court of Buda: Art, Antiquity and Political Ideals).

 

Hogyan kapcsolódik össze a magyarországi reneszánsz a magyar nemzeti újjászületéssel? Marosi Ernő Risorgimento e Rinascimento című tanulmányában azt mutatja be, hogyan teremtette újjá képzeletben a 19–20. század közötti nemzeti történetírás és műtörténet Mátyás király palotáját, fényes udvartartását, bőkezű mecenatúráját, páratlan könyvtárát és hogyan illesztette mindezt a nemzeti hagyományba. A 19. századi művészi ábrázolások Ferenczytől Fadruszig és a magyar művészettörténet Pulszky Ferenc és Károly-féle koncepciója a magyar társadalom- és kultúrtörténet emblematikus korszakává tette Mátyás korát. Buda, Visegrád, Esztergom ekkor kerültek bele a nemzeti kánonba. A kutatás udvarcentrikus volt, csak a 20. század közepe táján mozdult el az egyházi és nemesi mecenatúra a stiláris kapcsolatoktól a társadalomtörténet felé. Marosi a régészeti leletek és a művészettörténeti elemzés közötti diszkrepanciára hívja fel a figyelmet és az imagináció jelentőségét hangsúlyozza a magyarországi reneszánsz tudományos értékelésében. Szörényi László tanulmánya a régi magyar irodalom „egyszemélyes intézménye”, Klaniczay Tibor előtt tiszteleg. Klaniczay européer eleganciával nyitott a nemzeti hagyományok iránt és élénken ösztökélte a nagy európai szellemi mozgalmak sajátos nemzeti, regionális, lokális, provinciális változatainak felkutatását és bemutatását. Publikációinak, tudományos és tudományszervező munkásságának, kifogyhatatlan kutatói energiájának, párizsi és római vendégprofesszúrájának óriási szerepe volt abban, hogy a magyarországi reneszánsz felkerült Európa tudományos térképére. Oroszlánrésze volt a magyar reneszánsz műveltség nagyszabású schallaburgi seregszemléjének 1982-es megszervezésében és neki köszönhető a Fondazione Amicizia megalapítása a nyolcvanas évek végén.

 

Itália és Magyarország dinasztikus és kulturális kapcsolataival magyarázta a Mátyás-kori művészi megújulást a magyar reneszánsz kutatás megalapítója, Balogh Jolán. Munkásságát Török Gyöngyi méltatja az 1943-ban megjelent Erdélyi reneszánsztól a Művészet Mátyás király udvarában (1966) című összegzésig, kiemelve a 800 oldalas Adattár jelentőségét. Balogh pozitivista adatgyűjtő és stíluskritikus volt, aki egyetlen egységben látta a kort: a humanizmus és reneszánsz első Alpokon túli megjelenését, kreatív értelmezését és továbbfejlesztését hangsúlyozta a Magyar Királyságban, mely nem passzív befogadóként, hanem aktív továbbfejlesztőként közvetítette Itália új szellemi és stílustörekvéseit Észak felé.

 

A magyar kora reneszánsz táguló perspektíváját, a kutatás jelenlegi útjait Farbaky Péter mutatja be az udvarközpontú kutatástól a módszertani elemzéseken át a regionális kontextus vizsgálatáig. Külön figyelmet szentel az ikonográfia, az építészet, a Corvina-könyvtár új kutatási eredményeinek, Vác és Várad feltárásának. Kitekintése a Zsigmond- és a Jagelló-korra jelzi az új irányt és új feladatot: a Mátyás-kori kora reneszánsz beillesztését a késő középkor vallási és kulturális átalakulásának hosszú folyamatába, aminek legfőbb gátja a Mátyás-kor idealizálása: az a nézet, hogy egyedül a kora reneszánsz mérhető európai mértékkel, a Jagelló-kor már egyértelmű ’hanyatlás’. Az északi reneszánsz átértékelése, a helyi művészeti központok, a tágabb regionális kölcsönhatások, inspirációk vizsgálata, a reneszánsz „stílusok” felfedezése hozhat e területen új eredményeket.

 

A magyar kora humanizmus hirtelen felfutását Pajorin Klára a 15. századi zsinatokon szövődött klerikus barátságokra vezeti vissza. 1431–1449 között a bázel–ferrara–firenzei zsinatok a patrisztikus teológia és a neoplatonizmus olvasztótégelyei voltak. A latin teológusok görög kéziratokhoz jutottak, és ezzel megkezdődött a ’humanizmus’. Az új érdeklődés és az új filozófia magyarországi közvetítői közt meghatározó volt a Traversarival és Vergerióval barátkozó Ioannes de Dominis zenggi, később váradi püspök működése, aki utazásai és kapcsolatai révén adott lökést az új humanista irányzat magyarországi kibontakozásának.

 

Marsilio Ficinót, a nagy újplatonista filozófust többször is meghívták a budai udvarba. Ficino nem jött, de magyar kapcsolatai kiterjedtek, sokoldalúak és gyümölcsözőek voltak. Ficino 1465-ben barátkozott össze Janus Pannoniusszal Firenzében, ahol mindketten Plótinoszt olvasták és gondolták tovább. Valery Rees szerint Mátyás testesítette meg a filozófus-király eszményét Ficino szemében. Emellett személyes síkon is erősen számított a kereszténység törökverő bajnokának védelmére. Ezért ajánlotta Mátyásnak Életéről szóló könyvét, ami olyan keresztény szempontból kényes témákat is tárgyal, mint csillagjóslás, szimpatetikus mágia, talizmánok és a szobrok megelevenítése. Janus Pannonius és barátja, Galeotto Marzio kettős portréját Andrea Mantegna festette meg. A festmény elpusztult, csak Janus költeményéből ismerjük, melyben Apellész Nagy Sándort barátjával ábrázoló művéhez hasonlítja. Ritoókné Szalay Ágnes nemcsak az enigmatikus költemény forrásait bogozza ki, hanem azt is kimutatja, hogy az 1458-ban Pécsre került kép volt Mantegna első külföldre került festménye és az első itáliai táblakép Magyarországon. Nem Janus volt az egyetlen modern Pannonius a 15. században. Bene Sándor tanulmánya Andreas Pannonius karthauzi szerzetes meglepően eredeti teológiai és politikaelméleti munkásságára hívja fel a figyelmet, miközben sorra dönt le olyan, korábban népszerű tudományos elméleteket, mint a skolasztika és humanizmus szembeállítása, illetve a humanizmus társadalmi gyökerei (a humanisták mint egyfajta ’polgári’ értelmiség...). A magyarországi születésű, de Itáliában élő Andreas két királytükröt írt, az egyiket Mátyásnak dedikálta. Az uralkodó erényeivel, a jó kormányzattal és a boldogsággal foglalkozó fejtegetések során Andreas magától értetődően váltogatja az arisztoteliánus és platonikus érveket. A művek Borso d’Este ferrarai udvarának intellektuális kontextusában értelmezhetők legjobban.

 

Firenze vagy Róma? Hol szippantottak magukba új inspirációkat a magyar humanisták? Jankovits László Jacobus Piso erdélyi szász humanista költő és szentszéki diplomata német és németalföldi humanistákkal kialakított kapcsolatrendszerét mutatja be, Farbaky Péter levéltári felfedezései pedig azt bizonyítják, hogy Mátyás főépítésze, a firenzei Chimenti Camicia Rómában dolgozott, mielőtt Budára szerződött volna, így Róma kora reneszánsz építészetét éppúgy közvetíthette, mint a firenzei újításokat. Angela Dillon-Bussi a firenzei Medici-könyvtár és a budai Bibliotheca Corviniana közötti párhuzamokkal és különbségekkel foglalkozik a fejedelmi megrendelések tekintetében, különös tekintettel a kódexek uralkodóportréira. Jonathan J. G. Alexander a Kálmáncsehi-breviáriumot illusztráló lombardiai művész, Francesco da Castello miniatúrafestő tevékenységét mutatja be, körüljárva azt a kérdést, hogy Francesco budai munkái elegendő bizonyítékot szolgáltatnak-e egy budai illuminátor-műhely funkcionálására.

 

Prokopp Mária és Wierdl Zsuzsanna 2007-es firenzei konferencia-előadásai – az esztergomi érseki palota Studiolójának korai, 1466–67-es datálása és a restaurátor szenzációs megfigyelései – robbantották ki a „Botticelli-vitát”. A magyar közvéleményben jól ismert eset kevés port vert fel külföldön, így e hipotézisek közlésének megvan a maguk jelentősége. Prokopp-pal szemben Louis A. Waldman az 1490- es évekre keltezi és Estei Hippolit megrendelésének tartja az Erényeket, és Filippino Lippi tanítványával azonosítja az Albertus Pictornak, illetve az Esztergomi Erények mesterének nevezett festőt. Bár a freskók rossz állapotban vannak, Waldman megítélése kvalitásukról mégis túl sommásnak tűnik. A három tanulmány feltétlen erénye, hogy további kutatásra ösztönöz.

Buzás Gergely tanulmánya a Mátyás-kori „totális stílusváltás” elméletét cáfolja: az olasz és magyar építőmesterek gótikus és reneszánsz formaelemeket felváltva, egymást kiegészítően alkalmaztak a visegrádi királyi palotában. Az all’antica stílus legelső példái csak Mátyás Beatrixszal kötött házassága után jelentkeztek Magyarországon. A hatalom új formanyelvének kialakítására azonban nem egyedül Beatrix és köre hatott: Buzás kiemeli az itáliai mesterek folyamatos jelenlétét Magyarországon az Anjou-kor óta. Aragóniai Beatrix művészetpártfogásával, kiterjedt és változatos mecenatúrájával, hatalmi igényeivel és eredményes lobbizásával Mikó Árpád foglalkozik. Louis A. Waldman a Santa Lucia sull’Arno Mester néven ismert festőt a német Alexander Formoserrel azonosítja, aki Mátyás legfontosabb firenzei ügynöke, a király művészeti megrendeléseinek menedzsere volt.

 

A kötetet záró négy szobrászati tanulmány a Mátyás-kori antikizáló művészet politikai indítékaival és propagandisztikus szándékaival is foglalkozik. Francesco Caglioti a hadvezéreket ábrázoló hatalmas 15. századi korpuszt áttekintve azonosítja Andrea del Verrocchio Nagy Sándort és Dáriust ábrázoló reliefjeit, melyeket Vasari szerint Lorenzo il Magnifico küldött Mátyás királynak. Pócs Dániel két budai fehérmárvány-töredéket helyez új kontextusba: a hollós címerrel és oroszlánokkal díszített carrarai márvány kúttöredéket Verrocchio műveként azonosítja, és a Firenze–Buda közötti politikai kapcsolat szofisztikált szimbólumaként értelmezi; egy, a szakirodalomban korábban nem tárgyalt láb-fragmentumot pedig, kimutatva, hogy pentelikoni márványból készült, azzal az antik Bacchus-szoborral hoz összefüggésbe, melyet Lodovico il Moro küldött Mátyásnak a Corvin János és Bianca Maria Sforza házasságáról folytatott tárgyalások során. Alfredo Bellandi a „Márványmadonnák Mestereként” ismert Gregorio di Lorenzo magyarországi működését ismerteti, Johannes Röll átfogó képet ad Giovanni Dalmata műveiről, különös tekintettel a visegrádi Herkules-kút aktuálpolitikai olvasataira és szubtilis mitológiai utalásrendszereire.

 

Waldman utóhangként Firenze és Buda Jagelló-kori kapcsolatairól szól: 1524-ben három toszkán festő indult Budára, miközben Firenzében kis magyar közösség virágzott. Mi történt Mátyás után? Hogyan élt tovább a kor a reneszánsz örökség? Ez a jelenlegi kutatás legizgalmasabb kérdése, amint az a Mikó Árpád – Verő Mária szerkesztette Mátyás király öröksége (2008) című katalógusból és a jelenleg Potsdamban látható Jagelló-kiállításon kiderül. A reneszánsz ’egység’ helyett a regionális sajátosságokra kíváncsi ma a kutatás, mely nemcsak a „tökélyben” látja megvalósulni az európai standardet, hanem a tisztességes mesteremberi kivitelezésben is.

 

Az Italy and Hungary kötet szemet gyönyörködtető, tartalmas és izgalmas utazás a Mátyás-kori Magyarország elporladt, de töredékességükben is nagyszerű művei, vágyai, eszméi között, ideológiáktól a kézzelfogható szépségig. Érdemes mielőbb befizetni rá.