Tanárok a Képzőművészeti Egyetemen VII. - Gaál József

Kozák Gábor

Gaál József 1960-ban született Tahitótfalun földműves családban. A szentendrei rajzkörben tanult, ahol olyan hatások érték, mint Kornis, Barcsay, Bálint Endre, de a legmélyebben Vajda Lajos rajzművészete. A Képzőművészeti Szakközépiskolában tanult tovább, 1983-ban diplomázott a Képzőművészeti Főiskolán. 1985-ben elkészített sokszorosított grafikai lapjaival vált ismertté (Falanzterépítők, Kegyetlen színház, Meddő bálványok). Architekturális elemek előtt masszívan álló bábszerű lényei Chirico hatását idézik; az üres térbe helyezve magányosak, kegyetlenek és szorongók. Ugyanebben az időben fedezte fel Henri Michaux költészetét, akinek egy Tahavi nevű kitalált lényről írt versei nagy hatással voltak rá. 
 

Teremtetlenek 1995 
olaj, vászon 140 x 100 cm Szentirmai István gyűjteménye
 
Tahavi a bennünk élő másik lélek hordozója, a normális mellett az abszurd, aki már születésekor aggastyán lett, akivel csak „rossz" dolgok történnek. Az ily módon „megihletett" lényről készült sorozat darabjai önkiíró, szabadasszociációs, de figurális módszerrel készült akvarellek, amelyek megnyúlt, gyökérszerű figurákat ábrázolnak. E két sorozatból messzemenő következtetéseket lehet levonni. Közös jellemzőjük, hogy tárgyuk az ember, aki groteszk, kicsavart, eltorzított, félelmeivel küzdő. Különbözőségük, hogy míg az egyiken a lények merevek, stabilan megformáltak, idolszerűek, addig a másikon lágyak, esendők, stilizáltak, alig körülhatároltak. Egyrészről a kubizmus, másrészről a lírai absztrakt jegyeit hordozzák. A két formanyelv váltakozása, keveredésük, az egyik, majd a másik dominanciája végig jellemzi az életművet.
 
Tekintsünk át néhány ezután készült sorozatot, amelyet 2000-ben megjelent, Summa című katalógusában foglalt össze a művész. A Morfeusz lapok (1986) darabjain erotikus utalásokkal, ősi lényekkel és érzetekkel találkozunk. A képek kompozíciói ugyanúgy szilárdak és szimmetrikusak, mint a Moloch vásznai (1988). A Masoch Lyra (1990) darabjai kitűnő példái a művész filozofikus, meditatív beállítottságának. Személyes indíttatásukat az adja, hogy ebben az időben születtek Gaál gyermekei, így a képek a társas kapcsolatokról szólnak - a figurák egymásból nőnek ki, megkettőződnek, egymás hátán élnek. A Földből fakadt bánat (1990) című sorozat munkái hasonló kiindulásúak, de mitikusabbak. Kapcsolódnak a Földszerszámokhoz (1990-1992) és a Földhözragadtakhoz (1991-1992).
 
Gnome I. 2003
olaj, vászon 140 x 100 cm Kaposvári Rippl-Rónai Múzeum
 
Gaál eközben elhagyta szülőfaluját, és Budapestre költözött. Az ekkor keletkezett művek a földhöz való kötődést, az elszakadás nehézségeit, a tehetetlenséget, a determináltsággal való küzdelmet mutatják be. Chikán Bálint ezek kapcsán kelet-európai életérzésről beszélt: családok elszakadása, népek, államok szétesése, a múlthoz-kötöttséggel és a kitárulkozó jövővel való egyidejű szembenézés hasadt állapota kapcsolja össze a műveket, így a személyes, illetve a nemzeti trauma egyszerre jelenik meg kilencvenes évek elején készült képeiben.
 
Mivel mindig is izgatta a halál, a haláltánc, az elmúlás. Az ezekkel való szembenézés eredményeképp jött létre a Macábre (1993), illetve a halál kigúnyolására a Nosis Hermeticus (1994-1995) sorozat. Ez utóbbi fontos állomás az életműben, mert egyes daraboknál ugyan már elő-előtűnt, de karakteresen először itt kerül a képbe a gúny, az irónia, a játékosság. A szervlények - kezük, lábuk, fejük helyén egy-egy fallosz található - bálványszerűen tetszelegnek a drapériaszerű hátterek előtt, és csupaszságukkal, magamutogatásukkal egyszerre szomorúak és nevetségesek, akárcsak a bohócok. E gondolatmenet eredménye a faragott fejekre szögecselt bőrszíjakból készített Macula (1995), amelynek ugyanilyen alapanyagokból, de más indíttatásból készített folytatása volt az Imagio (2001) és a Marszüasz (2002). Kevesen tudják, hogy a Macula darabjait a szülői házban talált fából és szerszámok szíjaiból applikálta Gaál, az arcok forrásai pedig a szomszédok voltak - ily módon végletesen eltorzított, háromdimenziós karikatúrákról beszélhetünk. A művész stílustárába bekerül a groteszk humoros, ironikus vállfája, tőle nem szokatlan módon néha egészen obszcén motívumokkal. Nem véletlen, hogy ezek kapcsán Szeifert Judit „idétlen idolok"-ról ír.
 
Maszk a Macula-sorozatból 
fa, bőr, szögek
 
Képeit 1996-ban Ikon címmel állította ki. Az ikon definíciójával ellentétben ő nem szenteket, nem bálványokat, hanem embereket ábrázol, néha egészen konkrétan jeleníti meg a psziché, az emberi érzelmek kivetülését. A figurák magukban állnak, jól körülhatároltak, gyolcsszerűen beburkoltak, néha gúzsba kötve szoronganak. 1997-ben szemtelen holdbohócokkal, a Nascente Luna pasztellképei következtek.
 
2000 után újabb paradigmaváltás figyelhető meg művészetében. Eltűnnek a képekről a direkt szimbólumok, helyettük önmagában álló testek, portrék képezik a művek tárgyát, miközben változik a képek koloritja is. A korábbi földszínek, az umbra, a siena, a barnák, zöldek helyét élénkebb színekkel, kékekkel, vörösekkel, néha naranccsal és rózsaszínnel tölti ki. Két Gnome (2000, 2003) sorozatából kiemelkednek a korábbiban készített faragott, színezett fejek, illetve a későbbiben a rendkívül plasztikus festészeti megoldással készített, torz, de ugyanakkor aranyesőben fürdő, kegyelmi állapotban leledző figurák. Portréi, például az Együgyűek (2003) szinte realista pontossággal ábrázolnak, mégis ugyanolyan szabadsággal és változatossággal mutatják be az emberi arcot, mint más képein az ugráló, térdelő, táncoló, töprengő, kitárulkozó vagy éppen maszturbáló embert.
 
Fej III. 1997 
olaj, vászon 60 x 50 cm Antal-Lusztig-gyűjtemény
 
Mint láthatjuk, Gaál sorozatokban gondolkozik. Valamennyinél továbblép az előzőekhez képest. Formanyelve is két véglet között mozog. Emellett technikailag is szinte mindent kipróbált magában és egymással ötvözve is. Készített hidegtűt, rézkarcot, litográfiát, rajzolt pasztellel, szénnel, tussal, ceruzával, festett olajjal, akrillal és vízfestékkel, faragott szobrot fából, bronzból, bőrből, de teknőből is. Bár grafikusként végzett, inkább a festészet a jellemző műfaja, ám képeinek túlnyomó többségét papírra veti. 
 
Nagyon fontos számára a változás, de ez nem öncélú vagy manipulált, hanem önmagából fakadó, egy természetes, megállíthatatlan folyamat része, amelynél a kohéziót legbelső énje szolgáltatja, az őszinte keresés és az elégedetlenség pedig mindig újabb és újabb feladatok elé állítja. A művészetet hagyja előtörni, magától értetődően nem nyers, hanem szűrt állapotban, hiszen a spontán ötletekre rárakódik a stílus, az anyagkezelés, a megfogalmazás, a szakmai tudás, de az ábrázolt lények mégis egyfajta belső napló lapjai, pillanatnyi világképének leképezései.
 
Figura 1998 
olaj, vászon 60 x 30 cm magántulajdon
 
A kortárs művészek közül nem nehéz megtalálni a párhuzamot Gaál művészete és Marlene Dumas vagy Arnulf Rainer művészete között. A hazai művészek közül feltétlenül elfogadja feLugossy Lászlót, akinél olyan filozofikus életfelfogást, költői létet lát, amely nem mentes a fájdalomtól, melankóliától. Példaértékű számára a performer-képzőművész élete, aki a trendeket kikerülve, azokat inkább megelőzve és úgy beépítve, olyan művészetet hoz létre, amely egyszerre univerzális és egyszerre építkezik a mindannyiunk által ismert közép-európai elemekből.
 
Két legjelentősebb nemzetközi sikere, az 1992-es a sevillai világkiállításon Tóth Menyhérttel és Samu Gézával, illetve Európa 2004-es Kulturális Fővárosában, Corkban Lugossy Máriával való szereplése. Díjai közül a harmincegy évesen megkapott Munkácsy-díjra a legbüszkébb, de számtalan biennálé és első helyezéssel is büszkélkedhet. Többek között az ilyen díjazásokat követő állami, önkormányzati vásárlásoknak köszönhetően szinte valamennyi hazai közgyűjtemény rendelkezik alkotásával. A magángyűjtemények közül az Antal-Lusztig-gyűjtemény és a Feuer-gyűjtemény kortárs részének alappillérét képezik munkái, de nagyobb számban megtalálhatók Németh István és Merics Imre kollekcióiban is. 1993 óta tanít a Képzőművészeti Főiskolán, 1997 óta docensként saját festő osztálya van. Ezzel is összefügg közel száz megjelent publikációja. Gyakran vállalja el kiállítások megnyitását, mivel kötelességének érzi a tanítványok pályájának elindítását, illetve kritikai gondolkozóként a pályatársak munkájára való reagálást. A kísérleti zenében elfoglalt radikális megközelítését szólóban vagy saját zenekarok (Fine Arts, Fraktál) közreműködésével hirdeti fesztiválokon, alternatív fellépőhelyeken, klubokban.
 
Nascente Luna V. 1997 
pasztell, papír 70 x 50 cm magántulajdon
 
Ha munkáira magyarázatot kívánunk találni, akkor azt nem valamiféle erőltetett avantgárd programban kell keresni, de még csak nem is a művészettörténet bugyraiban, bár munkái-nak kapcsán könnyű asszociálni a törzsi, az archaikus vagy akár a középkori művészetekre is - a kulcs a lélek. Az ego, az egyéniség elhagyása, rácsatlakozás az áramlásra, a nem verbalizálható és nem vizualizálható alap megtalálása és az igyekezet annak kibányászására. Gaál hisz abban, hogy nem az ember irányítja a dolgokat, hanem létezik egy folyamat, egy áramlás, amelyet észre kell venni, és amelyre rá kell bíznia magát a művésznek. Igazi megoldások és a nagy szintézis nem létezik, csak csalódások, tapasztalás és az út folytatása. Aki nem így tesz, az rutinossá, dogmatikussá válik, ezért fontos az éberség, a kétkedés, a keresés és a folyamatos bizonytalanság.
 
Maszk a Macula-sorozatból
fa, bőr, szögek