Menekülő múzsa?

Avagy miért nincs Szántó Piroska-mű a Bálint Endre-kiállításon?

Gréczi Emőke

Szántó Piroska életművének megítélése ma még enyhén szólva is ellentmondásos. De hogyhogy a tehetséges, öntudatos és nagyszájú Vaszary-tanítványból nem lett elismertebb művész? Miért szakadt meg a kapcsolata régi barátaival? Anélkül, hogy állást foglalnánk akár művészi, akár személyes kérdésekben, nézzük, milyen magánéleti szál húzódik a háttérben. Pár évtized múlva úgyis kiderül, tényleg elmenekült-e Szántó Piroska múzsája, és ha igen,
valóban a férj, Vas István miatt?

 

Szántó Piroska (jobbra) és Hekepek Erzsébet – barátok a mozgalomból és a műhelyből
 
Szántó Piroska egyszerre volt festő, illusztrátor, író, írófeleség és nagy mesélő, de – kritikusai szerint – egyik sem igazán. Határtalan műveltsége és intelligenciája egyszerre frusztrálta és nyűgözte le környezetét. Kegyetlen őszintesége egyszerre volt szórakoztató és zavarba ejtő. Vajda Lajos köréből indult, az Európai Iskola rendes tagjaként folytatta, aztán karrierje egészen más irányt vett, úgy tűnik, egy szerelemnek köszönhetően, amit a többiek sosem tudtak neki megbocsátani.
   „Műveltségnek, szellemességnek, durvaságnak és mélyről felbugyborékoló kedélynek ez a szokatlan vegyüléke talán akaratlanul, de ellenállhatatlanul magára vonta a figyelmet – legalábbis az enyémet” – írta Vas István közel negyven évvel azután (Azután című életrajzi regényében), hogy 1940 Péter- Pál napján a Szentendrére tartó hajón megismerkedett Szántó Piroskával, aki mintegy kilenc évvel később valóban élete párja lett. Társaságukban volt akkor Korniss Dezső, Vas barátja Kassák köréből, és Szántó Anna, Piroska nővére, Korniss menyasszonya.
   Szántó Piroska addigra már túl volt egy veréssel „színezett” letartóztatáson, börtönön és egy peren, ahol József Attila (a harminckettedik rendű vádlott) mellett ült a tárgyaláson, harmincnegyedik rendű vádlottként. Túl volt egy rövid stúdiumon az Iparművészeti Iskolán, majd egy nem sokkal hosszabbon a Képzőművészetin, Szőnyi osztályában, ahonnan a „mozgalomban” végzett tevékenysége miatt csapták ki, és Vaszary magánóráin, ahol a többiek, a későbbi barátok is kikötöttek. Túl volt egy balul sikerült szerelmen Beck András szobrásszal (szintén vádlott), majd egy kétéves házasságon a textil-nagykereskedő és amatőr fotóművész Seiden Gusztávval, aki mellett legfeljebb hobbiból festhetett, még ha övé is volt a legpazarabb műterem és a legnagyobb festékkészlet az egész baráti körből. Mert ekkor már barátja volt Bálint Endre, akire az Iparművészeti Iskolán volt „erős hatással”, ahogy Bálint írja önéletrajzában (Barta Éva szerint Bálint egyszerűen beleszeretett), Vajda Lajos, akihez Bálint vitte ki Szentendrére, Barta Éva Szőnyi óráiról, Fekete Nagy Béla, Sugár Andor és Dési Huber felesége, Stefike a Szocialista Képzőművészek Csoportjából és persze Korniss, aki pedig a nővérét vette feleségül.
 

Szántó Piroska (1913–1999): Gyümölcscsendélet, 39.5 × 31 cm, olaj, papír


Virágok hatalma, 1962, olaj, vászon, 60 × 100 cm, jelzet: Szántó P. 962.
 
   Szántó Piroska ahhoz a csapathoz tartozott, amelyik egyértelműen Vajda Lajos követőjének vallotta magát, „képei mindig megőriznek valamennyit az élmény eredendő érzékletességéből; motívumai ugyan a valósághoz tapadnak, de szüntelenül mitizálja őket a maga profán-játékos módján” – írja a negyvenes években készült műveiről György Péter és Pataki Gábor. Emellett a Barta Éva-féle Henger utcai – eredetileg porcelángomb-, később menlevél-készítő – műhely három alapítójának egyike volt: Barta Éva formázta a gombokat, Szántó Piroska festette, Fekete Nagy Béla pedig kiégette az általa megtervezett és kivitelezett kemencében. Az anyagi szempontból egyre jobban működő műhely bővülő csapatába tartozott Csömör József, a radikális, de éppen csak induló költő, aki ebben az időben Piroska barátja, a társaság egyik kedvelt figurája. Tehát ebbe a körbe érkezett meg Vas István, a magukat hithű kommunistának (vagy szocdemnek) valló művészek közé, így a magánéleti „gubanc” mellett az úri középosztályból hozott allűröket sem nézték jó szemmel az alkalmi szobákban, rettenetes társbérletekben élő, pártutasításra szórólapokat terjesztő, az OMIKE-menza ingyen vagy filléres kosztján tengődő festők. Noha korábban mindketten tettek kísérletet arra, hogy a származásukhoz képest osztályt ugorjanak: a paraszti származású, mindkét szülője által elhagyott Szántó Piroska (anyja öngyilkos lett, miután a férje magára hagyta három gyermekével) a Seiden Gusztávval kötött házassággal, Vas István pedig a Kassák-körhöz való csatlakozással és Kassák nevelt lányával, Nagy Etel mozgásművésszel kötött házasságával. Ahogy Piroskának nem állt jól a dáma szerep, úgy Vast is kidobta magából a Kassák-kör. Ez a találkozás azonban nagyobb hatású, kapcsolatuk pedig erősebb volt minden addiginál, és bár a zsidóüldözés miatt Piroska a Nyergesújfalu közelében lévő Bajótra került (Nagy Etel, majd Korniss testvére, Korniss Irén papírjaival), Vast pedig többször behívták munkaszolgálatra, ráadásul mindkettőjüknek volt másik kapcsolat az életében, amint alkalmuk adódott, újra és újra találkoztak. A visszaemlékezésekben Szántó Piroska finomabban és kicsit a valóságot szépítő módon, Barta Éva és Vas István keményebben fogalmazza meg a művészcsoporttal való szakítás és a műhelyből való távozás körülményeit, amelynek oka egyértelműen az volt, hogy Vas Istvánt utálták a többiek. Amikor a műhely hamis menleveleket készített, Piroska már egy lámpaernyőüzemben dolgozott, majd már ott sem, bár ő évtizedekkel később úgy írja önéletrajzi novelláiban, hogy mindvégig részt vett „Kamilla” műhelyének munkájában – ezzel Barta Évából a hetvenes években komoly és életre szóló haragot váltva ki.
   Az ostrom hónapjaiban Szántó Piroska hamis papírokkal, árja (Korniss) párja nővérével és egy nyilas funkcionáriussal Aczél Pannónia utcai lakásában húzódott meg, Vas pedig Ottlik Gézánál bujkált, miközben Passuth László lakcímére küldözgették egymásnak a leveleket.
 
 

Szántó Piroska: Szobában, 1941, akvarell, papír, 24 × 31 cm
 

A Vashegyi Krisztus, 1968, olaj, vászon, 100 × 60 cm Jelzet: Szántó Piroska 1969
   Kérdés persze, hogy Szántó Piroska 1945 után hogyan lett mégis tagja az Európai Iskolának, ha a többiek nehezteltek rá? A háború végnapjaiban a sebtiben megalakult Képzőművészek Szakszervezete (Dési Huber Stefike vezetésével) összeszedte a baloldali művészeket, igyekezett megrendelést, műtermet és anyagot biztosítani számukra, de étellel is ellátta a jobbára hajléktalan és munkanélküli túlélőket. Szántó Piroskánál olvashatjuk, hogy hogyan keveredett az irodába Sikuta Gusztávval, ahol Ferenczy Béni állított kihogy legalább igazolni tudják magukat. Aztán ott volt Schubert Ernő műterme, ahol ugyancsak összegyűltek a Szocialista Képzőművészek Csoportjában vagy annak közelében valaha megfordult festők, így Anna Margit, Bán Béla és Szántó Piroska is, hogy transzparenseket készítsenek, zászlókat fessenek az újjáalakuló mozgalom számára. Ezekben a körökben elkezdődött a beszélgetés egy formális művészcsoport megalakításáról, volt szó Rippl-Rónai Körről is, végül több ilyen eszmecsere nyomán jött létre az Európai Iskola. Gegesi Kiss Pál egy vele készült interjúban utalt is arra, hogy a tapogatódzó megbeszélések egyik színhelye Szántó Piroska lakása volt, a Visegrádi utcában.
   Vas István úgy volt ekkor a képben, hogy éppen nem igazán. Csömör József az orosz frontról hazatérve még a miskolci kórházban elhunyt, ám Szántó Piroska hiába vált függetlenné, Vas a háború után rögtön feleségül vette korábbi barátnőjét és megmentőjét, Kutny Magdolna Máriát, még ha ezt inkább hálából, mint szerelemből tette is. Gyakorlatilag emiatt tudott Szántó Piroska az Európai Iskola 1948-ig tartó működése alatt mindvégig aktívan részt venni a kör munkájában: 1946 augusztusában egyéni kiállítása volt (az első életében, de ez a tagság nagy részére igaz volt) és kiállított minden csoportkiállításon. 1948 márciusában került elő újra Vas István, ekkor már szándékai szerint véglegesen, és tényleg, most már együtt maradtak. Ezzel párhuzamosan pedig újra elmérgesedett a viszony Bálinték és Szántó Piroska között. Noha Piroska sem volt hajlandó szocreált festeni, de megélt az illusztrálásból és férje kiadói állásából – ez utóbbi számos támadási felületet adott, ahogy erről a Szántó Piroska-hagyatékban fennmaradt, Bálintnak írt levél is tanúskodik: Bálint előtte azzal vádolta Vast, hogy 1956-ban nem állt ki a forradalomért, és már korábban is hallgatott, megalkudott, az erre írt reakcióban Piroska mélységes csalódását fejezte ki, felemlegetve, hogy ők mindent megtettek a művészekért Aczélnál.
 

Szántó Piroska: Vas Istvánnal Toszkánában, 1968, ceruza, papír, 36 × 24 cm
 
   A konfliktusok egy másik indítéka a művészek Aczélhoz fűződő kapcsolata volt. A Kádár-rendszer első számú kultúrpolitikusát még szavalóművészként ismerték meg a szentendrei fiatalok, illetve Bálint még korábban, a zsidó árvaházból. Aczél kapcsolata gyakorlatilag mindenkivel megmaradt a későbbiekben, emiatt kérhettek a művészek útlevelet, kiállítási lehetőséget, műtermet, lakást, védelmet a túlbuzgó intézményvezetők, helyi pártfunkcionáriusok ellen. A művészek (és leszármazottaik) mind elismerték, hogy a nexus fennmaradását apróbb nagyobb ajándékokkal, üdvözlőlapokkal is segítették, amin szégyellnivaló nem volt, hiszen azonos nemzedékhez tartozó emberekről, közös gyökerekről beszélhetünk, ami azokból az évekből datálódott, amikor még Aczél (Appel) küzdött meg azért, hogy a bohém művészcsoport befogadja. Ugyanakkor többségük még 1956 után sem volt a rendszer kegyeltje, az időnként adódó kiállítások és a mindenkinek jutó kismonográfia mellett mégiscsak ellenzékinek számítottak és nem tartoztak sem Aczél szorosabb baráti köréhez, sem az általa preferált művészek (Borsostól Kovács Margitig) közé. Kérni kérhettek, időnként kaptak is, de módjával, elég csak megnézni Bálint, Korniss, Vajda Júlia és a többiek lakás- és műteremviszonyait (lásd előző számunkat, Artmagazin 2014/1). Szántó Piroska, pontosabban Szántó Piroskáék kivételnek számítottak, hiszen az irodalommal – a képzőművészettel ellentétben – mindig is szorosabb kapcsolatot ápoló Aczél jobban szót értett Vassal (és viszont), Szántó Piroskának pedig az életét mentette meg azzal, hogy a vészkorszakban Pannónia utcai lakását a Szántó lányok rendelkezésére bocsátotta. (Vas Azután című regényében a folyton szervezkedő, jóindulatú színész, Alapi alakjában jelenik meg Aczél.) Szántó Piroska itt-ott a valóságot kissé torzító visszaemlékezései (eltúlzott „költői szabadsága”, ahogy Barta Éva fogalmaz egy felháborodott levélben) mellett ez a többiekénél szorosabb politikai kapcsolat sem váltotta ki Bálinték jóindulatát, és mivel ők egymással szorosabb vagy lazább, de barátságban maradtak, az indulatok nyilván felerősítették egymást. (Szántó Piroska a kilencvenes évek közepén e sorok írójának is elismerte, hogy Aczél volt az egyik legjobb barátja.)
   Vasék Gróza Péter rakparti lakása és szentendrei háza írók, költők szalonjává vált, fáradalmaikat pedig leginkább az írók alkotóházában, Szigligeten pihenték ki. Mindeközben Szántó Piroska elvesztette művészbarátait, a köztudatban festegető illusztrátorrá, költő múzsájává és végül íróvá vált. Hogy boldog volt-e ezzel? Aligha, bár kétségtelen, hogy kapcsolata Vas Istvánnal kiállta az idők próbáját. De hogy mennyit veszített festőként ezzel a szerelemmel, és mennyit küzdött azért, hogy mindezek ellenére Bálint, Anna Margit, Korniss rangjára emelkedjen, arról bőven található adalék még feldolgozásra váró, Szombathelyre került hagyatékában.