Demo Day 2016
A Design Terminál mentorprogram tavaszi szemeszterének záróeseménye
A Design Terminál mentorprogram tavaszi szemeszterének záróeseménye
A héten kiművelődhetünk a múzeumok kérdésköréből és több helyszínen is szemlézhetjük a Képzőművészeti Egyetem diplomamunkáit. Használjuk ki a lehetőséget, hogy a hét végén intézményrendszerünk és annak szereplőinek ismeretével a fejünkben napozhassunk a júniusi jó időben.
Ritkán kezdek szabadkozással egy írást. Ezúttal mégis ezt teszem. Számomra Lakner László több egy művésznél, akinek a kiállítását megnyitom. Ez a kiállítás pedig több egy hétköznapi kiállításnál, hiszen az apropója Lakner László nyolcvanadik születésnapja. Mindez arra ösztönöz, hogy ezúttal elhagyjam a higgadt, távolságtartó műértelmezés biztonságosnak tűnő terepét. A kivételes alkalom kivételes személyességre késztet, arra, hogy megpróbáljak választ adni a lakonikus kérdésre, amit az elmúlt nyolc évben oly sokan feltettek nekem. Miért Lakner? Bővebben: miért tartom Lakner Lászlót a legjelentősebb magyar művészek egyikének? Mi késztet arra, hogy újra és újra visszatérjek műveihez, és hogyan kezdődött mindez.
A szívünk egy másik ország hazai és nemzetközi művészek munkáin keresztül mutatja be a barátságban kibontakozó, meghitt játékteret, ahol a társadalom elvárásaitól, ideálképeitől és normáitól elrugaszkodva igazán önmagunk lehetünk.
Csütörtök hajnalban virágot kapott minden londoni lady: egy 35 négyzetméteres, 26 430 szál virágból készített festmény-feldolgozást állítottak fel a National Gallery előtt, a Trafalgar Square-en. A nyolc és fél méter magas installáció elkészítésében részt vett Bánki Orsolya is, aki szülei tevékenysége révén egészen kislány kora óta kapcsolatban áll a virágkötészettel, és három éve már Londonban is hivatásszerűen ezzel foglalkozik.
A hétre csupa olyan programot ajánlunk, melyek mindegyike alatt társunk lehet egy hideg ital és a jó idő. Hétfőtől szerdáig remélhetőleg sokat fogunk beszélgetni, a hét második felében pedig műalkotásokat nézünk, sőt, akár mi magunk is alkotunk!
"A film a Tócsa Táborról azaz Gyereknyaraltatásról szól és arról, amit mindenki tudni akar: mi ez a Táborozás, amit csinálunk minden nyáron? Miért táboroznak a felnőttek és egyáltalán, mit értünk »TÁBOR« alatt?"
A Kis Varsó-művészpáros 2001-ben egy hétről-hétre ismétlődő beszélgetéssorozatot indított A hét műtárgya címmel. Az FKSE kezdeményezésében, mint az MKE Képzőművészet-elmélet szakos hallgatói, lehetőséget kaptunk a projekt folytatására, ahol az eredeti sorozat szellemében a megszokott formáktól (kiállítási kontextus) eltérően egyetlen művet állítunk középpontba. Az éppen aktuális (2) hét műtárgyáról az alkotóval beszélgetünk, a nézők aktivitására is számítva. A soron következő (2) hét műtárgya Eperjesi Ágnes 2015-ös, az Off Biennálé keretében megvalósuló Hatalmi szóval című performansza.
Május 30-án kezdetét vette a 2016-os Velencei Biennálé, ami az építészeti biennálék között a tizenötödik. A központi pavilonba besétálva, rögtön az első teremben megállunk – az előző rendezvény után maradt gipszkartondarabok sokasága láttán felemás érzések között eszünkbe jut a tavalyi év, és az a videómunka, ami e faldarabok némelyikén mutatkozott be, és amelyet kivételesen – még amolyan újságíró-időszűkében is – kétszer megnéztünk. John Akomfrah videoinstallációja, a Vertigo Sea kép- és szövegintenzitása hipnotikus erejű, földhöz szegezte és háromnegyed órán át fogva tartotta a betérőket. A teret kitöltő három hatalmas vásznon örvénylett, hullámzott, morajlott az óceán. Hol apró bálnavadászhajókat dobált, hol kegyetlenül legyilkolt hatalmas bálnák vére festette vörösre. Az egymásba ömlő képsorokon rabszolgakereskedők és menekültek élete keresztezte egymást, minden és mindenki a túlélésért küzdött. Nem véletlen tehát, hogy az idei Biennálén is erősen gondolunk rá.
"Meglátásunk szerint a trauma, a katasztrófa már megtörtént, a technológiai komplexifikáció önmozgóvá vált, és a technológia fejlődésnek legkevésbé sem az ember áll a középpontjában. Mindez egy olyan tendenciához vezet ahol tragédiák, összeomlások és hibrid összeállások sajátos sorozata fogja követni egymást. Fontos észrevennünk, hogy nemcsak mi cselekszünk, nemcsak a mi intencionalitásunk az, ami társadalmi értelemben fontos. A hálózatok túl fognak élni bennünket, valamint a Földön való destruktív garázdálkodásunkat.
Május 13-án a bécsi Városháza előtti téren díszkivilágítással és a felállított megaszínpad produkcióival elindult a Bécsi Ünnepi Játékok. Volt ifjúsági kórus, nagymamákból álló szalonzenekar, Boban Marković, orosz diszkó és újrahangolt osztrák folkzene.
A Vízizrí - Munkáskultúra a Duna partján kiállítás záróeseménye egy horányi kirándulás 2016. június 4-én.
Angol nyelvű konferenciát rendez a Kassák Múzeum és a Translocal Institute of Contemporary Art.
Nyár elejére felébred a természet és vele együtt felébrednek a kiállítóterek is. Nekünk csupán csatlakoznunk kell, dacolva a széllel és az esővel – május ellenére. Hangolódjunk rá az újdonságokra, utazzunk vidékre és az eső elől a „képzőművészetbe” meneküljünk.