NAPRAFORGÓ UTCA

A modern mintakollekció

Branczik Márta

A 20. század eleji modern építészetnek számtalan jellegzetessége, formája, irányzata volt. Amikor 1931-ben a Pasaréti út külső részén, egy addig kertészetként működő területen vadonatúj utca jött létre, annak házai is különbözőféleképpen voltak modernek. Ma már az egészre azt mondjuk: Bauhaus, noha a tervezők nagy része nem is volt kapcsolatban a Bauhausszal. Persze nem véletlen, hogy pont ez a név vált mindent lefedő ernyőfogalommá.

A Weimarban alapított állami művészeti iskola, a Staatliches Bauhaus éppen 100 éve kezdte meg működését. Bár az iskola munkája sokféle művészeti ágra kiterjedt, a Bauhaus az építészetben vált fogalommá, szinte a modern építészet szinonimájává, pedig a moder- nizmus számtalan forrása közül csak az egyik a Bauhaus. Az 1920-as évektől terjedő, máshol inkább „nemzetközi modern”, „internacionális modern” stílusnak nevezett építészet a kortárs építészek szélesebb rétegei szemében egyáltalán nem csak a Bauhaushoz kötődött. Volt, aki a De Stijl-t, Le Corbusier-t követte, a Neue Sachlichkeithoz vagy az orosz konstruktivizmushoz kapcsolódott, mások az art deco felől közeledtek a modern építészethez. Valójában ez a sokszínűség jellemzi a két világháború közti modern építészetet, és ez a Napraforgó utcai mintatelepen is jól láthatóan megmutatkozik. A 20. század elejének egyik fontos társadalmi kérdése a városi tömegek lakás- hoz juttatása volt. Nemcsak a legszegényebbeké, hanem a középosztály lakásgondjai is folyamatosan növekedtek. Eb- ben a helyzetben jutottak szerephez a modern építészet hívei, akik úgy gondolták, az újabb építési technológiák és a funkcionális tervezés segítségével takarékosabban lehet építkezni. Volt, ahol a város már a 20-as években korszerű, modern stílusú lakóépület-együttesek létrehozását finanszírozta, ilyen volt pl. Berlin (elsősorban Bruno Taut tervei alapján), Frankfurt vagy a hollandiai Rotterdam, ahol ekkor a holland modern mozgalom, a De Stijl egyik tagja, J. J. P. Oud városi építészként tevékenykedett. Máshol a tervezők az építészek és üzletemberek által alapított és az ál- lam által is támogatott szövetségek, a helyi Werkbundok segítségével mintatelepeket hoztak létre a modern építészet propagálására, ezek közül a leghíresebb a frankfurti Weißenhofsiedlung (1927) volt, majd ezt követték a Wrocławban (akkor még Breslau, Németország részeként) és Brnóban felépült mintatelepek.

Screenshot 2020 05 08 at 15.11.03

A Napraforgó utca röviddel a házak felépülte után, 1931 k. Forrás: MÉM MDK Magyar Építészeti Múzeum

A budapesti Napraforgó utcai mintatelep ilyen európai példák hatására 1931-ben valósult meg. Kezdeményezői Kaffka Péter, Kozma Lajos és Vágó László építészek voltak1, akik a nemzetközi modern építészetet szerették volna népszerűsíteni és bebizonyítani azt, hogy észszerű, a funkcióknak megfelelő alaprajzú, kisebb alapterületű lakásban is kényelmesen élhet egy család. Magyarországon azonban a mintatelep megvalósítása másképpen alakult, mint a német, cseh vagy osztrák területen, mert nem egy szakmai szervezet tapasztalt építésze (mint Stuttgartban Mies van der Rohe vagy Bécsben Josef Frank) irányította a tervezést és megvalósítást, hanem egy építőipari vállalkozás vezetői. Hivatalos (állami vagy városi) támogatás hiányában a Fejér és Dános cég biztosította (mai szóval ingatlanfejlesztőként) a kezdeményezéshez szükséges anyagi hátteret: ők vették a telkeket, minden bizonnyal ők választották ki és bízták meg az építészeket, és bonyolították le az építkezést, majd az értékesítést.2 Ez a körülmény döntően meghatározta a mintatelep karakterét. A Fejér és Dános cég 1930-ban megvásárolta a Pasaréti út és az Ördögárok mentén lévő kertészet telkét, ahol a környék övezeti besorolásánál kisebb telkekre a szokásosnál kisebb családi házak felépítését tervezte. Az engedélyező Fővárosi Közmunkák Tanácsa tartott a budai telkek felaprózódásá- hoz vezető precedenstől, ezért az engedélyezési eljárás nehezen haladt. Nem véletlen, hogy a cég által megbízott épí- tészek között a modernizmus fiatal élharcosai, Fischer József, Molnár Farkas (a modern építészek nemzetközi szervezete, a CIAM magyar csoportjának vezetői) és ifj. Masirevich György mellett a kor befolyásos építészei is szerepet kaptak, mint a neobarokk épületeiről ismert Wälder Gyula vagy Kertész K. Róbert, Klebelsberg Kunó államtitkára, aki az abban az évben Budapesten megtartani tervezett 12. Nemzetközi Építészkongresszus rendezője volt. Végül a Közmunkatanács több kikötés mellett ugyan, de engedélyezte a terület 100 négyszögöles telkekre osztását, és megszülettek az utca családi házainak egyedi tervei. Az építészek maguk is különbözően értelmezték a modern építészetet, más volt a Bauhaus-növen- dék Molnár Farkas és más a korábban nagyvonalú szecessziós és art deco bérvillákat tervező Wellisch Andor elképzelése a modern építészetről. Sőt a menet közben eladott épületek esetében a tervezők elképzeléseit a vevői igények is módosíthatták. A tervezés során talán a 3. számú épület változott a legtöbbet.3 A fiatal építész, Kaffka Péter első tervén az épület funkcionális alaprajza, lábakra állított hasáb alakú tömege még a Bauhausra jellemző modern építészet jegyeit mutatta, a kert fe- lé néző, emeletmagas, üvegezett virágablak egyenesen Gropius akkoriban elkészült dessaui műhelyépületét idéz- te. Ezzel szemben a megvalósult épület hagyományos téglaszerkezetű lett, alaprajzán hatalmas fogadószobával és szalonnal bővültek a reprezentációt szolgáló terek, külső formálása pedig harsányan art deco stílusú lett.

Screenshot 2020 05 08 at 15.43.03

Balról jobbra: Vágó László épülete, a 11-es számú ház, Kertész K. Róbert észak-európai téglaépítészet hatását mutató, 9-es számú ikerháza és a Tauszig Béla és Róth Zsigmond építészpáros art deco elemekkel díszített, 16-os számú épülete Forrás: MÉM MDK Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ Fotótára

Screenshot 2020 05 08 at 15.44.03

A Napraforgó utcai mintatelep makettje, 1930, Forrás: Tér és Forma, 1931/10., 305. oldal

Screenshot 2020 05 08 at 15.45.07

Balra Molnár Farkas modern épülete, a Napraforgó utca 15., jobbra a Barát Béla – Novák Ede építészpáros hagyományos stílusú, 22. szám alatti családi háza, mindkettő 1931-ből Forrás: MÉM MDK Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ Fotótára

Screenshot 2020 05 08 at 15.45.57

Balra Kaffka Péter art deco stílusban megépült épületének (Napraforgó utca 3.) utcai, jobbra pedig kerti homlokzata, 1931 Forrás: MÉM MDK Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ Fotótára

Screenshot 2020 05 08 at 15.48.20

Kaffka Péter épületének korábbi tervváltozata 1930-ból, ekkor még a ház részben lábakon állt volna, a kerti homlokzatra hatalmas virágablakot tervezett az építész Forrás: Budapest Főváros Levéltára

A mintatelep tehát azt a sokszínűséget mutatja, ami Budapest modern építészetére általában is jellemző. Az épületek alaprajza a korabeli európai családi ház alaptípusának felelt meg, a földszinten a kiszolgálóhelyiségek és a nappali, az emeleten a fürdő és több hálószoba – a térkapcsolatok, térszervezés tekintetében a házak kevéssé mutatták a modern építészet funkcionalista jellegét. A homlokzatok többsége sem volt szigorúan véve modern stílusú vagy a Bauhaus által inspirált, sokan használtak téglaburkolatokat, art deco vagy historizáló formaelemeket (mint Kertész K. Róbert 9-es számú, a Tauszig és Róth tervezőpáros 16-os vagy Baráth Béla és Novák Ede 22-es számú házán). Ugyanakkor az építkezés lehetőséget teremtett új építőanyagok, szerkezetek (tolóablakok, beépített szekrények), kevéssé elterjedt gépészeti megoldások (mint pl. a légfűtés) bemutatására, mi- vel a mintatelep házait – akár a Werkbundsiedlungok esetében – megnyitották a látogatók előtt. A reménybeli vevőkkel folytatott kommunikációnak ez a formája és a „mintatelep” gondolat az 1960-as évek gyakorlatában is továbbélt, például az Óbudai Kísérleti Lakótelepen. Az építészek különböző felfogása ellenére a tizenkilenc épületből álló utca képe harmonikus lett; a hasonló méretű telkeken (egy kivétellel) egyemeletes, a megszokottnál kisebb alapterületű, többnyire gondosan kiérlelt arányú, kubisztikus tömegekből álló, zömében lapostetős, a hagyományos díszítést mellőző családi házak épültek. Az utca egységes képéhez az egyforma kerítés, az egyforma utcalámpák mellett a Solty László kertépítő tervezte, négyzetes alakú növényszigetekből álló, geometrikus rajzolatú kertek látványa is hozzájárult. 1931. november 9-én a mintatelepet jelentős publicitás mellett avatták fel, a házak divatosak lettek, hamar vevőre találtak. Így, bár nem sikerült a modernizmus elveit maradéktalanul érvényesíteni, a Napraforgó utcai mintatelep mégis mérföldkő lett a modern építészet elterjesztésében. Műemléki védelme emiatt is fontos, hiszen így lehetséges a minderről tanúskodó eredeti állapot megőrzése.

Screenshot 2020 05 08 at 15.55.10

Ifj. Masirevich György csaknem eredeti állapotban megmaradt, felújított, 13-as számú családi házának belső terei. A nappaliból lépcső vezetett az emeleti galériára, innen lehetett belépni a hálókba. A galéria alatt jól láthatóak az eredeti hőlégfűtés befúvó rácsai Fotó: © Barakonyi Szabolcs / HUNGART © 2019

| 1 Bierbauer Virgil: A Pasaréti-úti kislakásos telep. In: Tér és Forma 1931/10., 305. o. | 2 A megvalósítás hátterét Gábor Eszter a mintatelep leírásánál említi (Budapesti villák. A mi Budapestünk, Városháza, 1997). Részletesen tárgyalja: Budapest II., Napraforgó utca 18. Tudományos dokumentáció. Fehérvári Zoltán, H-Y Építéstörténeti és Műemléki Kft, Budapest, 2015, 10–25. o. | 3 Részletes leírása: Ferkai András: Csáky-villa. In: Puhl Antal (szerk.): Magyarország híres villái. FOIBOS Bohemia, 2013, 120–122. o.

full_006241.png
A Bauhaus Absztrakt revüjétől David Bowie-ig: Topor Tünde és Winkler Nóra előadása a Magyar Nemzeti Galériában

Szombaton Bauhaus-nap lesz a Magyar Nemzeti Galériában, ahol 14:30-tól Topor Tünde és Winkler Nóra tart előadást.

full_000230.jpg
A Bauhaus helyett… - Ismeretlen életművek: Peitler István

Peitler István Pécsett született 1902. július 17-én. Édesapja, aki bíró volt, asszimiláns sváb, édesanyja kálvinista nemesi családból való. Házasságuk sikertelen, válással végződik, noha három gyerek is születik belőle, akik mindhárman tehetségesek és érdeklődők.
István – a családi anekdota szerint – amikor a ciszterci gimnáziumban abszolvált érettségit követő őszön felszáll az akkoriban szerb fennhatóság alatt álló szülővárosában a vonatra, még a pesti közgazdasági egyetemre készül, mikor leszáll róla, már Bécsben akar filmezést tanulni. Tehát először Bécsbe megy, ahol rokonoknál lakik, festőművészekkel, szobrászokkal barátkozik. Valószínűleg ezeknek a hatásoknak is köszönhető, hogy végül ¬ a család ellenkezése dacára ¬ a budapesti képzőművészeti főiskolára iratkozik be, ahol Lyka Károly reformjainak köszönhetően a modernséget, a francia szellemet képviselő tanárok, Vaszary János és Csók István kaptak ezidőtájt katedrát.

full_001490.jpg
A Bauhaus, avagy a magyarok kimenetele

„Az a modern ház, aminek lapos teteje van és rikító kék vagy zöld a színe, stílusa Bauhaus, berendezése csőbútor, beépített fürdőkáddal és kaktuszvirággal.” Becz Jenő 1936-os, végül is frappáns összefoglalója az a sztereotípia, ami a Bauhaus említésekor azóta is az átlagember eszébe jut. Ha azonban valaki végigjárta a pécsi kiállítás termeit, és a katalógust is figyelmesen elolvasta, Bauhaus-felfogása jelentősen változhatott – főleg mert történeti összefüggések között találta magát, illetve a Bauhaus történetét a magyarok szerepének szempontjából látja majd. Úgy tűnik, a művészettörténész-szakma farkastörvényei megköveteltek egy ilyen válogatást – meg kellett próbálni kicsit arrébb lökdösni a Bauhaus archív dokumentumhegyein üldögélő németeket, és helyet csinálni a nemzetközi szakirodalomban méltatlanul keveset említett magyaroknak. Vagyis azoknak, akik a pont akkor szétesett Osztrák–Magyar Monarchia magyarországi részéről érkeztek német nyelvtudás birtokában a Bauhausba, illetve akik magyar, vagy nem sokkal azelőtt még magyar területről követték őket az évek során először Weimarba, majd Dessauba.