
Lassú távolodás a gyökerektől
Otthonos tér, a tenger színei, susogó baldachin az ágy körül, természeti képek, almafa, vulkáni kőzetek, szárított virágok, csend, eső utáni újjászületési-illat.
Ágy mint élettér
Kinek mit jelent az intimitás? Az emberek többnyire azt feltételezik, hogy az intimitás a szexhez kapcsolódik. Valójában mindenkinek mást jelent.
Lehúzhatsz még egy bőrt, van alatta másik
Alexander Wessely Kortex című kiállításáról a Fotografiska stockholmi bázisán.
Szénbe száradt sikolyok
Dezső Tamás munkásságának egyik fő fókusza humán és nonhumán viszonya. Legújabb munkái az Einspach galériában megrendezett, Kóda című kiállításán pedig ezen belül is az emberi megismerés és értelmezés lehetőségeivel foglalkoznak.
Önszerveződés és önreflexió – gondolatok A másik Nyolcak – Festőnők a magyar képzőművészetben című kiállítás kapcsán
Idén nyáron országszerte nyíltak kiállítások 20. századi magyar alkotónők műveiből, melyek különböző nézőpontok, koncepciók szerint mesélnek a művészetet hivatásul választó nők helyzetéről és megítéléséről. A pécsi Modern Magyar Képtár igen nagy feladatra vállalkozott, hiszen a téma egyik origójának tekinthető az az 1931-ben megalakult csoportosulás, az Új Nyolcak, vagy hivatalos nevén a Magyar Képzőművésznők Egyesülete Új Csoportja, amelynek műveiből időszaki tárlatot rendezett. A kurátorok a múzeum munkatársai: Nagy András esztéta és Szakács Vanda Kíra művészettörténész, a kiállításhoz tartozó szöveget pedig a téma egyik szakértője, Kopócsy Anna állította össze.
A művészet értékelés-elmélete (művészetfilozófiai kísérlet)
2022 tavaszán Pólya Zsombor fiatal képzőművész bedobozolta Kolodko Mihály Dunakorzón álló bronzszobrát (2014), amely Roskovics Ignácot ábrázolja festés közben, s amelynek eredetijét Kolodko először Ungváron állította fel 2012-ben. Pólya „fragile” feliratú deszkadobozát gerillaakcióként helyezte el Kolodko szobra körül, miután a szobrot becsomagolta, hogy ne érhesse kár, és ezzel „elszállításra ítélte”, mivel, mondja a művész „szeretném azt gondolni, hogy nem ez jellemzi a budapesti ízlést…”. Az akciót a 24.hu-n megjelent cikk írója számára azzal indokolta, hogy Roskovicstól „távol állt a plein air festészet, azaz valószínűleg soha nem festette ilyen módon egyik képét sem, így szobra többszörösen is hazug, jelentéktelen, harmadlagos tákolmány, a festészet közérthető és perverz metaforája, nem műalkotás, így műélvezeti értéke sem lehet” (Benedek 2022).
„Látás mozgásban” – A kép időbelisége David Hockney-nál
A különböző kultúrákban alkalmazott térábrázolási megoldásokat kutató David Hockney munkásságában művészet és tudomány folyamatosan összefonódik, ezzel megidézi a reneszánsz művészek habitusát. A klasszikus akadémiai módszert meghaladva nem pusztán lemásolja a klasszikus képeket, hanem az adott kor optikai, geometriai hátterének ismeretében analizálja, értelmezi és gyakran újraalkotja őket. Ennek eredményeit gyakorló művészként nemcsak rengeteg műalkotása őrzi, hanem a gyakorlaton alapuló elméleti művei is.
