PARADICSOM-KONZERV

Kertes perzsaszőnyegek a Metropolitan Múzeumban

Szikra Renáta

Volt egyszer egy szőnyeg, amelybe a paradicsom képét szőtték. Évszázadokon keresztül elragadtatott leírások őrizték emlékét, pedig egyetlen kicsiny darabja sem maradt meg.

I. Huszrau (531–579) ktésziphóni palotájának fogadótermébe készült gyapjúszőnyeg egy patakok és ösvények által szabdalt, virágzó kertet ábrázolt, ez választotta el az uralkodó trónszékét a követek és udvari emberek hadától. Az Újperzsa Birodalom a 6. században újabb virágkorát élte a Zoroaszter tanait követő Szászánida uralkodók kormányzása alatt, úgyhogy a pazar szőnyegen a földet aranyszállal, a patakokat ezüstszállal varrták ki és hegyikristállyal díszítették, az ösvényeket gyöngyök, ékkövek jelezték. „Huszrau tavasza” néven emlegették, de téli szőnyegnek is nevezték, mivel a hideg évszak beköszöntével terítették fel – a kerti sétát pótolandó. Amikor a betörő arab törzsek 637-ben elfoglalták Ktésziphónt, a zsákmányon való osztozkodás során a szőnyeget több darabba vágták, mely darabok így feltehetőleg hamar szétfoszlottak. Emlékezete azonban még ezer évvel később is szinte változatlan formában élt tovább egy keleti szőnyegfajta, az úgynevezett kertes szőnyegek mintázatában. Az egyik legszebb most éppen a Metropolitan Múzeumban látható a New York-i gyűjteményből válogatott nyolc másik antik perzsaszőnyeg társaságában. A húsz négyzetméteres vendégpéldány, a glasgow-i Burrell Collection egyik csúcsdarabja Irán délkeleti részén készült, a 16–17. században, a perzsa sahok türkmén származású dinasztiája, a Szafavidák uralkodása idején. Az egy korábbi tulajdonosról elnevezett „Wagner” szőnyeg is Huszrau egykori szövött paradicsomkertjének kései utóda.

Maga a paradicsom szó is a perzsa „pairideza”- ból származik, melynek jelentése: kert, körülkerített terület, park. És miként képzelték el a sivatagos, sziklás tájon élő, vándorló népek a paradicsomot, ha nem oázisként? A perzsa uralkodók a paradicsomot természetesen már földi életükben is szerették megtapasztalni. Palotáik mellé fallal körülvett, impozáns kapuzattal rendelkező négyosztatú kertet (csahár bág) építettek, melyet az egymást keresztező csatornák tagoltak négy fő részre (ami a világ teljességét jelképezte, a négy égtáj és a zoroaszteri tanok négy alapeleme, a föld, tűz, víz, levegő formájában), és amit aztán további csatornák vagy sétányok osztottak tovább. A főcsatornák metszéspontjában elhelyezkedő szögletes medencéből áradt ki az örökkévalóságot és a megtisztulást jelképező víz, ami egy faragott vagy mozaikkal burkolt, ferde kőlapról ömlött a csatornákba. A csatornák találkozásánál, ahonnan az egész kertet beláthatták, gyakran emeltek márványteraszt vagy pihenő pavilont.


A „Wagner” kertes szőnyeg, Irán, Kirman, 17. század, pamut láncfonal, gyapjú, pamut és selyem vetülékfonal, fakeret, 531 x 432 cm, kölcsönözte a Glasgow Life (Glasgow Museums) a Glasgow City Council nevében a Burrell Collection anyagából a Burrell Trustees jóváhagyásával

A perzsák faimádata is legendás volt. Az uralkodók vadasparkjaiban több nagy fa koronáját összekapcsoló, ahogy ma neveznénk, „lombkoronaösvényt” alakítottak ki, kicsit a mostani kalandparkra emlékeztető módon – de luxuskivitelben. Szabad ég alatti, bonyolult létra-lépcső rendszerrel megközelíthető hálótermeket, szőnyegekkel borított teraszokat építettek, ahol még fogadásokat, kerti ünnepségeket is tartottak. Mivel a fa, melynek tövéből forrás eredt, az örök életet jelképezte számukra, ezért kertjeikben a vízfolyások és sétányok mellé is fasorokat ültettek. Legszívesebben a platánok egy keleti fajtáját, ciprusokat és gyümölcsfákat, közülük is főként mandulát, szilvát, cseresznyét, barackot, citrusféléket, gránátalmát, datolyapálmát és szőlőt telepítettek. Külön érdekessége a keleti kerteknek, hogy a fákat sokszor járószint alá süllyesztve (a fa várható méretétől függően másfél métertől akár 2-3 méteres mélységbe) ültették, hogy a kertben időzők szinte a fák koronájában járva, a virágokat és gyümölcsöket kéznyújtásnyi távolságból, szemmagasságban élvezhessék. A virágágyásokat is süllyesztették, aminek köszönhetően tényleg szinte virágszőnyegen jártak.

A „Wagner” szőnyegen a kertet felülről, de a csa- tornákat szegélyező fasorokat, erdőket és az állatokat a legmeghatározóbb nézetükben, „kiterítve”, többnyire oldalnézetből látjuk. A színes halak, vízimadarak és a fák között bujkáló állatok közül jó néhány beazonosítható (a szarvasokat üldöző ragadozók között még egy hópárduc is akad), míg az egész szőnyeget keretező stilizált virágágyás rozettái, palmettái és indadíszei éppen csak utalnak a perzsa kertek jellegzetes virágfajtáira. A pompás virágokról az európai utazók csak elragadtatással szóltak, ahogy az 1660-ban Keleten utazgató Sir John Chardin is, bár ő rosszallóan jegyzi meg, hogy a perzsák nem sétálnak annyit a kertben, mint az angolok, sőt megelégszenek az első árnyékos hellyel és az onnan szemük elé táruló látvánnyal. Mindenesetre télen a szőnyegre telepedtek, és úgy élvezték a szövedékben konzervált tavaszi kertet.