Az állatok összefognak a dizájnerekkel?
Hogyan gondolkodik a dizájner, ha munkához lát? Mi születhet abból, ha egy madár, egy kígyó, egy patkány vagy néhány apró rovar a dizájnerrel együttműködésben dolgozik? A tervező miként vonja be, miért veszi igénybe az állatokat, milyen módon használja ki a képességeiket, tulajdonságaikat a céljai eléréséhez? Cikkünkben olyan tárgyakat és dizájnprojekteket mutatunk be, melyek létrejöttében az állatok központi szerepet töltöttek be, a tervezővel közösen oldottak meg problémákat, kettőjük összefogásának köszönhetően születtek meg az ember számára fontos, hasznos és praktikus megoldások.
Az anyagtól a fényig és vissza
Szeptemberben rendezték meg Szabó Dezső A fény határai című kiállítását a Vintage Galériában, amely tematikájában szorosan kapcsolódik a tavalyi Exposed, valamint a tavaly előtti Black & White/Fekete-fehér kiállításhoz. Mindhárom anyagnál a fotográfia, mint eszköz és anyag, a fotografikus kép, mint kép, mint nem-festmény, a kép mint tárgy és a kép mint mű áll a középpontban. Ezek a teoretikus kérdések foglalkoztatják Szabó Dezsőt már a kezdetektől, a korai absztrakt, majd monokróm képektől a kilencvenes évek végének, illetve a kétezres évek elejének fotográfiáin keresztül, az utóbbi évek munkáiig bezárólag. Az utolsó kiállításokon a fókusz a tisztán fotográfiai eszközökre irányult.
Amikor az internet pszichológushoz ment (18+)
Jon Rafman az internet legmélyebb bugyraiba ereszkedik le, és onnan tudosít saját kollektív tudalattinkról. Olyan helyek ezek, ahová mi, hétköznapi internetfelhasználók nem sokszor merészkedünk le, de létezésükről mindenesetre tudunk. A web pöcegödrének tartott 4chan, a Second Life virtuális világa, megrázó videók különféle fétisekről, rengeteg hihetetlen, de létező internetes szubkultúra fórumai, pornó extremitások, a darkweb és a deepweb világa. Nem vallanánk be soha és az előzményeinkből is kitöröljük, de kattintottunk már rájuk. Nem perverzióból, csak kíváncsiságból. Ugyanezt az élményt nyújtja a kanadai alkotó művészete.
Fejetlenség
A lovas szobrot felakasztották, majd kegyetlen hirtelenséggel le is fejezték. Még egy perc figyelmet sem szántak neki. Először csak egy óriási kampó közeledett vészjóslóan a lovas hős felé, ám addigra a „kivégzőtiszt” már elvégezte az ilyenkor szokásos előkészületeket. Akár emelt fővel is távozhatott volna a klasszikus művészet szimbóluma, helyet adva az új művészetnek. De ennél több kellett. Az alászállás méltóság nélküli, a végeredmény tragikus: a klasszikus művészet fejét vesztve csúszott az állványa mellé. Halálát csak néhány munkás gyászolta mobiltelefonnal a kézben: az elrepülő fej látványa hozhat pár lájkot és megosztást – ha már a meglepődés elmaradt.
Cinikus fiatalok
A Bloomberg New Contemporaries 1949 óta nyújt bemutatkozási lehetőséget a frissdiplomás, illetve mesterszakos művészeknek, amelynek legutóbb a Newcastle upon Tyne-ban található Baltic Gateshead és projektkiállítótere, a Baltic 39 adott otthont. A résztvevőket minden évben háromtagú zsűri választja ki kétrostás eljárással – hozzávetőleg 1500 jelentkezőből. A korábbi évek sikeres pályázói között szerepel például Mona Hatoum, vagy Damien Hirst, és olyan szakemberek zsűrizték már a pályázatokat, mint Hans Ulich Obrist, Dinos Chapman, illetve Phil Collins.
Közös ügyek az aranyló kupola alatt
Az Artmagazin berkeiben hagyománynak számít, hogy a lap körüli stáb amellett, hogy a nyomtatott és az elektronikus tartalom előállításáért, szerkesztéséért, a magazin szakmai színvonaláért felel, rendszeresen gazdagítja a hazai kulturális programkínálatot különböző, rendhagyó formátumú eseményeivel is. Itt nemcsak a kapcsolódó lapszám-bemutatókra kell gondolnunk, bár ezek közül is nemrég volt egy emlékezetes, amely a magazin életében mérföldkőnek számító 100. számot ünnepelte az Írók Boltjában. Az Artmagazin (ön)népszerűsítő tevékenysége mellett általános művészetszervezői szerepet is vállal: a vidéki, tematikus hely- és kultúrtörténeti sétáktól, az Art Market Budapesthez kapcsolódó díj kiosztásán át, egészen az időszaki kiállításokhoz kapcsolódó tárlatvezetésekig ível a programok sora. Az évenként megrendezett, kortárs művészeti és dizájntárgyakat kínáló akció is ezen események közé tartozik, amely egyúttal hozzájárul a magazin éves költségvetéséhez, illetve a szerkesztőség által meghatározott közösségi célt is támogat, így idén az Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesületet.
Miért ne?
A Magyar Képzőművészeti Egyetem aulájában a feje tetejére állt a világ. A térbe lépve egy “frissen mázolva” feliratú padba ütközöm, majd egy hatalmas, narancssárga lakkbőr „XD” vonzza magára a tekintetem. Közvetlenül ezután észreveszem, hogy éppen egy extrudált kukoricából és nyálból készült installáció mellett állok.
Kiterjesztett határok
Kiterjesztett határok – talán ez a legplasztikusabb válasz arra, hogy mitől lesz sajátos a több szegmensben érvényes határátlépésekre vállalkozó Billentyűk című kiállítás. Blattner Gézát (1893 – 1967) bábművészként kanonizálta a 20. század színháztörténete. Az egyszerre bábművészeti és színháztörténeti jelentőségű életművet a MODEM-ben megrendezett kiállítás a 20. század ’30-as, ’40-es éveinek életérzését feltáró képzőművészeti sokszínűségébe ágyazza be, illetve kiterjeszti a téri dramaturgiát a színházhoz kötődő médiumokra, azaz testre, tárgyra, bábura, hangra, anyagokra, tapintásra.
Játékok népe
A 2017-es OFF-Biennále Budapest témamegjelölése a Gaudiopolis, vagyis az „öröm városa” lett. Gaudiopolis egy a második világháború után működő gyermekotthon, közelebbről nézve pedig egy független intézmény és egy demokrácián alapuló gyermekköztársaság volt. Ennek szellemiségével vállal közösséget idén az OFF csapata, miközben lehetséges megoldásokat kínál fel – a művészet eszközeinek segítségével – a jelenleg válságban szenvedő liberális demokrácia helyreállítására. A biennálé keretein belül megvalósuló projektek mind kapcsolódnak ehhez a célkitűzéshez, kiváltképp az OFF hivatalos kurátori csapata által szervezett programok.
Művészetről és ideológiáról Weiler Péter Godot Galériás kiállítása kapcsán
Semmi kortárs nincs abban, hogy valaki vesz magának egy kiállítást vagy méltatásokat a kiállításról. Régebben is voltak festegető bárónők, műkedvelő grófok vagy művészkedő patronok, akik például szalonokat alapítottak és ott állították ki műveiket – mindegy volt, milyen színvonalon, aki a herceg kegyeltje akart lenni, az nagyon szerette a gyümölcstálakat, lovas akvarelleket és áradozott a színkompozíciók harmóniájáról, vagy mindegy is miről, hiszen abban sincs semmi kortárs, ahogy csúsznak-másznak, dörgölőznek a pénzhez, és ahogy a nagy igyekezetben kiderül, hogy „a képeket nézve párásodik a szem” vagy hogy „toplistás kiállítást láttam, láttunk”.
Art&Permissions, avagy a kettő több, mint az egy
Valami elindul, csúcsra ér, majd lehanyatlik vagy elindul, csúcsra ér és osztódik – Kolozsváron a második forgatókönyv szerint alakultak a dolgok. A régóta halmozódó feszültség nyomán az Ecsetgyárból kivált művészek és galériák egy másik elhagyott gyárépületben találtak új helyszínt maguknak, ez lett a Centrul de Interes, magyarul csak Köz-pont. A nyitó kiállításon jártunk.
Bolygóközi virtuális kalandozások
Ahogy a mindennapokat egyre inkább meghatározzák a digitális eszközök és szolgáltatások, úgy a digitális eszközökkel alkotó művészek szerepe is felértékelődött az elmúlt években. Azonban a műfaj továbbra is rendkívül költség- és eszközigényes maradt. Mivel Budapesten nem alakult ki érdemi intézményi háttér, amely tudná támogatni az alkotókat (akár csak eszközkölcsönzéssel is), elég szórványosan tűnnek csak fel kiállítások a témában. Kovács Andrea kurátor és a Let it Be! art agency munkássága nyomán – a Trafó smART! XTRA sorozat nyári különkiadásaival – azonban kicsit megélénkült a színtér.
Kiterítenek úgyis – A Maladype Színház III. Richárdjáról
Pont, mint azt a paplant – mondhatnánk, miközben ülünk a Maladype Bázis egyik bárszékjén, és Richárd piros palástja alól ki-kikandikáló Achilles-inát nézzük. Meg van nyúzva. A lifegő, piros paplant csípőjén egy bőrszíj tartja. Nem púpos.
Tudományos, fantasztikus
A Magyar Képzőművészeti Egyetem Epreskertjének egyik műtermében megrendezett hallgatói kiállítás két fiatal festő és egy fiatal kurátor együttműködéséből született, a kiállítótérbe lépve mégis olyan érzés fogott el, mintha egyetlen ember szellemi termékeit látnám: a kiállítás szokatlanul koherens. A falon olvasható koncepcióból kiderül, hogy a munkák olyan problémákra világítanak rá, melyek a képzőművészeti produktumok mindegyikével kapcsolatban felmerülhetnek. Olyan univerzális dilemmák ezek, mint például a reprodukálhatóság, vagy az érzékelés relativitása.
Füstbe ment idő – Anne Imhof: ANGST II
A 2017-es, azaz az 57. Velencei Képzőművészeti Biennálé Arany Oroszlán-díj nyertese a német pavilonban bemutatkozó Anne Imhof lett FAUST című projektjével. Korábbi performanszáról, az ANGST II-ről, amelyen szintén a biennálés csapattal közösen dolgozott Rácz Rebeka írt tavaly szeptemberben.
A húszperces sorban állás után szokatlan környezet fogadja a Hamburger Bahnhof épületébe belépő látogatókat. A neoklasszicista épület óriási központi terén alig lehet átlátni, telefújták füsttel. Rengeteg ember álldogál. Vagy ül a földön. Vagy járkál. Elveszettnek látszik mindenki. A falakon semmi sincs, első pillantásra a tér is üresnek tűnik. De van zene. Megnyugtató hangzás és emelkedett ének – kortárs operát hallunk. Aztán meglátjuk a keresztbe kasul, szimmetrikusan kifeszített köteleket a magasban, illetve a hosszú boxzsákokat. Aki már bent van egy ideje, az néz valamit, megfigyelő pozícióba helyezkedik, vándorol – s lassan a később érkezők is megértik kire, mire kell fókuszálni.