Van-e csakra Máramaroson?

Gréczi Emőke

A Hopp Ferenc Múzeum Baktay Ervinre emlékező kiállításának apropójából töprengtünk el azon, hogy kikre és hogyan hatottak a művészeti életben az előző századforduló spirituális mozgalmai, a keleti vallásokat nyugati tudattal ötvöző szellemi áramlatok. Vannak, akikről köztudott, hogy ilyen hatás alatt álltak, másokról nem is gondolnánk. De ennek vajon látható-e bármilyen nyoma alkotásaikon, és milyen csakra vagy sugárzó erő létezhet Máramaros környékén?

Hollósy tanítványai között Münchenben, 1912 körül, Baktay Ervin hagyatéka HMA (Hopp Ferenc Kelet-ázsiai Művészeti Múzeum Adattára), ltsz: Ad/5756.2.3.3

Már Lyka Károly is megírta, hogy Münchennél jobb környezetet aligha találhattak volna a magyar művészek a (tovább) fejlődésre („Münchent, ahol oly sokáig játszódott művészetünk színjátéka, kedvezőnek és kellemesnek találták ifjaink”), köszönhetően a rengeteg külföldinek, Walhallának, Lajos mesekastélyainak, Wagner szellemének – volt miből táplálkozniuk azoknak, akik többet akartak az akadémikus festészetnél és a Glaspalast retrográd légkörénél. A kötetben ugyan esik szó arról is, hogy mi folyt Pilotytól távol, a kávéházak asztalainál, ám Hollósy József, Simon öccse csak egyetlen bekezdést érdemel (a Corvina-féle kiadás névmutatójában pedig nem is szerepel, igaz, ott minden művészt csak vezetéknév képvisel, ami testvérek esetében kifejezetten hátrányos döntés), pedig alakja, bár más tekintetben, rövid élete dacára is emlékezetes maradt. Lykának nyilván vagy fogalma sem volt a teozófiáról, vagy csak nem tartotta érdemesnek megemlíteni (és 1951-ben, amikor először megjelent a Magyar művészélet Münchenben 1867–1896, bizonyára már nem is lett volna ildomos), noha művészeink többsége ott fertőződött meg a spirituális irányzatokkal, és a fertőzés együtt járt a keleti vallások, filozófiák és testi gyakorlatok iránt feléledő érdeklődéssel. A lényeg mindebben a változás akarása, az alternatív gondolkodás iránti igény volt: ennek lecsapódásaként jelent meg a művészetekben a szecesszió, a szimbolizmus, az arts and crafts, ugyanakkor akadtak kifejezetten akadémikus teozófus- festők is, vagyis a gondolkodás- és ábrázolásmód nem állt feltétlenül ok-okozati összefüggésben egymással. Nincs itt lehetőség annak kifejtésére, hogy a társadalomban miért ekkor, a 19. század harmadik harmadában született igény az isteni igazság megismerésére (ez a görög eredetű teozófia jelentése), de hogy összefüggésben áll vele a művészetben bekövetkezett életmód- és szemléletváltás a századforduló környékén, az biztos.

Baktay Ervin: Önarckép, é. n. (1910–14 között), olaj, vászon, 24,2 × 20,5 cm, jelezve jobbr lent: Gottesman | magántulajdon

   Az első Teozófiai Társulat 1876-ban jött létre New Yorkban, és az alapító médium, Helena Blavatsky olyan elszántan követte a „Mester” (vagyis akitől a sugallat érkezett) utasításait, hogy néhány év alatt többször körbejárta a Földet, így a tanok (a keleti vallásokkal együtt) pillanatok alatt elterjedtek a világvárosok középpolgári rétegeiben és a művészeti csoportosulásokban, amelyek még fogékonyabbak voltak a forradalmi világnézetek elfogadására és továbbterjesztésére. Hogy mennyire rapid volt a terjedés, mutatja, hogy Hollósy József 1880-ban érkezett Münchenbe, nem töltött ott sok időt, mindössze négy évet, de buddhistaként távozott. Festészeti eredményei nem érdemelnek különösebb említést (néhány érem Münchenben), de az általa fordított és 1893-ban kiadott Buddhista Káté annyira jelentős, hogy hivatalosan ezt az évet tekintik a magyarországi buddhizmus origójának. Éppen Hollósy Józseffel egy időben tartózkodott Münchenben Nádler Róbert, aki jellegzetes „műcsarnoki” festőként nem töltött be jelentékeny szerepet a magyar művészettörténetben, bár egy darabig vezette a Képzőművészeti Főiskolát, ellenben 1911 és 1927 között ő volt a Magyar Teozófiai Társulat elnöke (amit egyébként a transzformátort feltaláló Zipernowsky Károly (is) alapított és szponzorált), bár ennek nyomát nehéz lenne művein felfedezni. Ilyen típusú érdeklődése pedagógiai módszerein hagyott nyomot: számos újítás fűződik a nevéhez, ő vezette be a folytonos másolás helyett a természet utáni festést a főiskolán, ő kezdeményezte a rajzoktatás beiktatását az alsóbb iskolák tanrendjébe. Nem szokták őt Gödöllő kapcsán emlegetni, pedig szoros kapcsolatot ápolt az ottaniakkal, akik – különösen Remsey Jenő – szintén átvették és vele ellentétben művészetükben és életvitelükben is alkalmazták a gnosztikus tanokat, illetve az azokhoz köthető gyakorlatot. Nádlerről bajos fellelni alapos életrajzot, és bár a rövid összefoglalók megemlítik a Teozófiai Társaságban betöltött vezető szerepét, azt csak feltételezhetjük, hogy az első hatások őt is Münchenben érhették.
   Hollósy Simon szerepe ebben a történetben igen érdekes, ugyanis tettekben, gondolatokban, szellemiségben tökéletes példája lehetne egy igazi teozófus gurunak, a természettel való bensőséges kapcsolat, a közösség erejének hirdetése, a paraszti életmód dicsérete, az éjszakába nyúló filozofálgatások, mind összecsengtek a teozófia tanításaival. Éppen ezért érdekes, hogy Hollósy rettenetesen ellenezte öccse vonzalmát az ilyesmihez, és azt is nehezen viselte, hogy fiatal tanítványai közül is sokan tévelyedtek a teozófia útjára, és lettek buddhisták, gyakorolták a jógát vagy az ahhoz hasonló meditációs és légzőgyakorlatokat. Miközben a Hollósy- féle kivonulás (az akadémia konzervatív légköréből) azt hirdette, hogy mindent másképpen kell gondolni és tenni, mint korábban, arra nem volt felkészülve, hogy a „másképpen”-be pont ezek a szellemi mozgalmak is beletartozhatnak. Naiv lett volna? Vagy valami oknál fogva megpróbálta elfojtani magában a spiritualista szemlélet- és életmódhoz való vonzalmát? Hollósy ellenérzéseit a késői tanítvány, Baktay (is) rögzíti Indiai éveim című visszaemlékezésében, ám a kép ennél árnyaltabb lehet. Hollósy József 38 évesen, 1898-ban hunyt el. Simon egyik, egy máramarosi rokonához, Páll Emmánuelhez írt levele szerint, amelyet a Nyugat posztumusz közölt 1918-ban, öccse buddhista szövegfordítását csak később vette kezébe, ám attól fogva egészen átértékelte József és a keleti vallás iránti érzéseit. A sokat betegeskedő Hollósy József ugyanis feltehetően a rá mért nehézségek leküzdéséhez, sorsa elfogadásához hívta segítségül a buddhizmust, amit Simon tétlenségnek, esztelen beletörődésnek vélt korábban: „elszomorított az a tudat, amivel Őreá gondoltam, míg ezt a könyvét el nem olvastam: mert Ő az én szememben Zolák, Tolsztojok és a világ legnagyobb filozófusai-bölcsészei felé kerekedett evvel a kis művével.” Ráadásul hozzáteszi, most, hogy őt is megtalálják a megpróbáltatások, ebből a könyvből merít erőt – vagyis: ekkor buddhista irodalmat olvas.

Baktay jógapózban katonatársai között, 1917, Baktay Ervin hagyatéka, HMA, ltsz: Ad/5756.10.15.5-2013


   Hollósy nemcsak öccse miatt vonhatta volna nehezen ki magát a teozófia és a keleti tanok hatása alól, de a Hopp Ferenc Múzeum Baktay-kiállítására megjelent kötet egyik tanulmánya (Koch Judit: A magasabbrendűség igézetében) megemlíti azokat a művészeket, akiket két dolog köt össze: Münchenben Hollósy köréhez tartoztak és a teozófia hatása alá kerültek. Baktay elődei ebben Csók István, Felvinczi Takács Zoltán, Rippl-Rónai József, Rózsaffy Dezső és Csontváry Kosztka Tivadar voltak.
   Baktay Ervin hamar elhagyta a Képzőművészeti Főiskolát, ahol 1909-ben kezdte meg tanulmányait Ferenczy Károly mellett. Csatlakozott Hollósyhoz Münchenben, a nyarakat pedig ugyancsak a mester mellett töltötte a máramarosi művésztelepen, Técsőn. Az 1890-ben született, tehát a fent említetteknél jó egy generációval fiatalabb Baktay nem Münchenben ismerkedett meg a teozófiával és a keleti tanokkal, India iránti érdeklődése korábbról való. A teozófiával gyerekkorában találkozott először, Dunaharasztiban, ahol egy ott élő teozófus adta a kezébe Blavatsky és Annie Besant könyveit. A fordulat, amikortól India és a keleti tanok iránt elköteleződött, tizenhat éves korára tehető, ekkortól olvasta a teozófia és az indiai irodalom magyarra már lefordított írásait, és komoly lendületet adott a későbbi kutatásaihoz, hogy nővére 1912-ben férjhez ment egy szikh főnemeshez, Umrao Singh Sher-Gilhez. A család 1920-ig Budapesten és Dunaharasztiban lakott, itt született 1913-ban Amrita, a modern indiai művészet egyik legfontosabb alakja. Fotók bizonyítják, hogy Baktay az 1910-es években már jógázott, ebben feltehetően sógorának is fontos szerep jutott, aki Budapesten elsőként tanított jógát. Nem véletlen, hogy a főiskolával elégedetlen Baktay Hollósy körében találta meg azt a szellemi közeget, amelyik mellett élete végéig kitartott, hiszen számos ottani festődiák lett a barátja, később pedig játszótársa a Symposionokon, az indiántáborokban és az általuk rendezett és játszott westernfilmekben. Baktay a szemléletbeli különbség ellenére mindvégig hű maradt Hollósyhoz, alapembere volt a técsői telepnek, sőt, a mester halála után őrá várt volna a festőiskola és a közösség egyben tartása, ám erre több okból (Trianon is elég lett volna, de ráadásul Baktay felhagyott a festészettel és már a húszas években hosszabb időt töltött Indiában) nem került sor.

Baktay Ervin hagyatékában fennmaradt zodiákus és a tizenkét princípium szimbólumai, HMA, Ad/5891.2-2013

Baktay Ervin hagyatékában fennmaradt karakterológiai ábra, HMA, ltsz: Ad/5891.1


   Amikor a dalai láma néhány éve Budapesten járt, megkérdezték tőle, igaz-e, hogy a Föld szívcsakrája a Pilisben van. Miután – néhány percig – kinevette magát a felvetésen, elmondta, hogy minden ország azt gondolja, hogy náluk van a Föld szívcsakrája, de valójában a csakrák az emberben vannak, nem a bolygón. Persze mindenki abban hisz, ami jólesik neki. Ez a kitérő csak azért kívánkozott ide, mert nehéz nem észrevenni, hogy Máramaroson (ahol Técső is található) van valami, ami odavonzotta a spiritualista gondolkodású művészeket, vagy éppen ott involválódtak azok, akiket addig hidegen hagytak az ilyesfajta tanok. Tehát csakra nem lehet (a láma szerint), de valaminek lennie kell. Ahogy arról már esett szó, a magyarországi buddhizmus születési helye is éppen Máramaros, hiszen itt jelent meg Hollósy József (németről) fordításában a Buddhista Káté 1893-ban, amelynek népszerűségére jellemző, hogy ugyanitt megért egy második kiadást is 1901-ben, 1896- ban pedig ugyancsak itt és ugyancsak az ifjú Hollósy adta ki a Buddha mondákat. Egyébként a harmadik Hollósy fiú, István, Máramaros közjegyzője volt. Ő 1913-ban megjelent Magyarország őslakói és az oláhok című kötetében egyértelműen leírja, hogy buddhista módon gondolkodik és érvel.
   Az 1880-ban született Felvinczi Takács Zoltán jogi tanulmányai mellett döntött úgy, hogy csatlakozik Hollósyhoz. Festőművész nem lett belőle, gyakorló buddhista viszont igen, a Szépművészeti Múzeum ifjú munkatársaként pedig rábeszélte Hopp Ferencet, hogy az államra hagyja gyűjteményét. Az ebből születő múzeumnak Felvinczi lett az első igazgatója, mellesleg ez az intézmény volt Baktay munkahelye is élete utolsó évtizedeiben. Felvinczi 1914-ben publikált egy rövid írást a Nyugatban, miután egy meghívás erejéig visszatért Máramarosszigetre. „Mindig úgy érzem ilyenkor, hogy szellemi életünk új forrásai valami magasabb törvény szerint nyílnak egyre nagyobb számmal a keleti részeken, hol a különböző népelemek keveredése univerzális fogékonyság kifejlődését kell hogy eredményezze. Úgy találtam, hogy az a közönség, mely az európai gondolkozástól teljesen idegen művészeti kérdések fejtegetésére minden különös készültség nélkül is reflektálni tud, vagy a temperamentumnak az a simulékony melegsége, mellyel a szigetiek népszerű Ady szavalója – Heller Sárika – adja elő a japán költők verseit, már nem tartozik a magyar vidékről alkotott hagyományos fogalmak keretébe” – erősíti meg Felvinczi azt a feltevést, hogy a környék népei különösen fogékonyak voltak az új és távoli részekről érkező szellemi hatásokra.

Olgyay Viktor: Este a tanyán, olaj, vászon, 123 × 150,5 cm | magántulajdon


   Ugyancsak többször megfordult Máramaroson és kapcsolatban is állt Hollósyval a londoni születésű, de Németországban élt Louise Langgaard, antropozófus mozgásművész, aki 1919-ben Hedwig von Rohdennel iskolát, művésztelepet és önfenntartó közösséget alapított Fuldenben, Loheland néven. Merjük állítani, hogy számos ötletet merített Hollósytól és Hollósy körétől. (A Loheland kommunával egyébként Moholy- Nagy László is összeköthető közös barátok révén: állítólag tőlük kapott ihletet az első fotogramok elkészítéséhez.)
   Mednyánszky László buddhizmusa közismert, az talán kevésbé, hogy ebben fontos szerepet játszott Máramaros. A teozófiával ugyan néhány évvel korábban, Barbizonban ismerkedett meg az Indiából akkor visszatért André Chevrillon révén (akit Szőnyi G. Sándor 1978-as Mednyánszky-filmjében Juhász Jácint alakított). Ezzel az „alapozással” érkezett meg 1892-ben Máramarosra, ahol részt vett a Feszty-körkép munkálataiban. Itt Hollósy József körül már ekkorra kialakult egy buddhista kör, így Mednyánszkynak volt módja és társasága az elmélyüléshez, a tanok megvitatásához. Vannak nyomok arra, hogy Jókait és Fesztyéket foglalkoztatta a buddhizmus (Jókai A mi lengyelünk című regényében van egy fejezet Buddhisták Magyarországon címmel, és Jókainé is emlegeti visszaemlékezéseiben, hogy a svábhegyi házban felmerült a buddhizmus mint filozófia és gondolkodás), mindenesetre érdekesen összecsenghet Máramaros feltételezhető spirituális erejével az, hogy Feszty Árpád Jókai javaslatára választotta Máramarost a körkép hegyi tájainak megfestésére, és felesége (Jókai festőként is működő nevelt lánya) mellett Mednyánszky, Spányi Béla és Ujváry Ignác is dolgozott a gigantikus alkotáson.

Nádler Róbert: Sziklás öböl, olaj, vászon, 86 × 60 cm

   A témát vizsgáló kutatók is felfigyeltek arra, hogy a teozófiával, a buddhizmussal foglalkozó művészek Magyarországon nem az absztrakció, hanem a naturalizmus és különösen a tájábrázolás felé orientálódtak. Ebben talán Hollósynak is komoly szerep jutott, hiszen a nála nevelkedett tanítványok később sem léptek az avantgárd felé vezető útra. Ugyanezt a képletet támasztja alá Olgyai Viktor, aki állítólag Mednyánszky sógora, Czóbel István, ismert vallástörténész és teozófus által került kapcsolatba ezekkel a tanokkal. A spirituális gondolkodásból az avantgárd is merített, de az alap már nem a teozófia, hanem Rudolf Steiner antropozófiája volt. Főleg Kandinszkijt szokás emlegetni, mint aki rendszeresen hallgatta Steinert (de eszünkbe juthat Hilma af Klint is, lásd Páldi Lívia: Hilma af Klint, az absztrakció úttörője, Artmagazin 2013/4, 8–13. o.), és kétségtelenül hatása alá került Mattis Teutsch János is, amiről Lélekvirág-sorozata tanúskodik.
   Hosszan lehetne még sorolni azokat a művészeket, akik a teozófia elvei alapján gondolkodtak, Mokry-Mészáros Dezsőtől Sassy Attilán át a gödöllői művésztelep számos tagjáig vagy a buddhista szerzetesként is élő, az első hivatalos magyar buddhista egyházi szervezet megalapításánál bábáskodó Boromisza Tiborig. Hónapok óta készülünk e lap főszerkesztőjével (és aki még csatlakozna) egy máramarosi kirándulásra, hogy megkeressük a csakra (vagy bármi más) nyomait, Hollósyék emlékeit. Ha megleljük, még visszatérünk a témára.

Az indológus indián – Baktay Ervin emlékezete
Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum
2015. november 1-ig
 
Hazai teozófia
Bármilyen különös, a magyarországi teozófia története jóval előbb kezdődik, mint a nemzetközi, ugyanis a Nemzetközi Teozófiai Társaság egyik alapítója, H. S. Olcott ezredes és egy másik vallásalapító, C. W. Leadbeater is egy „Magyar Mestert” emlegetett spirituális vezetőjeként, ő pedig állítólag maga II. Rákóczi Ferenc, akinek szintén állítólagos fiát, egy bizonyos Saint-Germain grófot is a beavatottak között tartja számon a teozófia irodalma. Sőt, néhol Rákóczi azonos Saint-Germainnel, de ezt majd megfejtik, akiknek van hozzá türelmük. Az első nagy teozófus Magyarországon, a tényleges vallásalapító, az orosz Helena Blavatsky unokatestvére volt. Vay Ödön báró feleségének, a látóként, médiumként és szerzőként működő Vay Adelmának (született Adelma von Wurmbrand- Stuppach) köszönhető, hogy ez a szellemi irányzat már 1900 körül megérkezett Magyarországra. Annie Besant, aki Olcott ezredes halála után betöltötte a nemzetközi társaság elnöki pozícióját, 1905-ben tartott előadást Budapesten, Rudolf Steiner pedig egy évvel később. Ekkor alakult meg a Magyar Teozófiai Társulat, amelynek fő támogatója a feltaláló és állítólag okkult képességekkel rendelkező Zipernowsky Károly volt. Ennek a szervezetnek lett elnöke 1911- től 1927-ig Nádler Róbert festő és tanár, a Képzőművészeti Főiskola igazgatója.
   Rudolf Steiner 1902-ben (miután Besant asszonnyal összeveszett) elhagyta a mozgalmat és kidolgozta az antropozófia elméletét. A magyar antropozófia alapítójának Göllner Máriát tekintik, aki 1924-ben ismerkedett meg Steinerrel, itthon pedig két évvel később létrehozta az első hivatalos antropozófiai társaságot és a svábhegyi Waldorf-iskolát.
 

Symposion Blattner Géza műtermében. A kép bal szélén Rónai Dénes, a felső sorban Murányi Judit, mellette Baktay Ervin, egy ismeretlen hölgy után Blattner Géza (csak a feje látszik), egy ismeretlen hölgy mellett Csorba Géza (serleget emel), a második sorban középen Walleshausen Zsigmond, alul baloldalt (fején koszorúval) Komor András, Baktay Ervin hagyatéka, HMA, ltsz. Ad/ 5756.1.40.1
 
Meghívó a Blattner Géza műtermében megtartott Symposionra, é. n. rézkarc, 18 × 3 cm, Baktay Ervin hagyatéka, HMA, ltsz: Ad/576.10.37.1
 
Homo ludens, de nagyon
A „főállásban” indológus Baktay Ervin csodálatos gyerekkorának köszönhetően minden olyan szellemi irányzathoz és területhez is vonzódott, ami a lehető legtávolabb állt a közép-európai kultúrától. A jógát és a meditációs gyakorlatokat élete végéig folytatta, fordított, gyűjtött és szakkönyveket írt, ám csaknem ilyen erős vonzalmat érzett a (vad)nyugati kultúra iránt is. 16 éves volt (tehát éppen annyi, mint amikor először találkozott a teozófiával és kezdett el indiai irodalmat olvasni), amikor Buffalo Bill vadnyugati társulata Budapesten szerepelt. Az előadás olyan hatással volt Baktayra, hogy barátaival – már meglett felnőttként – megalapították a képzeletbeli Loaferstownt, a seriff persze maga Baktay lett (Bucktye Sheriff), és cowboynak öltözve játszottak jeleneteket Zree Meeting címmel, széles közönség előtt.
 
A nagyfőnök lóháton, 1931, Baktay Ervin hagyatéka HMA, ltsz: Ad/5756.8.1
 

Korhű felszerelésben a festett díszlet előtt, az 1935. évi jubiláris Zree Meetingen, középen a „Sheriff”, fénykép | magántulajdon
 
Az állandó szereplők között találunk Hollósy-tanítványokat, így Huzella Pált és Haranglábi Nemes Józsefet, de Walleshausen Ernő minden bizonnyal rokona lehetett az ugyancsak Máramaroson Hollósynál tanuló Cselényi Walleshausen Zsigmondnak. A Város és a fiúk öröme sokáig tart, hiszen Baktay csak 1953-ban mond le címéről, igen betegen. A dolog azért is érdekes, mert ezzel párhuzamosan indiánként is működik ugyanez a társaság, 1931-től indián tábort is szerveznek, amelyben természetesen Baktay a nagyfőnök, Heverő Bölény néven.
   A beöltözés, úgy tűnik, lételeme volt Baktaynak, ugyanis már Münchenben társaságot szervezett a közös szerelmi játékokhoz, ezek Técsőn is folytatódtak, majd Budapesten, szintén Hollósy-tanítványok részvételével (Huzella mellett Cselényi Walleshausen Zsigmonddal és Blattner Gézával), de voltak ott a pesti művészeti és szellemi életből is sokan. A szabad szerelmi symposionok 1925-ig tartottak, ezt a sorozatot cserélték le az örökifjak a vadnyugati játékokra.