Vagánygyűjtemény
A horvát kortárs képzőművészet tulajdonképpeni színe-java és a kiállítótér progresszív, nemzetközi trendekkel kompatibilis értelmezése egy érdekes black cube-ban látható együtt Zágrábban a Baruna Filipovicán, valamivel több, mint másfél éve.
Amióta először jártam benne, a Lauba megkerülhetetlen kulturális tényező lett. Multifunkciós helyszín, mindig valami többet kínáló galéria, fancy szórakozás szombat estére. Legújabban coworking place is, néha meg kész zsibvásár, de kivétel nélkül minden helyzetben ellenállhatatlan atmoszférájú igazodási pont és presztízsfaktor. Amellyel kissé egyoldalú romantikus viszonyt folytatok.
Viktor Popović kiállításának megnyitójáról kések, egy villamosról mellettem lelépő lány láthatóan ugyanoda lohol, és lehagy. Én inkább a téli párában világító ablakokra koncentrálok: ezúttal szokatlan hőmérsékletű fénnyel hívogatnak a sötétben, ami a ház oldalánál fagyoskodó buszra várókat különösebben nem hatja meg. Engem viszont, aki jól emlékszem a benti fényviszonyokra, kifejezetten kíváncsivá tesz, és belépés után a várakozásaimat messze felülmúló neoncső-installációt találok a galériatérben. Egy nagyjából 15 méter átmérőjű, pókhálóra emlékeztető konstrukció feszül magasan a látogatók feje fölött, és bámulatos tükröződéseket produkál a környező üvegfelületeken. Élénk beszélgetés hallatszik, gyerekek rohangálnak, a félhomályban ismerősöket keresek, és találok – magával ragad ismét a hangulat, amely úgy tűnik, az egész földkerekségen csak e mögött az extravagáns, fekete homlokzat mögött található meg.
A város másik végén szintén nemrég felavatott Kortárs Művészeti Múzeumhoz (MSU Zagreb) képest, amelynek hivatalból kötelessége gyűjteni, rendszerezni és retrospektív tárlatokkal kanonizálni mindenkit, a Lauba élete szüntelen önfeledt szórakozásnak tűnik. Már maga a felújítás is, amelynek során a műemléki épület – előbb a Monarchia katonai lovardája, utóbb jugoszláv textilüzem, majd raktár – közösségi és művészeti zsibongóvá alakult, tartogatott játékos elemeket. Például a homlokzat árnyalatának kiválasztását: azét a feketéét, amely leginkább a bitumenhez hasonlít. A ház semelyik nyilvános helyiségében nincs fehér felület, ezzel is mellőzve a sterilitást és a konvenciókat; ugyanakkor a befektető Filip Trade d. o. o. azonos helyszínen működő, közvetlenül a kiállítótérbe nyíló emeleti irodái megkapták az őket megillető komolyságot, a munkatársak pedig időről időre cserélődő alkotásokat az íróasztaluk fölötti falakon. (A cserét pedig úgy kell elképzelni, hogy egy délelőtt az önkéntes segítők egy csoportja váratlanul betrappol, esetleg magával a gyűjtővel az élen, és már viszi is a képet, ami aznaptól valameddig a kiállítás része. Majd kisvártatva betoppannak egy másik darabbal, esetleg harsány méricskélés és mérlegelés után egy harmadikkal.)
A lényeg az állandó mozgásban lét, az átrendezés, a variálás és a kombinálás, az asszociáció és a kommunikáció, az élmény, a történés, a kifejezésre juttatás, a nyüzsgés (sőt szaladgálás). Nem véletlenül írták tehát a bejáratra a „játszótér” (igralište) szót; a „Lauba” elnevezés is a tulajdonos kedvenc gyerekkori játszóhelyére utal. Az intézmény egyúttal a művészeti szakma, a marketing, a média, a piacképesség és ezek összegének nagyon is kemény terepén is helyt állni látszik. Hónapról hónapra egyre nagyobb közönséget mozgat meg (jóelőre okosan kitalált stratégia mentén), folyamatos sajtóérdeklődést generál, egykori iparterületet gond nélkül kapcsol be a város vérkeringésébe, és észrevétlenül teszi széles körben menő témává a kortárs művészetet.
Hivatalosan se nem galéria, se nem múzeum, Vanja Žanko kurátor, aki összesen hét éve fogja össze a projekt művészeti és operatív működését, és időközben annak arcává is vált, a „Kunsthaus” kifejezést érzi a legtalálóbbnak. Mint mondja, az egész vállalkozás alapja a körülbelül ötszáz darabos magángyűjtemény, amelyben a tulajdonosa stílusosan szólva több fantáziát látott a birtoklás puszta öröménél. A fogkrém- és higiéniai cikk importőr Filip Trade feje a művészetpártolásnak nemcsak Kelet-Európában, de általában véve is szokatlanul komplex módját valósítja itt meg.
Az nem különösebb újdonság, hogy valaki szeretné a gyűjteményét a nyilvánosság elé tárni, és arra is könnyen találni példát, hogy kiállítóhelyet létesítsen belépőjeggyel és múzeumpedagógiai foglalkozásokkal. És hallottunk már olyat is, hogy a gyűjtő kedvenc művészeit rendszeresen támogatja. De hogy ez az egész az első vásárlástól (a történet kezdete 1991) a legjobb szemű tanácsadókon, az arculaton és a PR-on át a Lauba épületén bevert utolsó szögig (építészeti díjjal kitüntetve) ilyen magas színvonalat képviseljen, miközben eszében sincs csak egy szűk, „értő” körrel kommunikálni, és éppen Horvátországban, az már-már a hihetetlennel határos.
Az első évforduló alkalmából a fekete ház színes dresszkódot hirdetett a partijára 2012 júniusában © Fotó: Damir Žižić
Ez a mecénás nem kanonizál, hanem kedvére válogat (a legjobbak közül); közben mintegy elhinti, mi a szupermenő. Felelőssége nagy, amelyet minden látszólagos lazáskodás ellenére a helyén kezel: egy kételkedőknek sem fogja odavetni, hogy na menj ki, nézd meg, ott vagyok-e, hanem, hogy menj ki, és nézd meg, benne vagyok-e az újságban. És benne van.
A Lauba profin koordinált programokkal, más művészeti ágak képviselőinek bevonásával, magas presztízsű külső rendezvények befogadásával, a saját művészek határozott promotálásával és nem utolsósorban médiabarát hozzáállással teszi utólag jól felismerhetővé a piaci és kulturális rést, amelynek kitöltésére létrejött.
A Lauba eseményein a nyári időszakban nem ritka az épület előtti kedélyes és kritikus tömeg, amely kétségkívül jól mutat a takaros fekete homlokzat előtt – a bisztró ilyenkor pörög © Fotó: Damir Žižić
Minél több képet készítenek és osztanak meg a látogatók, annál jobb. Marko Tadić munkáit az ember amúgy is napokig képes nézegetni, és nem unja meg, nem csoda, ha van, aki a We used to call it: Moon! című anyag látványából otthonra is bespájzol © Fotó: Damir Žižić
A nyitott szemlélet előnye (amely Vanja Žanko személyiségéből is adódik, ugyanakkor nagyon tudatos döntésekben nyilvánul meg), hogy fokozatosan újabb és újabb csoportokat tesz érdekeltté a mókában. A Filip Trade munkatársai közül, akik jóval régebb óta követik szó szerint is az eseményeket, azaz például a kollekciót egy-egy tengerparti fesztiválra, egyre többen válnak privát életükben is fogékonnyá a kortárs alkotók műveire. A minden hónapban csak egy kicsit (vagy néha nagyon) más bemutatott szelet a gyűjteményből a látogatók minél többszöri visszatérését ösztönzi. Az egymást toborzás útján váltó önkéntesek, akik az operatív működés felelősei (jegyeladás, tárlatvezetés, információnyújtás) a három hónapos önkéntességi periódus végére gyakran alkotnak egymást támogató közösséget, amelynek identitásjelzője marad a megnyitókon és egyéb rendezvényeken való megjelenés. Az ő ismerőseik szintén előbb-utóbb megtudják, mi a cool, és eljönnek megnézni. A kerületben lakók lakcímkártya bemutatásával félárú jegyet kapnak, tagsági díj fejében pedig bárki csatlakozhat a Lauba baráti köréhez. Az óvárosban elhíresült turistalátványosság, a Museum of Broken Relationships látogatói kedvezményes jegyet válthatnak a Laubában, és vice versa. A Coworking Croatiával létrejött partnerség nyomán újonnan kialakított coworking helyiség használóit szintén könnyen beszippantja a hely szelleme. Ezeken felül pedig a ház hírét viszi minden olyan esemény is, amelynek szervezői csak egy látványos helyszínt (mint a Cro-a-Porter, az évente kétszer megrendezett legnagyobb hazai divat-esemény) vagy felkapott kultúrközeget (mint legutóbb Krešimir Zimonić Zlatka képregényalbumának bemutatójához) keresnek; de nem árt a hírnévnek az sem, ha a bisztrót történetesen egy ismert gasztroblogger vezeti.
A Lauba 2011-ben elnyerte a Horvát Építészek Szövetségének Bernardo Bernardi-díját az év legjobb tervezési munkájáért és belsőépítészeti kivitelezéséért. Morana Vlahović építész a rendezvények igényeihez igazítható, mobilis alumíniumpaneleket és -hálókat tervezett a művészeti alkotások számára, ezzel kiváló feltételeket teremtve a Lauba nem állandó kiállításainak („Ringišpil”) is. A nem állandó kiállítás lényege, hogy a gyűjtemény darabjait hol kisebb, hol nagyobb mértékben hónapról hónapra (vagy az egyéb kiállítások függvényében más időközönként) variálják. A legutóbbi ilyen show a 11-ik volt a sorban © Fotó: Damir Žižić
A Filip Trade-gyűjtemény nagyjából 20 művészével hosszú távú együttműködésről állapodott meg, akiket nemcsak anyagi támogatásban részesítenek, hanem a Lauba kommunikációs hálózatán keresztül, illetve olyan projektek révén is népszerűsítenek, mint a róluk szóló Wikipédia-cikkek publikálása. Nemcsak a gyűjteményben szereplő alkotásaikat mutatják be, hanem időről időre önálló kiállításhoz juttatják őket a házban, párhuzamosan az úgynevezett nem-állandó kiállítással, vagy egy másik művész, eseleg külsős szereplő kiállításával.
Viktor Popović hűvös fényű, a művé- szi karrier stációit is vizsgáló neontárlata például rövidesen a gyűjtemény legjobban reprezentált művészével, Lovro Artuković-csal osztozik a nyerstégla falú csarnokon, majd egy építészeti tematikájú külsős rendezvénnyel (Think Space: The Competitive Hypotesis), a kollázsairól és animációiról híres Marko Tadić mozgókép installációjával (Imagine a Moving Image), sőt Stanko Abadžić fotográfus könyvpromóciójával egyetemben töltik majd ki a programot egészen március végéig. Követni sem egyszerű, de higgyük el, megoldják.
Vanja Žanko hat évvel a Lauba megnyitása előtt lett a Filip Trade-gyűjtemény kurátora. Jelentős a szerepe a ház alapkoncepciójának kialakításában, jelenleg a kurátori munka mellett a koordinációs és kommunikációs feladatok oroszlánrészéért is felel © Fotó: damir Žižić
De a szerelemre visszatérve, kinek ne gyöngülne el a térde ennyi földi jó láttán, egy olyan időszakban, amikor az amúgy is „problémás” kortárs művészet és a kultúra nélkülözni kényszerül? Miközben a recesszió a régióban általános probléma, a siker hátterében nemcsak a rajta való felülkerekedést (pusztán anyagi eszközök mozgósítása ehhez nem volna elég), és váratlanul európai attitűdöt sejtek, hanem speciálisan horvát fesztelenséget is, amely a nagyvonalúsággal és a céltudatossággal kiegészülve ellenállhatatlanul szexi. Szóval biztos, ami biztos, megadtam a számom.
A „Lauba” eredetileg egy fákkal övezett, kör alakú térség volt Vrbovecben, a tulajdonos gyerekkorának helyszínén. Ha arra került a sor, a gyerekek úgy avattak új csapattagot, hogy a jelentkezőnek teljes kört kellett megtennie a tér körül, a távot kizárólag a fák ágain megtéve. A név valószínűleg a német Laub szóból eredt, melynek jelentése: lomb.