Szombaton nyílik a The Great Globe

A kiállítás kiindulópontját James Wyld, 19. századi kartográfus és parlamenti képviselő által tervezett nagyszabású látványosság, a Great Globe adja. 

A Great Globe egy tizennyolc méter átmérőjű, „konkáv” földgolyó volt, amelyet a londoni Leicester Square-en állítottak fel, és amelynek a belsejében a látogatók egy négyemeletes lépcsőszerkezeten felsétálva csodálhatták meg a gipszből készült, méretarányos geográfiai jelenségeket, a glóbusz földrajzát. Az 1851-ben, a Londoni Világkiállítással egy időben megnyíló, több millió látogatót vonzó georáma bő egy évtizedig várta az érdeklődőket. Az évek alatt az építmény melletti galériákba Wyldék távoli eseményekről, így a krími háborúról, a Panama-csatorna építéséről szóló előadásokkal, északi-sarki és afrikai emberek életét megidéző diorámákkal, kiállításokkal próbáltak még több embert csalogatni. A hét évvel az első transzatlanti telegráfkábel előtt megnyílt Great Globe a kor planetáris fantáziáinak, a viktoriánus látványtársadalomnak, a modernség élményének ikonikus pillanatfelvétele.

Ezekből kiindulva, a The Great Globe kiállítás fő motívuma a glóbusszal való találkozás dramaturgiája, amelyet az alkotások kortárs tapasztalatokon keresztül közvetítenek. Huszonegyedik századi, de gyakran történelmi perspektívájú szituációkban fogalmazzák meg a kérdéseket: mit jelent, amikor a saját környezetünkben fogadjuk be a „globálisat”? Milyen egyidejűségek, találkozási pontok, hálózatok jöhetnek létre távolságok között, illetve hogyan térképezhető fel ezeknek sajátos topográfiája? Hogyan tudjuk újraértelmezni a különböző történelmi, társadalmi, gazdasági jelenségeket a lokális tapasztalatokon keresztül? Hogyan viszonyuljunk az állandóan változó világhoz? Általánosságban: milyen látványt tár elénk ma a Föld? A szándékosan heterogén válogatás a nagyon személyes, performatív akcióktól, a kutatásalapú, távolságtartóbb, konceptuális munkákig terjed, amelyek a posztkolonializmus, a klímaváltozás, a világkereskedelem, a digitális kapitalizmus és a kibertér összetett jelenségeit vizsgálják és hozzák közelebb a különböző mozgásokra, áramlásokra, interakciókra fókuszálva.

A kiállítás támogatói: Cseh Centrum, Francia Intézet, Koreai Kulturális Központ, Budafok-Tétény Bp. XXII. ker. Önkormányzata, NKA, Absolut

A kiállítás megnyitója az Aqb OPEN HOUSE programsorozat része.


The Great Globe
Megnyitó: 2019. május 18., 17 óra
A kiállítást megnyitja: Földes András, az Index újságírója
Kiállító művészek: Michael Blum, Borsos Lőrinc, Louise Drulhe, Esterházy Marcell, Vadim Fishkin, Kendell Geers, Malgorzata Goliszewska, Gróf Ferenc, Louis Henderson, Klara Hobza, Horváth Tibor, Felix Kiessling, Runo Lagomarsino, Paulo Moreira, Société Réaliste, Pavel Sterec & Vilém Duha
Kurátorok: Gadó Flóra és Heszky András
Grafika: Jákob Bálint 
Megtekinthető: 2019 május 18. és június 30. között


 

full_006242.png
Ezt nézd! – Mozgalmas hét

A hétre ajánlunk egy beszélgetést a tranzit.hu szervezésében és egy tárlatvezetést az Óbudai Társaskör Galériában, ugyanakkor kiállításmegnyitókat is javaslunk: a Paksi Képtár, a Centrális Galéria és a Budapest100 nyitóeseményeit.

 

full_006251.png
Ezt nézd! – Finisszázsok hete

A hétre az Art+Text Budapest megnyitója mellé ajánlunk egy kerekasztal-beszélgetéssel egybekötött vetítést a Romakép Műhely szervezésében, valamint a Trafó Galéria és a Kassák Múzeum finisszázsait is javasoljuk. A heti személyes kedvencünk a Horizont Galéria Liz Nielsen-kiállítása.

 

full_006281.png
Ezt nézd! – Budapest és Salgótarján

A hétre a MŰTŐ és a Budapest Galéria kiállításmegnyitói mellett a Magyar Képzőművészeti Egyetem hallgatóinak diplomaprojektjét, valamint az Artmagazin salgótarjáni kirándulását javasoljuk. Az e heti kedvencünk a Magyar Nemzeti Galéria Fortepan-kiállítása.