Gál András monokróm alkotásaival találkozhatunk Soestben
Gál András monokróm művei is szerepelnek a Hellweg Konkret című, németországi kiállítássorozat nyitóeseményén.
Németországban Hellweg Konkret címmel nagyszabású kiállítássorozatot szentelnek azoknak a képzőművészeknek, akiknek munkásságában meghatározó szereppel bír a forma és a szín. A sorozat nyitókiállítása a soesti Raum Schroth-ban látható július 12. és szeptember 27. között. A Hellweg Konkret II | DIALOGE című tárlat négy olyan művészt egyesít, akik a vászon- és papíralapú alkotásaikon a színt helyezik érdeklődésük fókuszába. A műveket meghatározó formai redukció, a színek különféle alkalmazása a felületi struktúrák változatosságát eredményezik. A kiállítás célja, hogy párbeszéd bontakozzon ki a Soestben élő, 85 éves Jo Kuhn és három, a fiatalabb generációba tartozó nemzetközi művész – Callum Innes (GB), Gál András (HU) és Philippe Chitarrini (FR) – alkotásai között.
Joachim (Jo) Kuhn festményei és nyomatai a color-field festészethez köthetők, és kiemelten előtérbe kerül rajtuk keresztül a színek közötti párbeszéd. A kiállításon Callum Innes brit művész művei követik Kuhn-alkotásait, amelyeket a szín és az áttetszőség redukciója jellemez. Gál András magyar képzőművész monokróm alkotásai a felszínt helyezik középpontba, vagyis a színt, a festéket és az anyagot. A francia Philippe Chitarrini munkáit pedig a különféle színreflexitású felületi festészet jellemez.