EZT NÉZD – Átsegíteni a Napot az éjjeli égbolton
Ötszáz alatti technikák a sátorban.
Június hatodikán nyílt meg Bánki Ákos képzőművész legújabb kiállítása a K.A.S. Galériában Flūmen II. címmel. A művész így nyilatkozik új sorozatairól: „Fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy bármelyik műfajról legyen is szó, én sorozatokban gondolkodom. Amikor egy festészeti szériát elkezdek, színekkel, formákkal, anyagokkal és technikákkal kísérletezem, hogy a kezdőponttól eljussak egy végpontig. A két pont között pedig egyre inkább ura leszek a választott eszközöknek. Spontánnak és véletlenszerűnek ható képeim mögött nagyon is irányított folyamatok állnak. Szitanyomat-sorozataimban ezeket az irányított folyamatokat tisztázom le. Ha úgy tetszik, szitasorozataim rendszerszerű gondolkodásom tanúi.” Bánki Ákos korábbi projektjeiről itt írtunk.
E hét pénteken és szombaton kerül megrendezésre újra az Under500 összművészeti fesztivál. Tavaly a fesztivál kapcsán beszélgettünk Hód Adrienn-nel, Szeri Viktorral és Molnár Andrással az esemény lehetőségeiről és felelősségéről a hazai kortárs közegben. „Egy évente egyszer megrendezett, kétnapos fesztiválnak a jelentősége kicsinek tűnhet, mégsem érdemes alábecsülni a hullámokat, amiket egy ilyen esemény vethet, akár csak a közösség tagjain keresztül is.” A képzőművészeti program művészei idén Agg Lili, Hódi Csilla, Keresztes Zsófia, Kiss Balázs Ágoston, Liksay Csenge Gyopár, PPILLOVV, Szomor Olívia, Vass Csenge, Várhegyi Dávid és Jelena Viskovic.
Június 19-én nyílik Hajdu Levente és Marikovszky Andrea szervezésében a MARGÓN // Kiállítás a pályaelhagyásról az FKSÉ-ben. „Elvesztél? Nincs kedved? Nincs többé időd rá? Nincs pénzed, amiből megélj művészként? Eleged lett a folyamatos pályázatírásból, hogy mindig más intézményektől függsz? Tényleg 70%-a a művészeti hallgatóknak az egyetem után pályaelhagyó lesz? Művésznek lenni azt jelenti, hogy munkanélküli vagy, akit nem hívnak munkanélkülinek, vagy kisvállalkozó, aki a piacból él? Úgy gondolod, hogy a művészek mindig is szegények voltak, és áldozatot hoznak a nagybetűs Művészetért? A kiállítás ezen kérdések köré szerveződik. A kiállító művészek részben a kiállított munkáikkal, részben a kiállításhoz írt szövegeikkel tematizálják élethelyzetüket a margón.”
A Ludwig Múzeum A cukiság faktorával és a Kassák Múzeum új Buhavor-tárlatával egyszerre, a Nyolcésfél hetedik emeletén kerül megrendezésre június 22-én Antalka Zsófia, Horváth Orsolya és Lakatos Gelléri Barnabás Techniques to the Unknown című csoportos kiállítása. Csörgő Marci így fogalmaz a tárlat meghívójában: „A kiállítás igyekszik kérdéseket feltenni az ideológiákon túlmutató személyes szakralitás megélésével kapcsolatban. A művészek kortalan és kortárs technikákat egyaránt használva (festékszóró, tus, gyöngyfűzés, fémművesség, subázás stb.) ipari, iparművészeti, képzőművészeti, formai és funkcionális limitációk együttes reprezentációjával törnek utat a transzcendentális felé. A fenti gyakorlatok által létrejövő metaszakrális kiállítótér végső horizontja így az ismeretlen, ez a Techniques to the Unknown.”
A Sátor – The Tent című esemény június 23-án és 24-én a nyári napfordulóhoz és annak hagyományos népi hiedelemvilágához kapcsolódóan egy olyan művészeti intervenció, amely több diszciplína (a statikus művészeti installáció, a performansz, a közösségi rítus és a zene) segítségével hivatott átsegíteni a Napot az éjjeli égbolton. A Useless Galeri (Petrányi Luca és Solymár Fanni) kurátori koncepciója egy olyan szabadtéri kiállítás, ahol a művek sátrak tereiben jelennek meg. A sátor egyszerre szimbolizálja az önrendelkezést, a szabad művészet gyakorlását, de egyszerre utal a konvencióktól és intézményektől való függetlenségre is. Tere egyszerre nyitott és zárt, egyszerre szilárd és rugalmas, fala elválaszt a külvilágtól, ugyanakkor vékony rétegeivel összekötni is képes világokat.