Szinyei Merse Pál sajnálatosan kisszámú, nagyjából kétszázötven festményt felölelő œuvre-je sosem tudta kielégíteni a műveire áhítozó műgyűjtők igényeit. Leghíresebb képei múzeumba kerültek, így eleve kevés alkotása mozoghat a műpiacon.

Már életében, röviddel halála után és később is hamisították – újságcikkek tucatjai árulkodnak az ekörül kibontakozott botrányokról. Hosszú életem során én is megszámlálhatatlanul sok hamisítványt voltam kénytelen megnézni, hiszen fennállt annak veszélye, hogy mégis egy valódi Szinyei-mű bukkan fel, amelyet az œuvre-katalógus összeállítójának, gondozójának nem lenne szabad elszalasztania. (1) Már serdülőkoromban tapasztaltam, hogy korán elvesztett édesapámnak – a festő idősebbik unokájának – milyen gondot jelentett, ha nagy ritkán szakvéleményt kértek tőle. Erre vonatkozó feljegyzései később nem egy esetben segítettek munkámban. Utolsó egyetemi évem múzeumi gyakorlatain, majd kezdő muzeológusként a Genthon István nevével fémjelzett, Magyar Nemzeti Galéria-beli bírálatokon lestem el a legtöbb műhelytitkot ehhez az igencsak felelősségteljes, nehéz döntésekre kényszerítő feladathoz. Aztán még sokáig helyt kellett állnom a bírálati munkában, ám nem bántam, amikor ez abbamaradt, mert a rengeteg kétes, sőt biztosan hamis mű látványa eléggé elkeserített. Kollégáimmal mégsem szabadulhattunk meg ettől a kényelmetlen feladattól, hiszen a műgyűjtők, kereskedők, nepperek most már az egyes művészettörténészeket árasztották el kérdéseikkel. Az Artmagazin legelső számaitól kezdve helyet adott a káros helyzet elemzésének. (2) A kevés örömteli felfedezés nem tudta ellensúlyozni számomra a gyenge dolgok tömegét. Szinyeinél és néhány kortársánál akkor már könnyebben felismertem az egyes hamisítványtípusokat vagy akár magának a hamisítónak a keze járását, de megdöbbentett, amikor valamely idősebb kollégának az enyémmel szöges ellentétben álló szakvéleményével próbáltak arra kényszeríteni, hogy ismerjem el végre az adott kép eredetiségét. Egy azóta elhunyt vidéki nepper halálos fenyegetését követően igyekeztem végül minden szakértési felkérést elhárítani, ám ez inkább a nyugdíjba vonulásomat követően vált lehetővé. Megmaradtak azonban feljegyzéseim, amelyekből most az elém került főbb típusokat és darabokat igyekszem felidézni – ahol lehet, méretekkel –, hogy az érdekeltek számára megkönnyítsem azonosításukat, amennyiben újból felbukkannának. Kigyűjtésem korántsem teljességigényű, a hatalmas anyag folytán nem is törekedhettem erre. A tudomásomra jutott műveken kívül más kollégák és néhány galéria és aukciósház praxisában is előfordulhattak hasonló darabok, amelyek többnyire nem kerültek be az eredetinek elismerhető alkotások közé. Főként magángyűjteményekben rejtőzhetnek még Szinyeivel kapcsolatba hozott hamis vagy helytelen attribúcióval ellátott festmények. Mégis úgy gondolom, hogy az alább következő, aránylag bőséges példatár és a tipológiai rendszerezés segítségével olyan általánosítható tanulságokat vonhat le az olvasó, amelyek reményeim szerint segítségére lehetnek hasonló csalfaságok felismerésében. A hamisítványokról sok évtizede gyűjtött dossziéimban többnyire gyenge minőségű amatőr fotók maradtak fenn, ezért a jobbak közlésére kell szorítkoznunk, míg a mintául szolgáló eredeti Szinyei-művek közül csak a kevésbé ismerteket reprodukáljuk.

 Eredeti Szinyei Merse Pál-képhez hamis vázlat vagy variáns

A hamisítók egyik kedvelt módszere, amikor egy közismert eredeti festmény általuk készített kisebb, elnagyoltabb variánsát előkészítő vázlatként futtatják. Szempontjuk érthető: sokkal könnyebb néhány kusza foltot feldobni a vászonra, mint tisztességes másolattal bajlódni. Így kerülhetett az életmű talán legszínesebb kompozíciójáról, az Őszi színekről nem egy mázolmány akár ismert műgyűjteménybe, majd aukcióra is (4., 5. kép). (3) Almásy-Teleki Éva-féle aukciókon is szerepelt a kép egy-egy kisebb, hamis variánsa – a későbbin dr. Lázár Béla bizonylatával kínálták, de állítólag Farkas Zoltán is eredetinek tartotta. (4) Ezeket, illetve hasonlókat is mutattak nekem a képről az évek során. Az Őszi színek helyszínét Szinyei egyébként már 1878-ban felvázolta egy apró fatáblára – itt a meredek hegyoldalon egy pásztor baktat felfelé juhai után. A régóta lappangó vázlatot még 1903-ban színesben reprodukálta a Művészet folyóirat (6. kép). Talán ez adta az ötletet Szinyeinek ahhoz, hogy ismét felkeresse az ízlésének igen megfelelő tájmotívumot, vagy ekkorra már eleve munkába vette a nagyobb tájképet, immár a figurális staffázs nélkül? Ma már ez nem is fontos, de jellemző a hamisítók gondolkodására, hogy egyikük mégis csinált egy újabb (és sokkal gyengébb) kis vázlatot a Könyves Kálmán Műkiadó Rt. reprodukciója által is népszerűsített nagy képhez, miután észrevette, hogy Hoffmann Edith œuvre-katalógusában a kicsinél nem szerepel sem technika, sem méret. (5) Valakik aztán elhitték, hogy ez azonos az 1878-as lappangó kis képpel, és levédték. Csak 1987-ben sikerült megszüntetni a védettségét. 

Az ugyancsak Könyves Kálmán által reprodukált, A thuja című, Szépművészeti Múzeum-tulajdonú tájkép kisebb variációja 1956-ban tűnt fel a bírálaton. Szintén a nagy kép előkészítő vázlatának akart látszani – sikertelenül –, így javaslatunkra ezt is levették a védettek listájáról. Egy gyűjtőnél 1980 körül fedeztem fel a festmény még kisebb, fals változatát, ezt szerencsére már nyilvántartásba se vették. 2003-ban a Belvedere Galériában tűnt fel egy kissé nagyobb méretű, de mindegyiknél szintetikusabban összefoglaló, 20. század közepinek tűnő „vázlat” (7.kép). Sőt egy még nagyobb: 66 × 70 cm-es, hamis szignóval ellátott „másolatáról” is van adatunk. A rendkívül népszerű képről temperaváltozat, sőt egy kitűnő minőségű pasztell is készült, hamis szignóval (8.kép). (6) 1987-ben a Labdarózsa című kép egy kisebb hamis változatát (vázlatát?) is megmutatták nekem. (7)

Mindehhez fontos tudnunk, hogy a sikertelensége miatti egy évtizedes hallgatását követően az alkotáshoz visszatérő Szinyei Merse Pál 1894-től szinte sosem készített nagy képeihez előkészítő tanulmányokat vagy vázlatokat. A fia által is megfigyelt és leírt alkotómódszere az volt, hogy gondosan kiválasztotta a megfestendő motívumot, aztán az elképzelt méretnek megfelelő nagyságú vászonnal kiült a motívum elé megfesteni azt. (8) Az ismétlés végképp nem kötötte le a fantáziáját: ha nagyjából hasonló motívumot választott ki ismét magának, akkor az már többnyire más nézőpontból, más kompozícióval, más színhangulattal jelent meg másodszorra – tehát alig hasonlított az előzményhez. A közkedveltebb Szinyei-képeknek a most bemutatottaknál jóval több, – kisebb vagy nagyobb – hamisított variációja tehát eleve téves feltételezéseken alapszik.

A hamisítók aztán azt a bizarr ötletet is megvalósították, hogy egy, a Nemzeti Galéria állandó kiállításán szereplő híres vázlat (Ruhaszárítás) még vázlatosabb variánsát hozzák létre. Ez a Polgár Galéria 1998. évi aukcióján tűnt fel, ráadásul téves címmel (9.kép). (9) 2002-ben egy miskolci illető már ezt közölte velem ugyanerről a képről: „Régóta családom birtokában van egy Szinye (sic!) Merse kép, mely családom hagyományai szerint személyesen a Nagy Mestertől került hozzánk…”. Hazánk északkeleti helységeiből többször is kaptam hasonló megkereséseket, néha arra hivatkozva, hogy a Felvidékről átköltözött, idős korukban ott letelepedett távolabbi rokonságunktól származó művekről van szó. Mondanom sem kell, hogy egyetlen ilyen darab sem volt eredeti, sőt az a durván elnagyolt Idill-utánzat sem, amely az eredetinél kissé nagyobb méretével bizonyára azt a látszatot akarta kelteni, hogy a mester egy „modernebb” verziót talált ki az egyszer már jól sikerült, de túl apró fatáblához (10.kép). Stílusában kísértetiesen hasonlított mind ehhez, mind néhány egyéb hamisítványhoz az a sokkal nagyobb méretű tájkép, amelynek motívumait az Idillről és egyéb eredetikről kompilálta össze létrehozója. A rajta lévő „Sz.” szignó azonnal lejött a tisztításnál, tehát újonnan kerülhetett rá. (10)

A második világháború végén az egykori Wolfner-gyűjteménynek a Szépművészeti Múzeum anyagával együtt Nyugatra menekített, állítólag Dél-Amerikában lappangó tenyérnyi kincse, a Séta Tutzingban nagyobb méretű, de kevésbé széles formátumú „variációi” kapcsán kicsit részletesebben szeretném megvilágítani az eredetit és a hamisítványt elválasztó különbségeket. Lázár Béla 1912-es, lipcsei Szinyei-cikkében jó minőségű színes reprodukció jelent meg a mester alkotásáról (11.kép): a korábbi hamisító valószínűleg ebből indult ki, bár az eredeti kép több kiállításon is szerepelt. (11) A feltehetően a háború előtt készült variációt Kampis Antal kismonográfiája közli is: a szerző biztos volt abban, hogy eredeti alkotást sikerült gyűjteménye számára megszereznie. (12) Ám ez a festő nem tudott mást produkálni, mint hogy nehézkes, fáradt módon próbálja követni a mester szálkás, kifejezetten könnyed ductusát. Szinyei levegősséget, teret hoz létre, a lendületes, szintetikus ecsetvonások is testet érzékeltetnek, míg a másolónál rongybabákká silányult figurák uralják az unalmasan előadott tájat. Az eredetin tüzes színkontrasztok feleselnek egymással, a hamisítványon viszont a mester palettájától idegen tónusok jelennek meg. Vagyis az egykori tréfás-hetyke, boldogságot sugárzó hangulat lemerevedett, hűvösebbé változott. Még a szignóval is baj van: elkövetője a jóval nagyobb vászonképhez is mechanikusan átvette az apró fatábla friss festékébe ecsetnyéllel bekarcolt azonosítót, holott az ilyen méretű vásznak ecsettel való szignálási módja, betű- és számformálása bizony más szokott lenni. A hamisító nem mert eltérni az eredetitől, és ezzel még nagyobb hibát követett el. A számos gyanús művet tartalmazó egykori Gegesi Kiss-gyűjteményben általam jó negyven éve megtekintett másik változat nagyságrendekkel gyengébb munka: összevisszaságban feldobott, szervetlen ecsetvonásai, illogikus elkenései, piszkos hatású kevert színei erősen emlékeztetnek más Szinyei-hamisítványok tehetségtelen megoldásaira (12/a., b. képek).(13) Az apró mestermű egy harmadik, jóval nagyobb, ám monokróm és kezdetleges állapotú hamis variánsával is találkoztam. Ennek vöröses alapjára egyetlen színbe mártott ecsettel, vonalasan volt felvázolva két figura sziluettje. Elkövetője azt próbálta elhitetni, mintha régi képötlete alapján maga Szinyei kezdett volna új változatba. Az ecsetrajz funkciója azonban sokkal ravaszabb: a vászon előoldalára egy immár egészében megfestett hamis tájkép eredetiségének biztosabb elismertetése. Ez a királyi hagyatékból Windisch-Grätz-tulajdonba került Reggel című, régóta lappangó kép Könyves Kálmán-féle reprodukciója alapján készült. Mérete ismeretlen lévén, a hamisító nyugodtan dolgozhatott, de sajnos nem volt elég tehetsége ahhoz, hogy ne tűnjön ki felkészületlensége. (14) Trükkje bevált: egy máskülönben kiváló ízlésű műgyűjtő, minden lebeszélő hadműveletem ellenére, boldogan megvásárolta a ritka csemegének gondolt kettős képet. A hamisítvány azóta is látható eredetiként a Hansági Múzeumban, sőt egy 2017-es, kecskeméti Szinyei-kiállításba is beválogatták. A kurátor mentségére szóljon, hogy elemzésében maga is felveti az esetleges megkérdőjelezés lehetőségét. (15) A kép becsületes másolására is van példám, ez még Szinyei életében történt. Így a Reggel egy kisebb változata a másoló – és nem Szinyei – neve alatt kerülhetett aukcióra Nagyháziéknál. (16) A két világháború között a Szinyei-parkképek rajongója, Máthé Kálmán több ízben is lemásolta a Reggelt. Ez a pécsi kertészmérnök az 1980-as évek elején írt, máig kiadatlan cikkében a festmények alapján mutatta be Szinyei művésziesen válogatott, hozzáértő kerttelepítésének különböző színekben pompázó botanikai elemeit. Budapesti kollégáinak ajánlotta, hogy a Városliget erre a célra kiválasztott egyik szegletében hozzanak létre egy Szinyei-emlékkertet ezekből a fafajokból, bokrokból, cserjékből, virágokból, amelyek az év minden szakában harmonikusan színes, gyönyörködtető összképet nyújtanak. (17)

A hamisítványokhoz visszatérve, az életmű talán legnevezetesebb vázlata, a Hinta sem kerülhette el sorsát. Ez azért látszott könnyű prédának, mert Szinyei már elkezdte nagyban kivitelezni a kerti jelenetet, amikor egy kolléga gúnyolódásán megsértődve, abbahagyta azt. Nosza, fessünk tehát részlettanulmányokat ehhez – gondolták a hamisítók! Sajnos ezúttal a Szépművészeti Múzeum szakemberei is beugrottak: 1922-ben, két évvel a művész halála után budapesti műkereskedőtől vásárolták meg a vázlat jobb oldali figuráihoz készült „tanulmányt”, amely már a Szinyei Merse Pál Társaság Nemzeti Szalon-beli, első kiállítására bekerült, majd még sokszor kiállította a Magyar Nemzeti Galéria is, hiszen így nem kellett leemelni az eredeti Hintát az állandó kiállításról. De nem véletlen, hogy Szinyei festményeinek legjobb ismerője: Rózsi leánya tanácsára az első œuvre-katalógus összeállítója, Hoffmann Edith nem vette be a kifejezetten bizonytalan kézre valló, minden szempontból gyenge művet az eredeti alkotások közé, aminthogy én sem, de épp a múzeumi tulajdonlás miatt kénytelen voltam legalább a kétséges művek között szerepeltetni. A BÁV 1958-as téli aukcióján bukkant fel egy másik, hasonlóan gyenge „részlettanulmány”: ez az előtéri kisgyermekes anyáról készült, és nyomban le is védték (13.kép). (18) Az időpont nem véletlen: addigra elhalálozott a festő leánya, fia, sőt idősebbik unokája is, akik már nem tiltakozhattak a védési karton azon hazugsága miatt, hogy a kép Rózsi tulajdonából került elő. E védés feloldására is 1987-ben került sor, akárcsak egy még vakmerőbb célt kitűző, ám igen tehetségtelen eredménnyel járó vállalkozásé. 1954-ben ugyanis védett lett a pompás Lilaruhás nő című kép alapján felmázolt, egészen primitív kis alaktanulmány. (19) A védés ténye – 1987-es feloldásáig – több szakértő számára okozott bosszúságot: nyilvántartási kartonjára Dömötör István, Jeszenszky Sándor és Pataky Dénes ellenvéleménye, majd a magamé is felkerült. 

Szinyei-képek motívumait felhasználó hamisítványok

Bár valamelyest ide tartozik az előző kategóriában felsorolt lehetőségek némelyike is, most főként olyan művek kerülnek sorra, amelyeknél nem egyetlen, hanem több eredeti festmény alapján dolgozott a hamisító. Az Amerikából évtizedekkel ezelőtt véleményemet kérő levelekben küldött fotók közül kettő jó színvonalú, napsütötte, ám az eredeti Szinyei-művektől mégis megkülönböztethető tájképeket ábrázolt, előterükben többnyire virágos rétekkel (14., 15.kép). Analógiájuk könnyen felfedezhető a mester valamivel későbbi, Lila virág című kompozíciójában. (20) Stílusazonosságuk egy jól képzett, azonos kéz gyanúját is felkelthette. Az átlagosnál jobb minőségű festményekre akár utólagosan is felkerülhettek az egymáshoz hasonló, hamis szignók.  Jóval később, 2008-ban, egy stockholmi árverezőcég foglalkozott egy szervetlenül komponált, meglehetősen gyenge tájképpel, francia magángyűjteményből. Megoldatlan, kusza lombfestése és a Szinyeiéhez cseppet sem hasonlító égboltja, unalmas, üres árnyékai már eleve kétségessé tették a hihetetlenül koránra tett, 1869-es szignójú, zöldben tartott képet (13.kép). Hátoldalán a Nemzeti Szalon erősen megdolgozott, javított képcédulája egy fiumei kiállítást is feltüntetett, azonban ez is hibás adatokon alapult, így kérésükre a helyszínen az eredetit megvizsgálva sem tudtam megmásítani korábbi véleményemet a kép hamisítvány mivoltáról. (21) Tulajdonosa nem nyugodott ebbe bele, így két évre rá már a Musée d’Orsay nyugalmazott kurátora kért ugyanerről a képről szakvéleményt a Magyar Nemzeti Galériától – eredménytelenül. A hasonlóan sajnálatos próbálkozások példáival a szabadkai Vinko Perčić hamisítványokkal zsúfolt, Zágráb városának ajándékozott gyűjteményében vagy akár itthon is találkoztam – zömüket fel se jegyeztem. 

Északi szomszédunknál is nagyon résen kell lennie azoknak, akik eredeti Szinyei-festményt szeretnének vásárolni. Szlovák műkereskedők valamikor az 1990-es évek elején nagyobb mennyiségű, általuk Szinyei Merse Pálnak tulajdonított festmény véleményezésére kértek fel, amennyiben a Tátra környékére vetődnék a családommal. Már nem emlékszem, pontosan hol és mikor tudtam a kérésnek eleget tenni, csak arra, hogy a raktárukban látottak igencsak megdöbbentettek. Voltak közöttük utólagosan és rosszul szignált igen gyenge darabok, nem egy Szinyei-korabeli is, valamint nemrég készített, de ügyesen patinázott fals utánzat is, zömükben tájképek, a mester kezétől származó eredeti alkotást azonban egyet sem sikerült találnom. Ernst Zmeták műgyűjtő Érsekújváron kiállított kollekciójában szerencsére egy eredeti kis Szinyei-kép is szerepel (A forrás, 1878), sajnálatos azonban, hogy egy téves attribúciójú, Koncert című kompozíciót is Szinyei Merse Pál nevéhez kapcsolva tartanak nyilván a gyűjteményben. (22) Az ismeretlen, de bizonyára későbbi festő szignó nélküli munkája semmiféle rokonságot nem mutat a mester markánsan különböző felfogású művészetével.

Az eperjesi Jordán Miklós festőművészt (1892–1977), mint a mester igen ritka ottani tanítványainak egyikét, jó ideig Szinyei-szakértőnek tartották a Felvidéken. Ő az 1911-es év nyarán vendégeskedett Jernyén, hogy Szinyei felkészítse az igazgatása alatt álló budapesti Képzőművészeti Főiskolára történő felvételre. A földijének ekkor ajándékozott korai Szinyei-rajz ma a Sárosi Galéria tulajdonában van. (23) Jordán később szívesen foglalt állást feltételezett Szinyei-alkotások eredetiségvizsgálatában. A pozsonyi Soga aukciósház például Jordán 1950-ben készült írásával igazolva, Szinyei műveként árverezte 2002-ben azt a szignálatlan kis tájképet, amely gyenge másolata volt a mester 1883-ban elkezdett, majd 1894-ben befejezett Patak című képének. (24) A Sogánál később is kerültek kalapács alá „Szinyei” jelzésű gyanús tájképek, amelyeket a magam részéről nem fogadtam volna el eredetinek. (25) Nemrégiben egy felelős eperjesi múzeumi kolléga Jordán véleményére alapozva publikálta Szinyei Merse Pál alkotásaként azt a bizonyítottan a jernyei kúriából származó jelzetlen Leányaktot, amelyet nem a mester, hanem a Léghajó című képén szereplő sógora, Probstner Béla festett. (26) Tehát ezúttal sem hamisítványról, hanem „csak” hibás attribúcióról van szó.

További problémákra világít rá néhány olyan hazai darab, amelyeket ugyancsak Szinyei-motívumokra alapozva kompiláltak elkövetőik. Egy 1872-re hamisan szignált és datált, meredek domboldali tájképnek például már a tájstruktúrája is több helyről összeszedett, bokrainak és egyéb botanikai elemeinek durván felkent darabossága ugyanakkor erősen hasonlított az Őszi színek már említett, Polgár-aukción feltűnt „vázlatának” és néhány hasonlóan rossz próbálkozásnak a tömegkezelésére, a Szinyeiétől teljesen eltérő, maszatosnak nevezhető, jellegtelen palettájára. A vászon hátoldalán egy „Szinyei Merse Félix” aláírású, hamis attest is olvasható volt (17.kép). (27) Teljesen más szerzője lehetett egy észak-magyarországi tulajdonú tájképnek, amelyet hatalmas fák tövében megbúvó tavacskában horgászó esetlen, kalapos-tarisznyás férfi staffázsa különböztetett meg a hasonlóktól (18.kép). Az előző példánál intenzívebb, bár zömében sötétre hangolt színkontrasztjai, a lombok formálása és nagy gomolyfelhővel terhes, mozgalmas égboltja akár bátrabb kézre is vallhatott. Mégis, a színkezelés ügyetlensége, az anatómiailag elrajzolt figura bizonytalan statikája, a többnyire zavaros ecsetkezelés és nem utolsó sorban a lehetetlen, hamis szignó elfogadhatatlanná tette számomra a kép eredetiségét. (28)

A legérdekesebb, igazán méltánylandó fantáziájú és minőségű hamisítás főszereplője Szinyei Parkban című híres vásznának hasonlóan nagy méretű és legtöbb elemét változatlanul felhasználó variánsa (19. kép). Az állóból fekvő formátumúvá alakított, balra és jobbra is további fákkal, virágzó bokrokkal bővített színtéren ezúttal népesebb szereplőgárda élvezi a koranyári napsütés erejét – sokkal zsáneresebbé hangolva ezt az új, az eddig említetteknél tetszetősebben megfestett parkképet. Az eredetin egymás mellett sétáló két hölgyet a hamisító szétválasztotta, középre behelyezett egy napernyős gyermeket, messze jobbra pedig egy világos öltözetű, a távlat miatt apró méretű párt (Majális-motívum!). A leginkább meghökkentő kiegészítés a baloldal mélyén egy hatalmas zöld lombsátor elé helyezett, padon ülő hölgy kicsiny, de élénk rózsaszín foltja, mintegy a Kerti padon című kis vázlatból kiemelve. Az ötlet kitervelője, végrehajtója, majd áruba bocsájtója is egy darabig ugyan boldog lehetett az 1999-ben kapott 13 millióval, az óvatlan vevő aztán mégis gyanút fogott, és feljelentését követően csalási ügy lett a dologból. (29) Londonban viszont az eredeti Parkban-kép alakok nélküli, rossz szignós tájkép hamisítványa (65 × 70 cm) bukkant fel 1993-ban (20. kép).

A narrációra is figyelő, zsánerszerű bemutatás hamisítói igényét máskor is megfigyelhettem. 2004-ben egy Szinyei-rajongó, a nagymonográfiámat is gondosan tanulmányozó nyírségi nepper ezt látta bele egy közepes méretű jelzetlen, Szinyei világától igencsak távol álló képbe: „A festmény egy rendkívül szomorú eseményt örökít meg. Amiből arra következtetek, hogy 1887-ben készült. A gyerekek kora szinte egyértelművé teszi az időpontot. […] A festményen az esernyőt tartó hölgy minden valószínűség szerint Szinyei Merse Pál felesége Probstner Zsófia, Szinyei Merse Rózsi és Szinyei Merse Adrienne látható, amint eltávolodik Szinyei Merse Félixtől és egyben a birtokról is. Talán a festményen jobban látszik, hogy a festményen szereplő esernyőt tartó hölgy profilból még visszanéz az őket figyelő fiúra, aki lesújtottan áll.” A nyilván meggyőzésemre kiötlött erőltetett narratívától függetlenül is a nagyjából a 20. század első felére tehető kép egyetlen elemében sem rezonált a mester modorával, komponálásmódja pedig végképp idegen volt tőle. Annyira jellegtelen kép volt, hogy tippelni se lehetett valódi szerzőjére, de legalább nem volt rajta szignó. (30)

^{1 Szinyei Merse Anna: Szinyei Merse Pál élete és művészete. Budapest, Magyar Nemzeti Galéria – Corvina Kiadó – Széchenyi Kiadó Kft., 1990. A továbbiakban az eredeti Szinyei-művek azonosításához a kötetben publikált œuvre-katalógus sorszámozására hivatkozom (pl. œ. kat. 8.). A könyv szabadon konzultálható: mek.oszk.hu/21200/21213/21213.pdf}

^{2 Vö. Molnos Péter: „A festmények hamisításáról” című ötrészes cikksorozata, in: Artmagazin, 2003/1., 64-67. o.; 2004/1., 77–79. o.;  2004/2., 81–83. o.; 2004/3., 82–83. o.; 2004/4., 32–34. o. Mások is foglalkoztak a sokakat érintő téma további részleteivel, mígnem 2019-ben megvalósulhatott a legújabb, széles összefogással készült szakmunka, tizennégy szerző tanulmányaival: Műtárgyhamisítás magyar szemmel – Ocsút a búzától. Szerk. Bendzsel Miklós – Emőd Péter – Kármán Gabriella. Budapest, Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala – Hamisítás Elleni Nemzeti Testület – Országos Kriminológiai Intézet – Kieselbach Galéria, 2019.; lásd még: Ványa Zsófia: Szemelvények a sötét oldalról – Műtárgyhamisítás magyar szemmel. In: Kortársonline.hu, 2021. április 16., www.kortarsonline.hu/aktual/mutargyhamisitas.html} 

^{3 Iván Ede: dr. Schmidek Tibor gyűjteménye. Képzőművészet III. évf. 24. sz., 1929. november, 221–223. o., repr.: 215. o. (Köszönöm Bede Katalin könyvtáros szíves segítségét.) Később a Polgár Galéria is egy ilyen „vázlat” képeslapjával reklámozta egyik aukcióját (azonosítószám: 69155)}

^{4  Az Őszi színek 1937/38-as hamisítási botrányáról szóló újságkivágások a Magyar Nemzeti Galéria Adattárában, Szinyei Merse Rózsi kigyűjtésében is olvashatók. A továbbiak: ATÉ IV. nagy aukció, 1940. kat. sz. 414. Őszi lombok, olaj, karton, 70 × 54 cm; ATÉ III. művészeti aukció, 1946. kat. sz. 642. Őszi színek, olaj, vászon, 55 × 68 cm. Egy 70 × 50 cm-es példány a védett képek listájára is felkerült. Természetesen maga az eredeti kép is védett volt, ennek ellenére hosszú időre nyoma veszett, míg fel nem bukkant Bécsben, majd a Kieselbach Galériában.}

^{5 Az eredeti nagy tájkép: Őszi színek, 1904 (œ. kat. 196.), olaj, vászon, 91 × 70 cm, jelezve jobbra lent: Szinyei Merse Pál 1904. A korábbi eredeti vázlat: Domboldal, 1878 (œ. kat. 129.), olaj, fa, méret ismeretlen, jelezve jobbra lent: Szinyei. Lappang. Repr. in: Művészet, 1903, 224. oldal után (csak a Széchenyi Könyvtár példányában találtam meg, máshonnan kivágták). A kicsi hamisítvány: Őszi színek, olaj, vászon, 28 × 19,5 cm, jelezve balra lent: Szinyei.} 

^{6  Szinyei 1990, 204. kép, œ. kat. 228., 70,5 × 80,5 cm, MNG ltsz.: 4176. Jelenleg a Külügyminisztériumban, a miniszter szobájában. A nagyobb „vázlat”: 30 × 40 cm, a még kisebb hamisítvány: 21 × 26,5 cm. A legnagyobb: 54,5 × 67,5 cm. Utóbbi olaj-vászon képet restaurálták és dublírozták is (esetleg a régisége jobb hihetősége kedvéért?). A 45 × 50 cm-es tempera Somogy megyében, a 44,5 × 52 cm-es pasztell pedig a párizsi Galerie Chantal Kiener kínálatában bukkant fel 2003-ban.}

^{7 Kb. 25 × 12 cm, jelezve balra lent: Szinyei M. (többi adatát nem jegyeztem fel). Nagyobb méretű másolatait a Szépművészeti Múzeumban készítette négy különböző másoló 1936 és 1953 között.}

^{8 Szinyei Merse Félix: Emlékeim édesatyámról. In: Magyar Művészet, 1948, 120–126. o.}

^{9 Polgár Galéria és Aukciósház jubileumi árverés, 1998. szeptember, 138–139, 282. sz. „Szinyei Merse Pál: A Hinta (sic!) c. festményhez vázlat. olaj, karton, 42×33 cm. Jelzés nélkül. Dr. Végvári Lajos a mű eredetiségét állító szakvéleményével”. A szöveg ellenére a közölt fotó a Ruhaszárítás-hamisítványt ábrázolta. Létezik aztán egy ennél is vázlatosabb, jelzés nélküli vázlat (35 × 37,5 cm), ezt meglepő módon a nívós Völgyessy-gyűjtemény maradványaként mutatták 2004-ben.}

^{10  Eredeti:  œ. kat. 99., olaj, fa, 12,6 × 27,2 cm, MNG ltsz.: 56.170 T. Hamisítvány: olaj, alapozás nélküli dekli, 20,2 × 29,7 cm. Utólagos rossz szignó balra lent: Szinyei. Az utoljára említett, 1985 elején a Széchenyi Művészeti Központban nekem bemutatott tájkép mérete 77 × 90 cm volt.}

^{11 Illustrierte Zeitung, Lipcse, 1912. november 28., 1080. o. Az MTA Művészettörténeti Kutatócsoport példánya alapján színesen közli: Szinyei 1990, XXVIII. kép. Elemzése: 83. o., œ. kat. 105., olaj, fa, 7,1 × 19 cm. Jelezve jobbra lent: Szinyey 1873.}

^{12  Kampis Antal: Szinyei Merse Pál. Budapest, Corvina Kiadó, 1975, 21. o., 36. kép. Séta Tutzingban II., 1873., olaj, vászon, 37 × 59,3 cm, jelezve jobbra lent: Szinyey 1873.}

^{13 Ennek is ezt a címet adták: Séta Tutzingban II. Olaj, fa, 21 × 29 cm, jelezve jobbra lent: Sz.}

^{14 Eredeti kép: Reggel, 1900. Szinyei 1990, œ. kat. 170. A hamis, Jernyei park címmel: olaj, vászon, 67 × 53 cm, jelezve jobbra lent: Szinyei Merse Pál (az eredeti balra lent volt jelezve). Hansági Múzeum, Gyurkovits-gyűjtemény, Mosonmagyaróvár.}

^{15 dr. Nátyi Róbert: Szinyei Merse Pál – A természet bűvöletében. Kiállítási katalógus, Kecskemét, Bozsó Gyűjtemény, 2017, 25. o. (Megtekinthető a reprodukció is.)}

^{16  Nagyházi Galéria, 169. aukció, 2010. december, 173. sz.: Virágos mező, olaj, vászon, 53,5 × 43 cm. Jelezve balra lent: Szinyei Merse Pál után Lédács K. 1910.}

^{17 Máthé Kálmán a Nyári virágzás (1912, MNG ltsz.: 8235) című képet is lemásolta a Könyves Kálmán-repró alapján 60 × 70 cm-es méretben, de ez elveszett. Kérésére még a múlt században megpróbáltam közöltetni cikkét, ám egyetlen szerkesztőség számára sem volt érdekes a téma. Monet máig szépen karbantartott giverny-i kertje részletes elemzéseket kapott, turisták tízezrei keresik fel, míg Szinyeiét Jernyén kivágták, és a pesti díszkert rokonszenves ötlete sem valósult meg.}

^{18  Az első hamisítvány: Szinyei 1990, 208. o., kérdéses képek 7. sz. MNG Ltsz.: 5901. Közbelépésem után tudomásom szerint nem szerepelt többé kiállításon. A másik, szintén hamisan jelzett darab hasonló méretű: 43 × 36 cm és vászonra készült, a korábbi ellenben kartonra. Az Anya gyermekkel: BÁV 17. aukció, 1958, kat. sz. 262.}

^{19  Olaj, vászon, 33 × 36 cm, jelezve balra lent: Szinyei.}

^{20  Lila virágos rét, olaj, vászon, 37,8 × 58 cm, hamis jelzés balra lent: Szinyei 1910.; Pipacsos rét ösvénnyel, olaj, vászon, 40,3 × 55,5 cm, hamis jelzés balra lent: Szinyei 1908. Mindkettőt neves aukciósház kínálta New Yorkban. A nagyobb méretű analógia: Szinyei Merse Pál: Lila virág, 1911. Szinyei 1990, œ. kat. 223.}

^{21 Tájkép, olaj, vászon, 63 × 79 cm, hamis jelzés jobbra lent: Szinyei 1869.}

^{22 A forrás: Szinyei 1990, œ. kat. 123. Ismeretlen festő: Koncert, olaj, fa, 39,2 × 55 cm, jelzés nélkül, Galéria umelcov v Nových Zámkoch. A helyiek nagyot tévedtek, amikor 1860–1870 közé datálták. Reprodukálva színesen: Stefan Mlynárik: Az érsekújvári Művészeti Galéria. In: Művészet, 1988/2. sz., 43. o.}

^{23 Antik filozófus (Homérosz), 1864. Papír kartonon, ceruza, 610 × 480 mm. Jelezve oldalt balra: P.v.Szinyey 16.11.1864. Šarišská Galéria v Prešove. Első reprodukciója a szerző eddig publikálatlan kutatásait közzétevő írásának Szinyei-alkotások a szülőföldön című fejezetében fog megjelenni a Magyar Nemzeti Galéria 2021 novemberében nyíló Szinyei-kiállításának katalógusában.}

^{24  Az eredeti kép: Szinyei 1990, œ. kat. 147, a másolat: olaj, karton, 32,5 × 40,8 cm. Soga, 34. aukció (2002. október), 115. sz. Vö. Hushegyi Gábor: Schönbergerre és Szinyeire várva. In: Műértő, 2002. november, 15. o.}

^{25 Soga 113. téli aukció (2013. november), 22. sz.: Nyári táj, 1905 körülre datálva, olaj, vászon, 80 × 60 cm, jelezve jobbra lent: Szinyei; Soga 129. nyári aukció (2016. június), 116. sz.: Patak (Bodrog III.), 1908, olaj, vászon, 149 × 70 cm, jelezve jobbra lent: Szinyei Merse Pál. Mindkét műhöz Szvoboda Dománszky Gabriella készített szakvéleményt. A Bodrog-kép, amelyet szintén nem tartok Szinyei-műnek, 2017-ben már szerepelt is a kecskeméti Bozsó Gyűjtemény Szinyei-kiállításán (vö. 15. lábjegyzet).}

^{26 Probstner Béla: Leányakt, olaj, vászon, 178 × 101 cm, jelzés nélkül. Prešov, Krajské Múzeum. Reprodukciója és elemzése, Szinyei-műként közölve: Jozef Kušnir: 70 rokov Krajského Múzea v Prešove. Prešov, Krajské múzeum Prešov, 2015, 136–137. o. Lásd bővebben a novemberben nyíló Szinyei-kiállítás katalógusában.}

^{27 Domboldal, 69 × 56 cm. A tulajdonos nyíregyházi gyűjtő a napi sajtóban is közzétette a frissen restauráltatott kép fotóját. 1975-ben és a következő évben is szerepelt a bírálaton, ahol a többség hamisnak tartotta, Szíj Béla és én sajnos a „feltehető” kategória mellett szavaztunk. Sajnálom, hogy így történt, de akkor még kevés tapasztalatom volt a hamisítványokat illetően.}

^{28 Tájkép horgászó alakkal, olaj, fa, 44,5 × 50 cm, hamis jelzés jobbra lent, a festékbe karcolva: Paul Szinyei München 187… (az utolsó számjegy olvashatatlan). A képet 2010-ben egy ismert szakértő hajlamos lett volna eredetinek elfogadni. A teljes kompozícióról nem áll rendelkezésemre fotó, így csak egy részletét közölhetjük.}

^{29 Vö. Berényi Péter: Egy hamis kép igaz története. Az a Parkban nem ez a Parkban. In: Műértő, 2000. szeptember. Eredeti: Szinyei 1990, 137., 139., 204. o., œ. kat. 217. Csak futólag nézhettem meg a hamisítványt, így adatait sem ismerem.} 

^{30  Olaj, karton, 49 × 67,5 cm. A rendkívül erőszakos, újabb és újabb Szinyei-gyanús, ám mindig elfogadhatatlan képekkel visszatérő nepper budapesti műkereskedelemből szerezte ezt a művet.}