A magányos cédrus és libanoni barátai

Az ikonikus Csontváry-festmény modelljének megtalálása

Rieder Gábor

Joggal pályázhat a leghíresebb magyar festmény titulusra. Számtalan címlapon szerepelt, bélyegen sokszorosították, végtelen mennyiségű másolat és poszter készült róla. A Magányos cédrus a hazai festészet egyik legismertebb ikonja, mégse tudtuk róla eddig, hogy hol készült, ki vagy mi volt a modellje. Pőrén, valóságtól elemelve áll a szikla peremén, heroikus pusztulásának narancsszín felhőjébe burkolódzva. A Google Street View és a Kongresszusi Könyvtár segítségével viszont most fény derült titkára: előkerült az igazi „magányos” cédrus. Egykori és mai formájában.

Csontváry Kosztka Tivadar: Magányos cédrus, 1907, olaj, vászon, 194×248 cm, Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria

Csontváry Kosztka Tivadar: Magányos cédrus, 1907, olaj, vászon, 194×248 cm, Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria


Prófétai hevülettől fűtött, látomásos kései írásai szerint Csontváry Kosztka Tivadar 1907-es párizsi kiállítása után utazott a török felügyelet alatt álló Libanonba a cédrusokhoz:1 „Én, Koszta Tivadar, ki a világ megújhodásáért ifjúságomról lemondottam, amikor a láthatatlan Szellem meghívását elfogadtam, akkor már rendes polgári foglalkozásban, kényelem és bőségben volt részem. De elhagytam hazámat, mert el kellett hagynom és csak azért, hogy életem alkonyán gazdagnak és dicsőnek lássam. E cél elérése miatt évek hosszú során át Európát, Afrikát és Ázsiát utaztam be, hogy a megjövendölt igazságot megtaláljam és a gyakorlatban festményben átvihessem és mikor már megvolt a szükséges hadseregem, Párisnak tartva 1907-ben milliókkal szemben álltam egyedül az isteni gondviselés eredményével s az egész világ hiúságát pocsékká zúztam; egy napon Párist kapitulációra bírtam s a világot túlszárnyaltam, de tíz millió embert el nem pusztítottam, csupán kijózanítottam őket, a dolgokból reklámot nem csináltam, mert a kufárok sajtójával nem törődtem, hanem elvonultam a Libanon tetejére s ott cédrusokat festettem.”2 Az utolsó életrajzi adathoz még annyit tett hozzá egy talányos, oktatási segédanyagnak szánt írásában, hogy „a cédrusok azok a fák[,] melyeknek tövében a nyarat töltöttem.”3

Ahhoz képest, hogy fennmaradt visszaemlékező gondolatgörgetegeiben Csontváry milyen mániákusan tér vissza kedvenc keleti úti élményeihez, például a beduinokhoz vagy a baalbeki „áldozókőhöz”, már-már gyanúsan szűkszavú Libanon kapcsán. Pedig önmitológiájában a cédrus kitűntetett szerepet kapott, hiszen ifjúkori gácsi látomásakor egy fekete magot kapott kezébe, ebből lett a – minden botanikai könyvnek és hagyománynak ellentmondó módon4 – hatezer évig élő cédrusfa, ami csak három-négyezer év után hoz gyümölcsöt.5 (Csábító az a pszichologizáló magyarázat, hogy a későn termékenyre forduló mitikus növénybe a reménytelenül hosszú pályakezdés után művésszé váló festő jelképét is belelássuk.)

A hagyatékban fennmaradt kései keletkezésű, profetikus hangütésű Csontváry-szövegekben gyakran felbukkanó motívum a „bölcselő cédrusfa”. Ahogy írja egy helyen: „Nem Karthagó, – Bizánc s nem a pyramisok sphynxje az őszinte – hanem az élet[,] a hatezer esztendőt élt cédrusok bölcselete szól hozzánk, mint igazságnak az érzete, mint a múlt történelme… fejlődik a mag, melyből a cédrus fakad, hatezer esztendős múltról bölcsen hallgat...”6 Csontváry 19. századi népszerűsítő historiográfiai kutatásokban gyökerező, sajátos-holdkóros történelmi képzetei alapján a sok ezer évesnek vélt örökzöld faóriásokat a napimádó (!) hunokkal kapcsolta össze, akiknek közel-keleti magyar „őshazájában” állt a baalbeki „áldozókő” is.7

Baalbektől a cédrusokig

Bejrút a Libanoni-hegységgel, 1898, színes német képeslap

Bejrút a Libanoni-hegységgel, 1898, színes német képeslap


Bár nincs pontos szövegforrásunk erre, az életrajzi kronológiák és az emlékmorzsák alapján azt kell hinnünk, hogy Csontváry a – kivételesen sikeresnek érzett – párizsi kiállítás után 1907 nyarán8 visszasietett a Közel-Keletre. Talán egy tengerjáró hajón érkezett meg Bejrútba, majd onnan eljutott a nem túl messzi Tripoliba, a kikötővárosból pedig felkapaszkodott a legendás cédrusligethez, ahol több hónapig festegetett, úgy kempingezve a fák között, mint az előkelő európai utazók. A jeruzsálemi Amerikai Kolónia Fotográfiai Osztályának egy fényképészétől ismerünk egy felvételt ebből az időszakból. A képen a libanoni cédrusok között sátrazó turisták láthatók: a köves talajon sziklákkal kipányvázott, kényelmes utazósátor elé kirakott székeken egy kézimunkázó nő és egy nagy bajszú ismeretlen férfi látható.9 Csontváry akár így is utazhatott, bár látomásos emlékmorzsái szerint inkább az aszketikus életet élő beduinkaravánokkal szeretett vándorolni.

A bsharrei Úr cédrusai között sátrazók mögötti fák között áll (balra középen) a Magányos cédrus Libanoni cédrusok, Cedrus Libani Barr (Sátrazás a cédrusok között), 1900–1920 között, sztereófotó (alkotó: a jeruzsálemi Amerikai Kolónia Fotográfiai Osztályának ismeretlen fotográfusa), Library of Congress Prints and Photographs Division Washington, D.C. (G. Eric and Edith Matson Photograph Collection), LC-M32-1741 (c) a Library of Congress, Washington jóvoltából

Libanoni cédrusok, Cedrus Libani Barr (Sátrazás a cédrusok között), 1900–1920 között, sztereófotó (alkotó: a jeruzsálemi Amerikai Kolónia Fotográfiai Osztályának ismeretlen fotográfusa), Library of Congress Prints and Photographs Division Washington, D.C. (G. Eric and Edith Matson Photograph Collection), LC-M32-1741 (c) a Library of Congress, Washington jóvoltából


A fényképre még később visszatérünk, mert kulcsszerepet játszik kutatásunkban, de előtte vegyünk számba egy korábban elsikkadt életrajzi adalékot! A Gegesi Kiss Pál hagyatékában megőrződött Csontváry-szövegek között találunk egy regényes visszaemlékezést. A festő látomásos vándorlásként idézte fel a cédrusokhoz vezető utat: „Jallát [„Indulás”] hallottunk éjfél után, s egy ütemre valamennyien talpon voltunk. Az ágyneműt gyorsan összegöngyöltük, a nyereg hátára kötve. A hinari vezető, aki a jallát kimondta, segített föl a nyeregbe, s ő is felkapott egy hátára. Előbb szimatolva a földet szagolta, aztán egy csendes jalla után nesztelenül, a szamarat nógatás nélkül követtük. Tüskön-bokron, fák alját törve vonult a sötétben karavánunk. Sakálok vihogása, hiénák ordítozása kíséretében megállás nélkül 70 kilométerre távolodtunk el. Kis községbe jutottunk, ahol az állatoknak egy kis füvet, magunknak egy kis aludttejet vagy joghurtot, esetleg gyümölcsöt szereztünk be. Száraz lepénykenyerünk bőven volt. Ez volt egész napi eledelünk. Egy kis pihenő után pótolva voltak az erők. Utána ismét jalla riasztott föl bennünket, s ez addig ismétlődött, amíg célt nem értünk. Így vándoroltam 4 méter magas, 40 méteres vászontekerccsel, ehhez tartozó súlyos vakkeretekkel, nem egyszer a nagy Libanon[i-hegység] tetejére, az öt- és hatezer éves cédrusok erdejébe.”10 Ha hihetünk az önmitológiát építő, mániákusan önismétlő Csontváry – feltehetően az – 1910-es években kelt zavaros sorainak, akkor a monumentális Baalbek vásznával a málhák között, talán épp Baalbekből Tripoli felé tartva eljutott már a cédrusokhoz a párizsi kiállítás előtt. Szamárháton. Mivel az ezerszer emlegetett, áttörésként megélt franciaországi tárlaton még nem szerepelt a Magányos cédrus, csak a következő évi kiállításán (1907-es dátummal),11 Németh Lajossal együtt azt valószínűsíthetjük, hogy a kép 1907 nyarán vagy az év második felében készült.12 Ha hitelt adunk a most idézett kései emlékeknek, akkor Csontváry ezen a késő nyáron régi ismerősként tért vissza a Tripoli feletti cédrusligethez, az óriási Baalbek ekkor már csak mint szimbolikus, szellemi „útravaló” utazott vele a poggyászában.

A bsharrei cédrusligetben

Metszett sziklameredélyen álló magányos cédrussal a több nyelven kiadott Festői Palesztinából (megjelent a Palästina in Wort und Bild nebst der Sinaihalbinsel und dem Lande Gosen című könyvben, 1883–1884.)
Metszett sziklameredélyen álló magányos cédrussal a több nyelven kiadott Festői Palesztinából (megjelent a Palästina in Wort und Bild nebst der Sinaihalbinsel und dem Lande Gosen című könyvben, 1883–1884.)


Az időpont után a helyszínt is pontosan meg tudjuk határozni: a bsharrei Arz al-Rabb. A magyar állam szerény kivitelű márványtáblát állíttatott 1995-ben a Magányos cédrusnak a bsharrei szent ligetben. Ékes arab és magyar nyelven. Az avatáson még az akkori kultuszminiszer is felvonult a Libanoni-hegység 1800 méter felett fekvő magas völgyplatójára, ahol a kis erdő áll.13 A felirat szerint „Csontváry Kosztka Tivadar 1853–1919 magyar festőművész[,] Libanon szerelmese ezen a helyen festette a Magányos cédrus és a Zarándoklás a cédrushoz c. képeit. [sic!] 1907-ben[.]” A tábla azóta már összetört,14 és az erdő gondnokai száműzték, a pótlására készített új emlékfelirat pedig a falakon kívül, egy újonnan ültetett cédrushajtás mellett őrzi a legismertebb magyar festő emlékét.

Az összetört, 1995-ös emléktábla (forrás: Földgömb, 2016/4.)

Az összetört, 1995-ös emléktábla (forrás: Földgömb, 2016/4.)


A helyszín biblikus múltja és geológiai változatossága megmozgatja a képzeletet. A Libanoni-hegység vonulata követi a Földközi-tenger partvonalát szinte végig a viharos történelmű, hosszúkás országon keresztül, észak–déli irányban. Észak felé, a polgárháborús szír határ felé fekszik a parton az ókori kikötőváros, Tripoli (görög nevén: Tripolisz). Egykor innen indultak a cédrustörzsekkel megrakott gályák, hogy kielégítsék az egyiptomi fáraók vagy a közel-keleti istenkirályok nyersanyagétvágyát. Ma modern tengerparti település, festői óvárossal és a magas szirteket uraló középkori fellegvárral, amit még a keresztes lovagok emeltek. Vadul tekergőző hegyi utak kapaszkodnak fel a kikötőtől a meredek hegyhátakra, a Libanoni-hegység háromezer méter magas csúcsai felé. A cikcakkos utak a mély Kadisha-völgyben (magyaros átiratban: Kadisa) kanyarognak, a közel-keleti ókori keresztény kisegyház tagjai, a „keleti katolikusként” számontartott maroniták lakta ősi falvakat szelik keresztül. (Ma többségében már muszlimok élnek itt is, de a szent völgy mind a mai napig a libanoni nagypolitikában fontos szerepet játszó maroniták spirituális központja.)

Az Úr cédrusai télen (2016, fotó: Paul Saad / flickr)

Az Úr cédrusai télen (2016, fotó: Paul Saad / flickr)

Az utazó nyaktörő szerpentineken keresztül érkezik el a Kadisha-völgy felső végébe, egy kiszélesedő platóra, amit három irányból további magas hegyvonulatok zárnak körbe, kopár, vörhenyes sziklákkal. Nyugat felé visszafordulva a Földközi-tenger széles látképe nyílik előttünk. Mondhatjuk bártan, hogy festői látvány, különösen, ha felhőtakaró üli meg a horizontot. Olyankor mintha repülőgépen ülne az ember. Nem csoda, ha Csontváryt lenyűgözte a panoráma. Képzeljük el, hogy – ahogy akkoriban minden utazó – öszvér- vagy szamárháton tette meg azt a távot, ami a kikötővárosból felvitte az 1800 méter felett elterülő legendás bsharrei cédrusligethez, az „Úr cédrusaihoz”. Arabul ez az Arz al-Rabb. Külföldiek gyakran jártak erre, a ligetet a 19. század óta folyamatosan látogatták az európai turisták. A látványosság valamivel feljebb található, mint a névadó Bsharre (Bsharri, vagy magyaros kiejtés szerint Bsarri) település, a maronita templomokkal és kolostorokkal teli ősi város. Lakóházak fent már nincsenek, csak kövek és sziklák, köztük a téli sípályákat kiszolgáló hotelek, de a fák mellé mára kiépült egy tipikus közel-keleti bazársor is. A betonutat illatos cédrusszuveníreket árusító bódék szegélyezik, egy matuzsálemi korú faóriás adja az árnyékot a standok, büfék és kápolnák egyvelegének. Itt kezdődik a sétaút, ami bevezet az erdőcskébe, végig a fiatalabb-öregebb cédrusok között. Mindez szépen végignézhető – megéri a fáradságot! – a fotelből is, a Google Street View segítségével.15

Az Úr cédrusai (2015, fotó: Wendkuni / flickr)

Az Úr cédrusai (2015, fotó: Wendkuni / flickr)


Társas magány

Álljunk meg egy pillanatra, mielőtt odafantáziáljuk a bsharrei cédrusligetbe a nagy szakállú Csontváryt, amint hatalmas vásznait cipeli hóna alatt a dombtetőre, bő egy évszázaddal ezelőtt! A kopár kőmedence közepén emelkedő apró dombot borító erdőfolt meglehetősen értelmetlenné teszi a címbeli „magányos cédrus” meghatározást.16 Mégis mitől magányos egy fa egy több száz egyedet számláló, sűrűn benőtt erdőcske közepén? A liget szélén kápolnát is üzemeltető maronita keresztények évszázadok óta járnak ide, rendszeresen szabadtéri misét mondanak, hiszen a libanoni cédrusok bibliai fák, jó pár alkalommal szerepelnek az Ószövetségben. A zarándoklás, legalábbis valamiféle kultikus rítus megtartása történelmi tény (ennek csontvárys átiratát látjuk másik cédrusos képén, a Zarándoklás a cédrusokhoz Libanonban címűn). De a Csontváry által a két képre ráfestett egy-egy faóriás magányosan áll a minden stilizáltsága ellenére is ide köthető jellegzetes, sziklás libanoni tájban. Hogyan kapcsolhatja mégis Bsharréhoz a hagyomány ezeket a festményeket?

Az emléktábla állításakor nem tűnt fel senkinek, hogy ha valahol nem beszélhetünk „magányos” cédrusról, az épp az Arz al-Rabb?

Az ellentmondás feloldásához nézzük meg, mit is jegyzett fel Csontváry a képről. Természetesen a Magányos cédrus címet nem ő adta, hanem rajongó – és felettébb pontatlan – első monográfusa, Lehel Ferenc.17 Bár nagyon találó, metaforikus erejű választás, sőt abba a régre visszavezethető értelmezési hagyományba is nehéz belekötni, miszerint a fa szimbolikus önarckép lenne.18 Nem is nagyon lehetne más.19 Viszont mi a pontos címe? A képről jól tudjuk, hogy a városligeti Iparcsarnokban rendezett, kevés visszhangot kiváltó, 1908-as Csontváry-kiállításon debütált.20 (Ez volt a bolondos gácsi patikus második budapesti tárlata.) A képet ekkor még az Egy cédrusfa a Libanonból címvariáns alatt csodálhatta meg a közönség.21 A Libanon szó itt feltehetőleg nem a tartományi sorsú országra, hanem a Libanoni-hegységre utalt, a külön kihangsúlyozott egy kitétel pedig azt sugallta, hogy a festő a liget fáinak sokaságából választotta ki modelljét.

A helyszín a Google Earth térképén (nyugat felé tekintve): előtérben a Libanoni-hegység sárga kövekig koptatott sziklás gerince, középen a medence platóján megbújó Úr cédrusai liget (1935 méternél jelezve), alatta Bsharre, illetve a zöld borítású Kadisha-völgy, a háttérben a Földközi-tenger, part menti városokkal (középen Tripoli).

A helyszín a Google Earth térképén (nyugat felé tekintve): előtérben a Libanoni-hegység sárga kövekig koptatott sziklás gerince, középen a medence platóján megbújó Úr cédrusai liget (1935 méternél jelezve), alatta Bsharre, illetve a zöld borítású Kadisha-völgy, a háttérben a Földközi-tenger, part menti városokkal (középen Tripoli).


Google Earth 1800 méteren

A következő években Csontváry tervezett egy berlini bemutatkozó tárlatot is, ami sajnos nem valósult meg, de a németül megírt műtárgyjegyzékében olvasható a kiállítani tervezett Magányos cédrus hosszú címe: Cédrus Libanonban 1800 m magasan a tengerszint felett Tripolinál. Naplementekor.22 Mintha egy német útikönyvet olvasnánk: száraz, kopogós adatsor. Le van benne szögezve – feketén-fehéren – a tengerszint feletti magasság és a helyszín is. Ezen a ponton muszáj megnyitnunk a Google Earth földgolyóbisát, hogy berepüljük a Tripoli feletti meredélyeket, ellenőrizve a hegy magasságát. A bsharrei liget bejárata jelenleg 1900 méteren fekszik, mindössze száz méterrel a Csontváry által megjelölt szint felett. A hegy csúcsa még úgy negyven méterrel magasabban található.

Az egykori Lamartine fa halott ágai keresztény vallásos szoborként születtek újjá, a ligetben kápolnát üzemeltető maroniták örömére. Rudy Rahme: Szentháromság (Lamartine tér), 2012 (?), faragott cédrus

Az egykori Lamartine fa halott ágai keresztény vallásos szoborként születtek újjá, a ligetben kápolnát üzemeltető maroniták örömére. Rudy Rahme: Szentháromság (Lamartine tér), 2012 (?), faragott cédrus


Akkoriban Libanon nem közel-keleti tűzfészeknek, hanem népszerű turisztikai úticélnak számított, számtalan utazóval, jól feldolgozott műemlékekkel. Egy ilyen léptékű kartográfusi tévedés kérdésessé teszi a festmény színterének egyértelmű azonosíthatóságát. Ráadásul meg kell jegyeznünk, hogy vannak további kisebb-nagyobb cédrusligetek a környéken, sőt a légvonalban ötven kilométerre fekvő főváros, Bejrút felett is (a Beqaa-völgynél),23 ahová az utazók tengerjárói befutottak. Ezeknek az erdőfoltoknak a többsége pont ezen a magassági sávon található, néha akár közelebb is az 1800 méterhez.24

De a szokásjog szerint minden utazót a maroniták által gondozott szent ligetbe hoztak el.25 Száz méteres csúszás itt mit sem számít. Ráadásul a művészettörténeti hagyomány is ide, a legendás Bsharréhoz köti a festményeket, legalábbis az elmúlt pár évtized nyomai alapján. Útikönyvek, blogbejegyzések és még egy interneten publikált művészettörténeti tanulmány is magabiztosan állítja, hogy a bsharrei ligetben áll a festményen ábrázolt fa modellje.26 A Csontváry festékanyagainak kutatásáról híres Végvári Zsófia egyenesen odáig ment, hogy a ma már szoborrá átfaragott, kiszáradt „Lamartine-fával” azonosította a Magányos cédrust, ami csonka, égnek törő ágaival ott magasodik egy kis tisztáson, az Arz al-Rabb kellős közepén.27

Ilyen egyszerű lenne a megoldás a festmény rejtélyére, vagy ez csak egy megdöntésre váró mítosz?

1973-as emlékbélyeg a Magányos cédrussal

1973-as emlékbélyeg a Magányos cédrussal


A Csontváry-kultusz felépülése

A közelmúltbeli művészettörténeti kutatás kikezdte a Csontváry köré épített mítoszokat. Nem volt könnyű dolguk a szakértőknek, mert a festő legendáriumát a 60-as, 70-es évek egyik legnagyobb, legstabilabb kulturális teljesítményei között tartják számon. Talán épp azért ilyen betonszilárdságú, mert, ahogy Huszárik Zoltán közepesre sikerült művészfilmjéből, az 1980-as Csontváryból is kiderül, a Kádár-kori művészértelmiség tökéletesen azonosulni tudott a meg nem értett tragikus zseni sorsának keserű parabolájával.

A különleges, félig elfeledett életművet a 20. századi művészettörténet megkérdőjelezhetetlen óriása, Németh Lajos dolgozta fel, miután véget ért az úgynevezett „Csontváry-vita”, azaz a többségi lelkesedés eldöntötte a kérdést, hogy a gácsi patikus tragikus sorsú zseni vagy vasárnapi piktor volt-e. Emlékezetes a végtelenül kulturált Bernáth Aurél lesújtó vélekedése, aki írásában Csontváry képeit egy „bomlott agy” teremtményeinek tartotta, A taorminai görög színház romjait a „legrosszabb nyárikocsma-dekorációhoz” hasonlította, A Nagy Tarpatak völgye a Tátrában kapcsán pedig így fakadt ki: „Soha szánalmasabb favágást festészetben!”28 Bernáth sarkos véleményét úgy fogalmazta meg, hogy igazán alaposan ismerhette az életművet, hiszen a második világháború után sokáig annak a Képzőművészeti Főiskolának a falain lógtak a kallódó festmények, ahol a volt greshamista Bernáth tanított. Vele szemben sorakoztak fel az Európai Iskola képviselői, a lelkes fiatalok (például az országot hamarosan elhagyó Reigl Judit29), illetve a frankofón kommunista funkcionáriusok hada, Pogány Ö. Gábortól az 1958-as brüsszeli világkiállítás magyar pavilonjának szervezőiig.30 És beállt a támogatók sorába a fiatal Németh Lajos is, aki monográfiák és népszerűsítő albumok tömkelegét ontotta magából évtizedekig.31 Ebből kerekedett a mind a mai napig élő és viruló kultusz.

A 60-as évek közege szomjazta a sikert, a kultúrpolitika pedig a jótékony szerepet, amelyben úgy tetszeleghetett, mint aki végre méltó helyet biztosít annak a kinevetett, megtagadott korszakos zseninek, akit se a nyárspolgári Monarchia, se a konzervatív Horthy-korszak nem értett, csak a finom kulturális ösztönű, modern szellemiségű Magyar Népköztársaság. A közönség habzsolta Csontváryt, képei az állami reprodukciós iparnak köszönhetően megjelentek az otthonokban; ahogy egy 1978-as cikk összefoglalta: „Kétségtelen, hogy évszázadunk hetedik évtizedének Csontváry a legnépszerűbb festője. A Képzőművészeti Alap nem tud annyi levelezőlapot forgalomba hozni – elsősorban közismertebb festményeiről –, mellyel a vásárlók igényeit kielégíthetné. A plakát méretben forgalomba hozott reprodukciók közül a »Magányos cédrus« fogyott el leghamarabb. A reprodukciókat árusító kereskedők egységesen állítják, hogy Csontváry műveiből adják el a legtöbbet minden méretben, köztük a legtöbbet a cédrusokból. A vásárlók fel is akasztják lakásuk falára kedvenc festőjüket, mert a képkeretező vállalatoknál szerzett értesülés szerint a bekeretezett nyomatok között ugyancsak Csontváry vezet. Jelenleg sem lehet egyetlen Csontváryról szóló könyvet kapni a kereskedelemben; a megjelent kiadványok egykettőre elfogynak. A Csontváry emlékkönyv úgyszólván meg sem jelent az üzletekben, »pult alól kapkodták el«, napok alatt. Az elmúlt évek magas színvonalú, művészi naptárai között a Csontváry-naptárak voltak a legkelendőbbek; talán szervesebben illenek a modern lakáseszmény miliőibe a keretezett reprodukcióknál és hivatalok falán is sok helyütt találkoztunk velük.”32

A szakmai, kultúrpolitikai és a közönségigény találkozott Csontváry esetében, szinte magától gerjesztve a kultuszt. Emlékére szobrokat avattak, bélyeget és pénzérmét hoztak forgalomba, előadásokat komponáltak és filmeket forgattak. A kultusz kiforrta magát.

Képeslapok festője

A rendszerváltás utáni művészettörténeti kutatás – anélkül, hogy Csontváry nagyszerűségét kikezdte volna – szakmai finomhangolásba kezdett. Olyasmi tevékenységbe, amely a kultusz építése során nem volt terítéken. 1999-ben jelent meg a pécsi Csontváry Múzeumot létrehozó Romváry Ferenc monográfiája, amelyben Németh Lajos érdemeinek elismerése mellett alapos filológiai vizsgálat alá vette a Csontváry-féle kéziratok eredetiségét és a bennük közölt adatok hitelességét.33 Elemzésében megállapította, hogy az évtizedek során csorbult, elkallódott eredeti dokumentumok – mindenekelőtt a „nagy önéletírás” – utólagos szerkesztés eredményei, és a művész maga is visszatekintő jelleggel fogalmazta meg őket az 1910-es évekbeli gondolatvilágának megfelelően.34 Romváry felvetette, hogy sem a pályakezdéssel, sem a távoli helyszínen való festéssel kapcsolatban nem áll rendelkezésre elég bizonyíték.35 A fiatal művészettörténész, Molnos Péter tíz évvel később, 2009-ben megjelent Csontváry-monográfiájában még radikálisabb lépéseket tett az életrajz revideálásának irányába, kérdőjelekkel illetve a művész életpályájának kőbe vésett bibliografikus alapadatait.36

A híres Csontváry-képek és a korabeli képeslapok tüzetes összevetésével Molnos arra jutott, hogy a „kutatás mai állása szerint” az alkotó feltehetőleg ellátogatott képei egzotikus helyszíneire, de budapesti műtermében – rajzi vázlatok, képeslapok és illusztrációk felhasználásával – festette kompozícióit.37 Szkeptikus összegzésében a feltételezhető vizuális forrásokra is kitért: „A két cédruskép Csontváry művészetének és sorsának szimbóluma is. Azé a művészé, aki a nagy kételyek korában a rendíthetetlen hit és a minden akadályt leküzdő önbizalom fegyverével emelkedett kortársai fölé. Akit híres emberek filléres kötetekben traktált nagy tettei inspiráltak, s ahogy képeinek kompozícióit a vizuális közhelyeket házhoz szállító képeslapok példái ihlették, úgy személyes mitológiáját, a nagy beleéléssel alakított művészszerep kliséit is népszerű újságok cikkeiből, közismert beszédek unalomig ismert retorikai fogásaiból formálta meg.”38 Molnos nem sok kétséget hagyott afelől, hogy a cédrusok esetében is inkább a korabeli képeslapok és könyvillusztrációk között kell keresgélni modellt, nem pedig a Libanoni-hegység örökzöldjei között.39

 Libanoni cédrusok, színes német képeslap F. Perlberg után, 1910 körül

Libanoni cédrusok, színes német képeslap F. Perlberg után, 1910 körül


A keresgélést egy másik művészettörténész, Végvári Zsófia meg is ejtette. Alaposan illusztrált, internetes tanulmányában jó pár megdönthetetlen példát hozott arra, hogy Csontváry nagyon sokat – már-már „illetlenül” sokat – merített a korabeli színes képeslapok kompozícióból.40 Nem véletlenül kellett megvédenie első monográfusának, a festőről zavaros, de képzeletet megmozgató könyvet író Lehel Ferencnek a műértőktől érkező vádakra, már a két világháború közti időszakban is: „Kézenfekvő kérdés, hogy ekkora képeket hogyan festhetett Csontváry természet után [...]. Hogy festette le például a Cédrust a Libanon egyik 1800 méteres csúcsán. Gyanú merült fel, hogy a furfangos gyógyszerész nem valami színes nyomatokról másolta-e titokban le »kulisszaszerű« képeit?”41 Persze Lehel nemmel felelt, de a korban másképp nem is tehetett, a fotókat használó festőket gyanúsnak tartotta a közvélekedés. Végvári jóval később már így fogalmazott: „Míg az 1900 évek körül született Csontváry festmények 1-1 képeslapra vezethetőek vissza, addig az 1905-ös év körül már több képeslap együttes megjelenése mutatható ki festményein, vagyis úti célján minden olyan képeslapot megszerezhetett, amiből az adott helyszín ’IDEÁLIS LÁTVÁNYÁT’, vagyis a ’látlatot’ megalkothatta.”42

Lamartine becsapós fája

Végvári a Magányos cédrus esetében mégsem egy korabeli képeslappal állt elő. A szintén az interneten közölt másik műhelytanulmányában azonosította a magányos cédrust a bsharrei szent liget talán leghíresebb, középső fájával. Részletes leírása szerint: „A fa egyik különlegessége, hogy egyik csonka ága egy óriási szög alakját formázza, melyet, mint látni fogunk Csontváry is megörökített. Ez a fa, vagyis Lamartine fája az 1960-as évek után kiszáradt, de a XX. század végén Rudy Rahmen [helyesen: Rahme – R. G.] a Cédruserdőhöz (Az Úr Cédrusai) méltóan a kiszáradt fát több mint 70 faragott, emberi alakkal díszített, melyet ettől kezdve a halott Krisztus fájának neveznek. Az alkotó pont az érdekes, szög alakú kinövést tekintette kiindulópontnak murális munkájához és alkotta meg a világ legnagyobb, organikus egységet alkotó kültéri szobrát.”43

Ha a kéreg nélküli, égbe meredező, itt-ott emberi figurákkal kidekorált facsúcsot összepárosítjuk a Magányos cédrus fura kiszögelléseivel, ami a lombkorona alatt jobb oldalon, a „kést szorongató kéz” tetejének magasságában látható, akkor bizony megremeg a térdünk: tökéletes egyezés, karakteres motívum.

Bingó!

Bingó? Adva van egy pár évtizeddel ezelőtt kiszáradt famatuzsálem, aminek megmaradt három törzscsonkját az olasz iskolázottságú, kínosan giccses stílusú libanoni faszobrász, Rudy Rahme helyenként megfaragta vésőjével. Például megformázta a kereszten szenvedő Krisztust – sok más figura mellett – a derekába szúrt szöggel az egyik magasan végződő ágcsúcsba. Ugyanakkor jól tudjuk, hogy ez a példány száz évvel ezelőtt számtalan vastag törzs összenőtt kötegéből álló, gigantikus faóriás volt, terpeszkedő lombkoronával, kidőlő oldalsó törzsekkel, tele az utazók – köztük a névadó Lamartine – nevét megörökítő emléktáblákkal és feliratokkal. És mindez egy erdő kellős közepén. Semmi egy szál egyedüliség, semmi letört felső ág. Rahme már csak a megmaradt, el nem hordott és szuvenírnek fel nem aprított egy-két túlélő törzsön tudta kiélni negédes szobrászi fantáziáját. Vagyis bármennyire összevetésre csábítanak a mai turistafotók, ha van cédrus, amiről száz évvel ezelőtt Csontváry nem mintázhatta meg a Magányos cédrust, akkor épp Lamartine fája az!

A gyanú árnyéka

Időzzünk el egy keveset Lamartine kitüntetett személye körül! A romantika francia celebje, a Libanont és a cédrust a nyugati entellektüel körökben népszerűvé tévő Alphonse de Lamartine romantikus francia író 1832–1833-ban kétszer is megfordult Libanonban. Lenyűgözték „Salamon cédrusai”. A Bejrút feletti, másik ligetet látva jegyezte fel a következő nemzedékek utazóit megihlető sorait: „Ezek a fák a világegyetem legünnepeltebb természeti emlékművei. A vallás, a költészet és a történelem egyaránt szentté nyilvánította őket.”44 (Az Al-Shouf Cédrus Természetvédelmi területhez tartozó Maaser el Shoufnál szintén számontartanak egy minden másiknál hatalmasabb Lamartine-fát.) A költő hosszasan írt a bsharrei liget nyári zarándokairól is, illetve a természeti templommá magasztosult cédrusok között miséző maronitákról.

„Én is imádkoztam ezek alatt a fák alatt” – vallotta meg a Keleti utazás című híres könyvében romantikus megrendülését.45

Alphonse de Lamartine szobra Mâconban, forrás: wikipédia

Alphonse de Lamartine szobra Mâconban, forrás: wikipédia

A századfordulón közkézen forgott egy cinikus anekdota a magyar sajtóban, miszerint a francia költő, akit a törökök fejedelemként kezeltek Bejrútban, fel sem kapaszkodott a bsharrei erdőcskéhez.46 Ha Csontváry felütötte a népszerű korabeli képes magazin, az Ország-Világ egyik 1898-as számát, akkor ezt a történetet olvashatta: „Lamartine francia író Keleti utazásaim című művében élénk színekkel festi a Libanon gyönyörű cédrusait. »Elragadó látványt nyújtanak és nagyszerű benyomást gyakorolnak a szemlélőre – mondja. – Századok vonultak el koronáik felett; jobban ismerik a történetet, mint a történet őket; még a Libanon lakóit is bámulatba ejtik ezek.« Mikor az 1891-ben meghalt Audonard Olympai írónő Szíriát beutazta, szintén meg akarta tekinteni a Libanon híres cédrusait, de a remek cédrusfák helyén néhány görbén nőtt öreg fát talált. Vezetője megkérdezte, nem akarnák nevét Lamartine-é mellé bevésni az egyik fába. Audonard erre kérdezősködni kezdett Lamartine ittléte felől: hogy ő vezette-e a költőt is fel a cédrusokhoz ? »Hogy én kisértem-e – kérdé a vezető csodálkozva. – Dehogy kisértem. Lamartine sohasem volt idefenn, hanem felküldött engemet, hogy véssem be nevét egy fába, mialatt ő Bejrutban maradt. Így szokott különben a legtöbb utas cselekedni, aki eljön e vidékre a Libanon híres cédrusait megtekinteni.«”47 Ezt a történetet rendszeresen újraközölte a magyar sajtó. A sok korabeli bulvárt fogyasztó Csontváry feltehetőleg találkozott is vele.

Az ismert anekdota elülteti a mai olvasóban is a kétely magját. Megfogalmazódik a gyanú: lehetséges, hogy a magyar festő is hasonlóképpen járt, illetve nem járt el, mint Lamartine? Lehet, hogy sose járt az Úr cédrusai között? Lehet, hogy 19. századi képeslapok, bedekkerek, illusztrált úti beszámolók vagy biológiai könyvek alapján dolgozott? Csak át kell nyálazni a tengernyi úti irodalmat és a korabeli botanikai köteteket a forrás megtalálásáért... A legkiválóbb friss Csontváry-tanulmányt jegyző művészettörténész, Gellér Katalin is azt javasolja, hogy az egzotikus festmények forrásaihoz érdemes lenne megnézni a korabeli útikönyvek ábráit is, „hiszen Csontváry utazásainak célpontjai részben ismert turistalátványosságok is voltak”.48

Egy gigantikus libanoni cédrus (Úr cédrusai közül), aminek húsos gyökerei népiképp emlékeztetnek a Magányos cédrus különös gyökérfantáziájára. Libanoni cédrus, 1898–1946, üvegnegatív (alkotó: a jeruzsálemi Amerikai Kolónia Fotográfiai Osztályának ismeretlen fotográfusa), Library of Congress Prints and Photographs Division Washington, D.C. (G. Eric and Edith Matson Photograph Collection), LC-M32-14290 (c) a Library of Congress, Washington jóvoltából

Egy gigantikus libanoni cédrus (Úr cédrusai közül), aminek húsos gyökerei népiképp emlékeztetnek a Magányos cédrus különös gyökérfantáziájára. Libanoni cédrus, 1898–1946, üvegnegatív (alkotó: a jeruzsálemi Amerikai Kolónia Fotográfiai Osztályának ismeretlen fotográfusa), Library of Congress Prints and Photographs Division Washington, D.C. (G. Eric and Edith Matson Photograph Collection), LC-M32-14290 (c) a Library of Congress, Washington jóvoltából


Ha hosszasan kutakodunk a cédrusillusztrációk között, akkor egy idő – egy-két hét – után egyértelművé válik, hogy Csontváry „magányosa” nem egy tipikus példány. Sőt! Kuporodó állatszerű gyökérzetével, szeszélyesen megtörő ágaival és persze fehérlő végű, karakteres jobb oldali csonkjával elüt minden más cédrustól!

Utazó rajzolók Libanonban

Franz Antoine: Cédruscsoport Libanonban, litográfia Carl von Hügel rajza alapján (megjelent a Die Coniferen című 1840-es könyvben, XXIII. tábla)

Franz Antoine: Cédruscsoport Libanonban, litográfia Carl von Hügel rajza alapján (megjelent a Die Coniferen című 1840-es könyvben, XXIII. tábla)


A cédrus kitüntetett, szimbólumokkal agyonterhelt csodálatos fa. A botanikusok számára ritkának számító tűlevelű örökzöld,49 ami a földtörténeti múltban az egész északi féltekén megtalálható volt, majd visszaszorult pár nevesebb helyre, például a Himalája, az Atlasz vagy a Libanoni-hegység meredélyeire.50 A kultúrhistória számára viszont sokkal többet jelent: Mezopotámia és Egyiptom csodálta remek tulajdonságaiért, a Biblia királyi fának tartotta, a rómaiak az öröklét szimbólumának, a reneszánsz humanisták az „örökkévalóság hieroglifájának”.51 Szabó Júlia rendkívül széles kultúrtörténeti horizontot megmozgató, könyv méretű ikongráfiai óriástanulmányában minden részletre kiterjedően elemezte ezeket.

William Henry Bartlett: Ősi cédrusok Libanon erdejében (megjelent a Syria, The Holy Land, Asia Minor című könyvben, 1836 k.; metszette: J. Redaway)
William Henry Bartlett: Ősi cédrusok Libanon erdejében (megjelent a Syria, The Holy Land, Asia Minor című könyvben, 1836 k.; metszette: J. Redaway)


Bár a cédrus az évezredek alatt komoly szellemi holdudvart növesztett az európai kultúrában, a festészetben meglehetősen ritkán szerepelt. A felvilágosodás varázstalanításának nyomán viszont – az Enciklopédia csak a mitologikus fák felsorolásában említi – felébredt a természettudományos feldolgozás igénye, ez pedig valósághű ábrázolásokkal is járt.52 Most elégedjünk meg mindössze egy bécsi kötettel, ami akár Csontváry kezébe is eljuthatott. Franz Antoine, a precíz osztrák botanikus – későbbi királyi kertész – Tűlevelűek című 1840-es könyvében hosszasan, kultúrtörténeti kitérőkkel teletűzdelve elemezte a cédrusok természetét. Helyszíni tapasztalat nélkül Antoine előfutárainak információit gereblyézte csak össze a libanoni fákról, de azt több hosszú oldalon keresztül.53 A cédrusligetről készített litográfiája a szintén osztrák születésű utazó diplomata és természetkutató, Carl von Hügel rajzán alapult, aki 1833-ban könyvben (Reise in den Orient) írta meg keleti utazásainak történetét. Ha a 19. századi cédrusábrázolásokat nézzük, akkor azok túlnyomó többsége visszavezethető egy-két jellegzetes facsoportra. Antoine litográfiája is ezek közé tartozik, a legnépszerűbb triót ábrázolja: a bsharrei Arz al-Rabb rendszeresen megörökített ligetének három óriási, turisztikai táblákkal ellátott fakonglomerátumát, előtérben pittoreszk, a léptéket érzékeltető beduin tevekaravánnal.54

Ismeretlen metsző feltehetőleg Ligeti Antal rajza nyomán: A libanoni cédrusok (Hazánk s a Külföld, 1867/50., 792.)

Ismeretlen metsző feltehetőleg Ligeti Antal rajza nyomán: A libanoni cédrusok (Hazánk s a Külföld, 1867/50., 792.)


A 19. században jó pár képzőművész jutott el dokumentált módon Libanonba, hogy megörökítse a cédrusokat. A műfaj egyik angolszász úttörője a költőből lett festőművész, Edward Lear volt, aki 1841-es utazásairól készített metszeteket, majd 1858-ban ismét visszatért a helyszínre. Ihletett romantikus tájain nem törekedett a cédrus botanikai részleteinek alapos visszaadására.55 (Vele nem is foglalkozunk a továbbiakban.) Egy másik korabeli brit grafikus, William Henry Bartlett pár évvel korábban járt a helyszínen, miként ez az 1830-as évek végi, John Carne által írt Syria, The Holy Land, Asia Minor képes könyvéből kiderül.56 A szöveg szerzője is bejárta az összes cédrusligetet, olvasmányos stílusban feljegyezve élményeit, Bartlett pedig illusztrációin örökítette meg a híres helyszíneket, beleértve a szurdok szélén egyedül álló tépett, „magányos” cédrusokat is (pl. Eden falva címet viselő metszetén). A bsharrei ligetről készült, sokat reprodukált – J. Redaway által metszett – rajzán a nagy trió, a Lamartine-fa és társai körül vidám csapat gyűlik össze, pipázó arabok, kendős nők (talán maroniták), sőt a háttérben még egy szórakoztató részlet, egy faágon hintázó figura is feltűnik57 – ez sejthetően ugyanaz a helyszín, mint amit Antoine botanikai könyvében is láthattunk.

Augustin Lemaître: Libanoni cédrusok (megjelent a Syrie ancienne et moderne képtáblái között, 1848)
Augustin Lemaître: Libanoni cédrusok (megjelent a Syrie ancienne et moderne képtáblái között, 1848)


Ezen a ponton felbukkan egy magyar szál is gróf Zichy Ödön jóvoltából, aki Damaszkuszban találkozott a bátor osztrák női utazóval, Ida Pfeifferrel, akit szintén érdekelt a cédrusok és a liget története.58 Zichy alakja ismerős lehet a magyar művészettörténetből, őt festette meg Borsos József törökös biedermeier portréján,59 de nincs nyoma annak, hogy cédrusábrázolásokkal tért volna haza. Nem így a valamivel később, Károlyi gróf megbízásából érkező akadémikus tájképfestő, Ligeti Antal, aki nemcsak precíz, realisztikus tanulmányrajzokat készített a libanoni cédrusokról,60 és történeti atmoszférát hordozó romantikus tájfestményeket, de „nagy megilletődöttséggel néhány éjszakát töltött az ősi fák alatt, s a gróf kérésére magot is hozott a cédrusfáktól a gróf fóti kastélyának kertjébe.”61 Ligeti nem mindennapi faóriásokat örökített meg, de ihletett olajképein nehéz lokalizálni a pontos helyszínt, különösen a napernyő alatt festegető piktort ábrázoló, jól ismert változatnál.62 A bsharrei liget ismert triójának szabadon kezelt átiratának tűnő Erdő belseje alakokkal című alkotás63 esetében viszont feltehetőleg Antoine és Bartlett nyomában járt, ugyanazon a helyszínen.64 Szinte biztosra vehetjük, hogy Ligeti jól dokumentált libanoni utazásának történetét alaposan ismerte Csontváry is.

De itt nincs vége a 19. századi illusztrációk történetének. A világjáró francia grafikus, Augustin Lemaître az 1848-as Ősi és modern Szíria című kötet számára készített egy részletgazdag, jó forrásértékű metszetet a bsharrei liget három központi faóriásáról.65 A század végére megsokasodtak a népszerűsítő könyvek, egyre több ábrázolás jelent meg a piacon. Az egyik ilyen a brit Charles William Wilson tábornok Festői Palesztina című népszerűsítő kötete volt, amiben különféle rajzolók látványos alkotásai dolgozták fel a legendás cédrusligeteket és a meredélyek partján álló magányos fákat.66 A könyv németül is megjelent az 1880-as években, akár Csontváry is olvashatta.67 Itt kell megemlítenünk a precíz német architektúra- és tájépfestőt, Friedrich Perlberget, aki a 19. század legvégén utazta be Afrikát, majd 1898-ban jelen volt, mikor II. Vilmos német császár látogatást tett a Szentföldön. A parádés uralkodói vizit egyes állomásait Perlberg megörökítette, amiből díszes színes képes album született.68 (A császár Libanonba nem látogatott el, viszont „felfedezte” Baalbeket; Csontváry rajongott személyéért, írásaiban folyton emlegette.) Perlberg keleti utazásairól szóló, a szaksajtóban megjelenő beszámolói69 akár Csontváryt is inspirálhatták, hogy elhagyja Európát és egzotikus utazásba kezdjen. A német művész 1909-ben jelentette meg – a Magányos cédrus születése után nem sokkal – a Szentföldet bemutató népszerű, színes képeskönyvét. Ebben található egy libanoni cédrusokról festett kompozíció,70 ami színezett képeslap formában is közkézen forgott.71 (Nem tudjuk, hol festett Perlberg, de egyértelműen ugyanazt a famatuzsálemet örökítette meg ugyanabból a szemszögből, mint ami már 1867-ben szerepelt a magyar sajtóban, Ligeti libanoni utazásai melletti illusztrációként.)72

Azért tekintettük át a népszerű libanoni illusztrált könyveket a 19. századból, hogy lássuk: Csontváry Magányos cédrusa egészen rendhagyó ábrázolás. Nyoma sincs hasonlónak a leíró természetű, dokumentarista képanyagban. Eddigi ismereteink alapján kizárható, hogy egy színes képeslapról vagy ismert bedekkerillusztrációról festette volna képeit.

II. Vilmos bevonulása Jeruzselembe, színes képeslap F. Perlberg után, 1898 körül

II. Vilmos bevonulása Jeruzselembe, színes képeslap F. Perlberg után, 1898 körül


El kellett zarándokolnia a Libanoni-hegység magas sziklái közé, hogy megfigyelje az ősi cédrusokat.

A buzgó favágók

Aki gépen száll Libanon fölé – legyen az utasszállító repülőgép vagy a Google Earth földlabdaforgató alkalmazása –, az kopár sziklás, felhőbe burkolózó, mély völgyekkel szabdalt hegyláncokat lát. Azon a helyen, ahol egykor Libanon végtelen cédruserdejei borították örökzöld takaróval a hegyhátakat, ma kopár meredélyek és fennsíkok váltogatják egymást. Hosszú évezredekig tartott, míg a vidék lakói leszámoltak a természeti örökségükkel. Ma már csak pár cédrusliget maradt, és a természetvédők hada, akik az erdők visszatelepítésén dolgoznak. Persze ez nem meglepő: a Földközi-tenger medencéje az a vidék, ahol gyakorlatilag sehol sem látható az eredeti flóra és fauna, hiszen már az ókorban letarolták, kiirtották vagy éppen megművelték és gyökeresen átformálták. Ahogy Sir David Attenborough megjegyezte: „ez a világ legrégebbi emberformálta tája”.73

A független Libanon zászlója a jellegzetes cédrus sziluettel

A független Libanon zászlója a jellegzetes cédrus sziluettel


A libanoni cédrus nemcsak a közel-keleti Libanon büszke szimbóluma (jó fél évszázada, az állammá válás óta zászlaján is szerepel), hanem az első fafajta, ami megjelenik az emberiség írott történetében. De ahogy felbukkan, egyből ki is vágják: a sumér félisten, Gilgames vet szemet a sudár cédrusokra, lefejezi az erdővédő démont, Humbabát, majd felaprít egy rakás szálfát, hiszen gerendák kellenek Uruk metropoliszának falaihoz és templomaihoz.74

A libanoni cédrus különleges technikai paraméterekkel rendelkezik: hatalmasra nő, szélességét és magasságát tekintve nincs versenytársa a bolygó erdeiben, pláne nem a Mediterráneumban, fája tömör és egyenletes, ellenáll a rovaroknak és a korhadásnak, ráadásul könnyen megmunkálható. (Nem összekeverendő a hamis cédrusok közé sorolt „vörös cédrussal”, azaz óriás tujával, amiből például az amerikai minimalista szobrász, Carl Andre készítette fahasáb szobrait: ezeknek nincs illatuk, viszont annak rendje és módja szerint hasadtak meg a 60-as évek óta.) A Libanoni-hegység tövében élő föníciaiak óriási üzletet csináltak az erdei nyersanyag értékesítéséből. Fáraók, hadurak, despoták, királyok vitték az árut hajóácsoláshoz és óriás templomok gerendázatához. Kheopsz fáraó túlvilági bárkát építtetett belőle, Dávid király palotát, Salamon a jeruzsálemi Templomot, Xerxész ezerkétszáz csatahajót, Nagy Sándor ostromtornyokat.75 Ráadásul még gyantát is termelt, amit az ókorban ezerféle módon hasznosítottak, jó illata és jótékony élettani hatásai miatt pedig az orvoslásban is szerepet kapott.

 Érthető módon a fenntartható erdőgazdálkodás helyett a föníciaiak, ez az ügyes ókori kalmárnép, nyakra-főre értékesítették a fát.

Franz Antoine Libanoni cédrus termése és tűlevele a Die Coniferen című 1840-es könyvben

Franz Antoine Libanoni cédrus termése és tűlevele a Die Coniferen című 1840-es könyvben


„Ha a libanoni cédrusok beszélni tudnának, az emberi kapzsiság és nemtörődömség történetét mondhatnák el”
– kezdi cédrustörténeti áttekintését a téma neves mai kutatója, a természetvédő Faisal Abu-Izzeddin.76 Az egykori akár ezer négyzetkilométernyi rengetegből alig maradt valami Jézus születésére. Hadrianus császár – aki Krisztus után 134-ben fordult meg a területen – tiltó feliratokkal ellátott kőtáblákkal kerítette körül a fontos erdőfoltokat, császári birtokként véve oltalma alá a folyamatosan fogyatkozó erdőségeket. Bár a szigorú rendelkezés az első természetvédelmi törvénynek tűnik, valójában Hadrianus csak azt akarta, hogy a szálfáknak legyen idejük kellő magasságúra nőni, így a római hajóflotta ácsai hasznukat vehetik majd.77 A fenntartható erdőgazdálkodást pártoló császári intervenció után a fák tovább pusztultak. A muszlim uralom alatt a hajóhadak mellett mecseteket építettek belőlük. Egészen a közelmúltig tartott az irtás, a 19. században számos libanoni – főként a maronita keresztényekhez tartozó – parasztgazda teraszos földműveléssel hódította el a területet az erdők elől, a megmaradt ligetekben pedig a hegyes-völgyes vidék egyetlen haszonállata, a kecske garázdálkodott. A kecskék lelegelik a friss hajtásokat, ami a cédrusligeteket biztos pusztulásra ítéli.78 Viktória királyné – a széles világon ismert, de hamis legenda szerint – éppen ezért kerítette be a bsharrei erdőmaradványt kőfalakkal.79 Ez jó volt a kecskék ellen (egy kártevő kiiktatva!), de az első világháborúban a brit hadsereg is irtotta a fákat, mert az Orient Expressnek szüksége volt vasúti talpfákra. De ez nemcsak a gyarmatosítóknak jutott eszébe, hiszen már a modernizálódó Török Birodalom is tarra vágta a hegyoldalakat, hogy a vasútépítés fával fűtött masináit üzemanyaggal lássa el.80

Érthető, ha a nagy libanoni természetvédő, Faisal Abu-Izzeddin évezredek óta tartó kapzsiságról moralizál.

Fogyatkozó liget

Az Úr cédrusainak erdőfoltja a Bsharre feletti kopár platón Libanoni cédrusok messziről, 1898–1946, üvegnegatív (alkotó: a jeruzsálemi Amerikai Kolónia Fotográfiai Osztályának ismeretlen fotográfusa), Library of Congress Prints and Photographs Division Washington, D.C. (G. Eric and Edith Matson Photograph Collection), LC-M32-14295 (c) a Library of Congress, Washington jóvoltából

Az Úr cédrusainak erdőfoltja a Bsharre feletti kopár platón Libanoni cédrusok messziről, 1898–1946, üvegnegatív (alkotó: a jeruzsálemi Amerikai Kolónia Fotográfiai Osztályának ismeretlen fotográfusa), Library of Congress Prints and Photographs Division Washington, D.C. (G. Eric and Edith Matson Photograph Collection), LC-M32-14295 (c) a Library of Congress, Washington jóvoltából


Annak ellenére, hogy a fák száma folyamatosan fogyatkozott, a kevés megmaradt példány látogatását pedig megnehezítette a nagy Oszmán Birodalom, a Nyugat sosem feledkezett el a libanoni cédrusokról. Elsősorban azért, mert a Bibliában számtalanszor szerepel, metaforák, hasonlatok és persze valóságos fa képében. Hírám annyi cédrust adott Salamon királynak, amennyit csak kívánt (1Kir 5,24), így Jeruzsálem tele lett az egzotikus fakülönlegességgel (1Kir 10,27), a biblikus nyelvben pedig a libanoni cédrus a büszke szépség és a királyi kiválóság szimbólumává vált. Gazdag irodalmi szimbólumkör alakult ki, amihez nulla megmaradt régészeti lelet társul.81 (A jeruzsálemi templomhegyen a kövek sem maradtak meg sokszor, nemhogy a fagerendák.)

A biblikus ismeretanyag inspirált arra számtalan nyugati utazót, hogy felkeresse Libanon magasztos szent cédrusait – majd túlzott elvárásokkal érkezve rendre meglepődjék az apró, haldokló ligetek csüggesztő látványán. A 19. század második felében népességi csúcsán álló ország – ekkor az Oszmán Birodalom tartománya – népszerű turisztikai célpontnak számított. A legillusztrisabb vendég az évszázad végén érkezett a világutazó német császár személyében. De előtte már számos kultúrturista feltérképezte magának a Libanoni-hegység meredélyeit és az ókori városok örökségét hordozó települések nyüzsgő világát. Bár országszerte több erdőfolt található, gyakorlatilag minden utazó a leghíresebb, de erősen pusztuló ligetet tekintette meg a maronita papság által „gondozott” Bsharre feletti fennsíkon: az Arz al-Rabbot, az Úr cédrusait. A vándorok előszeretettel számolták végig a sok száz, esetleg sok ezer évesnek gondolt idősebb faóriásokat, majd nagy betűkkel vésték bele nevüket a sérülékeny kérgekbe. Az úttörőként érkező 16. századi francia utazó, Pierre Belon még huszonnyolc matuzsálemet számlált, – a damaszkuszi érsek nagyvonalú túlzása nyomán – Salamon király idejére téve korukat.82 Másfél évszázaddal később Henry Maundrell lelkész csak tizenhatot talált.83 A romantika francia celebje, Lamartine már csak hetet számolt a „biblikus időkből” származó faóriások közül.84 A század végének utazói arról is panaszkodtak, hogy nemcsak kipusztul a liget, de a sok száz éves példányok borzalmas állapotban tengődnek, málló kéreggel, tele égésnyomokkal.

A brit természettudós, S. R. Oliver a Gardener’s Chronicle hasábjain azt sürgette 1879-ben, hogy a vandál turisták és a mindent felfaló kecskék miatt kőkerítéssel kéne körbevenni Bsharre ligetét. Bár a nyugati útikönyvek a bibliai fákért aggódó Viktória királynőnek tulajdonították a kőfalat, a mai libanoni kutatók szerint feltehetőleg a helyi török pasa emeltette, valamikor a 19. század derekán.85

Az Amerikai Kolónia cédrusa

Miután az Ószövetségben hetvenszer is előfordul a cédrus, hol valóságos nyersanyagként, hol metaforaként, nyugodtabb történelmi pillanatokban a Libanoni-hegység igazi keresztény célpontként üzemelt, amit a Szentföld tájait kereső vallásos utazók felkereshettek. Nemcsak zarándokok, de fotográfusok is. Így tettek a végítéletet, Krisztus második eljövetelét váró spirituális protestánsok által alapított, jótékonysági intézményeket működtető jeruzsálemi Amerikai Kolónia fényképész tagjai is. Az újvilági telepesek 1898-ban, II. Vilmos császár érkezésekor hozták létre a fotóosztályukat, a később híresé vált American Colony Photo Departmentet.86 Az osztály felállítása a kolónia egyik legfontosabb kezdeményezése volt, hiszen munkatársai a Közel-Kelet legnagyobb képarchívumát teremtették meg bő három évtized alatt, a svéd Lewis Larsson fotográfus irányításával. Jó pár, különböző nemzedékekhez tartozó fotós dolgozott velük, többek között Elijah Meyers, Furman Baldwin, John D. Whiting, Jamil és Najib Albina, valamint Eric és Edith Matson.

Így fotóztak a jeruzsálemi Amerikai Kolónia fotósai a Közel-Keleten. Matson fotózik Petránál, 1934, fotónegatív (alkotó: a jeruzsálemi Amerikai Kolónia Fotográfiai Osztályának ismeretlen fotográfusa), Library of Congress Prints and Photographs Division Washington, D.C. (G. Eric and Edith Matson Photograph Collection), LC-M33-13947 (c) a Library of Congress, Washington jóvoltából

Így fotóztak a jeruzsálemi Amerikai Kolónia fotósai a Közel-Keleten. Matson fotózik Petránál, 1934, fotónegatív (alkotó: a jeruzsálemi Amerikai Kolónia Fotográfiai Osztályának ismeretlen fotográfusa), Library of Congress Prints and Photographs Division Washington, D.C. (G. Eric and Edith Matson Photograph Collection), LC-M33-13947 (c) a Library of Congress, Washington jóvoltából


Az Amerikai Kolónia a felvételek nagyításait a Jaffa-kapu melletti szuvenírboltjában árusította a szentföldi turistáknak, egyedi fényképek, színezett képeslapok és albumok formájában.

Az amerikai–svéd G. Eric Matson a „fotóügynökség” egyik fiatal tehetsége volt. Feleségével, Edith Yantiss-szal együtt évtizedeken át fotografált Palesztina-szerte a brit mandátum idején, míg Izrael megalakulásakor vissza nem költöztek az Egyesült Államokba. A kolónia 1930-as évekbeli megbomlása után hol a fotóosztály, hol saját ügynökségének címkéje alatt (American Colony Photo Department/Matson Photo Service) forgalmazták felvételeiket. 1946-ban Matsonék elhagyták Jeruzsálemet, és páratlan archívumukat magukkal vitték az Egyesült Államokba. A fotótörténészek számára kisebb problémát okoz, hogy a kolónia különböző fotósainak művei „belekeveredtek” Matsonék saját képei közé, így komoly szerzői jogi kérdések is felvetődnek.87 Miután az 1970-es években a több ezer tételes fotós hagyatékot odaajándékozták a washingtoni Kongresszusi Könyvtárnak, az ő kollekciójuk részeként tartanak számon minden képet. Bár a szerzőség sok esetben nincs tisztázva, a könyvtár páratlanul gazdag online adatbázisában nagy felbontásban tanulmányozhatók a történeti ritkaságok, köztük az a cédrusligeti táborozókról készült fénykép is, amelyről már volt szó tanulmányunk elején.88

Ez a fotográfia a Magányos cédrus-kérdés kulcsa!

A térhatást keltő, dupla kamerával előtt sztereó felvétel a weboldal adatsora szerint az 1900–1920 közötti periódusban készült, vagyis épp abban az időszakban, amikor Csontváry is ellátogatott a cédrusok közé. Az öltözékek alapján az 1900-as évek eleje valószínűbbnek tűnik, így az akkor még kisfiú Eric Matsonnak nem sok köze lehetett a felvétel elkészítéséhez. Nem véletlenül tüntették fel a könyvtárosok az Amerikai Kolónia Fotográfia Osztályát készítőként. Bár a szerzőt egyelőre nem ismerjük, a negatívon szerepel egy cím: Sátrazás a cédrusok között. A jeruzsálemi „ügynökség” fényképészei rendszeresen kísértek turistákat a régióban, lehet, hogy egy ilyen szentföldi utazópárost örökít meg a felvétel,89 de a National Geographic korabeli riportja szerint a liget nyaranta amúgy is tele volt sátrazó családokkal.90

A képek háromdimenziós élményt lehetővé tevő sztereó formában készültek el, jó pár társukhoz hasonlóan 5 × 7 hüvelykes üveglapokra. A 19. század második felében nagy divatja volt a sztereonézőben 3D-s élménnyé váló duplikált fotóknak, a jeruzsálemi szuvenírfotósok rendszeresen éltek vele.

A kolónia fényképészeit különféle természettudományos érdeklődés fűtötte, a régészet mellett főként a botanika. A fennmaradt archívumukban százszámra láthatók a Szentföld növényeit bemutató fekete-fehér sztereofotók. A szorgos fotográfusok 20. század eleji kutatómunkájából számos sikeres, több kiadásban megjelent növénytani kötet született.91 Feltehetőleg ennek a nagy léptékű projektnek a részeként lőtték el az általunk vizsgált képet is. A katalógusban megőrződött rendszertani besorolásra utaló cím (Cedrus Libani Barr) is ezt sugallja. A kempingfotó bizonyára egy vidám úti élmény hangulatos megörökítésére szolgált, a sok tudományos növényfelvétel között. A sátrazók személye nem olyan fontos a számunkra, hiszen nem ők kötik le a magyar kutatót, hanem a fénykép közepén, a ragyogó napsütésben fürdő fa.

A bsharrei Úr cédrusai között sátrazók mögötti fák között áll (balra középen) a Magányos cédrus Libanoni cédrusok, Cedrus Libani Barr (Sátrazás a cédrusok között), 1900–1920 között, sztereófotó (alkotó: a jeruzsálemi Amerikai Kolónia Fotográfiai Osztályának ismeretlen fotográfusa), Library of Congress Prints and Photographs Division Washington, D.C. (G. Eric and Edith Matson Photograph Collection), LC-M32-1741 (c) a Library of Congress, Washington jóvoltából

A bsharrei Úr cédrusai között sátrazók mögötti fák között áll (balra középen) a Magányos cédrus Libanoni cédrusok, Cedrus Libani Barr (Sátrazás a cédrusok között), 1900–1920 között, sztereófotó (alkotó: a jeruzsálemi Amerikai Kolónia Fotográfiai Osztályának ismeretlen fotográfusa), Library of Congress Prints and Photographs Division Washington, D.C. (G. Eric and Edith Matson Photograph Collection), LC-M32-1741 (c) a Library of Congress, Washington jóvoltából


Ez Csontváry „magányos” cédrusa!

A rejtőzködő fa

A Magányos cédrus és fotográfiai előképe (animáció: Ábrányi Luca / Artmagazin)

A fotón és a festményen látható fa azonosítása vitán felül áll, a markáns, törött jobb oldali ág miatt, amiről madárfejre vagy kést tartó kézre asszociáltak az elemzők. (Csontváry szerint „egyik ága kardot ránt s fenyegeti a világot”92; de találó Major Jenő 1949-es rajztanári értekezésének leírása is: „Száraz ágai madárra, tőrt markoló kézre, »turul sas hozta pengére« emlékeztetnek.”93) Mivel az olajkép és a fénykép szemszöge pontosan azonos, egyenként végig lehet elemezni a festett fa ágait, pontosan megfeleltetve a fotón szereplő részleteknek. A olajképen esetlegesnek ható rajzolatok a fénykép segítségével értelmet nyernek: a törött csonkok, az egymásra fonódó törzsek vagy az olyan jellegzetes elemek, mint a jobb felső részből kiálló szögre emlékeztető faág. Olyan mértékű az egyezés, hogy a tévedés esélye kizárva: ezt a fát örökítette meg Csontváry! Ugyanakkor nem kérdés, hogy bizonyos esetekben szabadjára engedte fantáziáját, a lombkorona tetejét jobban lelapította, mint a valóságban láthatta, a markáns „késes ágat” lekicsinyítette a fő tömeghez képest, a gyökérzetet pedig egészen átfogalmazta, hogy a cédrusoktól merőben idegen, földre rogyott állatra emlékeztető formát öltsön.

A fotón szereplő facsoport összevetése 19. századi metszetekkel; a piros téglalapok jelölik a fotó kivágásának feltételezhető helyét a korabeli grafikákon (a szerző grafikája)
A fotón szereplő facsoport összevetése 19. századi metszetekkel; a piros téglalapok jelölik a fotó kivágásának feltételezhető helyét a korabeli grafikákon (a szerző grafikája)

Az Úr Cédrusai liget a Google Street View 2017-es felvételén: bal oldalt a kiszáradt Lamartine-fa, középen a Magányos cédrus, jobb oldalt az Amerikai Kolónia fotójáról ismert sátor feletti cédrusóriás megmaradt része

Az Úr Cédrusai liget a Google Street View 2017-es felvételén: bal oldalt a kiszáradt Lamartine-fa, középen a Magányos cédrus, jobb oldalt az Amerikai Kolónia fotójáról ismert sátor feletti cédrusóriás megmaradt része


Adódik a kérdés, hogy pontosan hol állt a jeruzsálemi fotós képén szereplő sátor és hol szúrta le festőállványát Csontváry. Az elmúlt évszázad kutatása – csak a festményre alapozva – nem tudta azonosítani a fát. Pedig a megoldás ott volt a szemük előtt, a bsharrei Arz al-Rabb-ban. A sors iróniája, hogy a márványtábla-állító magyar hivatalnokok is látták a fát, csak nem ismerték fel. A kempingező sztereofotó segítségével viszont beazonosítható a cédrus, ott található a szent liget kellős közepén. Mindig is ott állt, feltehetőleg számos 19. századi illusztráción is szerepelt. Csak akkor még közvetlenül mellette-körülötte több példány sorakozott, „késes-madaras” törött ága pedig még egészségesen nyújtózkodott az ég felé. A jellegzetesebb két szélső fa – a bal oldali Lamartine fája – alapján lehetséges beazonosítása William Henry Barlett, Franz Antoine vagy Augustin Lemaître már említett metszetén is.94 Valamikor a századforduló környékén az izmos jobb oldali törzs lombos felső része letörött (gyakori ez a nagy magasságok brutális téli hótömegétől szenvedő cédrusoknál), és pár évig csendben hámlott a kérge. Ekkor látta és festette meg Csontváry, majd pár évvel később – néhány törzsközepi ág megrövidülése, elvesztése után – lefotózták az Amerikai Kolónia fényképészei is. A jellegzetes vastag ág rövid időn belül letörhetett (a nyersanyagot, mint mindig, hasznosították a helyiek), fűrésszel elegyengetett helyét a közelmúltig óvó festékfolt jelezte. A karakteres „késes kéz” elvesztése és a lecserélt gyökérzet miatt senki se gyanakodott rá. Mindezidáig.

Sajnos – ez az igazi csontvárys fátum! – mikorra meglett a fa, már el is pusztult. Bár az internet őriz róla több panorámafotót,95 be kell érnünk ezekkel a digitális képekkel. Életben már senki sem tanulmányozhatja. 2018 januárjában még látható a ligetbeli turisták fényképein,96 2019-ben már csak törzsének egy-két méteres csonkja marad.97 A sok száz éves cédrus sorsa bevégeztetett.

A 2019-es turistafotón már csak a Magányos cédrus törött csonkját látható. Életben soha senki nem tanulmányozhatja már. Részlet egy turista Google Mapsra feltöltött panorámaképéből (Paul Marc, 2019. július)

A 2019-es turistafotón már csak a Magányos cédrus törött csonkját látható. Életben soha senki nem tanulmányozhatja már. Részlet egy turista Google Mapsra feltöltött panorámaképéből (Paul Marc, 2019. július)

Kétely és bizonyosság

2018-as téli turistafotón még látható a Magányos cédrus faóriása. Részlet egy turista Google Mapsra feltöltött panorámaképéből (Elie Chiha, 2018. január)

2018-as téli turistafotón még látható a Magányos cédrus faóriása. Részlet egy turista Google Mapsra feltöltött panorámaképéből (Elie Chiha, 2018. január)


Mikor a magányos cédrus végleg jólétre szenderült a Libanon-hegység tetején, a New Yorkból hazatérő exdivatfotós, Tombor Zoltán lőtt egy erős hangulatú fényképet modellje-szerelme-múzsája kunhegyesi szülővidékén. A végtelen pusztán, egész pontosan a tiszagyendai általános iskola sivár és ingerszegény folyosóján a Magányos cédrus sárgult fehér keretbe zárt, napszítta poszterét fényképezte le, amint egy falra szegezett lécen árválkodik, heroikus művészi pózba vágva magát a magyar ugarral szembesülve. Egyikük sem sejtette, hogy a nosztalgikus fotótéma akár halotti szertartás is lehetne.

Tombor Zoltán: Magányos cédrus (Tiszagyenda), 2018, digitális fotó (c) a művész jóvoltából

Tombor Zoltán: Magányos cédrus (Tiszagyenda), 2018, digitális fotó (c) a művész jóvoltából


Bár Tombor költői erejű Képkarika III. sorozatában a plakátcédrus egy tántorgó részeg és egy hajszárító között kapott helyet, előttem mégis saját általános iskolám idéződik fel a 80-as évekből, ahol – a tiszagyendainál lényegesen gazdagabb, de így sem túl élményteli – dekorációk között annyiszor esett tekintetem a hátsó falon csüngő, bekeretezett Magányos cédrus repróra. Úgy rémlik, hogy akkor inkább trópusinak láttam a cédrus mögötti helyszínt, mint közel-keletinek, és csak jóval később, a szakirodalmat olvasva merült fel bennem a kétely, hogy talán nem türkiz hullámok terülnek el alant, hanem a magashegyi felhőtakaró taraja. Ezzel nem voltam egyedül, megfelelő botanikai tudás nélkül nem sejti a gyanútlan festménynéző, hogy a cédrusok direkt a Földközi-tenger felé forduló nyugati meredélyeken nőnek. Ezt Csontváry két első monográfusa is félreértette, felhősítve a hullámokat.98

Bár a későbbi kutatók magabiztosan helyesbítették tengerre a ködgomolyt, ezek a bizonytalanságok élesztették fel bennem a vadászösztönt. Valamint az a csábító német nyelvű adatsor, ahogy a festő meghatározta – mint egy elrejtett kincs titkos koordinátáit – a tengerszint feletti magasságot és Tripoli városát. Cédrus Libanonban 1800 m magasan a tengerszint felett Tripolinál. Naplementekor – lehet-e képcímet elképzelni, ami jobban sugallná, hogy a festő egy útikönyv-illusztráció képaláírását lopta el? A prekoncepcióm alapján tehát – Molnos és Végvári kutatásain felbuzdulva – olyan színezett képeslapot vagy könyvillusztrációt kerestem, amiről Csontváry dolgozhatott kényelmes budai műtermében, a Hadik Kávéház felett. (Nem 1800 méteren, hanem az ötödik emeleti padlás-atelier-ben.) De ilyet nem találtam, az Amerikai Kolónia feltehetőleg pár évvel később készült fényképe viszont arról győzött meg, hogy bár a modellként szolgáló fa ikonikus helyen állt a legendás szent liget kellős közepén, a festmény mégis olyan esetleges, atipikus látványélményről tanúskodik, amit nehéz elképzelni helyszíni inspiráció nélkül. (Valamiért a 20. század elejétől – az egy szem fotónkat kivéve – nem szerepel a fényképeken ez a helyszín többé, feltehetőleg a ligetvédő munka során megszaporodó, ma már méretes példányokká cseperedett új fácskák nem engedték az ideális rálátást.)

Hogy vázlatokat készített-e a helyszínen a művész (a Csontváry-talányok egyik fő gerjesztője, hogy vázlatai nem maradtak fenn!), vagy tényleg itt is festette a 194 × 248 centiméteres vásznat, megküzdve az elemekkel és a logisztikával, azt nem tudjuk ezen a ponton eldönteni. Ahogy azt sem, hogy a kuporgó állatra emlékeztető gyökérzet saját fantáziából született-e vagy egy egészen ritka, kivételes cédrus szolgált mintául. (Az előbbire hajlok, sok ezer cédruskép és -fotó végignézése alapján hasonlót sem találtam, pedig elég sokféle, néha bizarr, polipszerű gyökérvariáció született a Libanoni-hegység köves oldalán az évszázadok alatt.)

Ami viszont a hosszas kutatás után biztossá vált számomra, az nem más, mint hogy a Magányos cédrus eredeti modellje ott állt a bsharrei szent liget, az Arz al-Rabb közepén. Nem egyedül, hanem libanoni barátai között. Ha pár évvel előbb találunk rá, akár élőben is megcsodálhattuk volna. Mára csak fotográfiák maradtak.

Előtérben a Magányos cédrus frissen kidőlt csonkja, mellette fekszik a ledőlt faóriás a sárgálló fűben. (fotó: thetravelerscam / Instagram, 2021. február 7.)

Előtérben a Magányos cédrus frissen kidőlt csonkja, mellette fekszik a ledőlt faóriás a sárgálló fűben. (fotó: thetravelerscam / Instagram, 2021. február 7.)



JEGYZETEK

1 Ybl Ervin még nem tudta a párizsi kiállítás pontos évét, ezért a cédrusfestmények utánra, 1908-ra rakta (Ybl Ervin: Csontváry Tivadar. Budapest, Képzőművészeti Alap, 1958, 8. o.); az életrajzi kronológiát Németh Lajos tisztázta (Németh Lajos: Csontváry Kosztka Tivadar. Budapest, Corvina, 1970, 183. o.), tőle vette át a cédrusok ikonográfiáját kutató Szabó Júlia (Szabó Júlia: „A cédrus az örökkévalóság hieroglifája”. In: Szabó Júlia: A mitikus és a történeti táj. Budapest, Balassa – MTA Művészettörténeti Kutató Intézet, 2000, 75–76. o.); az életrajzi szövegek kritikai olvasatát nyújtó Romváry Ferenc szűkszavú időrendi áttekintésében 1907-ben előbb említi a cédrusok festését Libanonban, utána a párizsi kiállítást (Romváry Ferenc: Csontváry Kosztka Tivadar. 1853–1919. Pécs, Alexandra, 1999, 24. o.), a legújabb monográfiát jegyző Molnos Péter azt valószínűsíti, hogy az utazások után otthon, a budapesti műteremben készültek festményei (Molnos Péter: Csontváry. Legendák fogságában. Budapest, Népszabadság, 2009, 53., 79. o.)

2 Németh 1970, 183. o. (Ugyanez a szöveg még: Csontváry Tivadar: A Pozitívum. In: Csontváry-emlékkönyv. Válogatás Csontváry Kosztka Tivadar írásaiból és a Csontváry-irodalomból. Szerk. Németh Lajos. Budapest, Corvina, 1976, 96. o.)

3 Csontváry-dokumentumok I. Csontváry-írások Gegesi Kiss Pál hagyatékából. Szerk. Mezei Ottó. Budapest, Új Művészet Kiadó, [1995], 45. o.

4 Szabó Júlia nagy ívű kultúrtörténeti cédrustanulmányában egyedül a zsidó hagyományt tudta párba állítani Csontváry sok ezer éves távlatával, a Haggáda nyomán Löw Immanuel rabbit idézve (Szabó 2000, 73. o.) A mai kutatói konszenzus már az egyezer évet is egészen kivételesnek tartja (F. Nigel Hepper: The Cedar of Lebanon in History. In: Archeology & History in Lebanon, 2001/2., 2–7. o.). A National Geographic 1913-as riportjában megszólaltatott, a helyi kápolnát üzemeltető maronita pap szerint négyezer évesek is lehetnek a fák, sőt akár az özönvíz óta ott állhatnak. (John D. Whiting: From Jerusalem to Aleppo. In: National Geographic, 1913/1, 83. o.) Lehet, hogy Csontváry nem ezoterikus történelemkönyvekből táplálkozott, hanem ebből a helyi hagyományból.

5 Németh Lajos: Csontváry Kosztka Tivadar. Budapest, Képzőművészeti Alap, 1964, 116. o. Írásai között ezt olvashatjuk: „nem sejti a magja hogy ő belőle / nő ki a terebélyes cédrusfa[’ja] nem sejti a / kis fiu, hogy az ő élete lesz a világ legna- / gyobb hadvezére nem sejti a férfi, hogy / neki a világ legnagyobb festményeit kell / festeni” (Csontváry-dokumentumok II. A Gerlóczy-féle Csontváry-kézirat Romváry Ferenc olvasatában. Budapest, Új Művészet Kiadó, [1995], 71. o.)

6 Németh 1964, 116. o.

7 Sinkó Katalin: A cédrusok. In: Történelem – Kép. Szemelvények a múlt és a művészet kapcsolatából Magyarországon. Budapest, Magyar Nemzeti Galéria, 2000, 734. o.

8 A tárlat 1907. június 7. és július 7. között tartott nyitva. (Németh 1970, 182. o.)

9  A cédrusligetben értelemszerűen sátrakban szálltak meg hosszabb időre az utazók. Wilson tábornok Festői Palesztina című népszerűsítő útikönyvében például nagyon hasonló sátras metszet szerepel (egy másik fa előtt, amit viszont – talán – Ligeti Antal szintén sátras, Libanoni cédrusliget című, 1876-os festményén látunk visszatérni), de ott turbános arabok lakják. Libanoni cédrus, megjelent a Picturesque Palestine című 1881-es könyvben, 474. o. (Picturesque Palestine. Sinai and Egypt. II. Szerk. Colonel Wilson. New York, D. Appleton and Company, 1881)

10 A jobb olvashatóság érdekében központozással és mondattagolással láttam el Csontváry szövegét; az eredeti írásmóddal itt látható: „Jallát hallottunk éjfél után s egy ütemre valamennyien talpon voltunk, az ágyneműt gyorsan összegöngyöltük a nyereg hátára kötve a hinari vezető aki a Jallát kimondta segített föl a nyeregbe s ő is felkapott egy hátára előbb szimatolva a földet szagolta aztán egy csendes Jalla után nesztelenül a szamarat nógatás nélkül követtük. Tüskön-bokron fák alját törve vonult a sötétben karavánunk sakálok vihogása hiénák ordítozása kíséretében megállás nélkül 70 kilométerre távolodtunk el. Kis községbe jutottunk ahol az állatoknak egy kis füvet magunknak egy kis aludttejet vagy joghurtot esetleg gyümölcsöt szereztünk be. Száraz lepénykenyerünk bőven volt. Ez volt egész napi eledelünk. Egy kis pihenő után pótolva voltak az erők. Utána ismét jalla riasztott föl bennünket s ez addig ismétlődött amíg célt nem értünk. Így vándoroltam 4 méter magas 40 méteres vászontekerccsel ehhez tartozó súlyos vakkeretekkel nem egyszer a nagy Libanon tetejére az öt- és hatezer éves cédrusok erdejébe.” (Csontváry-dokumentumok I. [1995], 164. o.)

11 1908: Csontváry képkiállítása, Iparcsarnok, Budapest

12 Lásd az első lábjegyzetet.

13 (MTI-Panoráma): A libanoni cédrusoknál. Csontváry emléktábla. In: Magyar Szó, 2007. október 26.; Noel Lajos: Újabb polgárháború felé sodródik Libanon. Alkonyat a Bekaa-völgyben.In: Magyar Nemzet (Hétvégi magazin), 2008. május 17., 21., 29. o.

14 Grynaeus András: Csontváry cédrusainál. In: Földgömb, 2016/4., 18. o.

15 A sétaút bejárata: https://www.google.com/maps/@34.2447553,36.0474722,3a,60y,53.57h,65.94t/data=!3m6!1e1!3m4!1sjQepgw_euCNBGBuicbw6qw!2e0!7i13312!8i6656

16 A festmény ábrázolásából kiinduló Szabó Júlia szerint a tájábrázolás „pontos, leíró jellegű”, a fa pedig „nem a cédruserdőben van, hanem az út mentén.” (Szabó 2000, 80. o.) Németh Lajos hasonlóan gondolta: „Tripolinál, a tengerparton emelkedő hegyek ormán áll az ősi fa.” (Németh 1964, 117. o.)

17 Lehel Ferenc: Csontváry Tivadar, a posztimpresszionista festés magyar előfutára. Budapest, Amicus, 1922, 27., 49. o.

18 Sinkó 2000, 732. o.

19 Ez már a korabeli kritikusok számára is evidens volt (lásd.: R. J. 1910, 165. o.)

20 Csontváry-emlékkönyv 1976, 117. o.

21 Csontváry-emlékkönyv 1976, kat. 10.

22 „Ceder im Libanon mit dem 1800 m tief liegenden Mittelländischen Meere bei Tripoli. Bei Sonnenuntergang.” (Csontváry-emlékkönyv 1976, 119. o.)

23 Ezeket a különböző cédruserdőket az Al Shouf Cédrus Természetvédelmi terület fogja össze.

24 A libanoni cédrus (cedrus libani) jellemzően a Földközi-tenger felé néző hegyoldalakon nő 1000–2000 méter közötti magasságon. A kifejlett cédrusok 24 méter magasak, de olykor akár 36 méterre is megnőnek; átmérőjük 1,5–2,4 méter. Lehetséges, hogy egyes példányok ezer évig is elélnek. (Cemal Pulak: Cedar for Ships. In: Archeology & History in Lebanon, 2001/2., 24–36. o.)

25 Faisal Abu-Izzeddin: Memoirs of a Cedar. A history of deforestation. A future of conservation. Shouf Biosphere Reserve, 2013, 115. o. A természetvédő Faisal Abu-Izzeddin azon kesereg könyvében, hogy a számos liget közül az Arz al-Rabb (Úr cédrusai) név miért nem illeti meg a többi, szintén nagy múltú libanoni ligetet, sorolja a konkurens ősi ligeteket: Ain Zahalta, Barouk, Maaser és Niha el Shouf (Abu-Izzeddin 2013, 56. o.)

26 Pl.: Mező Szilveszter: Csontváry cédrusligetében. A háromezer éves hajadonok földje. In: Élet és Tudomány, 2005/36., 1136–1137. o.

27 Végvári Zsófia: Cédrusok és ligetek (részletek a kutatásból), https://www.csontvary.com/cedrusok-es-ligetek#_ftn1

28 Bernáth Aurél: Írások a művészetről. Budapest, Dante, 1947, 84–90. o. Bernáth három képet talált csak az életműben – köztük a Magányos cédrust –, amit „maradandó”-nak, „egészséges”-nek nevezett, amelyek „Csontvárynak egy nagyon érdekes és különálló helyet” biztosítanak. (Bernáth 1947, 90. o.)

29 Gát János: Csillapíthatatlanul szomjazzák a végtelent. Beszélgetések Reigl Judittal. Egy festő (ön)életrajza. Budapest, Corvina, 2020, 41–42. o.

30 Lásd.: Csontváry-emlékkönyv 1976, 7. o.

31 Németh kiemelten foglalkozott köteteiben a Magányos cédrussal, többek között: Németh 1970, 184–187. o.; Németh Lajos: Csontváry: Magányos cédrus. In: Németh Lajos: Minerva baglya. Budapest, Magvető, 1973, 177–195. o.; Németh Lajos: Modern magyar művészet. Budapest, Corvina, 1968, 33. o.

32 Tóth András dr.: Csontváry, a „nehéz ember”. In: Orvosi Hetilap, 1978/28., 1729. o.

33 Romváry 1999.

34 Romváry 1999, 11–12. o.

35 Romváry 1999, 14–16. o.

36 Molnos 2009

37 Molnos 2009, 53. o.

38 Molnos 2009, 78. o.

39 Molnos nemcsak a Mítoszteremtő fejezetben elemzi a cédrusképeket, de így zárja a velük foglalkozó – és az egész monográfiát lezáró – szövegét: „Csontváry műveinek ereje ma is megfejthetetlen: képeslapok ihlette festményeinek felszínén át a mennyország fénye ragyog.” (Molnos 2009, 79. o.)

40 Végvári Zsófia: Képeslapok és a Csontváry festmények. [2012], https://www.csontvary.com/kepeslapok-es-fotografiak

41 Lehel Ferenc: Csontváry Tivadar. A posztimpresszionizmus magyar előfutára. Párizs, De Style, 1931, 26. o.

42 Végvári [2012]

43 Végvári Zsófia: Cédrusok és ligetek (részletek a kutatásból)

44 Idézi a Keleti utazás (Voyage en Orient) magyar kiadásából Szabó Júlia (Szabó 2000, 60. o.).

45 Szabó 2000, 60. o.

46 A mai libanoni kutatás nem vitatja, hogy Lamartine járt a helyszínen, de a nevek bevésését egy bizonyos Geramb atyának tulajdonítja. (Abu-Izzeddin 2013, 128. o.)

47 [n. n.]: A Libanon czédrusfái. In: Ország-Világ, 1898/32., 512. o. (A cikk eredeti helyesírásán változtattunk a jobb olvashatóság érdekében.)

48 Gellér Katalin: Csontváry Kosztka Tivadar mitologikus szimbolizmusa. In: Ars Hungarica, 2020/3., 255. o.

49 A Magányos cédrus esetében az a botanikai kérdés is felmerülhet, hogy a tépett, törött ágú, kusza lombú magányos fa tényleg libanoni cédrus-e, azaz cedrus libani, vagy valami közeli mediterrán rokon, egy borókaféle, azaz juniperus. A vízszintes ágak egy botanikus számára egyértelművé teszik, hogy a cedrus libaniról lehet csak szó. (Abu-Izzeddin 2013, 28–29. o.)

50 Szabó 2000, 18. o.

51 Szabó 2000, 18. o.

52 Szabó 2000, 56–57. o.

53 Franz Antoine: Die Coniferen. Nach Lambert, Loudon und Anderen. Bécs, Der Fr. Beck'schen Universitäts-Buchhandlung, 1840, 56–59. o.

54 Franz Antoine: Cédruscsoport Libanonban, litográfia Carl von Hügel rajza alapján, megjelent a Die Coniferen című 1840-es könyvben, XXIII. tábla

55 Szabó Júlia is említi (Szabó 2000, 62. o.); a sok Lear-mű közül egy ismert múzeumi példány: Edward Lear: Libanoni cédrusok, 1859, akvarell, papír, Victora & Albert Museum, London

56 John Carne: Syria, The Holy Land, Asia Minor, &c. Illustrated. London, Fisher, Son & Co., [1836–1838], in a Series of Views Drawn from Nature by W. H. Bartlett, William Purser, &c.

57 William Henry Bartlett: Ősi cédrusok Libanon erdejében, megjelent a Syria, The Holy Land, Asia Minor című könyvben, 1836 körül (metszette: J. Redaway)

58 F. Nigel Hepper: The Bsharré Cedars of Lebanon as Seen by Travellers. In: Archeology & History in Lebanon (14.), 2001/2., 101. o.

59 Borsos József: Libanoni emír, 1843, olaj, vászon, 154 × 119 cm, Magyar Nemzeti Galéria

60 Ligeti Antal (1823–1890). A természettanulmánytól a mesterműig. Összeáll. Blaskóné Majkó Katalin – Radványi Orsolya – Zsákovics Ferenc. Budapest, Semmelweis Kiadó – Magyar Képzőművészeti Egyetem, 2008, 82. kép (kat. 106.)

61 Szabó 2000, 69. o.

62 Ligeti Antal: Libanoni cédrusliget, 1876, Magyar Tudományos Akadémia Művészeti Gyűjtemény

63 Ligeti Antal: Erdő belseje alakokkal, 1861, Magyar Nemzeti Galéria

64 Ligeti libanoni utazásáról és cédrusfestményeiről több cikk is megjelent a 19. századi sajtóban. (Pl.: [n. n.]: A Libanon és cédrusai. In: Hazánk s a Külföld, 1867/50., 791–794. o.; a közölt metszet Szabó szerint feltehetőleg Ligeti rajza nyomán készült. (Szabó 2000, 62. kép.)

65 Augustin Lemaître: Libanoni cédrusok, megjelent a Syrie ancienne et moderne képtáblái között, 1848 (Jean Yanoski – Jules David: Syrie ancienne et moderne. L'Univers. Histoire et description de tous les peuples. Párizs, Firmin Didot Frères, 1848)

66 Picturesque Palestine. Sinai and Egypt. II. Szerk. Colonel Wilson. New York, D. Appleton and Company, 1881

67 Georg Ebers – Hermann Guthe: Palästina in Wort und Bild nebst der Sinaihalbinsel und dem Lande Gosen. Nach dem Englischen herausgegeben. Stuttgart – Lipcse, Deutsche Verlags-Anstalt, 1883–1884

68 Friedrich Perlberg: Bilder zur Kaiserreise ins Heilige Land, 1900 körül 

69 Friedrich Perlberg: Meine Reise durch Aegypten, Nubien und den Sudan. In: Die Kunst Unsere Zeit. Eine Chronik des Modernen Kunstlebens. München, Franz Hanfstaengl, 1887, 33–56. o.

70 Friedrich Perlberg: Das Heilige Land in Wort und Bild. Grosse Ausg. mit 48 Aquarellen. München, C. Andelfinger & Co, 1909

71 Ez csak feltételezés, a kötet elérhetetlen a számomra, míg a képeslap sokfelé megtalálható az interneten.

72 Hazánk s a Külföld, 1867/50., 792. o. (Ismeretlen metsző feltehetőleg Ligeti Antal rajza nyomán: A libanoni cédrusok)

73 Idézi: Abu-Izzeddin 2013, 19. o.

74 Szabó 2000, 19–21.; idézi: Abu-Izzeddin 2013, 11. o.

75 Nili Liphschitz: Cedars of Lebanon. Exploring the roots. In: Biblical Archeology Review, 2013/5–6., 49–71. o.; Abu-Izzeddin 2013, 69–101. o.

76 Abu-Izzeddin 2013, 11. o.

77 Abu-Izzeddin 2013, 104. o.

78 Abu-Izzeddin 2013, 22–25. o.

79 Abu-Izzeddin 2013, 132. o.

80 Abu-Izzeddin 2013, 111. o.

81 Szabó 2000, 31. o.

82 F. Nigel Hepper: The Bsharré Cedars of Lebanon as Seen by Travellers, 2001

83 Hepper 2001, 97. o.

84 Hepper 2001, 101. o.

85 Hepper 2001, 105. o.

86 A kolónia fotóosztályának történetéhez lásd: Barbara Bair: The American Colony Photography Department. Western Consumption and „Insider” Commercial Photography. In: Jerusalem Quarterly, 2010, 28–38. o.; Abigail Jacobson: ‘Little Orphans of Jerusalem’: The American Colony’s Christian Herald Orphanage in Photographs and Negatives. In: Imaging and Imagining Palestine. Photography, Modernity and the Biblical Lens, 1918–1948. Szerk. Karène Sanchez Summerer – Sary Zananiri, Leiden–Boston, Brill, 2021, 31–65. o 

87 Nada Awad: Waiting for the Second Coming. The New Photographic Collection of the American Colony Archives. In: Jerusalem Quarterly, 2015/4., 101–112. o.

88 A jeruzsálemi Amerikai Kolónia Fotográfiai Osztályának ismeretlen fotográfusa: Libanoni cédrusok, Cedrus Libani Barr. Sátrazás a cédrusok között [The cedars of Lebanon, Cedrus Libani Barr. Camping among the cedars], 1900–1920 között, sztereofotó, Library of Congress Prints and Photographs Division Washington, D. C. (G. Eric and Edith Matson Photograph Collection), LC-M32- 1741 [P&P], https://www.loc.gov/resource/matpc.02140

89 A legaktívabb útikalauz a fotósok között a Jeruzsálemben született John D. Whiting (1882–1951) volt, több százszor beutazta a Közel-Keletet kamerájával és különleges vendégeivel, köztük királyokkal és régészekkel. (Rachel Lev: Open Roads. John D. Whiting, Diary in Photos, 1934–1939. In: Summerer–Zanariri 2021, 229. o.) A felvételek pontosabb datálásáról vagy szerzőségéről a jeruzsálemi Amerikai Kolónia Fotográfia Osztályának legismertebb kutatója, Rachel Lev sem tudott további információkkal szolgálni. (Ezúton is köszönöm szíves segítségét.)

90 John D. Whiting a National Geographic számára írt 1913-as, fotókkal kísért riportja szerint ottjártakor „nyári sátorhelyként” működött a liget, számos család kempingezett a fák között, többek között bejrúti professzorok. (Whiting 1913, 83. o.)

91 The Plants of the Bible. Jeruzsálem, American Colony, Fr. Vester & Co, 1907 (további három kiadást élt meg); The Jerusalem Catalogue of Palestine Plants. Jeruzsálem, Fr. Vester & Co, 1909 (további két kiadást élt meg).

92 Csontváry-dokumentumok II. [1995], 172. o.

93 Idézi: Romváry 1999, 134. o.

94 Ezeket a 19. századi illusztrációkat többé-kevésbé dokumentaristának nevezhetjük; a hármas fatörzs-blokk hasonló elhelyezkedése és az ágak alapján egymáshoz – illetve az archív fotóhoz – lehet őket kapcsolni. A más metszeteken látható magányos famatuzsálemeket nem sikerült azonosítanom ma is ismert ősi példányokkal. Szakirodalom a tárgyban nem sok akad, de a neves libanoni botanikus, Myrna Semaan Haber – a cédrusliget jó ismerője – levelezésünk során egyetértett megállapításaimmal. (Ezúton is köszönöm szíves segítségét.)

95 Google utcakép (2017. szeptember), https://www.google.com/maps/@34.2430819,36.0501083,3a,53.1y,284.63h,102.77t/data=!3m6!1e1!3m4!1sBQtpDTtf-cSD64Mm0bMn2A!2e0!7i13312!8i6656

96 Lásd Elie Chiha Google Mapsre feltöltött panorámaképét (Cedars Of God Bsharri, 2018. január)

97 Lásd Paul Marc Google Mapsre feltöltött panorámaképét (Cedars Of God Bsharri, 2019. július) 

98 Lehel Ferenc nem említ tengert, csak felhőket: „Lába alatt a gomolygó ködből köröskörül hegyóriások dugják ki fejüket tiszta havasi levegőt szívni.” (Lehel Ferenc: Emlékezés Csontváry Tivadarra. In: Magyar Művészet, 1929, 199. o.); akárcsak Ybl Ervin (Ybl 1958, 8. o.)

BIBLIOGRÁFIA

[n. n.]: A Libanon czédrusfái. In: Ország-Világ, 1898/32., 512. o.

[n. n.]: A Libanon és cédrusai. In: Hazánk s a Külföld, 1867/50., 791–794. o.

Abu-Izzeddin, Faisal: Memoirs of a Cedar. A history of deforestation. A future of conservation. Shouf Biosphere Reserve, 2013.

Antoine, Franz: Die Coniferen. Nach Lambert, Loudon und Anderen. Bécs, Der Fr. Beck'schen Universitäts-Buchhandlung, 1840.

Awad, Nada: Waiting for the Second Coming. The New Photographic Collection of the American Colony Archives. In: Jerusalem Quarterly (61.), 2015/tél, 101–112. o.

Bair, Barbara: The American Colony Photography Department. Western Consumption and „Insider” Commercial Photography. In: Jerusalem Quarterly (44.), 2010, 28–38. o.

Bálint Rezső: Csontváry Kosztka Tivadar. In: A Ház, 1910/7., 166. o.

Bernáth Aurél: Írások a művészetről. Budapest, Dante, 1947.

Carne, John: Syria, The Holy Land, Asia Minor, &c. Illustrated. London, Fisher, Son & Co., [1836–1838].

Csontváry-dokumentumok I. Csontváry-írások Gegesi Kiss Pál hagyatékából. Szerk. Mezei Ottó. Budapest, Új Művészet, [1995].

Csontváry-dokumentumok II. A Gerlóczy-féle Csontváry-kézirat Romváry Ferenc olvasatában. Budapest, Új Művészet, [1995].

Csontváry-emlékkönyv. Válogatás Csontváry Kosztka Tivadar írásaiból és a Csontváry-irodalomból. Szerk. Németh Lajos. Budapest, Corvina, 1976.

Ebers, Georg – Guthe, Hermann: Palästina in Wort und Bild nebst der Sinaihalbinsel und dem Lande Gosen. Nach dem Englischen herausgegeben. Stuttgart–Lipcse, Deutsche Verlags-Anstalt, 1883–1884. o.

Gellér Katalin: Csontváry Kosztka Tivadar mitologikus szimbolizmusa. In: Ars Hungarica, 2020/3., 255–279. o.

Grynaeus András: Csontváry cédrusainál. In: Földgömb, 2016/4., 17–19. o.

Hepper, F. Nigel: The Bsharré Cedars of Lebanon as Seen by Travellers. In: Archeology & History in Lebanon (14.), 2001/Autumn, 96–105. o.

 Hepper, F. Nigel: The Cedar of Lebanon in History. In: Archeology & History in Lebanon (14.), 2001/Autumn, 2–7. o.

Jacobson, Abigail: Little Orphans of Jerusalem. The American Colony’s Christian Herald Orphanage in Photographs and Negatives. In: Imaging and Imagining Palestine. Photography, Modernity and the Biblical Lens, 1918–1948. Szerk. Karène Sanchez Summerer – Sary Zananiri, Leiden–Boston, Brill, 2021, 31–65. o.

Lehel Ferenc: Csontváry Tivadar, a posztimpresszionista festés magyar előfutára. Budapest, Amicus, 1922.

Lehel Ferenc: Csontváry Tivadar. A posztimpresszionizmus magyar előfutára. Párizs, De Style, 1931.

Lehel Ferenc: Emlékezés Csontváry Tivadarra. In: Magyar Művészet, 1929, 197–204. o.

Lev, Rachel: Open Roads. John D. Whiting, Diary in Photos, 1934–1939. In: Imaging and Imagining Palestine. Photography, Modernity and the Biblical Lens, 1918–1948. Szerk. Karène Sanchez Summerer – Sary Zananiri, Leiden–Boston, Brill, 2021, 227–265. o.

Ligeti Antal (1823–1890). A természettanulmánytól a mesterműig. Összeáll. Blaskóné Majkó Katalin – Radványi Orsolya – Zsákovics Ferenc. Budapest, Semmelweis Kiadó – Magyar Képzőművészeti Egyetem, 2008.

Liphschitz, Nili: Cedars of lebanon: Exploring the roots. In: Biblical Archeology Review, 2013/May–June, 49–71. o.

Mező Szilveszter: Csontváry cédrusligetében. A háromezer éves hajadonok földje. In: Élet és Tudomány, 2005/36., 1136–1137. o.

Molnos Péter: Csontváry. Legendák fogságában. Budapest, Népszabadság, 2009. (MTI-Panoráma): A libanoni cédrusoknál. Csontváry emléktábla. In: Magyar Szó, 2007. október 26.

Németh Lajos: Csontváry Kosztka Tivadar. Budapest, Képzőművészeti Alap, 1964.

Németh Lajos: Csontváry Kosztka Tivadar. Budapest, Corvina, 1970.

Németh Lajos: Csontváry: Magányos cédrus. In: Németh Lajos: Minerva baglya. Budapest, Magvető, 1973, 177–195. o.

Noel Lajos: Újabb polgárháború felé sodródik Libanon. Alkonyat a Bekaa-völgyben. In: Magyar Nemzet (Hétvégi Magazin), 2008. május 17., 21., 29. o.

Perlberg, Friedrich: Bilder zur Kaiserreise ins Heilige Land, 1900 körül.

Perlberg, Friedrich: Das Heilige Land in Wort und Bild. Grosse Ausg. mit 48 Aquarellen. München, C. Andelfinger & Co, 1909.

Perlberg, Friedrich: Meine Reise durch Aegypten, Nubien und den Sudan. In: Die Kunst Unsere Zeit. Eine Chronik des Modernen Kunstlebens. München, Franz Hanfstaengl, 1887, 33–56. o.

Picturesque Palestine. Sinai and Egypt. I. Szerk. Colonel Wilson. New York, D. Appleton and Company, 1881.

Picturesque Palestine. Sinai and Egypt. II. Szerk. Colonel Wilson. New York, D. Appleton and Company, 1881.

Pulak, Cemal: Cedar for Ships. In: Archeology & History in Lebanon, 2001/Autumn (14.), 24–36. o.

R. J.: Csontváry Kosztka Tivadar. In: Vagyunk, 1910/4., 164–165. o.

Romváry Ferenc: Csontváry Kosztka Tivadar. 1853–1919. Pécs, Alexandra, 1999.

Sinkó Katalin: A cédrusok. In: Történelem – Kép. Szemelvények a múlt és a művészet kapcsolatából Magyarországon. Budapest, Magyar Nemzeti Galéria, 2000, 732–735. o.

Szabó Júlia: „A cédrus az örökkévalóság hieroglifája”. In: Szabó Júlia: A mitikus és a történeti táj. Budapest, Balassa – MTA Művészettörténeti Kutató Intézet, 2000, 17–84. o.

The Jerusalem Catalogue of Palestine Plants. Jeruzsálem, Fr. Vester & Co, 1909.

The Plants of the Bible. Készítette: American Colony. Jeruzsálem, Fr. Vester & Co, 1907.

Tóth András dr.: Csontváry, a „nehéz ember”. In: Orvosi Hetilap, 1978/28., 1729–1733. o.

Végvári Zsófia: Cédrusok és ligetek (részletek a kutatásból), https://www.csontvary.com/cedr...

Végvári Zsófia: Képeslapok és a Csontváry festmények. [2012], https://www.csontvary.com/kepe...

Whiting, John D.: From Jerusalem to Aleppo. In: National Geographic, 1913/January, 71–113. o.

Yanoski, Jean – David, Jules: Syrie ancienne et moderne. L'Univers. Histoire et description de tous les peuples. Párizs, Firmin Didot Frères, 1848.

Ybl Ervin: Csontváry Tivadar. Budapest, Képzőművészeti Alap, 1958.

full_003423.jpg
Csontváry & Munkácsy

„Rómából nagy tapasztalatokkal tértem haza, úgy gondoltam, hogy most már Munkácsyhoz is beállhatok festőinasnak.” — így emlékezett Csontváry 1881-es római élményeire későbbi önéletrajzában. 1882-ben el is jutott Munkácsy párizsi műtermébe, de a Mestert nem találta otthon. „Kapcsolatuk” tehát ki is merült ebben a csak egy pillanatig elképzelt mester-tanítvány viszonyban. Csontváry hazatért, dolgozott, patikát üzemeltetett, majd jó tíz év elmúltával rendszeres művészi tanulmányokba kezdett, de Munkácsyról akkor már nem beszélt. Elképzelhető-e, hogy Csontváry, aki — legalábbis a késői önéletrajzai szerint — oly tudatosan készült a művészi pályára, s kinek a művészi horizontján kezdetben két követendő (és túlszárnyalandó) példa lebegett, Raffaello és Munkácsy, meg sem próbálkozott valamilyen formában Munkácsy szellemi-művészi tulajdonba vételével? Nehezen képzelhető el, ám ennél többet nem is lenne érdemes ezen a kérdésen morfondírozni, ha csupán a Csontváry-életmű eddig ismert alkotásaiból próbálnánk kiolvasni a választ.

full_000183.jpg
Amire hetven éve várunk: A Teniszező társaság - Csontváry Kosztka Tivadartól

Bármilyen különös, van olyan, egykorú forrással igazolható Csontváry-alkotás, amely mindezidáig elkerülte az oeuvre-katalógusokat összeállító Csontváry-kutatók figyelmét. Pedig a forrást, Lehel Ferenc 1936-os katalógus előszavát, s a Fränkel Szalonban rendezett Csontváry-kiállítást mindig fontos referenciaként tekintette a Csontváry-kutatás. Nehezen érthető tehát, hogy Lehel Ferenc egy mondata, melyben viszonylag pontosan megadja egy kép méretét és témáját, hogyan maradhatott figyelmen kívül a monográfusok előtt. Mindenesetre már előre okulva ebből a tanulságos esetből, megállapítható, hogy egy œuvre-katalógus még a leglelkiismeretesebb kutatómunka mellett sem lehet soha teljes.

Screenshot 2022-12-22 at 16.07.36.jpg
A Csontváry–Jancsó-tengely

Fáy Miklós 2007 óta az Artmagazin szinte minden lapszámába ír, gyakran az Artanzix, a Kiállítás vagy a Gutenberg-galaxis rovatba. Azonban az Egy kép rovatban megjelent Virág az ember című 2017-es műelemzésével M. S. mester Vizitáció című festményéről új színt hozott a műértelmezésbe radikálisan személyes hangvételével, megmutatta, milyen messzire el lehet rugaszkodni bevett művészettörténeti olvasatoktól és szempontoktól. Bizonyította, hogy sokszor indokolt lehet az is, ha nagyon szubjektív, sajátos benyomások alapján gondolunk újra egy képet. Épp ezért kértük fel, hogy ismét az Egy kép rovatba írjon.

full_003198.jpg
Színút – A színkompozíció párhuzamai Csontváry Kosztka Tivadar és a Nyolcak festészetében

Csontváry Kosztka Tivadar és a Nyolcak festményei néhány hónapon át – térben és időben – közel kerültek egymáshoz Pécsett, Európa Kulturális Fővárosában. No de, kérdezhetnénk, miért érdekes ez? Csontváry húsz évvel volt idősebb Kernstok Károlynál, a Nyolcak doyenjénél, társadalmi beágyazódásuk, világnézetük, politikai felfogásuk között pedig hatalmas a távolság.

full_003699.jpg
Csontváry nyomában Dél-Olaszországban

Különös, hogy Csontváry korai képeinek helyszíneit még soha senki nem határozta meg pontosan vagy tanulmányozta részletesen. Pedig a helyszínen sok minden kiderülhetett volna. Szerzőnk most pótolta a hiányt, odautazott, megnézte az érintett városokat, megkereste a festőállvány helyét, fotózott, majd pontosította némelyik kép címét, helyszínét, keletkezésének valószínű idejét. Most már mi is mehetünk, és megnézhetjük, hol állt Csontváry, amikor mondjuk a Mandulavirágzást festette, illetve az a korábbi feltételezés is bizonyossággá válik, hogy az oroszok által elvitt Egy este Kairóban című kép valójában a castellammarei Piazza Principe közelében készült.